Sok készpénzt tartasz? Akkor most rossz hírünk van számodra

A harmadik negyedév végére rekordszintre, 11 600 milliárd forint fölé emelkedett a lakossági látra szóló és folyószámlabetétek összege, miközben a háztartások már csak alig a pénzük 15 százalékát tartják lekötött formában – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A számlákon lekötés nélkül parkoló összegek miatt évente több százmilliárd forintnyi kamattól esnek el a magyar háztartások.

Sok készpénzt tartasz? Akkor most rossz hírünk van számodra

Az elmúlt egy év során, 2024 szeptemberének végéig csaknem 15 százalékkal nőtt a lekötetlen folyószámlabetétek állománya, elérve a 11 615 milliárd forintot, ami új rekordnak számít – közölte a szakújságíró.

A pénz nagy része tétlenül áll

Bár a teljes lakossági betétállomány is történelmi csúcsra ért szeptemberben – 13 654 milliárd forint fölé, ami 11,1 százalékos éves növekedést jelent –, ez sovány vigasz, hiszen a „pihenő” pénzek aránya tovább nőtt. A folyószámlákon lévő lekötetlen összegek aránya már meghaladta a 85 százalékot, amire korábban még soha nem volt példa.

Öt évvel ezelőtt még 24 százalék felett volt a lekötött betétek aránya, 2015 szeptemberében pedig a háztartások csaknem felét kamatoztatták betétekben. Bár a mindennapi kiadások fedezése és a biztonsági tartalék miatt mindig szükség van valamennyi folyószámlapénzre, a jelenlegi 85 százalékos lekötetlen arány rendkívül magas, és a pénz reálértékének csökkenését is előidézi – hangsúlyozza Barát Mihály.

A veszteség mértéke sem elhanyagolható: ha a lekötött forintbetétek szeptemberi, 3,77 százalékos átlagos kamatát vesszük alapul, a kamatadó és a szocho levonása után is évente mintegy 315 milliárd forintnyi kamatbevételről mond le a lakosság.

A devizabetéteknél hasonló a helyzet: szeptember végén csupán 14,7 százalék volt a lekötött részarány, miközben egy évvel korábban még 16,2 százalékot tett ki.

Vannak még infláció feletti kamatok

banki betéti kamatok 2025 november

A folyószámlákon tartott pénzek arányának növekedése részben azzal magyarázható, hogy az utóbbi években az éven belüli futamidejű forintbetétek kamatai rendszerint 1 százalék alatt maradtak.

Ugyanakkor – hívja fel a figyelmet Barát Mihály – most is találni olyan ajánlatokat, ahol az éves kamat meghaladja az inflációt, sőt a jegybank 6,5 százalékos irányadó rátáját is. Az évi 5–7 százalékos kamatok még a 15 százalékos kamatadó és a 13 százalékos szocho levonása után is jelentős hozamot biztosíthatnak.

A BiztosDöntés.hu lekötött betét kalkulátora szerint azonban a magasabb kamatok többnyire feltételekhez kötöttek, például új forrás elhelyezéséhez.

A MagNet Bank november 14-ig tartó akciójában legalább 500 ezer forint friss pénz elhelyezése és helyben vezetett számla szükséges a kedvezményes kamathoz. A bank 3 hónapos Prizma betétjénél 7,08 százalékos, 6 hónaposnál 6,45 százalékos, 12 hónaposnál pedig 4,61 százalékos éves kamat érhető el. A betétek akár 100 millió forintig is leköthetők, és a MagNet a beérkező összegek egy ezrelékét a Tűzcsiholó Egyesület támogatására fordítja.

A Gránit Bank hat hónapos KamatMax betétje 6,5 százalékos éves kamatot kínál, minimum 50 ezer forint lekötése mellett, feltételként havi legalább 20 ezer forintos kártyás vásárlással. Az egy hónapos Szimpla betét kamata 3,5 százalékra emelkedett, míg a HozamPáros konstrukcióban, befektetési jegyekkel kombinált betétnél, 8 százalékos éves kamat érhető el.

Az OTP Bank Prémium Forint Betétje prémiumügyfeleknek szól: 6 hónapos lekötéssel, minimum 100 ezer forint új forrással, 6 százalékos kamatot biztosít.

A K&H Bank Rajt betétje 3 hónapra évi 8 százalékos kamatot kínál azoknak, akik legalább egy hónapja vezetik náluk számlájukat, és minimum 500 ezer forint új pénzt helyeznek el.

A Cofidis Bank takarékszámláján 4 százalékos kamat jár fél éves, 5,5 százalék egyéves, és 5,75 százalék kétéves lekötés esetén.

A CIB Bank Tandem Megtakarítása kombinált megoldás, ahol a 6 hónapos betéti részre 7 százalékos, míg a Magnifica prémiumügyfelek számára 10 százalékos kamat érhető el, legalább 100 ezer forint lekötése mellett.


Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás:

A beporzók védelméhez a védett területeken is a helyi adottságokra szabott kezelésre van szükség

Európa tíz országának 639 mintavételi helyét vizsgáló szintézis szerint a védett területeken alkalmazott beporzóbarát kezelések hatása többnyire semleges, és csak kisebb részben pozitív. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével készült kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a beavatkozásokat az adott élőhelyhez, táji környezethez és a beporzók konkrét igényeihez szükséges igazítani. Az eredmények a Conservation Biology folyóiratban jelentek meg.
2026. 08. 30. 06:00
Megosztás:

Bitcoin, Ethereum vagy XRP? Melyik kriptovaluta lehet most a legjobb vétel?

A Bitcoin, az Ethereum és az XRP egyaránt komoly esést szenvedett el az év eleji csúcsokhoz képest, az elmúlt két hétben azonban látványos fordulat következett. A Bitcoin 22, az Ethereum 29, az XRP pedig 33 százalékot emelkedett.
2026. 08. 30. 05:00
Megosztás:

Bitcoin és az ARKK újra 2021-et idézi: visszatérhet az őrület?

A Bitcoin és Cathie Wood Ark Innovation ETF-je, az ARKK egyaránt több mint 20 százalékot emelkedett augusztusban. Ez rendkívül ritka: az ETF 2014-es indulása óta mindössze négy alkalommal fordult elő hasonló.
2026. 08. 30. 04:00
Megosztás: