Pluszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 354,65 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 41 768,70 ponton zárt csütörtökön.

Pluszban zárt a BUX

A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BUX emelkedése főképp a Mol erősödésének köszönhető, amely a vezető kibocsátók közül elsőként teszi közzé jelentését pénteken a harmadik negyedévről. Az elemzői konszenzus kedvező számokat vár az olajipari cégtől - tette hozzá Józsa Bence.

Ezzel és az OTP ugyancsak emelkedő árfolyamával magyarázható szerinte, hogy a BUX jobban teljesített a főbb európai értékpapírpiacoknál.

A Mol 98 forinttal, 3,95 százalékkal 2582 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 92 forinttal, 1,01 százalékkal 9200 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 1,19 százalékkal 290 forintra csökkent, forgalma 54,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,79 százalékkal 8220 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3562,13 ponton zárt csütörtökön, ez 6,61 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Regionális kamarai együttműködés keretében támogatná a területfejlesztési miniszter a hazai vállalkozásokat

A területfejlesztési minisztérium stratégiai partnerséget ajánlott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának (BKIK) a Budapest és Pest megyei gazdasági zónára vonatkozó fejlesztési elképzelések kidolgozásában. Ezzel tovább erősödhet a BKIK által is támogatott megyei szintű kamarai egyeztetés gyakorlata, és hatékonyabb lehet a vállalkozókkal való közvetlen tapasztalatcsere – derült ki a budapesti kamara Önkormányzati Kapcsolatok Kollégiumának ülésén. A december 7-i eseményen Dr. Latorcai Csaba, területfejlesztési miniszterhelyettes és Dr. Balogh Ádám, a BKIK általános alelnöke is részt vett.
2022. 12. 08. 21:30
Megosztás:

LED-es tükör a szakszerűbb és szebb megvilágításért

Bármekkora is legyen a fürdőszobánk, egy tükör mindig jó szolgálatot tesz, a hasznossága megkérdőjelezhetetlen. Reggel vele indítjuk a napot, és este vele fejezzük be. Ráadásul nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy tágítja a teret, így egy kis méretű fürdőben igazán előnyös.
2022. 12. 08. 21:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

Folytatódott a részvénypiacokon az árfolyamok csökkenése, a vezető nyugat-európai tőzsdék veszteséggel zártak csütörtökön.
2022. 12. 08. 20:40
Megosztás:

Ha elromlik a WC tartály

Talán veled is előfordult már, hogy az éjszaka közepén valamilyen zavaró zajra egyszerre csak kipattant a szemed. Persze álomittasan először még talán azt sem igazán tudtad, hol vagy, de valami zavart éreztél az “erőben”. Egy idő után talán még a zaj irányát is kezdted beazonosítani. 
2022. 12. 08. 20:25
Megosztás:

Gyorsabb és hatékonyabb lesz a jegyellenőrzés Budapesten

Decembertől új adatkiolvasási technológia bevezetésével teszi egyszerűbbé a jegyellenőrök munkáját a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2022. 12. 08. 19:00
Megosztás:

Már zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál

A Volánbusz minden évben kiemelt figyelmet fordít a téli felkészülésre, a járműállományt és a közszolgáltatást nyújtó munkavállalókat is felkészítik a megváltozott út- és látási viszonyokra - közölte a Volánbusz Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2022. 12. 08. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Mol Campus, a vállalat új székháza

Megnyílt a Mol Campus, a vállalat új székháza Budapesten, a Kopaszi-gát mellett; az épületben 2500 ember dolgozik majd a cég növekedésén, mert biztosítani kell Magyarország energiaellátását - mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a megnyitó ünnepségen, csütörtökön.
2022. 12. 08. 18:00
Megosztás:

Mesterséges intelligencia segíti a cégeket a szabálykövetésben

Az év végéhez közeledve nem csak az üzletek forgalma pörög fel, hanem a jogalkotás is dömpinghez érkezik. Az elmúlt évek trendjeit figyelve várhatóan idén is több, mint ezer jogszabály módosul az év utolsó pár hetében - jelezte előre a JOXA.hu fejlesztőcsapata.
2022. 12. 08. 17:30
Megosztás:

Nőtt a munkaerő mobilitása egy év alatt Magyarországon

A munkavállalók 53 százaléka hajlandó a lakóhelyéről elköltözni munkahelyváltás miatt a Trenkwalder idei felmérése szerint, szemben a tavalyi 35 százalékkal - ismertette a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég csütörtökön sajtótájékoztatón.
2022. 12. 08. 17:00
Megosztás:

Nemzetközi magyar IT sikersztori: Németországban terjeszkedik a Gloster

Új lendületet ad a hazai gazdaságban köztudottan óriási szerepet játszó német autóipari együttműködésnek a Gloster: a magyar IT cég többségi tulajdonrészt szerzett a németországi székhelyű G-plus Consulting GmbH-ban, aminek köszönhetően közvetlen informatikai beszállítója lett a legnagyobb német autómárkáknak. Az akvizíció az első lépése a Gloster középtávú stratégiájának: a cégcsoport célja, hogy 2025-re a DAH régióban kiterjedt szoftverfejlesztési jelenléttel rendelkezzen.
2022. 12. 08. 16:30
Megosztás:

Magyarország lesz öt éven belül az e-autó-akkumulátorok egyik európai központja

Világszerte tízszeresére nőhet 2030-ra az akkumulátorgyártás, és az összes akkumulátor kilencven százalékát a mobilitásban használják majd, főképp az elektromos autók piacán. Magyarország a régióban jelentős szereplő az akkumulátorgyártásban, a jelenlegi koreai dominanciát a következő években a kínai váltja fel a már bejelentett és a további, várható beruházásokkal – mondja Wu Wanliang, a kínai befektetéseket támogató Capital Bridge tulajdonosa. A magyarországi kínai tőkebefektetések a nyersanyag-feldolgozástól az alkatrészgyártáson át a késztermék előállításáig az értéklánc minden szintjén megjelentek.
2022. 12. 08. 16:00
Megosztás:

A vártnál magasabb lett az infláció - mi várható a következő időszakban?

A mostani kilátások szerint februárban tetőzhet a magyar infláció, de az egy számjegyű tartományba csak 2023 végén kerülhet be a mutató, sok kérdés is van mind a keresleti, mind a kínálati oldalon.
2022. 12. 08. 15:30
Megosztás:

125 millió forint befektetést kapott a Vidarex

Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures 125 millió forinttal szállt be a felhő alapú videó-felügyeleti szoftver rendszert fejlesztő magyar startupba, a Vidarex Kft-be. A cél a régióban még kevésbé elterjedt technológia meghonosítása.
2022. 12. 08. 15:05
Megosztás:

Meleg és átlagosan csapadékos volt az ősz

Az ősz nagy hőmérsékleti kilengések nélkül, de hosszú indián nyárral telt, és három nagyon száraz évszak után, 2022 őszén országosan átlagos mennyiségű csapadék hullott - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzésében.
2022. 12. 08. 14:30
Megosztás:

A várakozásokat meghaladó mértékben, 22,5%-ra ugrott az infláció

A várakozásokat meghaladó mértékben, 22,5%-ra ugrott az infláció novemberben, elsősorban az élelmiszerárak emelkedésének további gyorsulása miatt, az áremelkedés ugyanakkor továbbra is rendkívül széleskörű. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció is igen meredeken, 24%-ra ugrott.
2022. 12. 08. 14:00
Megosztás:

A szlovén kormányfő elfogadja a belügyminiszter lemondását

Robert Golob szlovén kormányfő elfogadja Tatjana Bobnar belügyminiszter lemondását, mert a tárcavezető elvesztette a bizalmát - közölte csütörtökön a miniszterelnöki hivatal.
2022. 12. 08. 13:30
Megosztás:

Melyek Magyarország legsérültebb autói?

Használt autót venni nem egyszerű. Már csak azért sem, mert a carVertical legújabb kutatásából kiderül, hogy az autók 52,4 százaléka szenvedett már valamilyen sérülést a múltban. A statisztikák szerint minden második autó legalább egyszer károsodott már valamilyen okból kifolyólag, ráadásul korrelációs összefüggés van bizonyos autók márkája, illetve annak biztonságossága között.
2022. 12. 08. 13:00
Megosztás:

Romló kilátásokkal, de stabil osztályzatokkal kezdik a jövő évet Közép- és Kelet-Európa bankrendszerei

Romló kilátásokkal, de jórészt stabil osztályzatokkal kezdik a jövő évet Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságainak bankrendszerei - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett éves szektorelemzésében.
2022. 12. 08. 12:30
Megosztás:

A tea és kávékülönlegességek tökéletes ajándékok mindenki számára

Manapság már számtalan tea- és kávékülönlegességet találunk a szaküzletek, webshopok polcain, így azokat, akik kedvelik ezeket a termékeket, könnyen meglephetjük a világ egy távoli szegletéből származó kuriózummal.
2022. 12. 08. 12:00
Megosztás:

A kormány növeli az Ural/Brent különbözetre kivetett különadót a MOL-ra

A kormány tegnap jelentette be, hogy 40%-ról 95%-ra emeli az Ural/Brent különbségre kivetett különadót. 
2022. 12. 08. 11:30
Megosztás: