Sokkal mélyebb inflációt éreznek a fiatalok, mint a valós árindex

A fiatalok negyede úgy érzi, hogy több mint 40 százalékkal nőttek az árak az elmúlt egy évben, 22 százalékuk szerint pedig 25-39 százalékos volt az éves infláció februárban. Az élelmiszereknél 76 százalékuk érzékelt jelentős drágulást, de a többi terméknél és szolgáltatásnál is hasonló volt a helyzet a K&H ifjúsági index felmérés szerint.

Sokkal mélyebb inflációt éreznek a fiatalok, mint a valós árindex

Összhangban az inflációs tényadatokkal, nagyot fordult a világ a fiataloknál. A múlt év első felében még nem vettek észre komolyabb áremelkedést, az idei év elején azonban jelentős drágulást érzékeltek a 19-29 éves korosztály tagjai – derül ki a K&H ifjúsági index első negyedéves eredményeiből. A tetemes áremelkedésre panaszkodók aránya szinte minden vizsgált termék- és szolgáltatáscsoport esetében határozottan emelkedett éves összevetésben.

Masszív élelmiszer-drágulás

Az elmúlt év elején még csak az élelmiszerek és az italok esetén lépte át az 50 százalékot azoknak a válaszadóknak az aránya, akik szerint jelentősen nőtt ezen termékek ára. Tavaly január-márciusban 57 százalékuk, áprilisban 60 százalékuk mondta azt, hogy az élelmiszerek és az italok jelentősen drágultak. Idén, azaz 2023 első negyedévében már csak a közlekedéssel kapcsolatos kiadások esetén maradt 50 százalék alatt, egész pontosan 49 százalékon azok aránya, akik jelentős áremelkedést tapasztaltak. Minden egyéb termékkör és szolgáltatás – ételek, italok, szórakozás, lakhatási és gyerekhez köthető kiadások, ruhák – esetében 50 százaléknál magasabb volt ez az arány.

A K&H felmérése szerint a huszonéves fiatalok 76 százaléka tapasztalt jelentős mértékű áremelkedést az élelmiszerek esetében. „A nők az átlagnál magasabb, 83 százalékos, míg a férfiak alacsonyabb, 73 százalékos arányban tapasztaltak jelentős élelmiszer drágulást. A megyeszékhelyeken és a kisvárosokban 83 százalék és 77 százalék, Budapesten „csak” 67 százalék volt azok aránya, akik az élelmiszerek és az italok jelentős drágulását tapasztalták. A keleti országrészben élők szintén 83 százaléka értékelte úgy, hogy meglehetősen nőtt az élelmiszerek ára” – ismertette a kutatás eredményeit Molnár Gergő, a K&H lakossági marketingvezetője. A szakember hozzátette, az eredmények összhangban vannak a hivatalos számokkal, hiszen az elmúlt időszakban az élelmiszerek ára jelentősen emelkedett. Megemlítette a 2022-es évet, amikor a hosszú távú, éves átlagos adatokat nézve az élelmiszerek ára 26 százalékkal nőtt 2021-hez képest. A 2022-esnél magasabb élelmiszer-inflációra csak 1995-ben volt példa, akkor 30 százalék volt ez az érték.

Passzolnak az adatok 

A szórakozóhelyek, éttermek árait a fiatalok 65 százaléka látta jóval magasabbnak a korábbinál. A lakhatási költségek emelkedése került a harmadik helyre, miután a megkérdezettek 64 százaléka említett jelentős áremelkedést. A nők és férfiak aránya ebben a kérdésben 71 és 65 százalékos volt. A K&H ifjúsági indexben választ adók 57 százaléka szerint a szolgáltatások - például a fodrász – is jelentősen drágultak. A ruházati cikkeknél 53, a műszakiaknál pedig 51 százalékuk volt ezen a véleményen. Szintén 51 százalékos azoknak az aránya, akik szerint a gyerekkel kapcsolatos költségek nőttek számottevően.

Úgy tűnik, a fiatalok inflációs véleménye van a legnagyobb „összhangban” a hivatalos statisztikai adattal: az ehhez a korosztályhoz tartozók szerint az éves infláció 2023 februárjában 26 százalék körül alakult. Ez gyakorlatilag megegyezik a hivatalos inflációs adattal, ami 25,4 százalék volt ebben a hónapban. Ugyanakkor  a részletes kutatási adatok szerint széles sávban szóródtak az eredmények.

Az elmúlt egy év során a megkérdezett fiatalok 22 százaléka 25-39 százalékos áremelkedést tapasztalt, 25 százalékuk 40 százalékosnál jelentősebb drágulásról számolt be. A válaszadók 26 százaléka 15-24 százalékos „saját inflációt” mért, a többiek 15 százalék alatti áremelkedést érzékeltek.

Csökkent tavaly az Audi globális kiszállítása

Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A kiszállítások azonban szeptembertől kezdődően minden hónapban emelkedtek éves összevetésben - áll a cég honlapjára fölkerült közleményben.
2026. 01. 14. 17:30
Megosztás:

Újabb segítség a kukoricatermelőknek

Nyilvánosak a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) posztregisztrációs fajtakísérleteinek legújabb eredményei, amelyek objektív információkkal, adatokkal segítik a gazdálkodókat - tájékoztatott a három szervezet közös közleményben, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
2026. 01. 14. 17:00
Megosztás:

A NAV a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A kriptoeszköz-szolgáltatóknak 2026. január 1-jétől az úgynevezett Directive on Administrative Cooperation 8 - DAC8 uniós irányelv-módosítás életbe lépése előírja a kriptoeszköz-ügyletekre vonatkozó adatok gyűjtését és tagállamok közötti megosztását. Ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján ad segítséget a kötelező adminisztráció teljesítéséhez - tudatta a NAV az MTI-vel szerdán.
2026. 01. 14. 16:30
Megosztás:

Megalakul a közmédia választási irodája

A közmédia a 2026. április 12-re kitűzött országgyűlési képviselő-választásra tekintettel megalakítja a Közmédia Választási Irodát. Az iroda feladata annak felügyelete, hogy a közmédia valamennyi médiatartalom-szolgáltatása a kampány és a választások ideje alatt is megfeleljen a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek és a Közszolgálati Kódex előírásainak - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
2026. 01. 14. 16:00
Megosztás:

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa decemberben - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
2026. 01. 14. 15:30
Megosztás:

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz okoskedvezménnyel

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz alkalmazáson az okoskedvezménnyel, már az első egy hónapban több mint 850 ezer alkalommal választották az utasok ezt a lehetőséget, és ezzel mintegy 140 millió forintot spóroltak - írta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalán.
2026. 01. 14. 15:00
Megosztás:

Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt. élé

2026. január 1-jén Magyari Zoltán eddigi vezérigazgató-helyettes vette át a Continental Dohányipari Zrt. irányítását Füzi Csabától, aki 2005 júniusa óta látta el a vállalat vezérigazgatói feladatait. Az új vezető az elődje által kijelölt irányt követve a kiszámítható fejlődést és a működési hatékonyság növelését tekinti elsődleges feladatának, alkalmazkodva az erősen szabályozott dohánypiaci környezet változásaihoz.
2026. 01. 14. 14:30
Megosztás:

Kína versenyfelügyeleti vizsgálatot indított a Trip.com ellen

A kínai piacfelügyeleti hatóság vizsgálatot indított a Trip.com Group Limited online utazási vállalat ellen a versenyjogi szabályok feltételezett megsértése miatt - közölte szerdán a kínai állami piacfelügyeleti hivatal (SAMR).
2026. 01. 14. 14:00
Megosztás:

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

A Duna House Barométer legújabb kiadása szerint 2025 utolsó negyedévében fordulat következett be a lakáspiacon: az árak korrekcióba léptek, a kereslet árérzékenyebbé vált, miközben a finanszírozási oldal rekordközeli aktivitást mutatott.
2026. 01. 14. 13:30
Megosztás:

Czomba Sándor: újabb mélyponton az álláskeresők száma

A rendszerváltozás óta a legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly decemberben.
2026. 01. 14. 13:00
Megosztás:

Az idei tél próbára teszi az ingatlanüzemeltetőket is?

2026 januárja olyan havazást hozott, amit évek óta nem láttunk: az országot szinte percek alatt belepte hó. Amíg az autósok a dugóban álltak, a városban csúszóssá váltak az utak, elkezdődött a hólapátolás és a jégmentesítés. A nagyobb épületekben pedig egy láthatatlan gépezet kapcsolt magasabb fokozatba, hogy a bent lévők semmit se érezzenek a hirtelen jött havazásból. Flück Róbert, az ICON Real Estate Management üzemeltetési igazgatójával beszélgettünk.
2026. 01. 14. 12:30
Megosztás:

2025 volt a harmadik legmelegebb év

A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024 - közölte az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a berlini székhelyű Copernicus (C3S) szerdán. A C3S adatbázisa 1950-ig nyúlik vissza.
2026. 01. 14. 12:00
Megosztás:

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine

Új fejezet kezdődik Magyarország úttörő precíziós onkológiai vállalata, az Oncompass Medicine életében: a cég mostantól az amerikai Genomate Health része. Ez az akvizíció két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van.
2026. 01. 14. 11:30
Megosztás:

Már közel huszonnégy milliós hitelre is elég lehet a minimálbér

Ma már akár minimálbérrel is közel 24 millió forint lakáshitel vehető fel Magyarországon, ha pusztán a jövedelemarányos törlesztés szabályait vesszük figyelembe. A minimálbér-emelés, az szja-mentesség és a fix 3 százalékos Otthon Start hitel látványosan, 37 százalékkal kitolta a hitelfelvételi lehetőségeket – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az átlagbérrel pedig akár egy 55 millió forintos lakás is megvásárolható hitellel.
2026. 01. 14. 11:00
Megosztás:

A magyar energiapolitika három pillére a napenergia, az atomenergia és az energiatárolás

Miközben egyesek bilincsekről, feljelentésekről és politikai pánikról posztolnak, van egy kérdés, ami valójában eldönti Magyarország és Európa következő évtizedeit: honnan lesz áram? - vetette fel szerdai Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
2026. 01. 14. 10:30
Megosztás:

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

Az Omoda és testvérmárkája, a Jaecoo példátlanul dimamikus magyarországi terjeszkedéséről számolt be importőre, a Genius Automotive Kft., a kínai Chery Group két autómárkája 15 hónap alatt 1,7 százalékos részt szerzett az új személyautók magyarországi piacán.
2026. 01. 14. 10:00
Megosztás:

Miért teljesíthet jobban az Ethereum a Bitcoinnál 2026-ban?

Az Ethereum hosszú évek óta árnyékban mozog a Bitcoin mögött, ám 2026 lehet az az év, amikor ez megváltozik. Egyre több piaci és on-chain jel utal arra, hogy az ETH végre felülteljesítheti a piac vezető kriptovalutáját, amit szabályozási változások, tőkepiaci átrendeződés és erősödő fundamentumok is támogatnak.
2026. 01. 14. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 14. 09:00
Megosztás:

Választás 2026 - Várják a Jelentkezőket a szavazatszámláló bizottságokba

Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-ei országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
2026. 01. 14. 08:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét - közölte Kristi Noem belbiztonsági miniszter kedden.
2026. 01. 14. 08:00
Megosztás: