Pályázati cunami 2021-ben

Izgalmas év után vagyunk a pályázatok világában: elindult a 2021-2027-es pályázati ciklus és maradtak források a 2014-2020-as időszakból is. Ez is magyarázza az év során tapasztalható forrásbőséget a GINOP programon belül. Több jelentős kiírás határozta meg a 2021-es évet, ezek közül 8+ 1-et gyűjtött össze a Via Credit pályázati tanácsadó.

Pályázati cunami 2021-ben

A Via Credit számítása szerint 2021-ben több, mint egy tucat – lásd lenti lista - olyan érdekes pályázat volt, ami széles körben hasznos lehetett a pályázói közegnek. Ezekre a kiírásokra több mint 12.500 cég adott be kérelmet. Az ipari vállalkozások számára felajánlott összeg meghaladta a 700 milliárd forintot, ami elképesztő összeg egy év leforgása alatt. 2022 elején várunk még egy hasonló izgalmas hullámot, ami azt követő években jelentősen csökkeni fog.
 
1) A legnagyobb port kavaró kiírás: egy évvel ezelőtt jelent meg még VINOP név alatt, immár (ez a név nagyon gyorsan cserélésre került a GINOP Plusz névre) t GINOP Plusz-1.2.1-21 kódjelű, A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása elnevezésű pályázat.
 
Konkrétan az egész ország ennek a pályázatnak az előkészítésén dolgozott, ami nem véletlen, hiszen 200 milliárd forint keretösszeggel kiváló pályázatról van szó. A támogatási kérelmek száma: 1.000-3.000 darab volt és eredetileg négy benyújtási szakaszban lehetett pályázni. A pályázat azért volt népszerű, mert a támogatható tevékenységek komplex fejlesztések összeállítását tették lehetővé. Igazi hiánypótló konstrukcióról volt szó. Egy kisebb, néhány fős cég is kaphatott 100 millió forintos projektre 70%-os támogatást.
 
Az igen kedvező feltételek miatt korábban is jeleztük, hogy az első szakaszra felajánlott összeg nagyon gyorsan el fog fogyni. Sajnos ez is okozta a legfőbb bonyodalmat, mert a beadás első perceiben le is fagyot a pályázatokat kezelő informatikai rendszer, ami miatt nagy port kavart a kiírás beadásának folyamata. Végeredményben – véleményünk szerint remek problémakezelés mellett – minden elkészített pályázatot a támogató hatóság befogadott. Így a felkínált keretösszeg többszörösére 4.804 jelentkező adott be 465 milliárd forint értékű igényt 2021. júliusban. Ha úgy vesszük, az átlagosan kért támogatás még a 100 millió forintot sem érte el, pedig a legmagasabb elkérhető támogatás akár 629 millió forint is lehetett volna. Ez is jól jelezte, hogy a kisebb, 100 millió forint alatti projektek generálták a nagyobb igényt.
 
A támogató hatóság az első körre felajánlott keretösszeget 200 milliárd forintra emelte és nem érkezési sorrendben, hanem a legmagasabb pontszámot elérő pályázóktól visszafele haladva adta a támogatást, amit igazságosnak tartunk. Bár a pályázati kiírásban már 40 pont is elég lehetett volna a győzelemhez, mégis a magas túljegyzés miatt 64 pont vagy több kellett a biztos nyeréshez. Végeredményben 1.721-en nyertek több mint 211 milliárd forintot, ami 123 millió forintos átlagos támogatási összeget hozott.
 
Via Credit észrevétel:

-széles körben felkínált pályázatnál talán nincs szükség többszázmillió forint támogatást felajánlani, hiszen úgyis rengeteg jelentkező lesz és látszik, hogy az átlagos támogatási igény jóval alatta volt;
-a 40 pontos pontküszöb túl alacsony volt, ez is okozhatta, hogy rengeteg pályázat érkezett be;
-alapvetően nagyon sikeresnek tekinthető a komplex beruházási fejlesztést lehetővé tevő pályázati konstrukció, így biztos, hogy lesz folytatása!

2) Nehezen indult a magyar falu, de annál nagyobb siker lett: a GINOP-1.2.9-20 kódszámú pályázat, Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása című pályázati felhívás. Az eredetileg 5 milliárd forint keretösszeggel nyílt pályázatra mára 63 milliárd forintot meghaladó igény érkezett 6.865 pályázótól a 2021. decemberi határidőre. A keretemelést követően jelenleg 33 milliárd forint áll rendelkezésre, így a túljegyzés közel kétszeres. A pályázatnak van néhány különlegessége, ami az indulói kört szabályozta. Ilyen, hogy a 2021 decemberi körre kizárólag mikrovállalkozások pályázhattak. Csak az 5.000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban lehetett kérelmet benyújtani. A pályázatban kötelező előírás, hogy a költségek fele eszközbeszerzés vagy ingatlanfejlesztés legyen. A fennmaradó részben lehetett elszámolni például a dolgozók bérköltségét vagy informatikai beszerzést vagy képzést, webfejlesztést és akár projektmenedzsmentet is. Szóval meglehetősen széles körű az elszámolható költségek köre, igaz mindez bele kell férjen a 10 millió forintos támogatási összegbe, ami 70 százalékos támogatásnak minősül.

Via Credit észrevétel:

-a pályázat nem lett idő előtt felfüggesztve, minden jelentkező be lett várva, az informatikai rendszer jól vizsgázott;
-úgy tudjuk, hogy aki megfelel a pályázati kiírásnak számíthat a támogatásra, de ehhez a 33 milliárdos keretet majd meg kell emelni, amihez minden esély megvan;
-ez egy igazán széles kört megszólító és tudatosan a kisebb cégeket megcélzó pályázat, aminek biztos, hogy lesz folytatása!

3) Magyar Multi Program: GINOP Plusz-1.1.2-21 A felhívás célja a kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása. A pályázat keretösszege 100 milliárd forint és ez lehetővé teszi, hogy igazán nagy, akár 2,5 milliárd forint támogatást lehessen kérni. A pályázatokat kettő körben lehet elnyerni. Első ízben az IFKA-hoz szükséges a szakmai tervet beadni, aminek pozitív elbírálását követően lehet a második körben a megszokott pályázati felületen benyújtani. Az IFKA-hoz 2021. szeptembertől lehetett a kérelmeket beadni (most is), amit egy szakértői bizottság tárgyal meg. Ez a pályázat mind összetételében, mind lehetőségében kiemelkedő, mert az eszközbeszerzés mellett a projekt tartalmazhat építési beruházást, ami a teljes projektérték 70 százaléka is lehet. Az elmúlt években hiányzott a pályázati rendszerből azon pályázatok köre, ahol egyáltalán ingatlan fejlesztést lehetett volna végezni. Emellett lehetőség van a pályázatban kutatás-fejlesztéssel összefüggő béreket elszámolni, ahogyan külső szakértői tanácsadási költség, képzési költség is elszámolható. Ezen felül elszámolható még a megújuló energia alapú energiaellátást biztosító eszközök, berendezések beépítése és komplett informatikai rendszerek, és hálózatok is kiépíthetők. Konkrétan a pályázatban minden benne van, ami egy nagy horderejű fejlesztés részeként igényelnénk. Ennek megfelelően a szakmai zsűri elszánt és jól átgondolt projektjavaslatokat vár.

A havonta ülésező bizottság meglehetősen alapos (ennek nagyon örülünk). Emiatt több kérelmező is projektfejlesztésre visszakapta szakmai tervét, amiben a szakmai anyag javítását kérte az IFKA. A kijavított koncepciót utána újból beküldheti és ezt követően ismételten megtárgyalásra kerül. A pályázatkezelő honlap információi alapján jelenleg 11 darab pályázó adott be kérelmet 6,5 milliárd forint értékben, így az átlagos igény valamivel 600 millió forint alatti. A támogatási intenzitás maximum 50% lehet.
 
Via Credit észrevétel:

-a szakmai zsűri alapos, nem enged át minden kérelmet, a javítandó kérelmeket projektfejlesztésre visszaküldi a jelentkezőknek.
-olyan cégek jelentkezését várják, amelyekben benne van a potenciál a növekedésre, terjeszkedésre belföldön vagy külföldön egyaránt;
-a felkínált 100 milliárdos keretösszeg még egész biztosan néhány hónapig elérhető lesz.

4) Zöld nemzeti bajnokok: GINOP Plusz-1.3.1-21 kódjelű pályázat célja a zöldgazdaság területén működő vállalkozások technológiafejlesztésének támogatása. A pályázat olyan projekteket támogat, amelyek az energiahatékonysági gyártókapacitás fejlesztésére, vízfelhasználás hatékonyságának növeléséhez kapcsolódó gyártókapacitás fejlesztésére, elektromobilitáshoz kapcsolódó gyártókapacitás fejlesztése, hulladékból alapanyaggyártás vagy egyszer használatos műanyagok kiváltására szolgáló termékelőállítást. A program példamutató fejlesztéseket támogat, ahol a kisebb projektekkel ugyanúgy lehet indulni, 20 millió támogatási igénytől, a nagyobb volumenű kapacitások kidolgozásáig, azaz 1,5 milliárdos támogatási igényig. A támogatás maximum 50 százalékot biztosít és2021. októberében lehetett először beadni az IFKA kérelmeket. A pályázati pénzt hasonló komplex módon lehet elkölteni akár kizárólag építési beruházásra és eszközberuházásra, de lehetőség van az innovációval kapcsolatos költségelszámolásra, IT rendszerek és szoftverek kiépítésére és képzési, szaktanácsadási szolgáltatások igénylésére. A magyar multihoz hasonlóan ebben az esetben is az IFKA adja ki a tanúsítványt, amellyel a szokásos pályázati felületen lehet beadni a hivatalos kérelmet. A program kb. egy hónapos eltolással indult a magyar multihoz képest, és minden bizonnyal 2022-ben folytatódik. A 30 milliárd összegű keret nem fogyott el teljes egészében, összesen 57 pályázó adott be 21 milliárd értékben támogatási igényt. Eddig az átlagos pályázati érték kb. 370 millió forint.

5) Budapesten kívüli kutatás-fejlesztési pályázat: A GINOP Plusz-2.1.1-21 kódjelű pályázat hasonló elven működik, mint a magyar multi program. Egy komplex szakmai terv pozitív elbírását követően válik lehetőség a pályázatkezelő rendszeren keresztül a támogatási kérelmet beadni. Az első körös kérelmeket 2021. augusztusában volt lehetőség beadni. Egyrészt nagyon népszerű pályázatról van szó, amit minden évben jelentős érdeklődés övez, másrészt soha nem látott keretösszeggel, azaz 136 milliárd forinttal került kiírásra. Az első fordulóban azon cégek jutnak tovább, akiknek az ötlete kellően innovatív és ezt szakmailag is alátámasztja. A beadási határidőig 535 cég jelentkezett 165 milliárd forint összesített igénnyel, azaz pályázónkként 306 millió forintos átlagos igénnyel. Az egy pályázat által kérhető maximális támogatás 1 milliárd forint lehet, ami igen vonzóvá teszi ezt a kiírást. A pályázat keretén belül lehetőség adódik munkabérek és járulékainak az elszámolására, anyagköltség és eszközberuházás vagy külső szolgáltatás vásárlására. A támogatást arra adják, hogy az innovatív dolgot kidolgozzák, piacra vigyék, így ennek megfelelően, az ezzel kapcsolatos költségek megtérítése a pályázat alapja.

Via Credit észrevétel:

-az első körös eredményhirdetés után 254 cég kapott 91 milliárd forint értékben támogató véleményt;
-a korábbi statisztikáknak megfelelően, a pályázatok fele érte el a támogatáshoz szükséges küszöbértéket;
-45 milliárd forint szabad keret maradt, a pályázat új fordulóval folytatódhat;

6) Budapest területén megvalósuló kutatás-fejlesztési pályázat: A 2021-1.1.3-PIACI KFI pályázat nagyon hasonló a GINOP Plusz-2.1.1-21 Budapesten kívüli K+F pályázathoz, lényegében minden pontjában megegyezik vagy nagyon hasonló. Erre mondják, hogytükörpályázat, csak eltérő megvalósítási helyszínnel. Eleve Budapesten kevesebb pályázati pénz kerül elosztásra, talán igazából ezen a pályázaton kívül szinte széles körben semmi. Ennek megfelelően a keretösszeg is lényegesen alacsonyabb, 35 milliárd forint lett előirányozva 2021-ben. Ez a pályázat is, ahogy a nagyobb programokra jellemző, kétkörös, első körben a szakmai koncepció és ötlet kerül validálásra, majd második körben a pályázati kérelem végleges formájában ellenőrzésre. 2021. szeptember hónaptól lehetett beadni a kérelmeket, aminek keretén belül a felajánlott keret kb. kétszeresen lett lejegyezve, 196 kérelmező 63 milliárd forintot igényelt, ami átlagban 321 millió forintos igényt jelent. A pályázati felhívás szerint 100-800 millió forint támogatást lehet igényelni a maximum 4 évig terjedő projektek megvalósítására.

7) A tudományos közösség pályázata: 2020-ban kísérleti jelleggel jelent meg a Gyorsítósáv elnevezésű pályázat. Lényege, hogy akár frissen megalapított céggel lehet akár 150-200 millió forint támogatást igényelni egy jó ötlettel és vízióval. Egy igen fontos feltétel került beépítésre az indulói feltételekbe – egy olyan személy kell legyen legalább a 25%-os tulajdonos, aki valamely államilag elismert tudományos szervezet dolgozója (egyetem, kutatóhely). Emiatt nagyon élénk volt az érdeklődés a tudományos közösségen belül, hiszen az eddig ismert pályázatok szigorú gazdasági feltételeket támasztottak az indulók elé, amit itt teljes egészében törölt a támogató. A másik nagyon fontos körülmény, hogy az induló körből kizárták a cégeket, ahol nem volt a tulajdonosok között akadémiai hátterű személy. A felajánlott keretösszeg 8 milliárd forint, amire több mint 26 milliárd forint értékű pályamű érkezett 2021 decemberben.

Via Credit észrevétel:

-Reméljük lesz keretemelés, mert nagyon valószínű, hogy a beérkezett kérelmek több mint a 70 százaléka kiváló minősítést fog kapni.

8) Közel sem teljes a lista: 2021-ben lehetett élelmiszeripari, egészségipari, energetikai, építőipari, képzési, nagyvállalati kapacitásfejlesztési pályázatokon is indulni, amiknek az összesített keretösszege kb. további 150 milliárd forint volt.

+1 Vidékfejlesztési program: Az agráriumban szépen csendben, különösebb felhajtás nélkül mindeközben több mint 8.000 jelentkező adott be kérelmet 1.000 milliárd (ezer milliárd) értékű fejlesztésekre. Többek között kertészeti üzemek, terménytároló, digitális átállás vagy élelmiszeripari üzemek fejlesztésére.
 
Összegezve az évet; biztosan elmondható, hogy 20 ezernél is több vállalkozást mozgatott meg, mindent összevetve több mint 1.700 milliárd forint értékben érkeztek be kérelmek. Most is látszódik, hogy még vannak tartalékok, 2022 elején folytatódik a lendület. (a jövő évi várakozásokról következő elemzésünkben lesz szó).

A Bitcoin gyenge pontja: Miért törik meg az árfolyam a 70–80 ezer dolláros sávban?

A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsok közelében jár, mégis rejtett gyengeségeket mutat a piac bizonyos árszintjein. Egy friss elemzés rávilágít arra, hogy a 70 000 és 80 000 dollár közötti zóna továbbra is a BTC egyik leginstabilabb, legkevésbé megtámogatott tartománya – ami kulcsfontosságú lehet a jövőbeli emelkedések vagy korrekciók szempontjából.
2025. 12. 26. 10:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 26. 09:00
Megosztás:

Izrael 350 milliárd sékelt fektet független fegyveripar létrehozásába

Izrael 350 milliárd sékelt (közel 33 ezer milliárd forint) fektet független fegyveripar kialakításába - ígérte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a pilótaújoncok avatásának ünnepségén szerdán.
2025. 12. 26. 08:00
Megosztás:

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. 12. 26. 06:00
Megosztás:

A kripto felkerült a karácsonyi kívánságlistákra – az infláció újragondoltatja az amerikai ünnepi költekezést

Az emelkedő megélhetési költségek ellenére – vagy talán éppen miattuk – egyre több amerikai gondolkodik kriptovalutában karácsonyi ajándékként, derül ki a Visa friss felméréséből. A trend különösen a fiatalabb generációk körében erős, és azt sugallja: a kripto már nem pusztán spekuláció, hanem egyre inkább kulturálisan elfogadott értékhordozó.
2025. 12. 26. 05:00
Megosztás:

Ez a Kádár-kocka házak típushibája, emiatt nehéz kifűteni őket!

Megjött a zimankó, de a hőszigetelés még most is aktuális kérdés: létezik egy korszerű, különleges megoldás, amely már Magyarországon is hozzáférhető. A szakember szerint a Kádár-kockák esetében tipikus szerkezeti problémáról beszélhetünk, és azt is bemutatja, milyen lépésekkel, milyen módszerekkel lehet hatékonyan orvosolni a hibát.
2025. 12. 26. 03:00
Megosztás:

Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásokat.
2025. 12. 26. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...

A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak főnyereményét. Most, a 41. heti lottóhúzás következik hétvégén, amikoris a hatoslottó várható főnyereménye 540 millió Ft, míg a hagyományos ötös lottón 1,353 milliárd forint van "meghirdetve" főnyereményként.
2025. 12. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 62 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat

Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtött és osztott ki a Baptista Szeretetszolgálat - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2025. 12. 26. 00:05
Megosztás:

Amikor a Solana 10 dollár alatt volt, senkit nem érdekelt – most szűk a likviditás, és a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb kriptós előértékesítést

Sok kereskedő vegyes érzelmekkel gondol vissza az előző bikapiacra. Az árak emelkedtek, a hírek hangosak voltak, de a legtöbben mégis úgy érzik, lemaradtak a valódi mozgásokról. A piac kaotikusnak tűnt, a forgások gyorsak voltak, és kevés volt a meggyőződés. Mégis, ebben a zavaros környezetben is hatalmas lehetőségek nyíltak azok számára, akik időben észrevették őket. A Solana ennek tökéletes példája.
2025. 12. 25. 22:00
Megosztás:

4 kriptovaluta, amelyet határokon átnyúló fizetésekre terveztek — a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb előértékesítéseket

A pénzküldés országhatárokon túl továbbra is komoly terhet jelent a mindennapi életre nézve. A Világbank Remittance Prices Worldwide adatbázisa szerint a globális átlagos átutalási költség továbbra is valamivel 6% felett mozog, jóval meghaladva a régóta kitűzött nemzetközi célt.
2025. 12. 25. 20:00
Megosztás:

Karácsonyi kriptóláz: A Z generáció inkább Bitcoint kér, mint cipőt vagy ajándékkártyát

Miközben a klasszikus karácsonyi ajándékok – telefonok, cipők vagy ajándékkártyák – továbbra is népszerűek, egy új trend kezd kibontakozni a fiatal felnőttek körében. Egy friss felmérés szerint a Z generáció egyre inkább kriptovalutára vágyik a fa alá – nem vicc, valódi digitális pénzt kérnek, nemcsak virtuális élményeket. De mi áll a jelenség mögött, és mit érdemes tudni, ha valakit kriptóval szeretnénk meglepni? Mutatjuk!
2025. 12. 25. 18:00
Megosztás:

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az 5G-előfizetések száma továbbra is rohamosan növekszik, és várhatóan 2025 végére eléri a 2,9 milliárdot, ami az összes mobil-előfizetés egyharmadát teszi ki, 2031 végére pedig már közel a kétharmadát - áll az Ericsson svéd távközlésiberendezés-gyártó honlapján.
2025. 12. 25. 17:00
Megosztás:

Ilyen idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 25. 16:00
Megosztás:

December 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
2025. 12. 25. 14:00
Megosztás:

Az arany ralija lehet a Bitcoin következő katalizátora – de a kockázatok továbbra is fennállnak

A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban bizonytalan képet mutatott, ami jól tükrözi a globális pénzpiacokon uralkodó vegyes hangulatot. Rövid távon a makrogazdasági környezet nem ad egyértelmű iránymutatást, ugyanakkor egy fontos jelzés most az arany piacáról érkezik, amely akár új lendületet is adhat a Bitcoin számára – feltéve, hogy a korábbi összefüggések továbbra is érvényesek maradnak.
2025. 12. 25. 13:00
Megosztás:

Karácsony előtti hidegzuhany a hazai kriptoszektorban: a Kriptomat is befejezi

Még fel sem ocsúdott a magyar kriptoközösség a Revolut és az eToro kivonulásából, máris újabb kellemetlen hír érkezett. Hiába jelent meg december 19-én az első magyarországi validátor (Caduceus Zrt. - szerk.), a Kriptomat bejelentette: december 26-án 23:00 órától leállítja szolgáltatásait Magyarországon - olvashatjuk a Revb.hu portálon.
2025. 12. 25. 11:00
Megosztás:

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia: a szervezet aranyérmét Bergendy Péter, Dénes Zoltán, Mécs Mónika, Hábermann Jenő és Poós András veheti át január 16-án, a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díjak átadóján.
2025. 12. 25. 10:00
Megosztás:

Aláírta a szlovák államfő a büntető törvénykönyv módosítását

Aláírta Peter Pellegrini szlovák államfő kedden a büntető törvénykönyvnek (Btk.) azt a több újítást tartalmazó módosítását, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a választási kampány "idegen hatalom" általi befolyásolását, valamint a második világháború utáni rendezésből következő viszonyok nyilvános tagadását is.
2025. 12. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampánya során

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya során, a meghirdetett gyűjtésre magánadományozók és cégek egy listából választott konkrét ajándék beszerzésével segíthettek.
2025. 12. 25. 07:00
Megosztás: