Sokat kerestek idén a Bitcoin tulajdonosok, a bányászat mégis jövedelmezőbb volt

A most megjelent Matrixport jelentésből kiderült, hogy akik év elején bevásároltak BTC-ből, azok mostanra igen tetemes hozamot érhettek el. Ennek ellenére azonban akik a bitcoinbányászat mellett tették le a voksukat, még ennél is magasabb profitot tudtak elérni.

Sokat kerestek idén a Bitcoin tulajdonosok, a bányászat mégis jövedelmezőbb volt

Ennek ellenére a legnépszerűbb kriptó tulajdonosainak sem volt okuk a panaszra, hiszen a bitcoin éves szinten 150 százalékos növekedést ért el. Ezzel pedig messze lekörözött olyan népszerű, hagyományos befektetési eszközöket amilyen a NASDAQ vagy az SPY. 

Ami viszont meglepő volt az idei hozamokkal kapcsolatban, hogy az egyik legnépszerűbb kriptotőzsde, a Coinbase részvénye képes volt túlszárnyalni a BTC-t. Év eleje óta ugyanis a COIN tőzsdei árfolyama 333 százalékos növekedést ért el.

Most éri meg belevágni a bányászatba

A Coinbase mellett akik 2023-ban még igazán kiugró profitot tudtak elérni, azok a bitcoinbányászok voltak. Például a HIVE Digital Technologies Ltd. értéke 164 százalékkal, az Iris Energy Ltd (NASDAQ: IREN) értéke 380 százalékkal, míg a Bitfarms Ltd (TSE: BITF) 601 százalékkal ugrott meg egy év alatt.

A jelentés továbbá egy elképzelt portfóliót is bemutat, amiben szerepel a COIN mellett néhány, a tőzsdén is elérhető bányászati vállalat részvénye. 

A cég kutatási vezetője, Markus Thielen szerint amennyiben a BTC értéke ismét a történelmi rekord közelébe ér, abban az esetben az említett portfólióval 500 százalék feletti hozamot lehetne elérni.

Végezetül a jelentés kitér a bitcoin hálózatának használati díjára, illetve ennek kapcsán a Bitcoin Ordinals megjelenésére. A Bitcoin NFT-k iránti kereslet kardinálisan megemelte a BTC tranzakciós díjait. Mivel a bányászattal járó jutalmak egy része a tranzakciós díjakból származik, ezért ez a bányászati szektor számára kifejezetten jó hír volt.

Többek között ennek is köszönhető, hogy a bitcoinbányászattal foglalkozó cégeknek ennyire magas bevételt sikerült elérniük év végére.

Mire számíthatnak a bitcoin tulajdonosai 2024-ben?

A Matrixport jelentése a következő évre is tesz jóslatot, amiben egyértelműen az látszik, hogy az elemzőcég bizakodó a BTC várható árfolyama kapcsán. 

A publikációban 2024 áprilisára már 63,000 dolláros bitcoin árfolyammal számolnak, míg év végére a 125,000 dolláros célt tűzték ki.

Az előrejelzésben figyelembe vettek több makroökonómia, monetáris és geopolitikai eseményt egyaránt.

Továbbá nem lehet arról sem megfeledkezni, hogy 2024 áprilisában ismét sor kerül egy BTC felezésre. Ennek folyamán a bányászattal megszerezhető jutalmak mértéke a felére csökken, így a kínálat csökkenésével a kereslet is megugrik.

Az előző felezések során a bitcoin árfolyama jellemzően a sokszorosára emelkedett, és sokak szerint a 2024-es esemény sem lesz kivétel.

További pozitívum, hogy az amerikai gazdasági adatok folyamatosan javuló tendenciát mutatnak, ezért sokak szerint már jövő év első negyedében megkezdődhet az alapkamat csökkentése.

A Matrixport korábbi jelentésében 2023 végére a cég 56,000 dolláros bitcoin árfolyammal számolt. Ez bár nem lehetetlen, az aktuális 43,000 dolláros BTC érték mellett viszonylag valószínűtlennek tűnik.

Arról viszont soha nem feledkezzünk el, hogy a BTC hatalmas meglepetésekre képes, ezért így nem is lenne feltétlenül példa nélküli a 30 százalékos ugrás.

Bányássz te is olcsón, biztonságosan magas jutalmakért

Ahogy az látható a szektor legjobban jövedelmező területe a bányászat volt és esélyes, hogy ez jövőre is így marad.

Azonban nem egyszerű feladat belevágni a digitális arany megszerzésébe, hiszen a bányászati felszerelések rendkívül költségesek. Arról nem is beszélve, hogy a fenntartásuk sokszor a megszerzett hozamot is felemésztik.

Éppen ezért érdemes lehet adni egy esélyt a felhőalapú bányászatnak, hiszen így alacsony díjak mellett tudsz részesülni a kibányászott BTC egy apró részében.

A legnagyobb probléma azonban ezzel a megoldással az, hogy a legtöbb szolgáltató kicsit sem nevezhető megbízhatónak. Sajnos az évek során azonban bebizonyosodott, hogy a legtöbb hasonló szolgáltatást kínáló oldalt egyszerűen elvette a befektetők pénzét.

BTC

Szerencsére azonban a Bitcoin Minetrix fejlesztői egy egészen forradalmi megoldással megalkottak egy olyan ökoszisztémát, amivel biztonságosan részesülhetsz a kibányászott bitcoin egy apró részében.

Dióhéjban, amikor a natív BTCMTX tokeneket lekötöd, azokért cserébe forgalomba nem hozható ERC-20 kreditek kerülnek a számládon jóváírásra. 

Ezeket kizárólag elégetni tudod majd, amiért cserébe felhőalapú számítási teljesítményt kaphatsz. A megszerzett teljesítmény fejében pedig a sikeresen kibányászott BTC egy része a számládra fog kerülni.

Mindezt ráadásul egy mobilalkalmazáson keresztül ellenőrizheted majd, így azonnal láthatod a jutalmad, a rendelkezésre álló kredited és a lekötött BTCMTX-ed egyaránt.

bitcoin

A fejlesztők tervei szerint az előértékesítés lezárását követően az alkalmazás azonnal elérhetővé fog válni, így a kezdetektől fogva lehetőséged lesz minden lényeges adatot ellenőrizni.

Ami igazán különlegessé teszi a Bitcoin Minetrix ökoszisztémáját, hogy az eredeti befektetésedet bármikor el tudod érni. Továbbá az ERC-20 kreditek útját on-chain adatokként tudod ellenőrizni, így megbizonyosodhatsz róla, hogy valóban az történik aminek történnie kell.

Irány a Bitcoin Minetrix weboldala

Ideje vásárolni BTCMTX-et!?

Érthető módon a Bitcoin Minetrix különleges felépítésének köszönhetően már a kezdetektől fogva kimagasló népszerűségnek örvendett. 

Ennek egyértelmű bizonyítéka, hogy kevesebb mint 3 hónap alatt a csapatnak sikerült több mint 5.5 millió dollárt gyűjteni. 

Amennyiben téged is érdekel a projekt, vagy csak nem szeretnél lemaradni a csillagászati profitról, abban az esetben van egy jó hírünk: a vásárlást még bankkártyával is el tudod végezni.

Így mindössze egy ingyenes MetaMask kriptotárcára lesz majd szükséged, magát a vásárlást pedig egy hagyományos online vásárláshoz hasonlóan tudod majd elvégezni.

Amennyiben szeretnéd, a vásárlás után közvetlenül meg fogod tudni kezdeni a BTCMTX stakelését. Bár így még nem részesedhetsz a kibányászott BTC-ben, éves szinten több mint 100 százalékos BTCMTX hozamra számíthatsz.

A Bitcoin Minetrix listázása a következő felezés előtt lesz esedékes, ennek köszönhetően a megjelenéssel kapcsolatban kirobbanó sikerekre lehet számítani.

Amennyiben szeretnéd alaposabban is megismerni a projektet, látogass el a Bitcoin Minetrix magyar nyelvű weboldalára, még ma!

Érdekel a Bitcoin Minetrix

Ezek is érdekelhetnek:

3 mesterséges intelligencia kriptó, ami berobbanhat 2024-ben

Fontos változáson esett át a népszerű mém kriptó

Bitcoin vásárlás 2023-ban – Útmutató kezdők részére

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Keddtől olcsóbb lesz az üzemanyag Horvátországban

Keddtől csökken az üzemanyagok ára Horvátországban, jóllehet a kormány részben emeli az energiahordozók jövedéki adóját és az üzemanyag-forgalmazók árrését.
2026. 06. 29. 17:00
Megosztás:

150 millió dolláros Uniswap-lépés forgathatja fel a stabilcoinpiacot

A Spark mintegy 150 millió dollárnyi likviditást helyezett át az Uniswap v4-re, hogy létrehozza a stabilcoinok közös devizapiaci rétegét. A nagyszabású DeFi-művelet megoldást kínálhat a piac egyik legsúlyosabb problémájára: az egyre több kibocsátó között szétaprózódó likviditásra.
2026. 06. 29. 16:30
Megosztás:

Csökkent az élelmiszerpazarlás az elmúlt kilenc évben Magyarországon

Az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 06. 29. 16:10
Megosztás:

A vízfogyasztás csökkentését kérik több dél-zalai településen

Már a hétvégétől takarékosabb vízfelhasználást kért nyolc dél-zalai településen a helyi szolgáltató, az ellátást egy váratlan üzemzavar is nehezíti - közölte közösségi oldalán hétfőn a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.
2026. 06. 29. 15:00
Megosztás:

A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten

A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
2026. 06. 29. 14:30
Megosztás:

USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára

Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
2026. 06. 29. 14:00
Megosztás:

Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
2026. 06. 29. 13:30
Megosztás:

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 29. 13:00
Megosztás:

Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a héten?

Többnyire enyhe emelkedésben álltak az ázsiai részvénypiacok ma reggel, a hétvége Iránnal kapcsolatos változatos eseményeit követően.
2026. 06. 29. 11:30
Megosztás:

A hosszú lejáratú kötvényhozamok fokozatosan mérséklődtek a héten

Az amerikai kötvénypiacokon hozamcsökkenés volt megfigyelhető pénteken a rövid lejáratú hozamokban, miután a minneapolisi Fed-elnök, Neel Kashkari jelezte, hogy a márciusi egy vágás helyett júniusban immár egy idei kamatemelést tart valószínűnek, amelyet az iráni helyzettel és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság fennmaradásával, valamint az AI forradalom által indukált beruházási boom-mal indokolt.
2026. 06. 29. 11:00
Megosztás:

Bejelentették, hogy ki lesz a NAV új elnöke

A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.
2026. 06. 29. 10:35
Megosztás:

Újra rákapcsolt a Sharplink: 62,4 millió dollárért vett Ethereumot

Nyolc hónap kihagyás után ismét nagy lendülettel vásárol Ethert a Sharplink. A kriptokincstárat építő vállalat mindössze három nap alatt 39 196 ETH-val növelte állományát, miközben az Ether árfolyama havi szinten több mint 22 százalékot esett. A cég nemcsak az alacsonyabb árakat használhatja ki: egy új kezdeményezésen keresztül az Ethereum intézményi felhasználását is támogatja.
2026. 06. 29. 10:30
Megosztás:

Vegyesen teljesítettek a héten az amerikai részvénypiacok

Az amerikai részvénypiacokon pénteken is folytatódott a technológiai papírokból a defenzív szektorok felé történő rotáció. A Nasdaq Composite immár az ötödik egymást követő napon esett, míg az S&P 500 gyakorlatilag stagnált. Heti összességében az S&P 500 közel 2%-ot, a Nasdaq pedig 4,6%-ot veszített, miközben a Dow 0,6%-os emelkedéssel felülteljesített.
2026. 06. 29. 10:00
Megosztás:

Az amerikai–iráni béketárgyalásoknak köszönhetően az olajárak tovább csökkentek a múlt héten

Az elmúlt héten alapvetően optimista hangulat uralkodott a piacokon, amit elsősorban az amerikai–iráni tárgyalások előrehaladása támogatott. A Hormuzi-szoroson áthaladó szállítások felgyorsultak, a forgalom látványosan bővült, így a Perzsa-öbölből származó export volumene a háború előtti szint mintegy 75%-ára állt vissza. Ennek köszönhetően az olajpiacokon jelentős korrekció zajlott le: a nyersolaj ára heti alapon mintegy 9–10%-kal csökkent.
2026. 06. 29. 09:30
Megosztás:

Sok ingatlanvásárló fizet úgy ki milliókat, hogy nem tudja, mi van a tulajdoni lapon

Évente több mint 130 ezer lakás cserél gazdát Magyarországon, és az ingatlanok egy része jelzáloggal, haszonélvezeti joggal vagy más joggal terhelt. Közjegyzők tapasztalata szerint gyakran csak a foglaló átadása után derül ki a vevőnek, hogy terhelt az ingatlan, de az is előfordul, hogy az eladó sem tud róla, emiatt borulhat az egyezség vagy a kialkudott vételár, illetve nagyon elhúzódik az adásvétel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara azt tanácsolja, hogy a vevők még azelőtt kérjék közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, hogy kifizetik az előleget, a foglalót vagy bármekkora összeget vételi szándékuk megerősítésére.
2026. 06. 29. 09:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is nőhet a lakosság napi vízfelhasználása

Bár az átlagos napi vízfogyasztás alapján Magyarországon a lakosság tudatos vízfelhasználónak minősül, a gyakorlatban jelen van a pazarló vízhasználat is. Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, 150 liter fölé nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására - válaszolta a Magyar Hidrológiai Társaság az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 29. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama a hét végén

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 29. 08:00
Megosztás:

A BIS szerint a stabilcoinok feldarabolhatják a globális pénzügyi rendszert

A Nemzetközi Fizetések Bankja arra figyelmeztetett, hogy a már mintegy 316 milliárd dolláros stabilcoinpiac gyors növekedése gyengítheti az országok monetáris szuverenitását, visszaszoríthatja a banki hitelezést, és egyre töredezettebbé teheti a globális pénzügyi rendszert.
2026. 06. 29. 07:10
Megosztás: