Parajdi bányaomlás: a sóterhelés napokig a határérték körül mozgott a Maros magyarországi szakaszán

Az SZTE IKIKK Akkreditált Laboratóriumi Műszerközpontja keretében működő Talaj- és Vízvizsgálati Laboratórium munkatársai is követik a sókoncentráció alakulását a Maros mentén. A múlt héten újabb, az előzőnél jelentősebb hullám vonult le a folyón, a korábban mért vezetőképesség értékek kétszeresével, ami elérte, illetve enyhén meghaladta a határértéket. Ezt követően napokig magas szinten, 900 és 1000 µS/cm között stabilizálódott a vezetőképesség és csak a legújabb adatok alapján indult csökkenésnek.

Parajdi bányaomlás: a sóterhelés napokig a határérték körül mozgott a Maros magyarországi szakaszán

A június közepén levonuló első hullám csúcsán a sótartalommal összefüggésben lévő vezetőképesség értéke valamivel 500 µS/cm felett alakult, ami jóval alatta maradt a folyóra vonatkozó 900 µS/cm-es határértéknek. A múlt héten azonban a korábban mért vezetőképesség értékek kétszeresét mérték a szegedi kutatók, amielérte, illetve enyhén meghaladta a határértéket. Az újabb sóhullám, illetve a magas szinten lévő értékek arra utalnak, amit a Parajdról érkező hírek is alátámasztanak, hogy a Korond-patak elterelése még nem oldódott meg, így egyelőre folyamatos az utánpótlás.

– Egy nagyjából 500 méteres szakasz kiváltása lenne az elsődleges cél, ott, ahol a patak közvetlen kapcsolatba kerül a felszínközeli kősórétegekkel. Jelen pillanatban ezen dolgoznak a különböző kivitelezők, de amíg ez nem történik meg, addig a patakvíz szabadon oldja a sót, valamint bejut a bányába is, ahonnan így további sós víz jut a felszíni vizekbe. A bánya jelenlegi állapotáról, azon túlmenően, hogy nagy valószínűséggel vízzel telített és egyre több helyen vannak felszíni horpadások, valamint a sós víz későbbi sorsáról nincsenek információk – hívta fel a figyelmet Prof. Dr. Pál-Molnár Elemér, az SZTE Geológia Tanszék, valamint a Földrajz- és Földtudományi Intézet vezetője.

A jelenlegi értékek hosszabb távú fennmaradása azt jelenti, hogy az érzékenyebb, elsősorban gerinctelen élőlényekre, például a kérészekre már negatív hatással lehet a hosszan tartó sóterhelés. Ezért az SZTE kutatói a marosi iszap sótartalmát is vizsgálják.

– Az elkövetkező időszak szempontjából kulcsfontosságú, hogy a rendeződik-e a helyzet Parajdon, ugyanis a folyó vízhozama a víztározókból kieresztett víz hígító hatása ellenére csökkent a napokban. A nyár közepéhez közeledve egyre kevesebb a természetes lefolyásból adódó vízhozam, és kérdés, hogy a vízgyűjtőn lévő tározókból mennyi vizet tudnak majd felhasználni a továbbiakban a hígításra. Sajnos amennyiben csökken a vízhozam, az a sókoncentráció további növekedéséhez vezethet – emelte ki Dr. Sipos György, az SZTE Természet- és Környezetföldrajz Tanszék tanszékvezetője, a vizsgálatok vezetője.

A mintagyűjtésből a Földrajz- és Földtudományi Intézet hallgatói is kiveszik a részüket.

– Jelenleg a víz természetes szint feletti sótartalmának nagyságát úgy lehet érzékeltetni, mintha egy liter vízbe egy csipetnyi, azaz nagyjából fél grammnyi asztali sót szórnánk. Ez elsőre nem tűnik soknak, de ha felszorozzuk a folyó 50-60 m3/s vízhozamával, akkor másodpercenként 25 kg a sószállítás mértéke, napi szinten pedig több mint 2000 tonna többlet só halad át egy-egy szelvényen a magyarországi szakaszon – teszi hozzá Dr. Barta Károly, a laboratórium vezetője. 

–A Tisza szegedi szakaszán szerencsére jelentősen tovább hígul a sós víz. A Bertalan-hídnál, a Maros felőli oldalon még számottevően magasabb a vezetőképesség, mint a másik oldalon, a Boszorkány-szigetnél azonban már mindkét oldalon hasonló, a marosi értékek felét elérő koncentrációk jellemzők – foglalja össze a legújabb eredményeket a mérések lebonyolításáért felelős Magyar Gergő tanszéki mérnök.

Zöldben zártak ez európai piacok; idehaza azonban a BUX mínuszban fejezte be a napot

Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést az európai részvénypiacok, mert optimizmus miután Washington és Peking 90 nappal meghosszabbította a vámmegállapodásra vonatkozó határidőt, így november 10-ig elkerülhetők a három számjegyű vámok egymás termékeire.
2025. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Off-chain transfer jelentése, fogalma és értelmezése a kriptovilágban

A kriptovaluták egyik kulcsfogalma az off-chain transfer (magyarul: láncon kívüli átadás/átutalás). Ez azt írja le, amikor egy értékmozgás nem közvetlenül a blokklánc főkönyvében történik, hanem azon kívül, például egy szolgáltató belső könyvelésében, fizetési csatornákban vagy más, úgynevezett második rétegű (Layer 2, L2) megoldásokban. A cikkben közérthetően, példákon keresztül mutatjuk be, mi ez pontosan, miért hasznos, milyen kockázatai vannak, és mikor éri meg használni—akár Bitcoin, akár Ethereum vagy más kriptók esetében.
2025. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Mennyi most egy gépkocsi hitel átlagos kamata (THM)?

Az autóhitelezés 2025 első félévében négyéves rekordot döntött: 24,7 milliárd forintnyi új hitel került a piacra. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a kiugrás oka főként a járműárak emelkedése, nem pedig az érdeklődés felfutása.
2025. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Észak-Korea vezetőjével beszélt telefonon az orosz elnök

Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon beszélt Kim Dzsong Unnal, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetőjével - közölte kedd este a Kreml sajtószolgálata.
2025. 08. 13. 09:00
Megosztás:

Gyengült szerda reggelre a forint

Gyengült kissé a forint szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Befejeződött a nyári aratás, kedvezőek a hozamok

A napokban befejeződött a nyári aratás Magyarországon, a rendelkezésre álló adatok alapján kedvezően alakulnak az idei betakarítás hektáronkénti hozamai és az össztermés az előzetes várakozásokhoz képest - közölte az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint Nagy István.
2025. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Így óvd szemed a légkondicionált irodákban

A modern irodai környezet kihívásokat tartogat szemüvegviselők számára. A légkondicionálás, bár kellemes hőmérsékletet biztosít, gyakran okoz szemszárazságot és kellemetlenséget. Az Alensa szakértőivel együtt mutatjuk be, hogyan védheti meg szemei egészségét klimatizált környezetben, és milyen optikai megoldások állnak rendelkezésére a tökéletes komfortérzet eléréséhez.
2025. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Sosem látott roham az eladó lakásokért – ez az 5 vármegye tarolta le a piacot júliusban

Csúcsot döntött az eladó és a kiadó lakóingatlanok iránti érdeklődők száma, mióta bejelentették az Otthon Start programot: július utolsó hetében 2 százalékkal többen kerestek ingatlant, mint az eddigi rekorder, január második hetében – derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Öt vármegyében 60-70 százalékkal nőtt a komoly érdeklődők száma, csökkenést mindössze egy vármegyében mért a portál.
2025. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Boldog dolgozó, sikeres cég? – mit mutatnak a globális és hazai wellbeing trendek

A világ népességének mindössze harmada (34%) érzi úgy, hogy boldog az életben – vagyis pozitívan látja jelenlegi helyzetét és optimistán tekint a jövőbe – derül ki a Gallup 2023-as globális felmérésének eredményeiből. A kutatás a jóllét/wellbeing öt alappillérét vizsgálta: karrier, fizikai egészség, társas kapcsolatok, pénzügyi stabilitás és közösségi élmények. Ezek együttesen határozzák meg, mennyire érezzük magunkat kiegyensúlyozottnak – nemcsak a jelenben, hanem a jövőre nézve is.
2025. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport megépíti Kazahsztán legnagyobb premixüzemét

Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM Csoport beruházási megállapodást írt alá a KazFoodProducts csoporthoz tartozó AsiaAgroFood JSC-vel egy közös vállalat létrehozásáról, amely idén ősszel, 25 millió dollár (mintegy 8,5 milliárd forint) értékű beruházással megkezdi Kazahsztán legnagyobb és egyben legfejlettebb technológiájú premixüzemének építését. Az évi 48 ezer tonna kapacitású gyár az UBM összesen mintegy 20 milliárd forintos kazahsztáni beruházásának első ütemében épül fel, és várhatóan 2027-ben kezdi meg a működését.
2025. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Kritikus helyzetben a hazai vasúti árufuvarozás

A jelenlegi piaci viszonyok között a magyarországi vasúti árufuvarozás üzleti modellje fenntarthatatlanná vált, a díjbevételek nem tartanak lépést a költségekkel, a volumenek csökkennek, a kapacitáskihasználtság romlik, a közúttal szembeni versenyhátrány napról napra nő - ismerteti a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület a legfrissebb vasúti árufuvarozási költségindex (VÁK-index) elemzésében, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t kedden.
2025. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Megerősítette idei eredményvárakozását a Waberer’s

A Waberer’s csoport az idei első féléves eredmények tükrében konzervatív becslés mellett is 50 millió eurót meghaladó EBIT-re (kamat- és adófizetés előtti jövedelem) számít 2025-ben - mondta Tóth Szabolcs, a Waberer's International Nyrt. gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettese a vállalat első féléves jelentését ismertető online sajtótájékoztatón.
2025. 08. 13. 01:00
Megosztás:

A Google AI SPX ralit jósol – vajon a TOKEN6900 is szárnyalhat?

A Google AI SPX6900 előrejelzése fellendítette a TOKEN6900 előértékesítését, amely rohamosan közelít a 2 millió dolláros mérföldkő felé.
2025. 08. 13. 00:01
Megosztás:

Egyszeri tételek miatt csökkent a Graphisoft Park SE eredménye

A Graphisoft Park SE első félévi pro forma nettó eredménye 3,88 millió eurót tett ki, amely 400 ezer euróval elmarad előző év hasonló időszakának teljesítményétől, az előző évet érintő egyszeri tételek miatt - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság kedden a Budapesti Értéktőzsdén közzétett jelentésében.
2025. 08. 12. 23:00
Megosztás:

Mérsékelt forgalom, ugrásszerű keresletnövekedés júliusban az ingatlanpiacon

Júliusban az ingatlanpiac a nyári időszakra jellemző visszafogottabb tranzakciószámmal működött, a hitelpiac stabilan teljesített, azonban az Otthon Start Program bejelentése óriási keresletélénkülést indított el - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2025. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Bitget felmérés: Az európaiak 85%-a kriptóval fizetne a nyaralásáért – de még akadnak akadályok

A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3 vállalat, közzétette legújabb felmérésének eredményeit, amely több mint 3000 európai kriptovaluta-felhasználó utazási szokásait és korlátait vizsgálta. A kutatás szerint a kontinensen egyre nagyobb az igény a kriptóalapú utazások iránt.
2025. 08. 12. 21:00
Megosztás:

TOP 5 ok az online Keno játékra: Miért válaszd a digitális változatot?

A Keno az egyik legősibb szerencsejáték, amely évezredek óta lenyűgözi az embereket világszerte. Ez az egyszerű, mégis izgalmas játék, amely eredetileg az ókori Kínából származik, mára a modern digitális korszakban új életre kelt. Az online Keno platformok forradalmasították ezt a klasszikus játékot, és számos meggyőző okot kínálnak arra, hogy a hagyományos, fizikai változat helyett a virtuális térben próbáljuk ki szerencsénket.
2025. 08. 12. 20:30
Megosztás:

Fake News helyett valóság: az állami vagyon értéke 2010 óta megduplázódott!

A Népszava „Duplázás helyett bukás” címet viselő cikkében súlyos tévedések, ferdítések, félremagyarázások szerepelnek. A cikk állításaival szemben a helyzet egyértelmű: 2010 óta duplájára nőtt az állami vagyon értéke. Minden ezzel ellentétes állítás félremagyarázás, rosszindulatú hangulatkeltés. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) minden esetben transzparensen, felelősen és a jogszabályok által meghatározott módon kezeli a rá bízott állami vagyont - olvashatjuk az MNV Zrt. sajtóközleményében.
2025. 08. 12. 20:00
Megosztás:

5-3-1 Forex kereskedési stratégia: A sikeres Forex kereskedés egy egyszerűsített módszere

Képzelje el a kereskedési képernyőjét bámulja, amelyet eláraszt a számtalan devizapár és végtelen kereskedési stratégia és Önt a helyes lépés megtételének állandó kényszere nyomasztja.
2025. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Új azonosítási lehetőség az MBH Banknál: megérkezett a DÁP a netbank csatornákra

Az MBH Bank 2025. augusztus 4-től, a hazai bankszektorban az elsők között vezette be a Digitális Állampolgár mobilalkalmazáson alapuló azonosítást a netbank csatornáin. A fejlesztés révén az ügyfelek gyorsabban, egyszerűbben és biztonságosabban léphetnek be a netbankjukba, akár jelszó megadása nélkül, mobiltelefonjukra letöltött Digitális Állampolgár mobilalkalmazás segítségével. Az új megoldás összhangban van az MBH Bank digitális innováció iránti elkötelezettségével és azzal a célkitűzéssel, hogy digitális és személyes csatornáin egyaránt a legmagasabb színvonalú ügyfélélményt biztosítsa.
2025. 08. 12. 18:00
Megosztás: