Önkéntesen vállal díjemelési korlátozást az Erste Bank

Erről az Erste a Nemzetgazdasági Minisztérium díjemelés önkéntes korlátozására irányuló kérését támogatva döntött.
Felidézik: a pénzintézet már korábban döntött arról, hogy idén nem érvényesíti a lakossági számlák esetében az inflációkövető díjemelés lehetőségét, ezt március 3-án jelentette be a pénzügyi eredményekről szóló sajtótájékoztatóján. Most elsők között tesz önkéntes vállalást az inflációkövető és a működési költséggel összefüggő díjemelés elhagyására a jövő év második feléig. A díjak nem módosulnak, emiatt díjvisszatérítést sem szükséges elvégezni - tették hozzá.
Jelezték, hogy a bank már tavaly sem érvényesítette az inflációs emelést az elsődlegesen digitális ügyfeleknek szóló George számlák és kártyák, illetve a gyerek- és a diákszámlák, valamint ezekhez tartozó kártyák főbb díjai esetén.
Kedden a Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy a banki díjak csökkentéséről állapodott meg Varga Mihály jegybankelnök a Magyar Bankszövetséggel. Majd a bankok közölték, reagálva a kormányzati kérésre, hogy csökkentik a lakossági bankköltségeket. A lakosági terhek és az infláció megfékezése érdekében több bank jelezte, hogy nem alkalmazza a lakossági bankszámlákra, bankkártyákra és elektronikus banki szolgáltatásokra vonatkozó inflációs díjemelést.