Parajdi bányaomlás: a sóterhelés napokig a határérték körül mozgott a Maros magyarországi szakaszán

A június közepén levonuló első hullám csúcsán a sótartalommal összefüggésben lévő vezetőképesség értéke valamivel 500 µS/cm felett alakult, ami jóval alatta maradt a folyóra vonatkozó 900 µS/cm-es határértéknek. A múlt héten azonban a korábban mért vezetőképesség értékek kétszeresét mérték a szegedi kutatók, amielérte, illetve enyhén meghaladta a határértéket. Az újabb sóhullám, illetve a magas szinten lévő értékek arra utalnak, amit a Parajdról érkező hírek is alátámasztanak, hogy a Korond-patak elterelése még nem oldódott meg, így egyelőre folyamatos az utánpótlás.

– Egy nagyjából 500 méteres szakasz kiváltása lenne az elsődleges cél, ott, ahol a patak közvetlen kapcsolatba kerül a felszínközeli kősórétegekkel. Jelen pillanatban ezen dolgoznak a különböző kivitelezők, de amíg ez nem történik meg, addig a patakvíz szabadon oldja a sót, valamint bejut a bányába is, ahonnan így további sós víz jut a felszíni vizekbe. A bánya jelenlegi állapotáról, azon túlmenően, hogy nagy valószínűséggel vízzel telített és egyre több helyen vannak felszíni horpadások, valamint a sós víz későbbi sorsáról nincsenek információk – hívta fel a figyelmet Prof. Dr. Pál-Molnár Elemér, az SZTE Geológia Tanszék, valamint a Földrajz- és Földtudományi Intézet vezetője.

A jelenlegi értékek hosszabb távú fennmaradása azt jelenti, hogy az érzékenyebb, elsősorban gerinctelen élőlényekre, például a kérészekre már negatív hatással lehet a hosszan tartó sóterhelés. Ezért az SZTE kutatói a marosi iszap sótartalmát is vizsgálják.

– Az elkövetkező időszak szempontjából kulcsfontosságú, hogy a rendeződik-e a helyzet Parajdon, ugyanis a folyó vízhozama a víztározókból kieresztett víz hígító hatása ellenére csökkent a napokban. A nyár közepéhez közeledve egyre kevesebb a természetes lefolyásból adódó vízhozam, és kérdés, hogy a vízgyűjtőn lévő tározókból mennyi vizet tudnak majd felhasználni a továbbiakban a hígításra. Sajnos amennyiben csökken a vízhozam, az a sókoncentráció további növekedéséhez vezethet – emelte ki Dr. Sipos György, az SZTE Természet- és Környezetföldrajz Tanszék tanszékvezetője, a vizsgálatok vezetője.

A mintagyűjtésből a Földrajz- és Földtudományi Intézet hallgatói is kiveszik a részüket.

– Jelenleg a víz természetes szint feletti sótartalmának nagyságát úgy lehet érzékeltetni, mintha egy liter vízbe egy csipetnyi, azaz nagyjából fél grammnyi asztali sót szórnánk. Ez elsőre nem tűnik soknak, de ha felszorozzuk a folyó 50-60 m3/s vízhozamával, akkor másodpercenként 25 kg a sószállítás mértéke, napi szinten pedig több mint 2000 tonna többlet só halad át egy-egy szelvényen a magyarországi szakaszon – teszi hozzá Dr. Barta Károly, a laboratórium vezetője. 

–A Tisza szegedi szakaszán szerencsére jelentősen tovább hígul a sós víz. A Bertalan-hídnál, a Maros felőli oldalon még számottevően magasabb a vezetőképesség, mint a másik oldalon, a Boszorkány-szigetnél azonban már mindkét oldalon hasonló, a marosi értékek felét elérő koncentrációk jellemzők – foglalja össze a legújabb eredményeket a mérések lebonyolításáért felelős Magyar Gergő tanszéki mérnök.