Románia nem hoz egyoldalú intézkedést az ukrán gabona ügyében

Románia az Európai Bizottság (EB) közbelépésére vár, nem hoz egyoldalú intézkedéseket az országba vámmentesen beáramló, a helyi termelőket nehéz helyzetbe hozó ukrán gabona ügyében - szögezte le Petre Daea mezőgazdasági miniszter pénteken, miután Bukarestben tárgyalt ukrán hivatali kollégájával, Mikola Szolszkijjal.

Románia nem hoz egyoldalú intézkedést az ukrán gabona ügyében

Közös sajtóértekezletükön Daea kifejtette: országa szolidáris a lengyel, magyar, bolgár és szlovák gazdákkal, de az EU egy közös piac, ahol a szabályokat közösen kell meghozni, ezért Románia nem száll be az egyoldalú döntések "versenyébe". A tárcavezető jogellenesnek nevezte az említett országoknak az ukrán gabonaimport ideiglenes felfüggesztéséről hozott döntését, amely csak nehezíti Románia helyzetét, hiszen a többi határ "lezárása után" így Ukrajna egyedüli kapuja maradt az uniós piac felé. Daea arra számít, hogy a közeljövőben a korábbinál is nagyobb mennyiségű ukrán mezőgazdasági termék érkezik majd az országba.

A tárcavezető szerint Valdis Dombrovskis, az EB alelnöke ígéretet tett a konfliktus közelében lévő, az ukrán árudömping miatt nehéz helyzetbe került országoknak, hogy az EB 48 órán belül - megelőző intézkedésként - június 5-ig leállítja az ukrán búza, kukorica, repce és napraforgó vámmentes importját, amennyiben Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Bulgária feloldja egyoldalú importkorlátozó intézkedéseit.

Daea a sajtóértekezleten elmondta: tájékoztatta ukrán partnerét, hogy miután a szlovák hatóságok a megengedettnél nagyobb rovarirtó-koncentrációt találtak egy 1500 tonnás ukrán búzaszállítmányban, Románia úgy döntött, hogy megszigorítja az élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket, amelyeket most már nem az importált áru célállomásán, hanem az országhatáron végeznek el. A harmadik országok piacaira irányuló tranzitot román vámzárral is ellátják, és megfigyelés alatt tartják, amíg elhagyja az országot.

Szolszkij köszönetet mondott tárgyalópartnerének és a román társadalomnak a szolidaritásért és megértésért, hozzátéve: nem a románok vagy ukránok provokáltak ki válságot, a helyzetet az orosz agresszió idézte elő. Az ukrán tárcavezető elismerte, hogy a jelenlegi helyzet gyors döntéseket igényel, amelyek elfogadhatók kell hogy legyenek a román gazdák és az ország egésze számára.

Megerősítette, hogy az EB jövő heti határozatára várnak, utána megint találkoznak a román mezőgazdasági miniszterrel. Csütörtöki ülésén a román kormány a termelőknek nyújtott európai uniós kártérítés kiegészítéséről döntött: az állami költségvetésből további tízmillió euróval egészítik ki azt a tízmillió eurós uniós támogatást, amelyet az EB különített el a válságalapból a romániai gazdák számára az ukrán gabonaimport okozta károk enyhítésére.

Romániában két hete országos tüntetést tartottak a gazdaszervezetek az ukrán gabonával és más mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos európai uniós politika módosítását követelve. A március 20-án beharangozott, Romániának szánt tízmillió eurós támogatást a román termelők a károk mértékéhez képest nevetségesen kevésnek nevezték. Időközben Ursula von der Leyen, az EB elnöke egy második, százmillió euró értékű támogatási csomagot is megígért az érintett országok gazdálkodói számára, ugyanakkor az egyoldalú intézkedések visszavonását kérte az uniós tagállamoktól.

Ősszel is magas fordulatszámon teljesít a turizmus – szeptemberben 8%-kal pihentek többen

Magyarország a hazai és a nemzetközi utazók számára is egyre vonzóbb turisztikai desztinációvá válik. 2025 szeptemberében több mint 1,6 millió vendég érkezett a hazai szálláshelykere, ami 8,3%-kal több, mint 2024 azonos időszakában. A szálláshelyek 3,8 millió vendégéjszakát regisztráltak, 5,6%-kal többet, mint tavaly szeptemberben.
2025. 10. 30. 14:00
Megosztás:

Növekszik a gyertyák exportja Magyarországról 2020 és 2024 között. A fő célpiacok: Németország, Dánia és Csehország

November 1-jén, mindenszentek napján Magyarországon is milliók gyújtanak gyertyát a temetőkben, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Bár az ünnep elsősorban lelki jelentőséggel bír, a külkereskedelmi adatok azt mutatják, hogy a gyertyaipar gazdasági szempontból is fontos szerepet tölt be. Az Akcenta, a Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) adatai alapján készült elemzése szerint Magyarország gyertyaexportja 2020 és 2024 között 34,8 millió euróról 54,2 millió euróra nőtt. Bár 2023-hoz képest 9,3%-os visszaesés figyelhető meg, az ágazat továbbra is pozitív külkereskedelmi egyenleget mutat – 2024-ben ez 4,06 millió eurót tett ki.
2025. 10. 30. 13:30
Megosztás:

A Bitget és a Nansen közös jelentése 23,1 milliárd dolláros intézményi likviditási növekedést mutat, miközben a Bitget UEX újradefiniálja a piaci hozzáférést

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéjeként (Universal Exchange – UEX) ismert Bitget a Nansennel közösen készített új likviditási elemzésben kapott kiemelt szerepet, amely a kriptovaluták intézményi elfogadásában betöltött gyorsuló szerepét vizsgálja.
2025. 10. 30. 13:00
Megosztás:

Továbbra sem tudott igazán megindulni a magyar gazdaság

2025 harmadik negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 0,6%-kal haladta meg az előző év azonos negyedévét. A második negyedévhez képest stagnált a GDP.
2025. 10. 30. 12:30
Megosztás:

Megegyezett a közös programban az új kormánykoalícióról tárgyaló három cseh párt

Megegyezett a közös programban - amely a jövőbeni kormányprogram alapját, lényegét fogja képezni - szerdán Prágában az új kormánykoalíció létrehozásáról tárgyaló három cseh párt.
2025. 10. 30. 12:00
Megosztás:

Az XRP túlteljesítette a Bitcoin, Ethereum és Solana együttes piaci kapitalizációját a harmadik negyedévben

A vezető elemzőcég, a Messari kedden tette közzé a „State of the XRP Ledger” című jelentését, amely az XRP Ledger növekvő erejét emeli ki az idei év harmadik negyedévében.
2025. 10. 30. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak ma a befektetők?

Többnyire a negatív tartományban álltak ma reggel az ázsiai-csendes-óceáni térség tőzsdéi.
2025. 10. 30. 11:00
Megosztás:

A Fed döntését követően emelkedett az amerikai 10 éves hozam, miközben az európai hosszú hozamokban nem volt érdemi mozgás

A Fed tegnap a vártnak megfelelően 25 bázisponttal, 3,75-4%-ra csökkentette az irányadó kamat célsávját, egy döntéshozó 50 bázispontos vágásra szavazott, egy pedig tartásra.
2025. 10. 30. 10:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street vezető indexei

A szerdai kereskedés során vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok.
2025. 10. 30. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb európai részvénypiacok. Az első becslés szerint a spanyol gazdaság 0,6%-kal nőtt az előző negyedévhez képest a harmadik negyedévben, ami elmarad a második negyedévi 0,8%-tól, de összhangban van a várakozásokkal.
2025. 10. 30. 09:30
Megosztás:

A magyar közbeszerzési rendszer még Brüsszel szerint is a harmadik legjobb Európában

„A GVH erős támasz a közbeszerzési kartellek feltárásában” – hívta fel a figyelmet Rigó Csaba Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) „Tízéves a közbeszerzési törvény” című konferenciáján, Budapesten. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke aláhúzta: a nemzeti versenyhatóság figyel és határozottan fellép a kartell megállapodásokkal szemben. A GVH évente több mint 1500 tendert vizsgál, amely nemzetközi összevetésben is figyelemre méltó.
2025. 10. 30. 09:00
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 30. 08:30
Megosztás:

Megállt a külpiaci növekedés – trend vagy átmenet?

Megtorpant a külpiaci nyitás a hazai nagyvállalatok körében: az exportkilátások látványosan romlottak, a korábbi növekedési várakozásokat csökkenő tendencia váltja. A vállalatvezetők óvatosabbá váltak, a külpiacokra lépést egyre kevesebben tervezik, miközben az exportból származó árbevétel csökkenésére számítók aránya folyamatosan nő. A bizonytalan nemzetközi hangulat és az aktuális gazdaságpolitikai kérdőjelek tovább erősítik a kivárást.
2025. 10. 30. 08:00
Megosztás:

Ez a két tulajdonság ma többet érhet a diplománál a munkaerőpiacon

A WHC és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány közös kutatása szerint a vállalatok ma már nem csupán szakmai tudást, hanem egyre inkább speciális személyes készségeket és kompetenciákat keresnek a munkavállalókban. A tanulmány rávilágít, hogy a digitalizáció és a zöld átállás korában a tehetség fogalma átértékelődött: a kimagasló intellektuális képességek mellett a kreativitás, a komplex problémamegoldás és az erős motiváltság váltak a legfontosabb elvárásokká.
2025. 10. 30. 07:30
Megosztás:

Átadták Horvátország egyik legjelentősebb infrastrukturális beruházását, a Rijeka Gateway konténerterminált

Hivatalosan is átadták szerdán a fiumei Rijeka Gateway konténerterminált. Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök az ünnepélyes megnyitón Horvátország egyik legjelentősebb logisztikai és infrastrukturális beruházásának nevezte a projektet, és hangsúlyozta, hogy az mintaszerű példája az állam és a magánszféra együttműködésének a kritikus infrastruktúrák fejlesztésében.
2025. 10. 30. 07:00
Megosztás:

Élő osztós játékok online: Valódi élmények otthonról

Az online kaszinók az elmúlt években világszerte egyre népszerűbbé váltak, hiszen lehetővé teszik, hogy a játékosok kényelmesen, otthonról élvezhessék a kaszinó izgalmát. Mint az online szerencsejátékok szakértője, én, István Hefler, gyakran figyelem, hogyan váltak az élő osztós játékok a legkedveltebb részévé az online kaszinóknak.
2025. 10. 30. 06:59
Megosztás:

Megjelent a madárinfluenza egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében

A madárinfluenza vírus magas patogenitású, H5N1 altípusát igazolták egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei pecsenyekacsa-tartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatai; az állomány felszámolása azonnal megkezdődött, a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hatóság szerdán a honlapján.
2025. 10. 30. 06:30
Megosztás:

Betéti akciókkal is várják a Takarékossági Világnapot a bankok

Az idén az október utolsó napjára eső Takarékossági Világnap idején is futnak vonzó kondíciókat kínáló banki betéti akciók – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az akciók viszont kellenek is, hiszen a betétben tartott pénz legnagyobb része változatlanul lekötés nélkül pihen a folyószámlákon.
2025. 10. 30. 06:00
Megosztás:

Magyarországon egyre több űr- és védelmi ipari cég keltheti fel a befektetők érdeklődését

Magyarországon egyre több olyan szereplő van az űr- védelmi iparban, amelyek felkelthetik a magánbefektetők érdeklődését - mondta az NGM technológiáért, űriparért és védelmi iparért felelős helyettes államtitkára a 9. Venture Capital Summit elnevezésű konferencián szerdán Budapesten.
2025. 10. 30. 05:30
Megosztás:

Megduplázzák a Demján Sándor Tőkeprogramban egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összegét

A vállalkozói igények alapján 200 millió forintról 400 millió forintra emelkedik a Demján Sándor Tőkeprogramban (DSTP) egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összege - jelentette be Hunyadi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára a 9. Venture Capital Summit elnevezésű konferencián szerdán Budapesten.
2025. 10. 30. 05:00
Megosztás: