Saját fejlesztésű rendszerrel segít a cégeknek a BKIK a panasztörvénynek való megfelelésben

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) saját fejlesztésű elektronikus rendszerrel segíti a budapesti vállalkozásokat, hogy megfeleljenek a visszaélés-bejelentő rendszer jogszabályi követelményeinek - tájékoztatta az MTI-t kedden a BKIK.

Saját fejlesztésű rendszerrel segít a cégeknek a BKIK a panasztörvénynek való megfelelésben

A visszaélés-bejelentésekről szóló, nyáron elfogadott és december 17-én hatályba lépett 2023. XXV. törvény értelmében a hazai 50-249 főt foglalkoztató vállalkozásoknak saját belső visszaélés-bejelentési rendszert kell létrehozniuk, ahol anonim módon jelezhetik az érintettek az esetleges mulasztásokat, jogellenes cselekményeket.

A belső visszaélés-bejelentési rendszert a foglalkoztatónál egy erre a célra kijelölt, pártatlan személy vagy szervezeti egység működtetheti, de a rendszer működtetésével külső szervezet is megbízható.

A panasztörvényként ismert jogszabály mintegy 65 ezer budapesti céget érint, de a BKIK szerint a kisebb vállalkozások számára a jogszabályi megfelelés jelentős adminisztratív és anyagi terhet jelent.

A BKIK ezért egy olyan elektronikusan elérhető felületet fejlesztett ki, amely képes a bejelentések fogadására, kezelésére és kivizsgálására, a szervezet méretéhez igazodva.

A szolgáltatás az önkéntes tagok számára díjmentesen, egyéb vállalkozásoknak pedig kedvezményesen vehető igénybe - közölték.

A Moody’s leminősítése új lendületet adott a hozamemelkedésnek

Múlt hét pénteken a Moody’s is leminősítette az USA államadósságát a magas hiány és a magas és gyorsan emelkedő államadósság miatt. A Moody’s a három nagy hitelminősítő közül utoljára vette el az AAA besorolást az Amerikai Egyesült Államoktól.
2025. 05. 21. 09:00
Megosztás:

A hét elején a Moody's leminősítését emésztették a piacok, keddre elfogyott a lendület az amerikai tőzsdéken

Péntek este a Moody's leminősítette az Amerikai Egyesült Államokat. Ezzel először fordul elő, hogy a három nagy minősítő közül egyik sem adja meg a legmagasabb tripla A minősítést az USA-nak. A hét elején a piacok emésztették a Moody’s döntését.
2025. 05. 21. 08:30
Megosztás:

Negyedik napja zárt pluszban a Stoxx600, az emelkedést a közmű és a telekommunikációs szektor vezette

0,7%-os emelkedéssel negyedik napja zárt pluszban a Stoxx600, amivel az elmúlt két hónap legmagasabb záróértékét állította be. A hétfői mérsékelt elmozdulások után kedden kivétel nélkül emelkedtek a vezető európiai indexek.
2025. 05. 21. 08:00
Megosztás:

Miért ilyen hideg a tavasz idén? Itt a szakmai magyarázat!

„Norvégiában jobb az idő, mint nálunk.” – panaszolják sokan, miközben 2025 május közepén kabátban indulnak munkába vagy épp elhalasztják a tavaszi túrákat. Az ELTE Meteorológiai Tanszék kutatói – Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita – friss tanulmányukban megvizsgálták: valóban rendkívüli-e az idei tavasz, mi okozhatja a szokatlan hideget, és mit árul el mindez az évszakok hosszú távú változásairól.
2025. 05. 21. 07:10
Megosztás:

Nem csökkennek a lakásárak, pedig túl vagyunk a boom első hullámán

Annak ellenére, hogy lecsengett a lakáspiaci boom első hulláma, továbbra is erős kereslet, szűk kínálat és magas árak jellemzik az ingatlanpiacot. Ám nagyon bizonytalan, hogy a trend jövőre is kitart-e, de árcsökkenést így sem várnak a szakemberek, derült ki a zenga.hu ingatlankereső portál szakmai konferenciáján. Az újlakáspiacon a kínálathiány is mérséklődik.
2025. 05. 21. 07:00
Megosztás:

Revideálta a KSH a korábban közzétett bruttó átlagbéreket

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) revideálta a 2019 januárja és 2025 februárja közötti időszakra közzétett kereseti adatait. A revízió hatására a korábban közzétett adatok nem változtak jelentősen. A nemzetgazdasági szintű teljes munkaidős bruttó átlagkereset értéke például 2024 egészére lényegében változatlan maradt, a 2019. évi adat pedig 1 százalékkal módosult. Ezen túlmenően – igazodva a felhasználói igényekhez – bővül az elérhető adatok köre és egyszerűsödik az adatpublikáció.
2025. 05. 21. 06:30
Megosztás:

Az identitásvédelmi törvény jelentősen átrajzolhatja fővárosunk ingatlantérképét

Komoly átalakulás előtt áll Budapest ingatlanpiaca, amennyiben elfogadják a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot. A tervezet ugyanis a kerületi önkormányzatoknak is lehetőséget adna arra, hogy önállóan szabályozzák a más kerületekből vagy településekről érkező új lakók letelepedését. A rendelkezés bevezetésével a kerületek pénzügyi hozzájárulásokat, adóterheket vagy akár elővásárlási jogot is előírhatnának a betelepülők számára.
2025. 05. 21. 06:00
Megosztás:

A group.one felvásárolta a MiniCRM-et

A group.one megállapodást írt alá a MiniCRM Zrt. – beleértve romániai leányvállalatát, a MiniCRM Software SRL-t – felvásárlásáról. A MiniCRM Közép-Európa egyik vezető, kis- és középvállalkozásokra specializált CRM-szolgáltatója.
2025. 05. 21. 05:30
Megosztás:

Aukció: 100 millió forintért kelt el Tihanyi Lajos festménye; Faragó Endre életműrekord született

Telt ház előtt zajlott a Virág Judit Galéria tavaszi aukciója a Budapest Kongresszusi Központban. A három órán keresztül tartó, jó hangulatú, vidám árverésen számos tétel bőven becsérték felett kelt el, helyenként megháromszorozva, megnégyszerezve a kikiáltási árát. Tihanyi Lajos korai alkotása, a Nagybányai piac 100 millió forintért kelt el.
2025. 05. 21. 05:00
Megosztás:

A közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiac fellendülése folytatódott 2025 első negyedévében

A globális feszültségek és a fokozott bizonytalanság ellenére élénkülnek a befektetések a CEE régióban.
2025. 05. 21. 04:30
Megosztás:

Magyarország elsőként implementálhatja a CSRD halasztásra vonatkozó uniós rendelkezéseket

Magyarország lehet az egyik első EU-tagállam, amely implementálja az Omnibusz rendelet CSRD halasztásra vonatkozó rendelkezéseit. Ez alapján a nagyvállalatnak minősülő, nem közérdeklődésre számot tartó vállalkozásoknak (CSRD 2. kör) először két évvel később, a 2027-es üzleti évükre kötelező alkalmazniuk a fenntarthatósági jelentéstételre vonatkozó szabályokat.
2025. 05. 21. 03:30
Megosztás:

Átadta az első Pratt & Whitney hajtóműves A321XLR-t az Airbus a Wizz Airnek

Átvette a Wizz Air az első, hosszútávú járatok teljesítésére is képes A321 XLR típusú repülőgépét, amelyet az amerikai Pratt & Whitney GTF (áttételes) hajtóműveivel szereltek. A Wizz Air összesen 47 példányt rendelt, a légitársaság lesz a típus első diszkont légitársasági üzemeltető Európában.
2025. 05. 21. 03:00
Megosztás:

Ez a leggyakoribb ok, amiért összevesznek a kollégák nyáron

Az irodai klímaberendezések elengedhetetlenek a munkakörnyezet komfortosabbá tételéhez, különösen a nyári hónapokban. Azonban számos probléma merülhet fel a használatukkal kapcsolatban, amelyek negatívan befolyásolhatják a dolgozók közérzetét és teljesítményét. Az egyik leggyakoribb gond, hogy a munkatársak hőérzete eltérő. A hőmérséklet állítgatása pedig sokszor konfliktusokhoz vezethet a kollégák között. Íme a legjobb irodai klímamegoldások a Gree légkondicionálók szakértőinek segítségével!
2025. 05. 21. 02:30
Megosztás:

Állami támogatás jár a szingliknek és gyerekteleneknek is!

Ki ne örülne annak, ha az állam hozzájárulna a magánorvosi kezelések, a szemüveg megvásárlása, a gyógyszerek költségei vagy akár a lakáshitel törlesztése terén? A jó hír az, hogy sokan tévesen gondolják, hogy ilyen támogatás csak gyermekes családokat vagy 25 év alattiakat illet meg – valójában szinte bárki élhet vele. Nézzük, hogyan működik mindez!
2025. 05. 21. 02:00
Megosztás:

Kádár János pokoli dolgot tett halálos ágyán a kórházban

Kádár János élete végén már nem volt ura sem testének, sem tudatának – de egy utolsó, hátborzongató jelenet mégis beleégett a jelenlévők emlékezetébe.
2025. 05. 21. 00:30
Megosztás:

2 ábra amitől kiakad a szemed az USA - Kína háború kapcsán

Nézzünk meg két grafikont az Amerika és Kína közötti vám-háború alakulásáról, és értelmezzük, mi is történik valójában a világ két nagyhatalma között (ERSTE elemzés).
2025. 05. 21. 00:01
Megosztás:

Húszezer daganatos beteg fájdalomcsillapítását segítik

A daganatos betegek fájdalomcsillapítását segítő részletes útmutató jelent meg, a kiadvány ingyenesen elérhető és az internetről is szabadon letölthető.
2025. 05. 20. 23:00
Megosztás:

Új ügyvezetője van az Eve Power Hungary Kft.-nek

Zhang Huanting személyében új ügyvezető igazgatója van a Debrecenben akkumulátorgyárat építő Eve Power Hungary Kft.-nek - tájékoztatta a cég az MTI-t kedden.
2025. 05. 20. 22:30
Megosztás:

156 milliárd forintos keretösszeggel elindult a Nemzeti Bajnokok kombinált hitelprogram

A Demján Sándor Program részeként 155,6 milliárd forintos keretösszeggel elindult a Nemzeti Bajnokok egyműveletes kombinált hitelprogram, amelynek célja a kkv-k termelékenységének és az exportképesség növelése a zöld és digitális átállás elősegítésével - közölte Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára kedden, egy budapesti sajtótájékoztatón.
2025. 05. 20. 22:00
Megosztás:

Magyarország kölcsönösen előnyös vámmegállapodásra törekszik az Egyesült Államokkal

Magyarországnak elemi érdeke kölcsönösen előnyös vámmegállapodást kötni az Egyesült Államokkal - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) helyettes államtitkára kedden, a Portfolio Agrofood 2025. konferencián, Kecskeméten.
2025. 05. 20. 21:30
Megosztás: