Sérült termékek, kézbesítetlen csomagok – így csomagoljunk, hogy idén elkerüljük

A karácsonyi időszakban ugrásszerűen nő a csomagfeladások száma is. Ez azonban azzal is jár, hogy még több rosszul feladott csomag kerül a raktárba, amit nem lehet kézbesíteni, megsérül a benne lévő tárgy, vagy félreértésekre adhat okot. A csomagszállítási piacon Magyarországon meghatározó szerepet játszó Packeta szakemberei összegyűjtötték, hogy mit csomagoljunk, mibe csomagoljunk, és ami a legfontosabb, hogyan csomagoljunk úgy, hogy a feladott tárgy gond nélkül célba érjen.

Sérült termékek, kézbesítetlen csomagok – így csomagoljunk, hogy idén elkerüljük

„A karácsony előtti csomagszezon az év legerősebb időszaka a futárszolgálatok számára, ugyanakkor egész évben is érdemes odafigyelni a csomagolásra, mivel így nagymértékben csökkenthető annak esélye, hogy küldeményünk sérülten vagy egyáltalán nem jut el a címzetthez” – mondta el Mihályi Sándor, a Packeta Hungary Kft. operációs igazgatója. – Munkatársaink számos olyan esettel találkoztak az elmúlt években, amelyben a nem megfelelő csomagolás hiúsította meg a kiszállítást. Többször előfordult, hogy újságpapírban adtak fel akár túlsúlyos csomagot, ami már a raktárig is alig jut el egyben, de láttunk már zacskóban feladott díszhalakat is, noha például nem is vállaljuk élő állatok szállítását.”

A hasonló esetek elkerülése érdekében az alábbi tanácsokat érdemes figyelembe venni:

1. Mit csomagoljunk?

Először is mindig győződjünk meg róla, hogy a futárszolgálat engedélyezi-e az adott küldemény szállítását! Itt elsősorban a tárgy megengedett maximális méretére és értékére kell gondolni, de speciális küldemények esetében fokozott körültekintésre van szükség. Romlandó élelmiszert például nem minden futárszolgálat szállít, élő állatot még kevesebben, ezért érdemes utánanézni, mielőtt feladjuk az ékszerteknőst. A pontos szabályokról az adott futárszolgálat ÁSZF-jében tájékozódhatunk. Illegális árut (drog, csempészáru stb.) természetesen már a gyanú esetén is minden futárszolgálat azonnal köteles jelenteni a hatóságoknak.

Külön kategóriát képeznek az elektronikus eszközök, IT-termékek. Ezek csomagolásánál a legfontosabb, hogy ne tudjanak szállítás közben véletlenül bekapcsolódni, illetve hogy ne alakulhasson ki rövidzárlat. Ezért az elemek végződéseit szigetelőanyaggal kell külön letakarni, vagy az elemeket külön műanyag tasakban elhelyezni, óvatosan elkülönítve minden más fémrésztől. A legjobb az eredeti gyári csomagolás, amennyiben az megfelel a csomagolási feltételeknek.

2. Mibe csomagoljunk?

A főszabály az, hogy jó minőségű, száraz, vízhatlan kartondobozba csomagolunk. Könnyű áru esetén elég a háromrétegű karton, alul felül ragasztószalaggal megfelelően zárva. Apróbb alkatrészek csomagolásához használhatunk tasakokat. Nehéz árut csak ötrétegű, dupla falú, vastag kartondobozba csomagoljunk, a tetején, alján és oldalán elhelyezett papírlapokkal. Ne csomagoljunk sérült vagy gyűrött, gyenge anyagba (például használt újságpapírba), vagy nedves csomagolóanyagba.

3. Hogyan csomagoljunk?

A legfontosabb, hogy megakadályozzuk a feladott tárgy sérülését. „Munkatársaink minden esetben a legkörültekintőbben járnak el a csomagküldési folyamat minden szakaszában, de így sem tudják garantálni, hogy a nem megfelelően csomagolt küldemények sértetlenül jutnak célba – mondja Mihályi Sándor. – A szállítás közben ugyanis sokféle behatás érheti a csomagot, egy teljesen megpakolt autóban, rosszabb közúton például olyan rázkódások és erők léphetnek fel, mint ha a csomagot egy méter magasságból leejtenénk. A helyes csomagolás ilyen esetekben is megvédi a terméket.”

De milyen a megfelelő csomagolás? Először is, amennyire lehetséges, a tárgyat a csomag közepén helyezzük el. Ha több tárgyat teszünk egy dobozba, külön csomagoljuk őket, hogy egymásnak ütközve ne sérülhessenek, és a kisebb csomagokat tegyük egy nagyobba. Sose töltsük ki teljesen a kartondobozt, mindig hagyjunk helyet a gyűrődésnek.Töltsük ki az üres helyet a dobozban valamilyen térkitöltő anyaggal. Könnyebb áru esetén megteszi a habfólia, a jól ismert buborékpárna, vagy akár a papír is. Nehezebb áru esetén azonban használjunk kemény habot, formázható habot vagy hullámpapírt.

Végezetül ragasszuk le a csomagot. A cél, hogy senki ne férjen hozzá, ne nyílhasson ki véletlenül a raktárban vagy szállításkor, és csak úgy lehessen kinyitni, hogy az látható nyomot hagy. Mindig vastag és széles ragasztószalagot használjunk (tehát ne celluxot!). Minden élt és sarkot ragasszunk le. Nehezebb áru esetén erősebb, dupla ragasztást használjunk, és pántoló anyagot is. Nehéz áru esetén mindig használjunk él- és sarokvédelmet is.

+1: Hogyan címkézzünk?

Miután a csomagolással megvagyunk, már csak a címkézés van hátra. A Packeta esetében, ha magánszemély küldi a csomagot, a címkét az átvevőhelyen ragasztják fel a küldeményre feladáskor, így ezzel a nincs dolgunk. Általános szabály azonban, hogy úgy helyezzük el a címkét a csomag külső felületén, hogy azt részben se takarja el semmi, még fólia, nylon, vagy más átlátszó anyag sem, és ne essen le a csomagról. A címke ne legyen félrevezető, ne tartalmazzon pontatlan információt, és ne legyen egyszerre több címke a csomagon. Ragaszthatunk „Törékeny tárgy” és más matricákat a csomagra, de vegyük figyelembe, hogy ez csak óvatosságra int, nem védi meg a csomag tartalmát, és nem hárítja át a felelősséget a szállítóra.

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás: