Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

Egy másik hitelminősítő, az S&P Global Ratings ugyanakkor stabilról pozitívra javította Montenegró kilátását, elsősorban éppen az EU-csatlakozási tárgyalások gyors haladására hivatkozva.

A Moody's a szerb kilátás gyengítéséről hozott, péntek éjjel Londonban bejelentett döntéssel egyidőben megerősítette Szerbia hazai valutában és devizában denominált hosszú futamú szuverén kötelezettségeinek, valamint devizában kibocsátott, fedezetlen elsőbbségi adósságállományának "Ba2" besorolását.

A "Ba2" minősítés a Moody's módszertana alapján két fokozattal marad el a befektetési ajánlású sáv alsó szélét jelző "Baa3" osztályzattól. Ez azt jelenti, hogy Szerbia ennél a hitelminősítőnél a magas hozamú - vagyis a befektetésre ajánlott szuverén kibocsátóknál nagyobb adóskockázatú, spekulatív - kategóriában szerepel.

A szerb besorolás kilátásának gyengítéséhez fűzött indoklásában a Moody's kiemelte azt a véleményét, hogy a korábbinál ingatagabbá vált belpolitikai helyzet az eddigieknél kevésbé kiszámítható szakpolitikai környezetet teremtett.

Mindezt tetézi a geopolitikai kockázatok növekedése, amelynek egyik prominens megnyilvánulása volt a szerb nemzeti olajipari vállalat, a Naftna Industrija Srbije (NIS) ellen az orosz többségi tulajdonrész miatt nemrégiben hozott amerikai szankcióintézkedés - áll a Moody's elemzésében.

A hitelminősítő szerint mindez terheli Szerbia adósprofilját.

Az elemzés szerint a szerb belpolitikai környezet ingatagabbá vált azóta, hogy 2024 augusztusában a Moody's pozitívra javította a szerb államadósság besorolásának kilátását.

A cég kiemeli, hogy jelentős korrupcióellenes tiltakozóhullám bontakozott ki az újvidéki pályaudvar tetőzetének 2024 novemberében történt leszakadása után. A szerencsétlenségben tizenhatan vesztették életüket.

Jóllehet a megmozdulások hevessége a Moody's megítélése szerint csökkent az elmúlt hónapokban, a hitelminősítő azzal számol, hogy a belpolitikai feszültség a korábbinál magasabb szinten marad, különösen a 2027 végéig esedékes - bár a hatóságok jelzései szerint előbb is megtartható - parlamenti választások közeledtével.

Mindezek következményeként a szerb hazai össztermék (GDP) reálértéken számolt növekedési üteme jelentősen, a 2024-ben mért 3,9 százalékról tavaly 2 százalékra lassult, a külföldi működőtőke beáramlása pedig meredeken visszaesett a korábbi évek rekordszintjeiről az üzleti környezet romlása miatt - áll a Moody's elemzésében.

A cég előrejelzése szerint a szerb gazdaság növekedése az idén 3,3 százalékra gyorsul, de a hitelminősítő a középtávú növekedési potenciálra adott becslését az eddigi 4 százalékról 3,5 százalékra csökkentette a megnövekedett belpolitikai bizonytalanság és a kevésbé kedvező üzleti környezet miatt.

A Moody's a kedvező tényezők között említette azt a várakozását, hogy a GDP-arányos szerb államadósságráta a 2026-2027-es időszakban fokozatosan 45 százalék alá csökken a 2023-2024-ben mért 48 százalék körüli szintekről, és így a szerb gazdaság adósságtűrő képessége jobb a környező gazdaságokénál.

A Moody's kiemelte ugyanakkor, hogy a politikai feszültségek és a kormányzati reformok melletti elkötelezettség gyengesége miatt a szerb EU-csatlakozási folyamat is lefulladt, így Szerbia lemaradóban van az uniós csatlakozás felé vezető úton olyan kevésbé fejlett térségbeli gazdaságok mögött is, mint Albánia és Montenegró.

Egy másik globális hitelminősítő, az S&P Global Ratings ugyanakkor stabilról pozitívra javította a Montenegró hosszú és rövid futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló szuverén kötelezettségeinek "B plusz/B" szintű - ugyancsak spekulatív - osztályzatára érvényes kilátást, éppen az EU-csatlakozási tárgyalások gyors haladásával indokolva a szombaton Londonban bejelentett lépést.

Az S&P véleménye szerint Montenegró a leginkább előrehaladott szakaszban járó EU-tagjelölt; ezt jelzi, hogy a 33 tárgyalási fejezetből januárig 13-at lezárt.
Montenegró EU-csatlakozási tárgyalásainak lendülete erőteljes, a belpolitikai stabilitás jelentősen javult az elmúlt két évben, azzal együtt is, hogy "a koalíciós dinamikák képlékenyek" - fogalmaz elemzésében az S&P Global Ratings.

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás:

Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat érintő káreseményekben – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából[1] és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adataiból. A közös elemzés szerint miközben nő a kárkifizetések összege, a háztartások egy része kevésbé készül fel pénzügyileg a váratlan helyzetekre, és továbbra is jelentős az alulbiztosítottság kockázata. A növekvő kockázatok miatt kiemelten fontos a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása, amelyben már mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás is segíti az ügyfeleket.
2026. 02. 28. 04:00
Megosztás:

Megjelent a NAV 2026-os ellenőrzési terve - lássuk kik vannak a célkeresztben

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026-os ellenőrzési terve. A dokumentum alapján az elmúlt évek hagyományait folytatva az adatvagyonát felhasználva idén is célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat a hatóság. A Deloitte szakértői szerint a NAV-ot továbbra is a fokozatosság elve vezérli: először adatot egyeztet, illetve támogat, azonban a visszaesőknél azonnal közbeavatkozik.
2026. 02. 28. 03:00
Megosztás:

Koleszterin, vérnyomás: rendben! De mi a helyzet a vérzsírral?

A vezetők jelentős része rendszeresen ellenőrizteti a koleszterinszintjeit és a vérnyomását. Ha ezek rendben vannak, megnyugodnak. A számok jók, a teljesítmény magas, a napi működés stabil. A kockázat „kezelve”. A legutóbbi kutatási eredmények alapján a szív-érrendszeri kockázat ugyanakkor nem kizárólag a koleszterinszintről szól.
2026. 02. 28. 02:00
Megosztás:

Döntött az Unió! Mindenki fizetését nyilvánosságra kell hozni, amit sokan nem akarnának...

Az idő szorít: hamarosan alkalmazni kell az Európai Unió bérátláthatósági irányelvét, miközben jelenleg a vállalatok 75%-a és a munkavállalók 51%-a sem támogatná, hogy a keresetek mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
2026. 02. 28. 01:00
Megosztás:

Zöld jelzést kapott a Richter tocilizumab bioszimiláris készítménye az EMA-tól

Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP), a készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként - közölte a Richter pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 27. 23:00
Megosztás:

Áttört egy lélektani határt a kisgyermekes nők munkavállalási kedve

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2025-ben is stabilan magas szinten maradt a 25–49 éves korú nők foglalkoztatási rátája. A 85% körüli mutató jelzi, hogy a rugalmas foglalkoztatási formák terjedésével egyre több kisgyermekes anyukát sikerül sikeresen integrálni a munkaerőpiacra.
2026. 02. 27. 22:00
Megosztás: