Régóta nem látott tüneteket produkált a lakásépítés

A lakásépítések tavalyi megtorpanása közel negyedszázados rekordokat is megdöntött, ez derült ki a KSH legfrissebb adataiból. A visszaesés egyúttal szerkezeti átrendeződést is hozott: kevesebben fogtak saját otthon megteremtésébe, az új lakások közel kétharmadát már eleve eladásra szánták.

Régóta nem látott tüneteket produkált a lakásépítés

Bár az év végi hajrá jól sikerült – a IV. negyedévben több mint kétszer annyi új lakást adtak át, mint az előző három hónapban –, az éves összképen ez sem tudott sokat javítani. 2023-ban 9 százalékkal kevesebb lakás épült, mint egy esztendővel korábban. A végül megszületett 18.647 új otthon az elmúlt öt év leggyengébb eredménye. Az éves visszaesés legerősebben a vármegyeszékhelyeket érintette (-29%), míg a községekben éppen átlagos, a fővárosban 4%-os, a többi városban pedig 2%-os csökkenést láthattunk. A területi különbségek még szélsőségesebbek.

Csongrád-Csanádban kétharmaddal kevesebb új lakást adtak át, mint egy évvel korábban, és erős visszaesést mutatnak Zala (-59%) valamint Nógrád (-52%) adatai is. Ezekkel szemben négy vármegyében sikerült felülmúlni a 2022-es újlakás-hozamot: Komárom-Esztergomban (+106%), Tolnában (+53%), Vasban (+14%), valamint Pest vármegyében (+7%).

A tavaly átadott otthonok összetétele is igen jellegzetes. Majdnem kétharmaduk (64%) eleve a piacra készült, ez az arány a 2000-től vezetett statisztikában még soha nem volt ilyen magas. Különösen kiemelkedő az eladásra építők részaránya a fővárosban (92%), ami az általános volumencsökkenéssel együtt azt is eredményezte, hogy nagyon alacsony szintre csökkent a saját használatra felépített új otthonok száma. Hasonlóan korszakosnak számító pozitív rekordot ért el tavaly az ingatlanberuházók részesedése az egyéb városokban (57%) és a községekben (30%).

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője e jelenséget azzal magyarázza, hogy a magánépíttetők sokkal hamarabb és érzékenyebben reagáltak a romló gazdasági kilátásokra. Ők már 2022 végén, 2023 elején fékeztek, így el sem indították azokat a beruházásaikat, amelyek még javíthatták volna a tavalyi újlakás-statisztikát is. Velük szemben a vállalkozóknak a korábban – még a jobb időkben – induló, s lassabban kifutó nagyobb projektjei jelentősebb súlyt nyerhettek a tavalyi termésben. Erre az eltolódásra utal az is, hogy a 2023-ban átadott otthonok között – az előző évhez képest – nőtt (39% → 45%) a lakások, míg csökkent (49% → 46%) a családi házak aránya.

A közeli jövő kilátásait az építési engedélyek kiváltása jelzi, e tekintetben még radikálisabb fékezést mutat a 2023-as statisztika. Az előző évhez képest 39 százalékos az országos visszaesés, aminél nagyobbat az ezredforduló óta nem láttunk. Ehhez csak az a sokk hasonlítható, amit 2010-ben a lakáspiaci válság, vagy 2020-ban a Covid okozott. Az átlag mögé nézve: a községekben a legnagyobb (-43%) és a vármegyeszékhelyeken a legkisebb (-28%) a csökkenés. Az egyes vármegyék helyzete e tekintetben is erősebben különbözik. A legjelentősebb visszaesés Baranyában (-61%), Vasban (-60%) és Szabolcs-Szatmár-Beregben (-53%) látszik, míg két vármegyénél még növekedés is kimutatható: Bács-Kiskunnál (+11%), valamint Hajdú-Biharnál (+0,3%). Budapest a maga 41 százalékos esésével a középmezőnybe tartozik. 

Tavaly összességében 21.501 lakásra váltottak ki építési engedélyt, ami az utóbbi nyolc évet tekintve a legcsekélyebb mennyiség. Ez az adat önmagában a választék szűkülését ígéri 2024-re és 2025-re, ám az elemző szerint a piaci dinamika ezt még részben korrigálhatja. Egyrészt a kereslet lassú élénkülése azt mutatja, hogy túl vagyunk a mélyponton. Másrészt a kínálati oldal is mozog már: túl azon, hogy elég jelentős, mintegy 1200-as eladatlan újlakás-készlet van jelenleg is a fővárosi újlakás-piacon, idén sorra jelentenek be újonnan induló nagyobb projekteket is. Továbbá idén van egy alkalmi ösztönzőjük is a lakásépítő vállalkozásoknak: csak azok adhatják 2028 végéig továbbra is 5 százalékos kedvezményes áfával az új lakásaikat, amelyek még idén megszerzik hozzá a jogerős építési engedélyt.

Vágj neki felkészülten a természetnek!

Lassan vége a télies időjárásnak, és a kora tavaszi napsugarak egyre korábban kacsintgatnak be a sötétítőfüggönyök közti réseken. Ahogyan a medve kibújik a barlangjából, az emberek is egyre inkább kimozdulnak otthonaikból a természetbe. Ennek azonban több célja is lehet.
2025. 03. 24. 11:30
Megosztás:

A magyaroknak már 12 millió forintos személyi kölcsön sem elég - egyre jobban eladósodunk

Már nem elég a magyaroknak a sokáig átlagosnak számító 6-7 millió forint összegű személyi kölcsön. A piaci igényekre reagálva már a harmadik bank csatlakozott a 10 millió forint feletti személyi kölcsönt nyújtók köréhez - vette észre a BiztosDöntés.hu.
2025. 03. 24. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak hétfőn a befeketetők?

Vegyesen álltak reggel az ázsiai tőzsdék. A hongkongi Hang Seng és a japán Nikkei stagnált, míg a kínai SSEC és dél-koreai Kospi csökkent. A japán beszerzésimenedzser-index adatai öt hónap óta először csökkentek márciusban.
2025. 03. 24. 10:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok, másfél éves csúcsra emelkedett a hazai tízéves kötvény hozama

A múlt héten a fő esemény a Fed kamatdöntése volt, ahol a vártnak megfelelően változatlanul, 4,25-4,5% maradt az alapkamat célsávja. A Fed inflációs prognózisa 2025-re 2,7%-ra emelkedett (0,2%-ponttal),
2025. 03. 24. 10:00
Megosztás:

Az amerikai szankciók emelték az olajárakat

Bár a pénteki napot eséssel kezdték az amerikai tőzsdék, miután Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy rugalmas lesz az új vámokkal kapcsolatban, amelyeket várhatóan a következő hónap elején vezetnek be, mindhárom fő amerikai tőzsdeindex ledolgozta aznapi veszteségeit, így az S&P500 és a Dow enyhe, a Nasdaq pedig fél százalékos pluszban zárt.
2025. 03. 24. 09:30
Megosztás:

Lehet, hogy lejárt Pepe ideje – a szakértők erre az új kihívóra fogadnak

A Pepe Coin (PEPE) azon mém tokenek közé tartozik, amelyek nagy figyelmet tudtak kiváltani az internetes közösség körében. Azonban a Pepe nem mutatott jelentős növekedést, és új fejlesztések vagy innovációk hiányában könnyen háttérbe szorulhat az új versenytársak mellett.
2025. 03. 24. 09:00
Megosztás:

Csökkenéssel zártak az európai tőzsdék pénteken, zuhanórepülésben a török piac

Csökkenéssel zárták a hét utolsó napját az európai tőzsdék. A Stoxx 600 (-0,6%) a harmadik egymást követő napon csökkent pénteken; ezzel megegyező mértékben esett a francia CAC40 és az angol FTSE100 is, míg a német DAX fél százalékkal csökkent a kereskedelmi és geopolitikai bizonytalanságok kontextusában.
2025. 03. 24. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő reggelre

Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 03. 24. 08:00
Megosztás:

Nagy veszteséggel zárta az elmúlt évet a ZF Group autóipari beszállító vállalat

Nagy veszteséggel zárta az elmúlt évet a ZF Group autóipari beszállító cég, amely csütörtöki jelentése alapján 2024-ben 41,3 milliárd euró értékesítési árbevételre tett szert, 11 százalékkal kisebbre az előző évi 46,6 milliárd eurónál.
2025. 03. 24. 07:00
Megosztás:

Csaknem félmilliárd forint oktatási fejlesztés Bács-Kiskun vármegyében

Oktatási fejlesztésekre összesen 483 millió forintot fordíthatnak a Bács-Kiskun vármegyei Imrehegyen, Kömpöcön, Kiskunhalason és Hartán az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből - tájékoztatta a vármegyei önkormányzat elnöke az MTI-t.
2025. 03. 24. 06:05
Megosztás:

Június elején rendezik meg a SopronFestet

Június 1. és 8. között 75 helyszínen több száz esemény várja a harmadik SopronFest látogatóit. A pünkösdi hétvégén mások mellett Timmy Trumpet, Parov Stelar, Worakls, Dub FX, a Halott Pénz, Majka, Ákos és Desh ad koncertet a Lőverekben - tájékoztatták az esemény szervezői az MTI-t.
2025. 03. 24. 03:00
Megosztás:

Nézz rá a gázórádra! – ezek a jelek komoly hibára utalhatnak és sokba kerülhet!

A gázóra az otthoni gázfogyasztás mérésének alapvető eszköze. Működését hajlamosak vagyunk természetesnek venni, pedig ha hibát jelez, az nemcsak kellemetlenséget, hanem súlyos anyagi károkat is okozhat. Egy meghibásodott mérő akár pontatlan számlákat, vagy rosszabb esetben gázszivárgást is eredményezhet.
2025. 03. 24. 02:00
Megosztás:

3 csillagjegy meggazdagodhat a héten! Sorsfordító pénzügyi horoszkóp március 24–30.

Képzeld el, hogy egy spontán döntés, egy apró szerencse vagy egy hétköznapi esemény teljesen megváltoztatja az életedet! A jövő hét asztrológiai hatásai különösen kedveznek a pénzügyi szerencsének – de nem mindenkinek ugyanúgy. Minden csillagjegy mögött most egy-egy különleges, sorsszerű történet bontakozik ki, amely akár lottónyereménnyel, váratlan bónusszal vagy egy kaparós sorsjegy meglepetésével is végződhet. Fedezd fel, melyik nap érdemes szerencsejátékot próbálnod, mik a számaid, és hol keresd a többit, ami a milliomossá váláshoz vezethet!
2025. 03. 24. 01:00
Megosztás:

Ez a magyar nyugdíjas második legnagyobb ellensége az infláció után…

Az infláció a magyar nyugdíjasok legnagyobb ellensége – ezt senki sem vitatja. Azonban van egy második, kevésbé látványos, ám legalább olyan súlyos probléma, amely fokozza az idősek kiszolgáltatottságát: a digitális kirekesztettség.
2025. 03. 24. 00:06
Megosztás:

A geotermikus energia hazánk fenntartható jövőjének egyik kulcsa

Felértékelődött minden olyan hazai erőforrás, amely hozzájárulhat Magyarország energiabiztonságához és szuverenitásához - hangzott el az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) csütörtöki "Budapest fenntartható termálvíz-gazdálkodása" című szakmai konferenciáján.
2025. 03. 23. 22:00
Megosztás:

Az emberi jogi ENSZ-főbiztosság a gyülekezési jogról szóló törvény módosításáról

Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala "rendkívül nyugtalanítónak" nevezte pénteken, hogy az Országgyűlés március 18-án elfogadta a gyülekezési jogról szóló törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő módosítását.
2025. 03. 23. 21:00
Megosztás:

Közeleg a határidő: a vállalatokat érinti a globális minimumadó

Május végéig teljesíteniük kell a globális minimumadóval kapcsolatos első kötelezettségeiket azoknak a vállalatcsoportoknak, amelyek legalább két egymást követő évben elérték a 750 millió eurós éves bevételt – hívta fel a figyelmet Vizer József, az ICT Európa adószakértője.
2025. 03. 23. 20:00
Megosztás:

Művelődési ház újul meg Siklóson

Mintegy háromszázmillió forint európai uniós támogatás részeként újul meg az Örsi Ferenc Művelődési Központ Siklóson a következő hónapokban - tájékoztatta a baranyai kisváros helyhatósága az MTI-t.
2025. 03. 23. 19:00
Megosztás:

Kínai miniszterelnök: együttműködés kell, nem konfrontáció

Li Csiang kínai miniszterelnök vasárnap találkozott Steve Daines amerikai republikánus szenátorral, akinek elmondta, hogy mindkét félnek a konfrontáció helyett a párbeszédet, és a tét nélküli játszma helyett a mindenki számára előnyös együttműködést kell választania - jelentette ki a miniszterelnök.
2025. 03. 23. 18:00
Megosztás:

Egyre népszerűbb a diákok körében a Magyar Honvédség pilot gépjárművezető-képzése

A Magyar Honvédség és a szolnoki, valamint környékbeli középiskolák pilot jellegű együttműködésében megvalósuló, térítésmentes gyakorlati gépjárművezető-képzés iránt folyamatosan növekszik az érdeklődés.
2025. 03. 23. 17:00
Megosztás: