Rontott kitermelési előrejelzésén az Alcoa

A tegnapi kereskedés zárása után tette közzé 2022 első negyedéves jelentését az Alcoa - olvashatjuk az ERSTE elemezésében.

Rontott kitermelési előrejelzésén az Alcoa

A cég EBITDA-ja közel kétszeresére, 1,07 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és meghaladta az 1,04 milliárdos várakozást, annak ellenére, hogy sem a timföld, sem a legnagyobb részarányú alumínium szegmens EBITDA-ja nem érte el a becsült szintet, ami a vártnál alacsonyabb kitermelés eredménye.

A bevétel 15%-kal nőtt éves szinten, azonban így is kevesebb lett, mint azt a szakértők gondolták volna (3,29 milliárd vs 3,44 milliárd). Profit tekintetében szerencsésebben alakultak az adatok, a 3,06 dolláros részvényenkénti nyereség szépen túlszárnyalta a 2,84 dolláros várakozásokat (éves szinten pedig közel négyszeres nyereséget jelent).

A cég csökkentette a nyersanyagok kitermelésére vonatkozó becslését az idei évre. A befektetők nem reagáltak jól a jelentésre, a részvény 4,4%-os mínuszban van a határidős kereskedés során.

Az Alcoa részvények tőzsdei árfolyamának alakulása

Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben

Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 03. 18. 03:30
Megosztás:

Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
2026. 03. 18. 03:00
Megosztás:

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket

A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 02:30
Megosztás:

Itt a pofon! Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a benzinkutakon.
2026. 03. 18. 02:00
Megosztás:

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás:

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a tőzsde honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztésből.
2026. 03. 17. 20:30
Megosztás:

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás:

Argentína is lecsapott a Polymarket-re: országos tiltás kriptós fogadások miatt

Egyre szigorúbb fellépés a kriptós előrejelzési piacok ellen: Argentína teljes országos blokkolást rendelt el a Polymarket ellen. A döntés mögött engedély nélküli működés, fogyasztóvédelmi aggályok és egy adatbotrány áll.
2026. 03. 17. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 17. 19:00
Megosztás:

Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt

Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban. Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
2026. 03. 17. 18:30
Megosztás:

Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon

A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
2026. 03. 17. 18:00
Megosztás:

Üzembe helyezték az Alteo ötödik villamosenergia-tárolójá

Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben, a létesítmény közös ponton csatlakozik a társaság már meglévő szélerőműparkjával a villamosenergia-hálózathoz; a beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is nő - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 17. 17:30
Megosztás:

7,7 millió felhasználó felett az XRP Ledger: új korszak kezdődik a kriptopiacon

Több mint 13 év után történelmi mérföldkőhöz érkezett az XRP Ledger: a hálózat felhasználóinak száma átlépte a 7,7 milliót. A robbanásszerű növekedés nemcsak a kriptós közösség erősödését mutatja, hanem azt is, hogy az intézményi világ egyre komolyabban veszi az XRPL infrastruktúráját.
2026. 03. 17. 16:30
Megosztás: