Sokmillió forintos kiadást okoznak a vízműveknek a vécén lehúzott nedves törlőkendők – intelligens szivattyú lehet a megoldás a „zsírszörnyek” elleni harcban

A városi szennyvízhálózat láthatatlanul működik, amíg minden rendben van – ám az utóbbi években egyre gyakrabban áll le váratlanul. A nedves törlőkendők, konyhai szálas anyagok és zsiradékok a csatornában összeállva hatalmas, sokszor több méteres dugulásokat hoznak létre, eltávolításuk pedig milliós tétel is lehet a víziközműveknek. Mivel a lakossági edukáció önmagában nem hoz áttörést, egyre több vízműnél intelligens, önfelügyelő szivattyútechnológiával előzik meg a dugulást. A Tiszamenti Regionális Vízműveknél például már 50 új generációs Xylem okosszivattyút alkalmaznak, országszerte pedig már közel 1200 ilyen eszköz van szolgálatban.

A városi csatornarendszereket jellemzően úgy építették meg, hogy az áramló szennyvíz mintegy „magával vigye” a bekerülő anyagokat. Ez akkor működik jól, ha folyamatos és erőteljes az áramlás. Azonban a fogyasztási szokások megváltozásával – a kevesebb vízhasználat, a több műszálas anyag és egyszer használatos higiéniai termék miatt – ez a feltétel sok helyen már nem adott. A nedves törlőkendők, a konyhai törlők, a sminklemosó kendők, sőt a női higiéniai termékek többsége egyáltalán nem bomlik le abban a néhány órában, amíg a szennyvíz a hálózatban halad.

„Amikor ezek az anyagok a csatornába kerülnek, nem úgy viselkednek, mint a WC-papír, hanem szálas közeget képeznek, összetapadnak hálószerűen, és erre a vázra a zsiradék és szennyeződés odaragad. Így kialakul szálasanyag összlet ha le szűkíti a csőszakaszt vagy egy szivattyúban elakad, a rendszer működését leállíthatja” – magyarázza Fábrik Tamás, a Tiszántúli Regionális Vízmű Zrt. műszaki igazgatója. 

Ezeket a képződményeket nevezi a köznyelv gyakran „zsírszörnynek”. A jelenség nem korlátozódik Magyarországra. Az Egyesült Államokban a nedves törlőkendők miatti többletköltség éves szinten nagyjából 441 millió dollár. Londonban évente 75 ezer dugulást kell elhárítani. Sydneyben évente körülbelül 500 tonna törlőkendőt távolítanak el a hálózatból. A probléma tehát világméretű, és mindenhol ugyanarra vezethető vissza: a háztartások szokásaira – mutat rá Gampel Tamás, a Xylem Water Solutions Hungary értékesítési vezetője.

Ünnepnapokon támadnak a zsírszörnyek

A Tiszamenti Regionális Vízművek jelenleg hat vármegye 260 településén látja el a lakosságot ivóvízzel, így mintegy 780 ezer fogyasztót szolgálnak ki, évente 28–29 millió m³ szennyvizet vezetnek el és tisztítanak meg, és biztosítják a térség mezőgazdasági és ipari vízigényét. Tapasztalataik szerint a csatornahálózat legnagyobb terhelése a hétvégékhez és az ünnepnapokhoz kötődik, ilyenkor nagyobb eséllyel alakul ki „zsírszörny” – miközben éppen ilyenkor van kevesebb beavatkozó szakember készenléti szolgálatban.

„Előfordult már, hogy egy-egy kisebb településen az ünnepi hétvége közepén kellett darus kocsit hívni, kiemelni a szivattyút, és kézi erővel kiszabadítani a gombócot. Ez nemcsak időigényes és nehéz munka, hanem költséges is. Egy ilyen beavatkozás akár több millió forintba is kerülhet – és ha évente többször előfordul, az komoly terhelés a szolgáltatónak” – teszi hozzá Fábrik.

Intelligens szivattyúk: amikor a rendszer felismeri és elhárítja a dugulást

A víziközművek hosszú ideje igyekeznek tudatosítani: a WC nem hulladéktároló, a zsiradékot nem szabad a lefolyóba önteni, a nedves törlőkendő, még ha a csomagoláson az áll is, hogy „lebomló”, a gyakorlatban nem bomlik le időben. A tapasztalat szerint a lakossági edukáció hatása korlátozott, így más megközelítésű műszaki megoldásra van szükség.

A zsírszörnyekkel az a legnagyobb probléma, hogy szinte észrevétlenül nőnek. A szennyeződés nem egyik pillanatról a másikra torlaszolja el a hálózatot: először csak lassabban folyik a víz, a szivattyú kissé nehezebben forog, majd egy napon egyszerűen megáll a rendszer. A hagyományos szivattyú ilyenkor tehetetlen: vagy átpréseli a szálas anyagot – ami gyakran további károkat okoz –, vagy teljesen leáll. Innen kezdve nem marad más eszköz, mint az emberi beavatkozás.

Az új generációs szivattyúk nem így működnek. A Xylem Flygt Concertor típusú „okos” szivattyúja például úgy lett kialakítva, hogy ne csak a vizet mozgassa, hanem elemezzen és reagáljon is. Folyamatosan monitorozza, hogyan terhelődik a szivattyúban a járókerék, változik-e a nyomaték, lassul-e a vízáramlás, megindult-e valahol a lerakódás. Ha pedig a szivattyúba épített vezérlőrendszer ilyet érzékel, nem várja meg, míg a dugulás kialakul: automatikus tisztítási ciklust indít, amelynek során megváltoztatja a járókerék mozgását és fordulatszámát, mintha „kirázná” a rátekeredett anyagokat. A keletkező turbulensebb áramlás ráadásul nemcsak a szivattyút tisztítja, hanem a körülötte lévő csőszakaszt is.

Nagyobb kezdeti beruházás, de gyors megtérülés

„A magyar víziközmű-szektor évek óta szűk költségkeretek között működik. Kevés embernek kell óriási rendszereket üzemben tartania. Ilyen helyzetben azok a megoldások hoznak valódi értéket, amelyek nem hibát javítanak, hanem hibát előznek meg” –mondja Gampel Tamás, a Xylem Water Solutions Hungary értékesítési vezetője. – A Concertort ma már körülbelül 25 vízműnél használják az országban, és már közel 1200 ilyen szivattyú működik az országban, ami nemzetközi összehasonlításban is soknak számít. Ehhez persze kellett az is, hogy a magyar víziközműves mérnökök felkészültsége és találékonysága is megállja a helyét nemzetközi összehasonlításban ”

A Tiszamenti Regionális Vízműveknél jelenleg 50 ilyen szivattyú működik. Tapasztalataik szerint azokon az átemelőpontokon, ahol beépítették, jelentősen csökkent a problémák miatti kiszállások száma. Van olyan telep, ahol korábban évente többször kellett szivattyút bontani, most pedig csak évente egyszer ellenőrzik az ütemezett karbantartás keretében. Így bár az új generációs eszközök gyakran jelentősebb kezdeti beruházást igényelnek, de a csökkenő kiszállási, karbantartási költségek miatt ez hamar megtérül.

Félmilliós Peugeot és 15 milliós Renault: a francia használtautó-piac két arca

A Használtautó.hu adatai alapján a francia autók hazai piaca 2025 és 2026 januárját összehasonlítva kiegyensúlyozott képet mutat, ugyanakkor a részletekben már jól látható különbségek rajzolódnak ki a különböző szegmensek között. A használt autók esetében továbbra is a jól ismert, régóta piacon lévő modellek dominálnak, és az érdeklődési rangsorban csak kisebb átrendeződések figyelhetők meg. Ezzel párhuzamosan azonban az új, 6000 kilométernél kevesebbet futott autók piacán már jóval dinamikusabb mozgások zajlanak, ahol egyre inkább a modernebb, crossover és SUV modellek kerülnek előtérbe.
2026. 03. 20. 08:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 20. 08:00
Megosztás:

Lecsengett az Otthon Start első hulláma, télen újra érdemes volt alkudozni a vevőknek

Az év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni.
2026. 03. 20. 07:30
Megosztás:

Fordulat az ügyfélkiszolgálásban: újra az emberi kapcsolat a döntő

Az idei évben is sor került a hazai vállalatok ügyfélkiszolgálási gyakorlatának értékelésére az immár 17. alkalommal megrendezett Kiváló Kiszolgálás Program keretében. A 2025-ben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó cégeket négy kategóriában ismerték el. Az elmúlt három év gyakorlatához hasonlóan a vizsgálat nemcsak a klasszikus ügyfélkapcsolati csatornákat vette górcső alá, hanem a közösségi médiában zajló interakciókat is értékelte.
2026. 03. 20. 07:00
Megosztás:

Százezrek dolgoznának többet a hagyományos kereteken kívül

Képzett, nyelveket beszélő, sok esetben teljes állásban dolgozó emberek alkotják a hazai rugalmas munkaerőpiac (gig economy) gerincét. A Giggle több mint 160 ezer hazai felhasználó adatait feldolgozó legújabb kutatása meglepő tényre világít rá: a magyar munkavállalók jelentős része nem kevesebbet, hanem többet - átlagosan heti 10 extra órával többet - szeretne dolgozni. A hagyományos munkaerőpiac merev keretei azonban ezt sokaknak nem teszik lehetővé, így egyre többen fordulnak a rugalmas platformmunka felé, hogy megteremtsék a hiányzó anyagi biztonságot.
2026. 03. 20. 06:30
Megosztás:

Új irányokra van szükség a biotermelés további bővüléséhez

A hazai szakemberek konstatálták először, de a legfrissebb nemzetközi és európai, ökológiai gazdálkodással kapcsolatos agrárstatisztikákból is egyértelmű, hogy a biogazdálkodásba vont magyarországi területek növekedése megtorpant az elmúlt időszakban. Míg számos európai ország e téren is dinamikus bővülést mutat, hazánkban fókuszváltásra – a feldolgozóipar erősítésére, a közétkeztetés zöldítésére és az adminisztrációs terhek csökkentésére – van szükség ahhoz, hogy a szektor elérje vagy minél inkább megközelítse az Európai Unió által 2030-ra kitűzött 25%-os arányt, ‒ hívta fel a figyelmet hazánk meghatározó ökológiai minősítő szervezete, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
2026. 03. 20. 06:00
Megosztás:

A CityOne Csoport bejelentette az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti városi logisztikai tranzakcióját

A CityOne Csoport a mai napon bejelentette, hogy megvásárolta a TIER 1-es német autóipari beszállító WOCO Csoport kőbányai üzemcsarnokát. A jövőben KőbányaOne Logisztikai Park néven működő korszerű ingatlan megszerzése az elmúlt évek egyik legjelentősebb, Budapesten belüli logisztikai ingatlantranzakciója.
2026. 03. 20. 05:30
Megosztás:

Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz

Új szolgáltatás érhető el az MBH AgrárPartner Platformon: az MBH Csoport és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésének köszönhetően a gazdálkodók mostantól online is elindíthatják növénybiztosításuk megkötését. Az új funkció révén a termelők több biztosító ajánlatai közül választhatnak, amelyhez aztán az alkusztól személyre szabott szakértői támogatást, kár esetén pedig a rendezéshez segítséget is kaphatnak. A mezőgazdasági termelést egyre nagyobb mértékben érintik az időjárási szélsőségek, így a megoldás különösen fontos lehet az ágazatban tevékenykedő cégek és vállalkozók számára.
2026. 03. 20. 05:00
Megosztás:

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás: