Rengeteg pénzt érhet, ha a Te pénztárcádban van ez a sérült 200 Ft-os pénzérme!

Létezik egy 2009-ben vert, igazából hibás 200 forintos széria, ami lázban tartja az érmegyűjtőket Magyarországon.

Rengeteg pénzt érhet, ha a Te pénztárcádban van ez a sérült 200 Ft-os pénzérme!

Klasszikus numizmatikai értelemben ugyanis ezeknek az érméknek nincsen magasabb értékük a saját névértéküknél, azaz 200 forintál. A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők egyetértenek abban, hogy ez a láz inkább a laikus gyűjtők között terjed, de igazi valódi értékkel szerintük ezek a 200 forintosok nem bírnak.

Időről-időre Magyarországon is felbukkannak különböző numizmatikai forrongások, igaz legtöbbször a laikus(abb) gyűjtők körében. Az egyik ilyen, néhány éve kezdődő, de még most is javában tartó fellángolás a 200 forintos pénzérméket érinti.

Azonban belül is egy bizonyos, igazából hibásan nyomott 2009-es sorozat tartja lázban azokat, akik erre fogékonyak. A szóban forgó szériát a szakma a 2009-es hosszú vízvonalas 200 forintosnak hívja. Ezek olyan érméket jelölnek, ahol a hibás nyomást az érmék hátoldali képén kell keresni.

A „hibákból” ráadásul akad bőven, 2018-ban az Az Érem c. folyóiratban született cikk alapján összesen 12 különbséget említ a szerző. Ám ezek közül a leghíresebb, az érmék névadó elváltozását a Duna fodrozódásában kell keresni.

Itt ugyanis jól meglehet figyelni, hogy alulról felfelé számítva a vízfonalak harmadik sorában a ritka érmén 2 darab vízvonal látható, míg a normál érmén 3. Innen ered a név, a „hosszú vízvonalas”, ugyanis a normális érmén a 3. sorban jobb oldalt két kb. 3 mm-es vonás látható, míg a ritkán egy kb. 5 mm-es. A szóban forgó hosszú vízvonalat és egyéb eltéréseket, a lenti kép sűríti magába:

forint

forrás: pénzcentrum.hu

Ritka egyáltalán ez az érme?

A fent említett cikk szerzője azt írja a folyóiratban, hogy az érme rendkívül ritka. Ez azonban sokak szerint nem egészen felel meg a valóságnak. A 2009-es 200 forintosból összesen valamivel több mint 71 millió darabot vertek, ennyi került be a forgalomba.

A Webnumizmatika online portálon megjelent 2021-es írás szerint ebből akár 200-220 ezer darab is lehet hosszú vízvonalas érme. Noha az akkori ismeretek szerint 2 éve mintegy 1000 darab lehetett gyűjtőknél. A 200-220 ezres darabszám brutálisan sok, persze a teljes forgalmi mennyiséghez képest azért annyira mégse.

forint

Forrás: pénzcentrum

A jelenlegi 1000-2000 darabos gyűjtői darabszám annak tudható be, hogy a hosszú vonalas 200-asokra először 2018-ban kezdtek el felfigyelni, ami mindössze 4 éve volt. Így a bányászat jelenleg is tart, mármint azok számára, akiknek bármilyen értékkel is bír ez az érme. Akiknek viszont bír, azok súlyos ezer forintokat is kicsengethetnek 1-1 hosszúvonalas 200-asért. Az elmúlt években a szóban forgó érméket 6500-7500 forintért is hirdették, így akár a 200-as érme a névértékének 35-szörösérért (!) is gazdát cserélhetett.

Ha valaki ma feltúrja az internetet, ennél némileg szolidabb, 4000-5000 forintos árakkal is találkozhat. Mindezek ellenére azért még most is akadnak nagyravágyóbbak. A numizmatikamagyar nevű TikTok oldalon például egy érmét 6500 ért, 4-et pedig 24 ezer forintért hirdetnek.

A hirdetésben sokatmondó (erről majd kicsit lentebb) gondolat is olvasható a hirdető részéről: #ritka és ezzel le is zártam a sok buta emberek Véleményét!!!!!!!

Annyira azért mégsem buták az emberek

Ténykérdés tehát, hogy a 2009-es hosszú vonalas 200-asok nem legendák, tényleg vannak ilyen érmék, és tényleg a teljes vert mennyiséghez képest elég ritkán fordulnak elő. De ez egyet is jelent azzal, hogy ezek értékes érmék? A válasz az, hogy nem. Legalábbis Magyarország több nagymúltú numizmatikusa szerint „ez az egész egy nagy népi hülyeség”.

A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakember szerint a hosszú vonalas kétszázasnak nincs igazi numizmatikai értéke. Véleménye szerint persze az internetre bárki felrakhat bármit, bármekkora összegért.

És természetesen ezt bárki meg is veheti, akkora összegért, amennyit fizetni hajlandó érte. A numizmatikus arról is beszélt, hogyha bármilyen értékről egyáltalán érdemes lenne beszélni a 200-asok esetében, azoknak legalább makulátlan állapotban kellene lenniük, nem mindenféle ütött, kopott széthasználtba. A hirdetések pedig inkább az utóbbiakból tevődnek össze.

Ez a 2009-es hisztéria egy hülyeség, lehet hogy sokan élvezik ezeket mazsolázgatni, de ezeknek az érméknek az értéke konkrétan 200 szerintem

- hangsúlyozta a numizmatikus, aki kitért arra is, találkozott már hasonlóval. Ilyen példának hozta a közönséges két pengős esetében a „mosolygós Madonna” lázat, amitől úgy fogalmazott, a „haja egyenesen az égnek áll”, és teljesen botorságnak tartja.

A szakember azt is elmondta a Pénzcentrumnak, hogyha igaz lenne az, hogy „ha csak 1-2 ezer példány létezne mára összesen, még az is rendkívül sok lenne, amiből nem lehetne ritkaságot csinálni, pláne nem egy 2009-es érme kapcsán".

Azt tudom mondani, hogy numizmatikai szemlélettel, és több évtizedes tapasztalattal a hátam mögött, ha 120 év múlva maradna mondjuk ezekből az érmékből 100 darab, ami megjegyzem, még mindig marha sok, akkor lehetne annak egy gyűjtői értéke. Persze ezeknek is legalább nagyon szép állapotúnak kellene lenniük…

Így ez most szerintem nem több érdekességnél - vélekedett a szakértő, aki tisztázta azt is, hogy a numizmatikában, szemben például a bélyeggyűjtéssel a technológiai hibák generálisan nem erősitik az árat, hanem sokkal inkább csökkentik. Tehát a hibás termékek inkább olcsóbbak, semmint drágábbak a ritkaságok esetén. Ezzel együtt persze bárki gondolkozhat úgy, hogy ő márpedig hibás érméket fog gyűjteni, csak ne lepődjön meg azon, ha azok az idő elteltével nemhogy többet, de kevesebbet fognak érni.

A numizmatikában ugyanis minden hiba értékcsökkentő tényező a makulátlan darabhoz képest.

Lapunk a kérdéses 200-as kapcsán megszólaltatott egy másik nagy múltú numizmatikust is. A szakértő nagyon is ismerte a hosszú vonalas 200-as történetét, és azt mondta, az egész igazából „egy amatőr hűhó, egy amatőr dolog”, még akkor is, hogyha valaki, aki gyűjt, sohasem nevezné magát amatőrnek. A szakember szerint a numizmatikában 10-20 év gyakorlatilag egyenlő a nullával, véleménye szerint egy 2009-es kiadás, olyan mintha igazából tegnapelőtt történt volna, nem beszélve a vélelmezhető őrületes számokról.

A numizmatikus lapunknak beszélt arról is, nem ez az első esett, hogy hibás sorok nagy feltűnést keltenek Magyarországon, teljesen átlagos, forgalmi érmék kapcsán. Az 1993-as 50 forintos kapcsán ugyanez volt a helyzet, ott azt találták meg, hogy a fatuskónak, amin a madár áll, nincsen meg az erezettsége, ugyanis azt nem vésték ki egy szériánál.

Viszont egy verőtőről 10 ezer, de akár 100 ezer darab érme is kijöhet. Ennek ellenére a szakértő szerint volt hogy ezeket a hibás darabokat 20-25 ezer forintért árultak. „Ez elképesztően túlzó ár, minimum az ötszöröse volt az igazi reálértéknek, ami egyértelműen a túlhájpolásnak volt köszönhető” – vélekedett.

Most akkor értékes vagy sem a hibás 200-as?

Valós numizmatikai értékről prominens szakértők szerint egyáltalán nem beszélhetünk a hosszú vonalas 200-asok esetében. Ennek ellenére sok gyűjtő szeretheti a hibás érméket, és örömmel töltheti el a bányászat, azaz a szenvedély, amivel kutatja, hogy vajon valamilye véletlen folytán került-e ilyen 2009-es 200 forintos a tulajdonába. Ennek ellenére a lapunknak megszólaló szakértők szerint ezek inkább érdekesség, nulla vagy nagyon minimális többletértékkel.

Azt is látni kell, hogy manapság bárki, bármit, bármennyi forintért felrakhat az internetre hirdetés formájában. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy az érétket is képvisel. Éppen ezért megéri jól meggondolni, ki, mire költi a pénzét.

Persze, ha valaki talál mondjuk a zsebében egy viszonylag szép állapotú 2009-es hosszú vonalú 200-ast a zsebében, az simán lehet, hogy az interneten el fogja tudni 4000, 5000, de akár 6500 forintért is, ha talál vevőt, aki a hibái miatt, pont egy ilyen 200-ast akar birtokolni.

Azzal viszont minden vevőnek számolnia kell, hogyha nem saját örömére veszi meg a hibás érmét, hanem azzal számol, hogy az talán még értékesebb lesz, még többet fog érni, az valószínűleg már a közeljövőben csalódni fog.

Minél többen fogják ugyanis kutatni, bányászni az érmét, annál telítettebb lesz a piac, tehát annál kevesebbet fognak érni ezek a darabok. A mostani 1000-2000 darabos gyűjtői darabszám ha felcsúszik körülbelül 4000-re, akkor ezzel párhuzamosan biztos, hogy az ár is zuhanni fog.

Ezzel tehát érdemes számolni. Persze még mindig ott a lehetősége annak, hogy 120 év múlva tényleg sokat érjenek ezek a hibás 200-asok, akár igazi numizmatikai értékkel is bírjanak. De azért ez egy kicsit még odébb van.

A cikk eredeti forrása a webnumizmatika.hu oldalán olvasható.


Tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt a magyar podcastpiac

A magyar podcastpiac tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt — derül ki a Podiverzum.hu első átfogó piaci elemzéséből. Naponta átlagosan 73 új epizód jelenik meg, idén pedig várhatóan több mint 34 ezer új adás készül. A legnépszerűbb témák: politika, mesterséges intelligencia és mentális wellness. A pártok podcastos jelenléte meglepően kiegyensúlyozott: a Fidesz és a Tisza Párt szinte azonos számú epizódban szerepelt az elmúlt évben.
2026. 06. 14. 23:00
Megosztás:

Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás: