Részben megújult és új elnököt választott a román alkotmánybíróság

Letette a hivatali esküt a román alkotmánybíróság három új tagja Klaus Iohannis államfő előtt, a részben megújult testület pedig új elnököt is választott szombaton Marian Enache személyében.

Részben megújult és új elnököt választott a román alkotmánybíróság

A román alkotmánybíróság tagjainak mandátuma kilenc évre szól. A testületbe háromévente nevezhet ki egy-egy tagot a képviselőház, a szenátus és az államfő. A kétkamarás parlamenttől a nagykoalíció jelöltjei - a szenátus részéről a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) által javasolt Iuliana Scantei, a jogi bizottságának elnöke, a képviselőház részéről pedig a Szociáldemokrata Párt (PSD) által jelölt Bogdan Licu, a legfőbb ügyész helyettese - kapott kilencéves alkotmánybírói megbízást. Iohannis az elnöki hivatal jogi osztályának eddigi vezetőjét, Mihaela Ciochina elnöki tanácsost nevezte ki alkotmánybírónak.

Az alkotmánybíróság részleges megújulásakor háromévente elnököt is választ a régi tagok közül a következő három évre. A most elnökké választott Enache 2016-ban a szenátus jelöltjeként, a PSD támogatásával került az alkotmánybíróságba.

A jászvásári (Iasi) születésű 68 éves jogász a rendszerváltás előtt ügyvédként tevékenykedett, 1990-től 1992-ig a Nemzeti Megmentési Front képviselőjeként Románia első szabadon választott, az új alkotmányt is megalkotó parlamentjének alelnöke volt. 1993-ban Ion Iliescu államfő rövid időre elnöki tanácsossá nevezte ki, majd nagyköveti megbízást kapott, és Románia Moldovai külképviseletét vezette 1996-ig. Alkotmánybíróvá választásáig ügyvédként folytatta pályáját és két további ciklusban (1996-2000, 2012-2016) parlamenti képviselő is volt.

Enache a volt szociáldemokrata házelnök Valer Dorneanut váltja az alkotmánybíróság élén.

A román alkotmánybíróság a parlament, a kormány és a helyhatóságok által hozott jogszabályok felett gyakorol alkotmányossági kontrollt, az állami intézmények közötti alkotmányos vitákat hivatott eldönteni. Mivel határozatai megfellebbezhetetlenek, a román pártok gyakran viszik egymással folytatott politikai vitáikat az alkotmánybíróság elé, amely ily módon számos politikai konfliktus végkimenetelét határozta meg.

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás: