Rekord összegben adósodott el a lakosság, csúcsot döntött a lakáshitel és a személyi kölcsön is

Csúcsot döntöttek a bankok 2024-ben: lakáshitelből 1351 milliárd, személyi kölcsönből csaknem 820 milliárd forint volt az új szerződések összege. A lakásárak emelkedése, a korábbi magas infláció hatása és az elhalasztott kereslet is szerepet játszhatott a rekordokban. Az idén is erős évre számíthatnak a bankok, amelyek már új támogatott kölcsönöket, például munkáshitelt is kínálhatnak az ügyfeleknek - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Rekord összegben adósodott el a lakosság, csúcsot döntött a lakáshitel és a személyi kölcsön is

Rekordot döntött a lakosság banki hitelállománya. 2024 végén már több mint 11100 milliárd forinttal tartoztak a családok a pénzintézeteknek, 950 milliárd forinttal többel, mint az év elején. Volt már ennél nagyobb mértékű éves hitelnövekmény is a 2008-as hitelválság előtti években és 2018-2020 között, tavaly viszont a lakosság szorgosan törlesztett is, miközben korábban nem látott mennyiségben vett fel új kölcsönöket - írja a Bank360.hu. 

Soha nem adtak még el akkora összegű lakáshitelt a bankok, mint 2024-ben. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 1351,4 milliárd forint volt az új kölcsönök szerződéses összege, ez bőven több mint a kétszerese a 2023-as évinek, de még a korábbi rekord esztendőnek 2021-nek a 1303,1 milliárdos értékét is meghaladta. A piac egész évben jól pörgött, áprilistól minden hónapban meghaladta az új hitelek összege a 100 milliárd forintot. A támogatott kölcsönök is szépen fogytak, a statisztika szerint a CSOK Plusz és a falusi CSOK mellé kapható hitel tehette ki az új hitelek mintegy negyedét. 

Főleg használt lakást vettek hitelből

A lakáshitelek több mint háromnegyedét használt lakás vásárlására vették fel, a tizedét új lakásra. Építésre és bővítésre kevesebb mint 100 milliárd forintot fordítottak, felújításra pedig mindössze 45,3 milliárd ment el. Egyéb célra - például hitelkiváltás - mindössze 26 milliárd forintnyi lakáshitelt vettek fel. 2025-ben növekedhet a felújításra felvett kölcsönök összege, ugyanis két ilyen támogatás is fut már, amelyekben kedvezményesen lehet több milliós hitelhez jutni erre a célra. 

A lakáshitelezés általában véve is erős lehet az idén. Az ingatlanok ára ugyanis emelkedik, emiatt a vásárlóknak több hitelre lehet szükségük. Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője szerint a tranzakciók száma is megugorhat, miután ezer milliárd forintos nagyságrendben vásárolhatnak ingatlanokat a nagyobb nyugdíjpénztári megtakarítással rendelkezők és a kamatforduló után a Prémium Magyar Állampapírból (PMÁP) kiszálló befektetők. 

Tavaly összesen valamivel több mint 75 ezer lakáshitelszerződést írtak alá, ami nem számít kiemelkedően soknak, az átlagos hitelösszeg viszont magas volt, megközelítette a 18 millió forintot. Az év elején még csak 13,7 millió forint volt az átlagos hitelösszeg, az év végén már 19,5 millió, a növekedés a lakásárak emelkedése miatt az idén is folytatódhat. A hitelfelvevők száma szintén nőhet, ha a lakosság a korábbi állampapír helyett ingatlanbefektetést választ. 

A lakáshitelek átlagos kamatai tavaly 6,5-6-6 százalék körüli szintre süllyedtek, az átlagos THM-ek jellemzően valamivel 7 százalék fölött alakultak, bár volt két hónap, május és december, amikor minimálisan 7 százalék alá süllyedtek. Az év elején azonban a referenciakamatok emelkedtek, emiatt több bank emelte a lakáshitelei kamatát, az új esztendő első hónapjaiban tehát nem lehet arra számítani, hogy a tavalyinál olcsóbban jutnak majd lakáshitelhez a vásárlók. 

Már 3 milliós egy átlagos személyi kölcsön

Nem maradt el a rekord a személyi kölcsönöknél sem. 2025-ben az új szerződések összege megközelítette a 820 milliárd forintot, ami több mint a másfélszerese a 2023-asnak. Csaknem 305 ezer új szerződést írtak alá, ez is rekord, egy átlagos hitel az év végén már 3 millió forint körül volt. Pedig a személyi kölcsön még mindig nem olcsó, 16,41 százalékos kamat és 16,67 százalékos THM szerepelt decemberben egy átlagos szerződésben. 

Decemberben a folyósított hitelek együttes összege valamivel alacsonyabb volt a korábbi hónapokban megszokottnál, 64,17 milliárd forint. A megelőző hónapokban 70-80 milliárd forint közötti folyósítást mértek. 

A minden évben tapasztalható szezonalitás mellett a csökkenés egyik oka lehetett, hogy az ünnepek miatt a bankok kevesebbet voltak nyitva, de az is lehetséges, hogy több család az idei évre halasztotta a hitelfelvételt, hiszen több kedvező konstrukció vált elérhetővé. 2025 januárjától ugyanis elindult a fiataloknak szóló 4 milliós és kamatmentes munkáshitel, a vidéki otthonfelújítási támogatás, és a babavárónál is lazítottak a korhatáron, a korábbi szabályozással szemben 2025-től a feleség 35 éves koráig igényelhető a hitel. 

A babaváró támogatást tavaly 23 815 házaspár vette fel, december volt a legerősebb hónap, akkor több mint 2700-an igényelték a hitelt. Összesen 259,2 milliárd forintot folyósítottak a fiatal házaspároknak, vagyis jóformán mindenki a maximális 11 millió forintos összeget igényelte. 

A karácsony megcsapolta a pénztárcákat

Az is kiderül a statisztikákból, hogy az áruhitelek mennyisége szokás szerint az év végére megugrott. Novemberben 5,72 milliárd forinton tetőzött a szerződéses összeg, de decemberben is felvett a lakosság csaknem 4,3 milliárdnyit ebből a hiteltípusból. A karácsonyi költekezés a hitelkártyás és folyószámlahiteles ügyfelek számláin is látszik. A folyószámlahitelek szerződéses összege 321 milliárd forint fölé emelkedett, ami 8,5 éves rekord. Ebből 161,6 milliárd volt a kamatozó hitelkártyakövetelés, ami történelmi csúcs.

Ezek a hitelek viszont kivétel nélkül nagyon drágák. Az áruhitelek átlagos kamata decemberben 13-14 százalékos volt még úgy is, hogy sokan kihasználhatták a nulla százalékos THM-es akciókat. 

A folyószámlahitelek átlagos kamata 21,49, a hitelkártyáké 21,62 százalékos volt. Ilyen magas kamatok mellett nagyon kockázatos eladósodni, aki rendszeresen mínuszba kerül a hónapok végére, annak érdemes lehet ezeknél olcsóbb személyi kölcsönnel kiváltania a folyószámlahitelét vagy a hitelkártyatartozását - tanácsolja Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője.

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás: