Régiónkhoz képest kirívó mértékben nőttek a budapesti lakásárak

A budapesti ingatlanpiacon 2013 óta megduplázódott az új építésű lakások négyzetméterára, ezzel a főváros – Prágával holtversenyben – a leggyorsabb drágulást produkálta. A KPMG által vizsgált 8 évben a magyar árak elhagyták a varsói, pozsonyi és zágrábi szinteket, de messze vannak a bécsi, berlini vagy prágai négyzetméteráraktól. Ami jó a lakástulajdonosoknak, nem jó az első lakást keresőknek, mert a lakásárak a nettó jövedelemhez képest is emelkednek.

Régiónkhoz képest kirívó mértékben nőttek a budapesti lakásárak

 Az elmúlt években a lakóingatlanok piacát Budapesten a rohamosan növekedő négyzetméter árak határozták meg. A KPMG által vizsgált 2013-2021-es időszakban a régiónkon belül Budapesten és Prágában növekedtek legnagyobb mértékben a lakásárak, mindkét fővárosban duplázódott a négyzetméterár ebben az időszakban. Bár 2019 végével a drágulási hullám is csillapodott részben a járvány, részben az új lakások kapcsán ideiglenesen visszaállított áfa (5%-ról 27%-ra) miatt, a piac szereplői 2021 egészét tekintve újabb erősödésre számíthatnak a visszatérő adókedvezmények és a recessziót kö ;vető gazdasági fellendülés miatt. A budapesti lakások jelenlegi átlagos négyzetméterára ennek ellenére még mindig csak a mezőny alsóházát vezeti, jelentősen lemaradva a Bécs – Berlin – Prága trió által vezetett élbolytól.

Forrás: Lakásárak (Fővárosok) – Global Property Guide (GPG)

Mindez természetesen jó hír a fővárosi ingatlan tulajdonosoknak, de nem feltétlenül jó azoknak, akik életük első lakását szeretnék megvásárolni, ezért a kutatók megvizsgálták azt is, hogyan változtak a lakásárak a nettó jövedelemhez viszonyítva. Erre a kérdésre ad választ a lakás árindex és a nettó jövedelem hányadosa, ami azt mutatja meg, hogy hány százalékkal nőttek a lakásárak az egy főre jutó nettó jövedelemhez képest.

Ez a hányados Magyarország esetében 1,7, ami egy egyszerűsített példán keresztül azt jelenti, hogy míg a vizsgált időszakban a fizetésünk 32 százalékkal nőtt, addig a négyzetméterárak 124 százalékkal lettek magasabbak, azaz a jövedelmi viszonyok és a lakásárak közötti olló jelentősen szétnyílt. A magyarországi 1,7-szeres mutatónál csak Németországban regisztráltak ennél is nagyobb változást (1,78-szeres), míg a többi ország átlaga csak 1.43-szoros. A hányados 2015 és 2019 között exponenciálisan növekedett, ami kísértetiesen egybeesik a kedvezményes lakásáfa első hazai korszakával, ezt követően az olló nyílása le lassult.

Forrás: Lakásárak (Fővárosok) – Global Property Guide (GPG), Nettó jövedelem (Országos) – EIU

Ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy egy négyzetméternyi új lakást éves keresetünk hány százalékából tudunk megvásárolni, akkor a magyar helyzet nem tűnik kedvezőnek, hiszen a budapesti és a bécsi 35 százalékos mutatót csak Prága előzi meg, ahol az éves jövedelem 58 százalékát kell kifizetni egy négyzetméternyi új lakásért. A magyarokat mindazonáltal ez a tény kevésbé zavarja, mint sok más ország lakóit, mert Magyarországon a lakosság 92 százaléka saját tulajdonú lakásban él, és a lakásvásárlások mögött a legtöbb esetben meghúzódik egy ugyancsak dráguló használt lakás értékesítése is, de a családot alapító, első lakást kereső fiatalok szempontjából a fővárosi ingatlanpiac biztosan túlértékelnek tűnik.

AI-forradalom 2026: 5 trend, ami újraírja a vállalatok működését - az SAP előrejelzése

Az SAP, mely a világ vezető vállalata az üzleti alkalmazások, felhőmegoldások és intelligens vállalati technológiák terén, idén is megfogalmazta év eleji várakozásait. Természetesen elsősorban a mindannyiunkat foglalkoztató mesterséges intelligencia fogalomkörében, mely előretekintésük szerint 2026-ban már nem csupán egy eszköz lesz a vállalatok kezében, hanem a vállalati architektúra új alaprétege.
2026. 02. 03. 12:30
Megosztás:

Hyperliquid: jönnek az előrejelző piacok a HIP-4 javaslattal

Spekuláció tőkeáttétel nélkül? A Hyperliquid új terve forradalmasíthatja a predikciós (előrejelzési) piacokat a decentralizált világban.
2026. 02. 03. 12:00
Megosztás:

Ukrán elnök: kész a megállapodás Washingtonnal a biztonsági garanciákról

Kész a megállapodás az Egyesült Államokkal a kétoldalú biztonsági garanciákról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Telegramon, miután egyeztetett az orosz és az amerikai féllel tárgyaló ukrán küldöttség tagjaival.
2026. 02. 03. 11:30
Megosztás:

Rekordévet zártak a romániai repülőterek: közel 10%-os utasforgalom-növekedés

Több mint 28,5 millió fő volt a romániai repülőterek utasforgalma 2025-ben - közölte kedden a romániai repterek egyesülete (AAR).
2026. 02. 03. 11:00
Megosztás:

Trump tagadja, hogy tudott volna az 500 millió dolláros arab kriptobefektetésről: újra reflektorfényben a WLFI

Egy félmilliárd dolláros rejtély, elnöki kötelékekkel: Trump védekezik, miközben nő a politikai nyomás a kriptós üzlet körül. Donald Trump amerikai elnök elhatárolódott attól a közel 500 millió dolláros befektetéstől, amelyet egy magas rangú abu-dzabi uralkodó hajtott végre a World Liberty Financial nevű kriptoalapú vállalatban. Bár a platformhoz szorosan kötődnek Trump családtagjai, az elnök kijelentette: nem tudott az üzletről, amely újabb vitákat szít a külföldi befolyásról és az elnöki család üzleti érdekeltségeiről.
2026. 02. 03. 10:30
Megosztás:

Zsugorodó árrés, fogyó mozgástér: túlélésre játszanak az építőanyag-kereskedők

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a Mapei Kft. idei Kereskedő Konferenciáját, amelynek fókuszában nem a versenyképesség, hanem a hosszú távú túlélés állt. A közelmúltban Budapesten megrendezett eseményen közel 150 építőanyag kereskedő vett részt, hogy választ találjon az egyre égetőbb piaci kihívásokra: a zsugorodó árrésekre, az online versenyre, valamint a vásárlói bizalomvesztésre.
2026. 02. 03. 10:00
Megosztás:

ING Németország új kriptobefektetési kaput nyitott: Bitcoin, Ethereum és Solana immár közvetlenül elérhető a lakossági ügyfelek számára

Kripto a hagyományos értékpapírszámlán? Igen, az ING-nél már ez is valóság. A kriptovaluták egyre inkább belépnek a hagyományos pénzügyi szektor falai közé – most pedig az egyik legnagyobb európai bank, az ING Deutschland tette meg a következő lépést ezen az úton.
2026. 02. 03. 09:30
Megosztás:

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák

A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulértékelt tényező is: a légköri aeroszol-részecskék mennyiségének gyors csökkenése. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói klímamodellezői szemmel mutatják meg, miért borul fel a Föld energiamérlege, miért maradnak le a modellek, és miért kerülhetnek veszélyesen közel a billenőpontok.
2026. 02. 03. 09:00
Megosztás:

Elindult a jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele a 2026-os választásra

Mától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
2026. 02. 03. 08:30
Megosztás:

144 millió forint értékű autót foglaltak le adócsaló autókereskedőtől

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél áfacsalás miatt.
2026. 02. 03. 08:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama kedd reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 03. 07:30
Megosztás:

Kormányzati leállás miatt csúsznak az amerikai foglalkoztatási adatok

Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn.
2026. 02. 03. 07:00
Megosztás:

A Graphisoft Park javította eredményvárakozását 2025-re

A korábban várt 18,8 millió euró pro forma adózás utáni eredmény helyett 20,48 millió euró pro forma eredményt vár a tavalyi évre a Graphisoft Park, míg a korábban közzétett 2026-os előrejelzésen nem változtattak - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 02. 03. 05:30
Megosztás:

Grönland miatt erősödtek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

Jelentősen erősödtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, mindenekelőtt a Grönland hovatartozásának ügyében kirobbant viszály miatt - áll az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérésében.
2026. 02. 03. 05:00
Megosztás:

Mikor jön a 13. és 14. havi nyugdíj? Itt vannak az időpontok!

A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás összege február 13-án érkezik meg az érintettek bankszámlájára - tájékoztatta a Magyar Államkincstár hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 03. 04:30
Megosztás:

Hamarosan visszatérhetnek a lakásvásárlók - Vidéken durran most nagyot a piac

A decemberi mélypont után január második felében emelkedni kezdett az ingatlanérdeklődések száma, ami hamarosan az eladási számokban is meglátszódhat. A zenga.hu adataiból kiderül, hogy a vásárlók főként az Otthon Start program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresik, és vidéken látható most nagyobb fellendülés.
2026. 02. 03. 04:00
Megosztás:

Családokat támogató adókedvezmények 2026-ban: a pluszpénzből legyen megtakarítás

Februárban juthatnak először jelentős többletjövedelemhez a magyar háztartások a családokat támogató adókedvezmények kiszélesítésének köszönhetően. Január 1-től elsőként a 40 év alatti kétgyermekes anyák váltak jogosulttá a teljes SZJA-mentességre, de szintet lépett a 30 év alatti anyák adókedvezménye is, mely immár jövedelemtől függetlenül biztosít adómentességet számukra, emellett a családi adókedvezmények összege is tovább emelkedett.
2026. 02. 03. 03:30
Megosztás:

Nagy változások előtt áll a síturizmus piaca

Erős keresleti szezonra készül Európa síipara a 2025–2026-os télen, miközben a költségoldali nyomás továbbra is meghatározó. A hóágyúzás drágulása, a magas energiaárak és a munkaerőköltségek emelkedése miatt a legtöbb síterepen újabb áremelkedés várható. A síelés költsége ugyanakkor továbbra is jelentős regionális különbségeket mutat, és a magyar síelők többsége változatlanul a közeli országok pályáit keresi fel.
2026. 02. 03. 03:00
Megosztás:

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása - ezekért a filmekért rajongott a hazai közönség Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
2026. 02. 03. 02:00
Megosztás:

Energiatárolóval csökkentené a villanyszámlát? Akkor tessék, így kell

A mai naptól lehet pályázatot benyújtani az Otthoni Energiatároló Program keretében. Az Energiaügyi Minisztérium legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít háztartási energiatároló rendszerek telepítésére március 15-ig, miközben a kiíró kibővítette a pályázásra jogosultak körét is.
2026. 02. 03. 01:30
Megosztás: