Simlis webáruházak, gyanús küldemények, adathalász SMS-ek – így védekezzen a csalók ellen!

A járvány kitörése óta még inkább megnőtt az online kereskedelem népszerűsége, de ez azzal is járt, hogy a csalók is egyre fondorlatosabb eszközökkel próbálják megkárosítani az embereket az online csomagküldés kapcsán. A Packeta hazánk egyik meghatározó csomagszállítója, különösen az átvevőhelyi kézbesítésben. Szakemberei összegyűjtötték a legjellemzőbb megtévesztési módszereket – és azt is, hogy mit tehetünk, hogy ne váljunk áldozattá.

Simlis webáruházak, gyanús küldemények, adathalász SMS-ek – így védekezzen a csalók ellen!

„A Packeta 2019 óta érhető el a hazai webáruházak számára, munkatársaink naponta 200 ezer csomagot szállítanak ki harmincnégy országba. Cégünk 32 ezer webáruházzal áll kapcsolatban, így meglehetősen jól ismerjük az online vásárlással csomagküldéssel kapcsolatban azokat a pontokat, amelyekre érdemes figyelni, ha nem akarunk csalás áldozataivá válni” – mondta el Fagyas Szabolcs, a Packeta Hungary Kft. értékesítési igazgatója.

1. Ismerje fel a kókler webáruházakat!

Az elmúlt években a vásárlások egyre nagyobb hányada került át az internetre, és immár eléri a 909 milliárd forintot. A webáruházak száma évente több mint 50 százalékkal nő, és már több mint 33 ezer webáruház kínálja a portékáit az online térben a nagyvállalatoktól az őstermelőkig. Az óriási választékban nem mindig könnyű kiigazodni, és könnyen ütközhetünk olyan webáruházakba, amelyek a jogszabályokat megkerülve dolgoznak, károsítanak meg vevőket. Van azonban pár árulkodó jel, amire figyelme gyanút foghatunk, hogy nem a megfelelő helyen akarunk vásárolni:

- csak emailcímet, esetleg egy mobil számot adnak meg elérhetőségnek, címet, postacímet nem;

- nincs megadva székhely, cégjegyzékszám, gyakran még a céget regisztárló ország sem beazonosítható;

- erősen hiányos vagy teljesen hiányzik az ÁSZF és Adakezelési nyilatkozat;

- árulkodó lehet, ha kizárólag „gyanúsan” pozitív ügyfélvéleményeket találunk az oldalon;

- nincs oldalazonosító „lakat” a böngésző URL mezőjében a cím mellett;

- az árak gyanúsan alacsonyak a konkurenciához képest;

- a weboldal professzionális kialakítása, felépítése kívánnivalókat hagy maga után;

- a szöveg eseteként magyartalan, sok a helyesírási hiba

- érdemes ellenőrizni a http://www.jogsertowebaruhazak.kormany.hu/ weboldalt is, ha gyanú merül fel.

2. Ne dőljön be a csaló fizetési felületeknek!

Egyre többször előfordul, hogy csaló fizetési felületek egy-egy ismert vállalkozás nevét, arculatát lemásolva próbálják megszerezni a felhasználók adatait, például bankkártyája számát és CVC kódját, vagyis a kártya hátoldalán található háromjegyű biztonsági kódját, hogy pénzt tulajdonítsanak el a számlájukról. Hogy ezt elkerüljük, a fizetési felületeknél is járjunk el körültekintően, ellenőrizzük az URL-t, az oldalazonosító „lakatot”, és csak olyan felületen fizessünk, ahová megbízható webáruház vagy csomagküldő cég irányított át.

3. Óvakodjon az adathalász SMS-ektől!

Az utóbbi években terjedő csalási forma az adathalász SMS, amely a címzettet egy csomagküldemény érkezésére emlékezteti. Az üzenet egy linket tartalmaz, amelyet megnyitva valamely csomagküldő szolgálat arculati elemeivel ellátott weboldal jelenik meg, azonban ott semmilyen funkció nem érhető el. Az oldal célja, hogy az óvatlan látogató telefonjára egy kártékony alkalmazást telepítsen, melynek segítségével az elkövetők hozzáférhetnek az eszközön tárolt adatokhoz. Ha nem rendeltünk semmit, mégis SMS-t kapunk, először is érdemes a családban körbe kérdezni, hogy esetleg ők rendeltek-e. Ha nem, semmiképp se nyissa meg a linket.

4. Ne vegyen át semmit, amit nem Ön rendelt!

Előfordulhat az is, hogy nemcsak kéretlen SMS-t kapunk, hanem valódi csomagot is megpróbálnak kézbesíteni. Mivel egyre több dolgot rendelünk, és naponta akár 2-3 futárt is várunk, könnyen azt hihetjük, hogy egy rendelt csomag érkezik, miközben kéretlen küldeményt próbálnak hozni. Néhány éve például világszerte sokan kaptak Kínából vetőmagokat, valószínűleg azért, hogy csaló kereskedők a kéretlen csomagok kézbesítésének visszaigazolásával a valódinál nagyobb forgalmat tudjanak felmutatni, és ne legyen gyanús a honlapjukon látható sok pozitív értékelés. Más esetekben a pénzre utaznak, például ha utánvéttel küldenek csomagot. Miután biztosra mentünk, hogy nem családtagunk rendelt valamit, ezeket a küldeményeket semmiképp se vegyük át, főleg, ha fizetni kell érte!

5. Ne nyugodjunk bele, ha nem azt kaptuk, amit vártunk!

Akkor is érhet még minket csalódás, ha a csomag rendben megérkezik az ajtónkhoz, de nem pont azt a terméket rejti, amit vártunk, hanem mondjuk egy olcsó utánzatot. A legjobb, ha már a kézbesítés előtt gyanút fogunk, például abból, hogy a vásárlás után kapott visszaigazoló email igénytelenül van megfogalmazva, esetleg gépi fordítóval írták. Ez esetben sajnos nagy az esélye, hogy a megrendelt termék nem olyan lesz, mint amit várunk, érdemes átvétel előtt ellenőrizni. Ha már átvettük a csomagot, és utólag derül ki a „turpisság”, akkor mindenképp az eladó webáruházon kell számonkérni, mivel a csomagszállító cégeknek nincs lehetőségük és joguk felülbírálni egy megrendelés valódiságát, vagy ellenőrizni csomag tartalmát. A kivétel, ha feltehetően a szállítás közben keletkezett a kár.

+1 Éljen a jogaival, ha akarja 14 napon belül visszakérheti pénzét

Minden vásárlónak joga van ahhoz, hogy az Európai Unión belüli rendeléstől számított 14 napon belül mindenféle indok nélkül elálljon a vásárlástól és visszakapja a pénzét. Amennyiben nem járunk sikerrel, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordulhatunk, külföldi webáruházakkal kapcsolatban pedig az Európai Fogyasztói Központ tud segíteni. Ha pedig bebizonyosodott, hogy becsapták, érdemes rendőrségi feljelentést tenni a webáruház ellen.

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás: