Olcsóbb és fenntarthatóbb fűtési megoldásokat hozhat az új otthonfelújítási program

A hőszivattyúk európai piacának szűkülésében közrejátszanak a felújításokat visszatartó kedvezőtlenül alakuló kamatok, a korábbi robbanásszerű növekedésből megmaradt készletek, illetve az energiaárak bizonytalan alakulása. A stagnálás és csökkenés ellenére a gyártók folyamatosan bővítik gyártókapacitásukat a kontinensen, ugyanis 2030-ra várhatóan többszörösére fog nőni a piac. A hazai zöldhullám akadályait, a stagnálás okait, a környező országok gyakorlatait és az új otthonfelújítási támogatás részleteit foglalta össze Kozák Tamás, a Panasonic Marketing Europe GmbH Heating&Ventilation Air conditioning Europe divíziójának dél- és kelet európai regionális vezetője.

Olcsóbb és fenntarthatóbb fűtési megoldásokat hozhat az új otthonfelújítási program

Több mint két évvel ezelőtt, a háború kitörésének hatására kitört a pánik Európában, hiszen felemerült a lehetősége annak, hogy nem lesz gáz, és mindenki minél előbb szeretett volna valamilyen alternatív megoldást találni a problémára. Ez robbanásszerű növekedést idézett elő a hőszivattyúk piacán, amit a gyártók és az ő beszállítóik sem tudtak lekövetni. „Egyrészt a gyártókapacitás miatt, másrészt az alapanyag-beszállítók sem voltak készen erre a robbanásszerű igényre, ami ekkor jelentkezett. Ez egy olyan piacot generált, ami magától nem alakult volna ki” – mutatott rá Kozák Tamás, a Panasonic Marketing Europe GmbH Heating & Ventilation Air-conditioning divíziójának vezetője. A szakember szerint korábban évente 20-25%-kal nőtt a hőszivattyúk piaca, de a háború és az energiaválság hatására ez a növekedés robbanásszerű volt. „Lényegében nem tudjuk megmondani, hogy mekkora lett volna a potenciális piac, ugyanis nem sikerült az igényeket kielégíteni, előfordult, hogy a 2022-es rendeléseket 2023-ban kapták meg a megrendelők” – tette hozzá Kozák Tamás. A gyártás és a szállítás torlódott, ami odáig vezetett, hogy jelenleg is ezek a készletek vannak a piacon – ami szintén hozzájárult a hőszivattyúk piacának pillanatnyilag is fennálló stagnálásához.

Hiába a jelenlegi stagnálás és szűkülés, 2030-ra többszörösére fog nőni az európai piac

Bár úgy tűnhet, hogy ez a stagnálás, bizonyos piacokon – például Franciaország, Finnország, Olaszország és Lengyelország – pedig csökkenés a gyártókapacitások visszaszorítását tenné szükségessé, a hőszivattyúgyártók mégis a fejlesztés és bővülés mellett döntenek. „A közel jövőben a hőszivattyú lesz a fő fűtési megoldás Európában” – hangsúlyozta a szakértő. „Annak ellenére, hogy a kontinensen a piac jelenleg kisebb, mint tavaly, a gyártási kapacitásainkat mi és versenytársaink is bővítjük, ugyanis 2030-ra várhatóan többszörösére fog nőni a piac.” A Panasonic jelenleg is a pilzeni gyárát fejleszti, ahol korábban televíziókat gyártottak, de 2018-tól átálltak hőszivattyúkra, amelyek előállításával addig csak a Távol-Keleten foglalkoztak. A támogatási rendszerek jövőbeni alakulása is fontos szerepet játszik a döntés meghozatalában. „Ugyan egyelőre nem tény, azonban várható, hogy a jövőben az Európai Unió kiemelten fogja támogatni az Európában gyártott termékeket, szemben az Európán kívül gyártottakkal” – tette hozzá Kozák Tamás.

A kamatok alakulása és a felújítási piac változása is a hőszivattyúk piacának szűküléséhez vezetett

A háború hatására kialakult gazdasági környezetben a kamatok a korábbiaknál sokkal kedvezőtlenebbé váltak, ami lelassította az új beruházásokat. „Az elmúlt három hónapban ismét elkezdtek csökkenni a kamatok, ami azt jelenti, hogy várhatóan ez a szegmens javulni fog. Azt azonban nehéz előre megmondani, hogy a következő hat, nyolc vagy tíz hónapon belül” – mondta a Panasonic szakértője. „Számos olyan partnerünk van, akik végfelhasználók részére építenek házakat, sok esetben ők is az építés elhalasztása mellett döntöttek, most kezdődött el egy újraindítási folyamat, de ennek várhatóan jövőre lehet majd leghamarabb az eredményeit tapasztalni” – tette hozzá Kozák Tamás. Fontos tényező az is, hogy a felújítási piac sokkal jövedelmezőbb üzletet jelent, mint az új házak építése. Becslések szerint Európában a hőszivattyú értékesítés esetében az új házak teszik ki az egész 30%-át, míg a felújítások a 70%-át. Azonban az elmúlt évben a gáz ára csökkent, míg az elektromos áram ára emelkedett, ami bizonytalanságot okozott a felújításokkal kapcsolatos döntéshozatalban. „Kiváló példa erre Szlovénia, ahol legalább kétszer emelkedett a tavalyi évben az áram ára, és az emberek továbbra is bizonytalanságban vannak azzal kapcsolatban, hogy ez fog-e folytatódni. Ez értelemszerűen lelassítja a döntéshozatalt azzal kapcsolatban, hogy belevágjanak-e a felújításba.”

Az árérzékenység meghatározóbb, mint a zöld törekvések

Jól láthatóan Európában azokban az országokban nagy a felújítás és ezzel együtt a hőszivattyúk beépítésének az aránya, ahol van erre célzott állami támogatás vagy annyira zöld gondolkodásúak az emberek, hogy fontos preferencia számukra a fenntarthatóság. Mindemellett azonban az is szükséges, hogy ehhez az anyagi lehetőségeik is adottak legyenek.  „Az árérzékenyebb régiókban – mint amilyen a miénk is – kevésbé jellemző a zöldhullám, a vásárlók a választás során elsősorban az árak alapján döntenek. A skandináv országokban, Svájcban, Ausztriában a vásárlók az anyagi helyzetüknek köszönhetően is könnyebben hoznak környezettudatosabb döntéseket” – hangsúlyozta a Panasonic szakértője.

Magyarország szomszédos országaiban vannak célzott támogatási programok, csak hazánk marad ki a sorból

A célzott támogatási programok elengedhetetlenek a piac fellendítéséhez, amelyekre a régióban Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Horvátországban láthatunk példát. Ezekben az országokban a támogatási programok kifejezetten a hőszivattyúkat célozzák – ehhez csatlakozik most Magyarország is, igaz nem célzott támogatással, de a támogatási csomag részeként itthon is elkezdődhetnek a támogatott hőszivattyús rendszerek telepítései az új otthon támogatási program keretében.

„Nagyon jó iránynak tartjuk, hogy az új otthonfelújítási program lakossági pályázata keretében a fűtéskorszerűsítésre lehetséges a levegő-víz hőszivattyúkat is használni. Ez a lehetőség nemcsak a környezettudatos életmód felé vezető nagy lépés több ezer családnak, hanem jelentős energiamegtakarítást is eredményezhet a háztartások számára. A levegő-víz hőszivattyúk hatékonysága és alacsony üzemeltetési költségei révén hosszú távon kedvezőbbé válnak a fűtési költségek. Emellett ezek a rendszerek jelentős mértékben csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást, hozzájárulva ezzel a klímavédelmi célok eléréséhez és közvetlen környezetünk levegőjének a tisztulásához is” – mutatott rá a divízióvezető. „A lakossági pályázat által biztosított támogatás lehetőséget ad arra, hogy minél többen élhessenek a korszerű és fenntartható fűtési megoldások előnyeivel. Ez különösen fontos most, amikor egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a környezeti erőforrások védelmére és az energiatakarékosságra. A levegő-víz hőszivattyúk használata nem csupán technológiai előrelépést jelent, hanem hozzájárul a közösségek jóllétéhez és a háztartások komfortérzetének növeléséhez is, hiszen ellentétben a gázkazánokkal a hőszivattyúk a fűtés mellett hűteni is tudnak, ami egyre fontosabb és egyre szükségesebb lesz mindenki életében. A fosszilis tüzelőanyaggal üezemelő fűtőberendezéseket 2025 január után már nem lehet majd támogatni” – tette hozzá Kozák Tamás. A divízióvezető azt is elmondta, hogy a lakosság nagy részének a következő hőtermelő berendezése hőszivattyú lesz, különösen az újgenerációs, környezetbarát modellek. A hőszivattyúk ráadásul nemcsak a lakossági, hanem a közintézményi és nagyobb épületek fűtésében is egyre nagyobb szerepet kapnak majd.

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás: