Reális elvárásokkal keres munkát a friss generáció?

Közel 1.200 fiatal bevonásával készült el a Schönherz Iskolaszövetkezet nagyszabású kutatása – a 18-25 éves korosztály számot adott munkahelyekkel kapcsolatos elvárásairól, bérkívánságairól és az egyetem melletti munkavégzés céljáról. Kiderült, hogy elképzeléseik közel állnak-e a piaci tendenciákhoz, illetve az is, milyen plusszal lehet a jövő munkaerőit egy céghez csábítani, de még arról is született információ, hogy a Z-generáció vajon mennyire várja el szüleitől az anyagi támogatást.

Reális elvárásokkal keres munkát a friss generáció?

A Schönherz Iskolaszövetkezet évente 5000 juniort köt össze 700 vállalattal, szakmai – elsősorban IT és műszaki – munkálatokra szakosodva. A szervezet 2022 első negyedévében az ország összes felsőoktatási hallgatóját érintő kutatást végzett, hogy átlátható képet kapjon a fiatalok munkavállalási gondolatairól. Mint kiderült, a Z-generáció igen tudatosan tervez előre: 81%-uk már az egyetemi tanulmányok alatt is olyan munkakört szeretne, amely összefügg tanulmányaival, közülük 40% pedig kizárólag a szakmájában hajlandó elhelyezkedni.

Vajon hogyan árazzák be az egyes pozíciókat? A fiatalok a bérminimumhoz közeli órabérért, azaz br. 1150-1500 forintért leginkább a hagyományos diákállásokat (call center, hostesskedés, vendéglátás stb.) és az adminisztratív munkákat(adatrögzítés, excel táblázat kezelése stb.) végeznék szívesen.

A szaktudást igénylő pozíciók (pl. IT, műszaki, gazdasági, marketing HR, logisztika) esetében a bérminimumért már csak minden 5. fiatal dolgozna, a számottevő többség (46%) óránként br. 1600-2000 forint között szeretne keresni.Összességében a kitöltők 84%-a 2500 Ft alatt jelölte az elvárt óradíjat.

– A fiatalok igényei a bérezéseket tekintve teljesen reálisak, hiszen a hagyományos diákmunkák jelenleg 1340, az adminisztratívak 1580, a szakmai tudást igénylők pedig a piacon is 2000 Ft átlagos óradíjon mozognak. Új információként számunkra kirajzolódott, hogy az egyetemisták is hajlandók fizikai munkavállalásra, hiszen mindössze 2%-uk jelezte, hogy ilyen típusú feladatkörben nem dolgozna – osztotta meg gondolatait Baross Levente, a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke, hozzátéve, hogy viszont ennek sokan túlságosan megkérnék az árát.

Milyen célból dolgoznak a mai fiatalok?

A legtöbben (61%) az önfenntartás érdekében vállalnak/vállalnának diákmunkát, de minden második kitöltő fontosnak tartja a szakmai tapasztalatszerzést, illetve az induló alaptőke megteremtését. A fiatalok 43%-ánál pedig már ekkor szerepet kap a kapcsolati tőke megalapozása.

– Bár a kitöltők nagyrésze elsősorban azért vállal munkát, hogy saját lábra állhasson, a kutatás egy másik pontján kiderült, hogy a Z-generáció 64%-a elvárja a szülői támogatást az egyetemi évek alatt – árulta el Baross Levente.

Mi befolyásolja még a munkahelyválasztást?

A hallgatók felének fontos, hogy egy cég biztosítson továbbképzési lehetőségeket (26%) és cafeteriat (25%), de 13%-uk az utazási költség megtérítéséért is lobbizna.

Ha pedig utazás: azt gondolnánk, hogy a fiatalok többsége otthonról szeretne dolgozni, de ez nem így van. Ha rájuk bíznánk, hogyan osszanak be egy munkahetet, akkor annak felét az irodában töltenék, és csak a másik felét home office-ban. A Schönherz kutatásából az is kiderült, hogy a Z-generáció többsége (54%) szíve szerint 30-60 perc közötti időt vállalna be közlekedésre, 40%-uk azonban csak 30 percnél kevesebbet fordítana erre a célra. Egységes vágyként pedig megjelent, hogy bárhol is van az iroda, az könnyen (többszöri átszállás vagy hosszabb sétaút nélkül) megközelíthető legyen.


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: