Rendkívül kedvező változást mutat a fiatalok elégedettsége

Rendkívül kedvező változást hozott a 2023-as első negyedév: a K&H ifjúsági index értéke +14 pontra emelkedett az előző év utolsó negyedévében mért rekord alacsony szintről, mely az elmúlt évtizedben a legnagyobb mértékű változás is egyben. Immár tíz éve minden negyedévben elkészül a pénzintézet kutatása, amely a 19-29 év közötti fiatalok anyagi, pénzügyi, munkaerőpiaci helyzetét, az élettel való jelenlegi elégedettségét és a jövőbeli várakozásaikat vizsgálja.

Mindig is kiemelt szerepet kaptak a fiatalok a K&H stratégiájában, ezért a pénzintézet már tizedik éve negyedéves rendszerességgel vizsgálja a fiatalok helyzetét, többek között azt, hogy mennyire elégedettek a saját életükkel és mire számítanak a jövőben, milyen az anyagi és munkaerőpiaci helyzetük, hol tartanak az önállósodás, lakásvásárlás útján, milyen a viszonyuk a családtagjaikkal, barátaikkal. A válaszok összesítéséből születik meg a K&H ifjúsági index aktuális értéke, amely most jelentős javulást mutat.

Javulás, rekordok, mélypontok

A kutatás kezdetekor, 2013-ban még átlagosan 6 pontos indexérték volt jellemző. 10 év alatt az is kiderült, hogy ez az év kapta a legkedvezőtlenebb megítélést. 2014-2016 között valamivel kedvezőbb volt az index értéke: 9-10 pont körül ingadozott. 2017-ben határozott javulás volt megfigyelhető, és az index 2018-ban is megmaradt ezen a szinten: átlagosan 14 pontot mértek.

A hektikus ingadozásokkal teli 2019-es évet követően 2020-ban a K&H ifjúsági index éppen a pandémia időszakában mutatta a legmagasabb értékeket, átlagosan 17 pontot. Itt érvényesült igazán, hogy az index a jövővel kapcsolatos várakozásokat nagyobb súllyal fejezi ki: a fiatalok körében kifejezetten erős volt az az érzés, hogy ennél csak jobb lehet a helyzet.

2021-ben az index még a 2020-ra jellemző magasabb szintről indult, de az év végére már érezhetően romlottak a fiatalok benyomásai és várakozásai, 15 pontos átlagot mértek. A 2022-es év pedig már egyértelművé teszi, hogy a negatív tendencia tartósnak bizonyult, és a fiatalok benyomásai jelentősen romlottak. Ebben az évben az index értékei a 2017 előtti szintekre tértek vissza.

A 2022 utolsó negyedévében mért 2 pontos érték a második ilyen mélypont volt a felmérés évtizedes történetében – az elsőt nyolc évvel azelőtt, 2014 végén regisztrálták. Azóta már az is kiderült, hogy ez a rekord alacsony indexérték ideiglenesnek volt mondható: az idei első negyedévben a mutató már 14 ponton áll, azaz visszatért a +10 és feletti tartományba. Az index tízéves történetében egyébként a csúcsérték 20 pont volt, ezt 2019 és 2021 első negyedéveiben érte el a mutató.

A többség optimistán tekint a jövőbe

A K&H ifjúsági index ez évi első negyedéves értékének növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy szignifikáns javulás történt a munka és tanulás, az egészség, az önállóság, az önmegvalósítás és a barátokkal való kapcsolatot mérő alindexekben, valamint a többi komponensek értékében is kisebb emelkedést mértek. Az élettel összességében való elégedettség alindexe is sokat javult a tavaly év végi negatív rekordhoz képest.

A felmérés legutóbbi hulláma szerint a fiatalok 38 százaléka tekinti magát elégedettnek; ennyien nyilatkoztak úgy, hogy teljesen vagy inkább elégedettek az életükkel. 44 százalékuk elégedett is, meg nem is; a többiek – a megkérdezettek majdnem ötöde – pedig kisebb-nagyobb mértékben elégedetlennek mondta magát.

Többségük azonban derűlátó a jövőt illetően: a fiatalok 67 százaléka – 32 százaléka kisebb, míg 35 százaléka nagyobb mértékben – kedvező változásra számít a saját életében. A K&H a következő hetekben közzéteszi az első negyedévben készült kutatás részeredményeit, azaz beszámol majd többek között a fiatalok anyagi helyzetéről, fizetési várakozásairól, oktatásról alkotott véleményéről is.

Mit kell tudni a felmérésről?

A K&H 2012 utolsó negyedévében indította el a 300 fő megkérdezésével zajló, nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, valamint 2016 óta a gazdasági aktivitás szerint a 19-29 éves korosztályt reprezentáló felmérést. A válaszok alapján megszülető részeredményekből képződik egy összesített index, ami -50 és +50 közötti skálán helyezkedik el. A +50 pont a maximum, ami azt jelezné, hogy minden válaszadó elégedett, és nem tart attól, hogy romlani fog a helyzete. Az elméleti -50 pont minimum ezzel szemben azt mutatná, hogy minden válaszadó elégedetlen, és nem számítanak arra, hogy ez a helyzet javulni fog.

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás: