Optimisták a munkaadói várakozások – a cégek 45%-a létszámbővítést tervez 2025-ben

Nógrád vármegye kivételével az ország egész területén nőtt az álláshirdetésekre érkezett jelentkezések száma 2024 harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb emelkedés Somogy, Fejér és Zala vármegyékben volt megfigyelhető. Ezzel párhuzamosan az elérhető állások száma kis mértékben, de folyamatosan csökkent továbbra is – derül ki a Profession.hu idei harmadik negyedéves jelentéséből.

Optimisták a munkaadói várakozások – a cégek 45%-a létszámbővítést tervez 2025-ben

Magyarországon összesen 6,9%-kal több jelentkezést adtak le a munkakeresők a Profession.hu felületén aktivált álláshirdetésekre 2024 harmadik negyedévében, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A vizsgált három hónap során a betöltésre váró, nyitott pozíciók száma pedig 2%-kal csökkent a leglátogatottabb hazai állásportálon.

Egy vármegye kivételével mindenhol aktívabbak a munkakeresők, mint tavaly

Nógrád vármegye (-27,2%) kivételével az ország egész területén nőtt a nyitott állásokra érkezett jelentkezések száma, legnagyobb arányban Somogy (38,5%), Fejér (34,2%) és Zala (32,1%) vármegyékben. A három legintenzívebb munkavállalói aktivitást magáénak tudó terület után szorosan következik a többi, szintén 20% fölötti jelentkezésszám növekedést elérő vármegye: Csongrád-Csanád (29%), Jász-Nagykun-Szolnok (28,9%), Győr-Moson-Sopron (28,3%), Vas (24,4%), Veszprém (23,7%), Borsod-Abaúj-Zemplén (23,6%), Pest (22,7%), Bács-Kiskun (21,8%), valamint Hajdú-Bihar (20,9%).

A legkisebb növekedést Békés vármegyében mérte a Profession.hu, ahol 2,5%-kal haladta meg a jelentkezések száma az előző év azonos időszakában elért eredményt.

Az álláskeresők érdeklődése a leginkább a cégvezetés, menedzsment és a HR, munkaügy kategóriákban nőtt

Az álláskeresők által preferált szakmák sorrendje átrendeződött: országos szinten 40,6%-kal több pályázatot küldtek be most a cégvezetés, menedzsment kategóriában elérhető lehetőségekre, mint egy évvel korábban.

Szintén kétszámjegyű emelkedés volt a HR, munkaügy (24,1%), a vendéglátás, hotel, idegenforgalom (21,4%), a gyártás, termelés (20,3%), az üzleti támogató központok (20%), a jog, jogi tanácsadás (18,9%), az IT programozás, fejlesztés (15,2%), a fizikai, segéd, betanított munka (14,1%), a szakmunka (13,2%), az ügyfélszolgálat, vevőszolgálat (10,3%), valamint az IT üzemeltetés, telekommunikáció (10,2%) területén meghirdetett pozíciókra is – ez utóbbi az előző negyedévben még az első helyen szerepelt

A legnagyobb csökkenés a mezőgazdaság, környezet területére jelentkezők arányában látható (-36,3%).

Több pályázatot adtak le a munkakeresők a meghirdetett állásokra, mint tavaly ilyenkor

Az ország egész területén átlagosan 2%-kal csökkent a feladott álláshirdetések száma 2024 harmadik negyedévében az előző év azonos periódusához képest. A legnagyobb mértékben Nógrád vármegyében (-26,8%) lassult le a toborzás intenzitása, de szintén kétszámjegyű csökkenés történt Borsod-Abaúj-Zemplén (-16,3%), Győr-Moson-Sopron (-13,9%), Veszprém (-12,8%), valamint Komárom-Esztergom (-12,6%) és Fejér vármegyében is (-11,3%). A legjelentősebb növekedés pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg (11,53%), Hajdú-Bihar (25,6%) és Békés (35,9%) vármegyékben látható.

„Szeptemberben felmértük a munkaadók 2025-re vonatkozó várakozásait. A megkérdezett közel 500 cég többsége bizakodó a jövő évvel kapcsolatban. Jó hír az álláskeresőknek, hogy a munkaállományra vonatkozóan is inkább bővüléssel terveznek jelenleg: 45%-uk növelni fogja vállalata foglalkoztatotti létszámát és mindössze 11%-uk látja úgy, hogy csökkenteni kényszerül állományi létszámán. A meglévő kollégák megtartására pedig a cégek 53%-a tervez bérfejlesztést a következő év során” – mondta el a friss kutatás eredményeit Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

A munkavállalók kilátásait tekintve elmondható, hogy júliustól a mezőgazdaság, környezet területén elhelyezkedni vágyók lehetőségei szűkültek be elsősorban, ahol a tavaly tapasztaltakhoz képest 26,6%-kal kevesebb nyitott pozíció került ki most az álláspiacra. Kétszámjeggyel csökkent még a mérnök, valamint az IT üzemeltetés, telekommunikáció és az IT programozás, fejlesztés kategóriák kínálata is.

Kiugró munkaerőigény tapasztalható azonban a vendéglátó szektorban, ahova országos szinten 65,3%-kal több szakembert kerestek ez idő alatt, mint tavaly ilyenkor. Ehhez az átlaghoz elsősorban a Pest vármegyében és a fővárosban felélénkült munkaerőfelvétel járult hozzá, ahol a legtöbb hirdetést aktiválták a kategóriában, Budapesten 65,6%-kal nőtt, míg Pest vármegyében közel megduplázódott a betöltésre váró pozíciók száma. Békés vármegyében a bank, biztosítás, bróker területen dolgozóknak háromszor annyi állást hirdettek meg, mint tavaly ilyenkor és szinte azonos volt a helyzet Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg területén is. Nógrád vármegyében pedig a szakmunkásokra nőtt egyedül a kereslet.


Újraindult a parlamenti közvetítés a közmédiában

A parlament őszi ülésszakának kezdetétől, szeptember 7-étől a közmédia ismét közvetíti az Országgyűlés üléseit - közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. az MTI-vel kedden.
2026. 09. 09. 05:00
Megosztás:

Trump már Bitcoin-milliárdos – ennyije lenne, ha minden vagyonát kriptóba tenné

Donald Trump vagyonának egyik legfontosabb hajtóereje mára a kriptovaluta lett. A Forbes 2026 márciusi becslése szerint az amerikai elnök vagyona mintegy 6,5 milliárd dollár, amelyből körülbelül 2,1 milliárd dollár kapcsolódik kriptovalutákhoz és likvid eszközökhöz.
2026. 09. 09. 04:30
Megosztás:

Szigorúbb szabályok jönnek a fenntarthatósági kommunikáció terén

Szeptember 27-től új, szigorúbb elvárásoknak kell megfelelniük a vállalkozásoknak, ha kereskedelmi kommunikációjuk során zöld állításokat kívánnak alkalmazni. Bár a „feketelistára” kerülő gyakorlatok közül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem egyet már korábban is vizsgált, az új uniós szabályok most zéró toleranciát hirdetnek ezen megtévesztésekkel szemben.
2026. 09. 09. 04:00
Megosztás:

Gyorstájékoztató a központi alrendszer 2026. augusztus havi egyenlegéről

Augusztusban a központi alrendszer hiánya 2311,2 milliárd forint volt. Ezzel az első 8 havi egyenleg -5169,1 milliárd forinton alakult.
2026. 09. 09. 03:30
Megosztás:

A Magyar Reklámszövetség szerint piactorzító a tervezett új közterületi reklámszabályozás

A Magyar Reklámszövetség álláspontja szerint torzítja a piacot a közterületi reklámszabályozáshoz kapcsolódó kormányrendelet-tervezet, amely szerdán kerülhet kormányülés elé.
2026. 09. 09. 03:00
Megosztás:

Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP tartásnak annyi, mit tegyünk?

A borítékban, fiókban vagy házi széfben őrzött pénz megnyugtató látvány: bármikor elérhető, nem kell hozzá bankkártya, internet vagy mobiltelefon. Látszólag ugyanannyi marad belőle holnap is, mint amennyit ma elrejtettünk.
2026. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Visa stabilcoin-kártyái már 160 programban működnek

A Visa tovább gyorsítja a stabilcoinokra épülő fizetési infrastruktúra fejlesztését: a vállalat 2026-os pénzügyi évének második negyedévében már 160 stabilcoinhoz kapcsolódó kártyaprogram működött világszerte.
2026. 09. 09. 01:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Jogosult vagyok-e özvegyi nyugdíjra, és hogyan igényelhetem azt?

Egy házastárs vagy élettárs elvesztése nemcsak súlyos lelki megrázkódtatás, hanem a család anyagi helyzetét is alapvetően megváltoztathatja. Az özvegyi nyugdíj ebben az élethelyzetben nyújthat rendszeres pénzügyi segítséget, megállapítása azonban nem automatikus: az ellátást külön kérelemmel kell igényelni.
2026. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Horvátország javított PISA-helyezésén, de továbbra is az OECD-átlag alatt teljesít

Javított helyezésén Horvátország a 2025-ös PISA-felmérésben matematikából és természettudományokból, miközben szövegértésből megőrizte korábbi pozícióját. Radovan Fuchs oktatási miniszter a kedden Pozsonyban tartott regionális eredménybemutatón a horvát diákok környezettudatosságát és a digitális figyelemelterelés viszonylag alacsony szintjét emelte ki.
2026. 09. 09. 00:30
Megosztás:

A vidéki kkv-k mintegy egymillió embert foglalkoztatnak Magyarországon

A vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy egymillió embernek adnak munkát Magyarországon, foglalkoztatotti létszámuk 2021 óta csaknem 27 ezerrel nőtt - derül ki a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK), valamint az OPTEN céginformációs szolgálat közös elemzéséből, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 09. 00:05
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: nem tanultunk a koronavírus-járványból

Az országos tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány utáni időszakban nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyek egy következő járványhelyzetre való felkészültséget javítanák.
2026. 09. 08. 23:00
Megosztás:

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a TÖOSZ az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
2026. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Tovább nőtt a magyar turisták száma Horvátországban

A magyar vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt hét százalékkal növekedett Horvátországban az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
2026. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde csaknem 3 milliárd forint eredményt ért el az első fél évben

Közel 3,19 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2026 első fél évében, amely tartalmazza a KELER Csoport BÉT Csoportra eső eredményét is - derül ki a Budapesti Értéktőzsde kedden közzétett féléves jelentéséből.
2026. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Lemondott az Oktatási Hivatal elnöke

Benyújtotta lemondását elnöki tisztségéről és kormánytisztviselői jogviszonyáról az oktatási és gyermekügyi miniszternek Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke október 1-jei hatállyal.
2026. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

A forint kedden 0,2 százalékkal erősödött a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Az európai részvénypiacok kedden iránykereső kereskedés mellett vegyesen zártak, miközben a befektetői hangulatot továbbra is az energiaárak emelkedése és az ebből fakadó inflációs aggodalmak terhelték. Az olajárak újabb lendületet kaptak, a Brent jegyzése megközelítette a hordónkénti 100 dolláros szintet, az európai földgáz ára több mint három százalékkal nőtt.
2026. 09. 08. 20:00
Megosztás:

5000 új egészségügyi dolgozóra van szükség Kongóban

Mintegy ötezer egészségügyi dolgozó felvételére és betanítására, valamint további 1600 betegágyra van szükség a Kongói Demokratikus Köztársaság hat tartományát sújtó ebolajárvány elleni védekezés kiterjesztéséhez - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2026. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Nem sietik el a generációváltást a magyar vállalkozók, a cégük bánhatja

Komoly üzleti kockázattá válhat az utódlás a hazai családi vállalkozásoknál – mutat rá az EY második alkalommal elkészített Vállalkozói Barométer kutatása. Kelet-Közép- és Dél-Európa 16 országát lefedő, több mint 1000 vállalkozó megkérdezésével készült felmérésben 173 magyar válaszadó vett részt.
2026. 09. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb kedvező magyar gazdasági adat érkezett

A KSH ma reggel az augusztusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, mely szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,2 százalékkal emelkedtek. Az éves szintű infláció így enyhén nőtt: 1,3 százalékra a júliusi 1,2 százalékról. Az 1,3 százalékos tényadat megegyezik a várakozásunkkal és minimálisan elmaradt a konszenzustól. Az éves maginfláció enyhén emelkedett: a hetedik havi 1,9 százalékról 2,0-ra nőtt az index.
2026. 09. 08. 18:30
Megosztás: