Olyan uniós költségvetésre van szükség, amely a biztonságra és a versenyképességre összpontosít

Egy olyan hosszútávú uniós költségvetésre van szükség, amely a biztonságra és a versenyképességre összpontosít, ugyanakkor nem hanyagolja el azokat a prioritásokat, amelyeket a szerződések rögzítenek, és amelyeket jelenleg is követünk - jelentette ki a költségvetésért, csalás elleni küzdelemért és közszolgálati ügyekért felelős uniós biztos kedden Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén.

Olyan uniós költségvetésre van szükség, amely a biztonságra és a versenyképességre összpontosít

Mint mondta, az Európai Bizottság már júliusban elő kívánja terjeszteni a következő többéves költségvetési keretre vonatkozó javaslatát, figyelembe véve az Európai Parlament, a tagállamok, a régiók, a helyi hatóságok, a nemzeti parlamentek, a vállalkozások és a gazdálkodók véleményét - mivel az EU költségvetése elsősorban őket szolgálja.

A biztos hangsúlyozta: a bizottság egyetért a költségvetési rugalmasság és egyszerűsítés fontosságával, de még viták várhatók arról, hogyan találják meg a megfelelő egyensúlyt ezek és az előreláthatóság között.

Kiemelten fontos a kohéziós politika amely a jövőbeni többéves költségvetés szerves része lesz: decentralizált, helyalapú, többszintű irányítási rendszerre épül, a közös irányítás és partnerség elveivel, teljesen bevonva a helyi és regionális hatóságokat.

Serafin szerint a modernizált kohéziós politika alapelvei központi szerepet kapnak, és inkább nemzeti és regionális partnerségi tervekről kell beszélni, nem pedig csupán nemzeti tervekről.

"A régiók szerepének megőrzése kulcsfontosságú, a központosított modell nem elfogadható" - szögezte le. Emellett a mezőgazdaság, a versenyképesség és a saját források kérdései szintén kiemelt fontosságúak az Európai Bizottság számára - tette hozzá.

Vicsek Annamária a Fidesz EP-képviselője felszólalásában hangsúlyozta: az Európai Parlament baloldali nagykoalíciója egy olyan uniós költségvetést szeretne 2027 után, amelynek forrásai tovább támogatnák a katasztrofális menekültügyi és migrációs paktum végrehajtását, az álcivil politikai aktivistahálózatok átláthatatlan pénzelését, az ukrajnai háború finanszírozását, valamint a tagállamok ideológiai alapú pénzügyi zsarolását.

"Van, aki örül annak, ha Brüsszel a jogállamisági eljárásra hivatkozva visszatartja a magyaroknak jog szerint járó uniós forrásokat, mert ezzel is támogatni véli a Tisza Pártot a jövőre esedékes parlamenti választáson"

- fogalmazott.

Kiemelte: a Patrióták Európáért frakció és a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja egy olyan költségvetést szeretne, amely a tagállamokat pénzügyileg ténylegesen támogatja az Unió külső határainak megvédésében, illetve az illegális migrációs áradat megakadályozásában.

"Mi megőriznénk a regionális fejlesztési politikát és a közös agrárpolitikát is jelenlegi formájában, különös tekintettel a gazdák területalapú támogatására" - tette hozzá.

A vita során Gerzsenyi Gabriella, a Tisza párt EP-képviselője arról érdeklődött, miért tesz a kormány olyan állításokat, amelyekről pontosan tudja, hogy nem igazak - "hiszen mindenki tudja, hogy azért nem érkeznek uniós pénzek Magyarországra, mert a kormány korrupt és antidemokratikus".

Gerzsenyi azt is megkérdezte, miért nem nyújt be a kormány kifizetési kérelmet a helyreállítási alapra, és miért hagyják veszni ezeket a pénzeket, amikor a 2026. augusztusi határidő már nagyon közel van.

Emellett azt is felvetette, miért diszkriminálja a kormány az ellenzéki vezetésű Budapestet azzal, hogy még azokra a pályázatokra sem ír ki kiírásokat, amelyek pénze nincs is befagyasztva.

Erre válaszolva Vicsek Annamária megjegyezte: hogyan lehet az, hogy a Tisza Párt örül annak, hogy az Európai Unió visszatartja Magyarország jogosan járó forrásait, abban reménykedve, hogy emiatt jobban szerepelnek majd a 2026-os választásokon? Vicsek szerint ez rendkívül önös megközelítés, és teljesen elfogadhatatlan, hogy a párt annak örül, ha a magyar embereknek rosszabb, csak azért, hogy nekik jobb legyen.

Magyar Péter, a Tisza párt EP-képviselője hangsúlyozta: Magyarország számára kulcsfontosságú az európai uniós források jövője.

"Jövőre a Tisza-kormány első feladata lesz, hogy zéró toleranciát hirdet a korrupció minden formájával szemben, felszámolja az orbáni korrupciót és hazaviszi a magyar embereknek járó uniós forrásokat. Mindenki számára világos, hogy az egészségügyből, az oktatásból, a vidékfejlesztésből, a közlekedésből, a nyugdíjakból az orbáni korrupció miatt hiányoznak az uniós ezermilliárdok"

- hangoztatta.

Véleménye szerint "miközben az Orbán kormány az államcsőd felé kormányozza az országot, vágtat az infláció, zuhan a magyar gazdaság, a kormány milliárdokat költ arra, hogy a propagandája megpróbálja elhitetni a honfitársainkkal, hogy nem Orbán Viktor az oka az uniós pénzek hiányának".

Úgy véli, Orbán Viktor és oligarchái rettegnek - látva a legfrissebb közvéleménykutatási adatokat -, mert tudják, hogy a korrupt hatalmuk hamarosan véget ér, és indul az "Út a börtönbe" program.

"2026-ban a Tisza-kormány felkészülten átveszi a kormányzást, zéró toleranciát hirdetünk a korrupció minden formájával szemben. Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, és a Tisza-kormány hazaviszi a magyar embereknek járó uniós forrásokat, és ezzel újraindítja az Orbán által tönkretett magyar gazdaságot" - zárta beszédét a képviselő.

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás: