Pörgős lesz az idei albérletszezon, de találhatnak megoldást a drágulásra a bérlők

Széles választékkal várja a felsőoktatási ponthatárok jövő heti kihirdetésével beinduló szezont az albérletpiac. Április óta fokozatosan bővül a kínálat, július elején már közel 12 ezer kiadó lakáshirdetésből válogathatnak a fiatalok.

Pörgős lesz az idei albérletszezon, de találhatnak megoldást a drágulásra a bérlők

- A kínálat mellett az albérletárak is folyamatosan emelkednek, ezért a bérleti díjak drágulása miatt beinduló albérletkeringő miatt a következő hetekben még intenzívebb lehet. 

- A kereslet is felfutóban van, 8 százalékkal erősödött éves összevetésben, az érdeklődések száma idén meghaladta a félmilliót. A lakbérek drágulása miatt a bérlők olcsóbbra is cserélhetik a meglévő albérletüket. Összességében pörgős szezonra számíthatunk a bérleti díjak és a kereslet élénkülése miatt.

- Budapesten az átlagos bérleti díjak július elején 240 ezer forintnál tartottak. A legjelentősebb egyetemvárosokban az átlagos lakbérek közelítik a tavalyi fővárosi szintet. Debrecenben és Győrben 170-170 ezer forintos, Pécsen 140 ezer forintos, Szegeden több mint 137 ezer forintos, Miskolcon pedig 100 ezer forintos albérletárak várják a bérlőjelölteket.

Az idén elszakadt egymástól a lakóingatlan-piac két meghatározó része. Az eladó lakások iránti kereslet stagnál és a lakások drágulása is megállt, a kiadó lakóingatlanok piaca viszont fokozatos élénkülést mutat - áll az ingatlan.com elemzésében, amely a felsőoktatási ponthatárok jövő csütörtöki kihirdetésével elrajtoló albérletszezon apropóján ismerteti mutatja be a piaci trendeket, egyúttal bemutatja, hogy Budapesten és az egyetemvárosokban mire számíthatnak a bérlőjelöltek.

“Az átlagos lakbérek az elmúlt hónapokban fokozatosan növekedtek, aminek több oka is van. A minimálbér és a keresetek növekedése miatt a tulajdonosok is bátrabban árazzák be a kiadó lakásokat mint tavaly. A másik fontos tényező, hogy 2022 második felében stagnáltak az albérletárak, mivel a rezsibizonytalanság miatt a tulajok nem mertek emelni. Idén azonban már sokan megtették, mert a rezsidíjak szerencsére nem váltak megfizethetetlenné a bérlők számára sem.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Közölte azt is, hogy a kereslet növekedése is hozzájárult a dráguláshoz. Az idei év első hat hónapjában a budapesti kiadó lakások iránti kereslet 8 százalékkal, a vármegyeszékhelyeken pedig 11 százalékkal fokozódott és meghaladta a félmillió érdeklődést. Az albérletszezon előszelét jelzi, hogy a fővárosi kiadó lakások iránti érdeklődések száma májusban és júniusban 5-10 ezer darabbal - 6-11 százalékkal - haladta meg az év első hónapjaira jellemző átlagot. A kereslet erősödésével a kínálat is szélesebb lett, április óta egyre több kiadó lakás került a piacra, július közepén közel 12 ezer bérelhető ingatlanból lehetett válogatni.

Augusztusban indulhat be az albérletkeringő

“A kínálatbővülés arra is lehetőséget ad a bérlőknek, hogyha a tulajdonos a bérleti szerződés éves fordulópontja apropóján emelni szeretné a bérleti díjat, akkor a mostanival megegyező áron vagy olcsóbban bérelhető lakást keressenek. Ehhez viszont gyorsan kell lépniük, mert ezek iránt lesz a legnagyobb verseny a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után.

A felsorolt tényezők miatt intenzív lesz az idei szezonban várható albérletkeringő.” - forgalmazott az ingatlan.com szakértője. Az olcsóbb kiadó lakásokra való igények erősödésére utal, hogy júniusban az alacsonyabb bérleti díjakkal kivehető lakásokkal rendelkező városrészekben, például a XVIII. és a XX. kerületben 57 és 40 százalékkal nőtt a kereslet éves összevetésben.

Árkörkép Budapestről és az egyetemvárosokból

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy július elején az átlagos budapesti lakbér 240 ezer forint volt. A korábbi években a diákok körében a népszerű VIII., IX., XI. és XIII. kerületben 220-240 ezer forintos átlagos bérleti díj volt a jellemző. A három legolcsóbb kerület a X., a XVII. és a XXI., ezekben 150-165 ezer forint az átlagos lakbér.

Az egyetemvárosok kínálatából az látszik, hogy közelítik a tavalyi fővárosi díjakat. Debrecenben, Győrben és Veszprémben egyaránt 170 ezer forintos átlagáron kínálják a bérlőknek a lakóingatlanokat. Pécsen 140 ezer, Szegeden valamivel több mint 137 ezer, Miskolcon pedig 100 ezer forint a díj. Székesfehérváron 145 ezer, Nyíregyházán 130, Kecskeméten 120 ezer forintos bérleti díj volt a jellemző.

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás: