Pénzügyi mintaprogramot indít az ökumenikus segélyszervezet és a Provident

Pénzügyi mintaprogramot indít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident Pénzügyi Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az együttműködésről szóló megállapodást hétfőn írták alá.

Pénzügyi mintaprogramot indít az ökumenikus segélyszervezet és a Provident

A pénzügyi cég az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az átfogó program célja a pénzügyi szempontból legsérülékenyebb társadalmi csoportok pénzügyi tudatosságának növelése, esélyt adva ezáltal életkörülményeik javítására.

A tájékoztatás szerint tavaly ősszel a Provident megbízására a Társadalomkutató Kft. ezer ember bevonásával reprezentatív kutatást végzett arról, mely csoportok esnek el Magyarországon a legális kölcsön felvételének lehetőségétől.

A felmérés eredménye szerint a felnőttek 6 százaléka, mintegy félmillió 18 év feletti állampolgár szorul ki a hitelpiacról, egy részük a megfelelő pénzügyi ismeretek hiánya miatt. Többségük alacsony iskolai végzettségű, nettó havi jövedelmük pedig jellemzően nem haladja meg a 250 ezer forintot.     A megállapodás révén a legalacsonyabb jövedeleműeknek kívánnak esélyt teremteni. Az együttműködést mintaprogramként Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében indítja el idén a két szervezet.

Az együttműködés részeként a Provident munkatársai pénzügyi alapismeretekről tartanak oktatást a segélyszervezet munkatársainak, a többi között az adózás, a felelős hitelfelvétel, a megtakarítás és a családi költségvetés témakörében. A résztvevők a megszerzett pénzügyi ismereteket a rászoruló családoknak közvetlenül tudják majd átadni, segítve ezzel tudatosabb pénzügyi döntéseiket.

A cég 20 millió forinttal is segíti a segélyszervezet pénzügyi oktatási tevékenységét, valamint pénzügyi tudatosságot fejlesztő programokat szervez, például élménynapot Boldogkőújfalun és pénzügyi ismeretek témakörű nyári tábort gyerekeknek.

A közleményben Lehel Lászlót, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatóját idézve azt írták, kiemelten fontosnak tartják a pénzügyi tudatosság erősítését a hátrányos helyzetű csoportok körében. A legszegényebbek esetében fokozottan igaz, hogy az átgondolt pénzügyi döntések érezhetően segíthetik a megélhetést, míg a rossz döntések következtében egy-egy család helyzete még kilátástalanabbá válhat.

"A többéves, komplex programtól jelentős eredményeket és tanulságokat várunk" - tette hozzá Lehel László.

Az INA visszakaphatja szíriai eszközeit

A szír külügyminiszter, Asaad Hasan al-Shaybani és a horvát külügyminiszter, Gordan Radman tegnap közös sajtótájékoztatót tartott, ahol megerősítették a diplomáciai kapcsolatok újraindítását.
2025. 09. 11. 11:30
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop meghosszabbítása miatt

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstopként ismert szabályozás ismételt meghosszabbításának alaptörvény-ellenességét - erősítette meg csütörtöki közleményében a szövetség.
2025. 09. 11. 11:00
Megosztás:

Fellendítheti a lakáshitelezést az Otthon Start a pénzügyi közvetítők szerint

Az Otthon Start Program az ingatlanpiac mellett a lakáshitelezést is fellendítheti, így az éves szinten mintegy 1600 milliárd forintra becsült kihelyezési volumen 250 milliárd forinttal gyarapodhat - közölte a Független Pénzügyi Közvetítők Szövetsége szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Estek a fejlett piaci hozamok, háborús hírekre estek a régiós devizák

Nem sokáig tartott a közelmúltbeli hozamesés utáni korrekció az amerikai kötvénypiacon.
2025. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Az Oracle 36%-os ugrása felhúzta az AI cégeket, csúcson zárt az S&P és a Nasdaq

Az S&P 500 és a Nasdaq szerdán történelmi csúcson zárt, az előbbi 0,3%-os, az utóbbi elhanyagolható emelkedéssel.
2025. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Az európai kiskereskedelem emelkedése ellensúlyozta a visszaeső tech szektort

A szerdai kereskedésben az európai részvénypiacok stagnáltak, miután a spanyol Inditex (a Zara anyavállalata) erős teljesítménye nem tudta ellensúlyozni a technológiai szektor visszaesését.
2025. 09. 11. 08:35
Megosztás:

Magyarország élen jár az agrárdigitalizációban

A magyar agrárszektor élen jár az innováció és digitalizáció terén, hiszen az adatvezérelt termelés, a precíziós gazdálkodás, a robotika és az időjárásálló termelés ma már a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar szerves részét képezi - hangsúlyozta Ökrös Oszkár helyettes államtitkár a budapesti nemzetközi Tudományos és Innovációs Héten az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint.
2025. 09. 11. 08:00
Megosztás:

Hozzájárultak a kötvénytulajdonosok a Masterplast hitelfelvételéhez

Határozatuk alapján a Masterplast kötvénytulajdonosai hozzájárulnak a társaság új hitelszerződésének megkötéséhez - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2025. 09. 11. 07:30
Megosztás:

Szingapúrba irányuló LNG-szállításról véglegesített megállapodást a MET Csoport és a Keppel

A svájci központú MET Csoport – tradingért felelős leányvállalatán, a MET International-en keresztül – megállapodást véglegesített a Keppel Infrastruktúra Divíziójával (Keppel), évi 0,5 millió tonna LNG hosszútávú szállításáról. Ez megerősíti a partnerséget a MET és a Keppel, a MET 10 százalékos tulajdonosa között. A Keppelt a MET a saját LNG-portfóliójából látja el, amely egyre inkább Ázsiára összpontosít, a cég európai importstruktúrájára támaszkodva. A partnerség növeli az ellátásbiztonságot és a forrásdiverzifikációt Szingapúrban.
2025. 09. 11. 07:00
Megosztás:

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

A házasságkötések száma az elmúlt években folyamatosan csökkent, tavaly már mindössze 46 561 párt adtak össze az anyakönyvvezetők, ami 35 százalékos csökkenés 2021-hez képest. Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság.
2025. 09. 11. 06:30
Megosztás:

Megjöttek az első számok az Otthon Start indulásáról – változatos képet mutat a piac élénkülése

Az Otthon Start Program bejelentése előtti héthez képest 94 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti kereslet a program indulását követő első héten. Vagyis lényegében duplázásról van szó. Országosan az 50-100 millió forintos ársávba tartozó lakóingatlanok iránti kereslet 118 százalékkal, a legfeljebb 50 millió forintért eladásra szánt társaik esetében pedig bő 80 százalékos volt a keresletbővülés június vége és szeptember eleje között. A 150 millió feletti árkategóriában is nőtt a telefonos érdeklődések száma, de ebben a kategóriában a bővülés mértéke jóval visszafogottabb, és a kereslet volumene is jóval kisebb. Éves összevetésben is erősödés látható, országosan 50 százalékkal több érdeklődő jelent meg a piacon az Otthon Start Program bejelentése óta eltelt hetekben.
2025. 09. 11. 06:00
Megosztás:

Ez a 10 legnépszerűbb SUV gépkocsi most a magyar autósok körében

Továbbra is toronymagasan vezet a BMW X-sorozat a legnépszerűbb SUV-ok toplistáján - derül ki a Használtautó.hu legfrissebb, 2025 első nyolc hónapjára vonatkozó statisztikáiból. A toplistán szereplő modellek iránt összesen közel 224 ezer érdeklődés érkezett, ami azt mutatja: a SUV-ok töretlenül népszerűek a magyar piacon. A prémium kategóriás BMW-k mellett ugyanakkor a kedvezőbb árú és fenntartású Suzuki Vitara, Toyota RAV4 vagy Dacia Duster is stabilan tartja magát a vásárlók érdeklődésének középpontjában.
2025. 09. 11. 05:30
Megosztás:

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2025. 09. 11. 05:00
Megosztás:

Nvidia részvények új lendületben – bemutatták a Rubin CPX AI-chipet

Az Nvidia (NASDAQ: NVDA) részvényei közel 5%-os ugrással indították a keddi kereskedést, miután a vállalat hivatalosan bemutatta legújabb mesterséges intelligencia chipjét, a Rubin CPX-et, amely a nemrég piacra dobott Blackwell technológia utódja.
2025. 09. 11. 04:30
Megosztás:

Nemzetközi díjat hozott haza a Budapesti Értéktőzsde

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde, amelyet a „CEE’s Best Exchange for Financial Literacy” (Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje) kategóriában nyert el a Euromoney Capital Markets Awards díjátadón. A díj a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokat és kezdeményezéseket jutalmazza, amelyekben a BÉT hosszú ideje kiemelkedik a régióban, érdemben hozzájárulva a hazai tőkepiac minél szélesebb körű megismertetéséhez.
2025. 09. 11. 04:00
Megosztás:

MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését – közölte az MTI-vel szerdán a MÁV.
2025. 09. 11. 03:30
Megosztás:

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg - olvasható a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdai Facebook-bejegyzésében.
2025. 09. 11. 03:00
Megosztás:

NGM: újra lesz közvetlen járat Toronto és Budapest között

Jövő júniustól újraindul a korábban rendkívül népszerű közvetlen repülőjárat Budapest és Toronto között. A még magasabb szolgáltatási színvonallal visszatérő légi összeköttetést az Air Canada szélestörzsű 787-9 Dreamliner repülőgéppel teljesíti, amelynek fedélzetén az utasok három utazási osztály közül választhatnak majd - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalán szerdán.
2025. 09. 11. 02:30
Megosztás:

Korábban utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is!

A megszokott folyó havi 12-e előtt utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is az év hátralévő részében az Államkincstár tájékoztatása szerint.
2025. 09. 11. 02:00
Megosztás:

Mivel fűtsünk ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyar otthonok fűtését legnagyobb arányban földgázzal oldják meg. A KSH statisztikái alapján 2019-ben az ország 2877 településén működött vezetékes gázszolgáltatás. Az ellátottság 2000 és 2005 között jelentősen bővült, ekkor 80%-ról 91%-ra emelkedett, majd ezt követően érdemi változás nem történt. A háztartások 73%-ában alkalmaztak gázt a lakások fűtésére. A gázhálózatra csatlakoztatott otthonok aránya Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyében volt a legnagyobb (83, illetve 81–81%), míg a legalacsonyabb Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyében (46, illetve 54–54%).
2025. 09. 11. 01:00
Megosztás: