Stabil növekedési ütemet jelez az áprilisi bérstatisztika

A legfrissebb kereseti adatok továbbra is dinamikus bérkiáramlást jeleznek, ami szinkronban van a minimálbér idei emelésével és megerősíti, hogy a multinacionális nagyvállalati szektorban bevezetett tavaszi bérdöntések is azzal arányosan alakulhattak - állapították meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentéséhez fűzött kommentárjukban az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.

Stabil növekedési ütemet jelez az áprilisi bérstatisztika

A jelentés szerint áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 772 200, a nettó átlagkereset 541 200 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,0, a nettó átlagkereset 11,2, a reálkereset pedig 8,9 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

A KSH friss átlagkereset statisztikája továbbra is pozitív képet fest a bérfolyamatokról - szögezte le az MTI-nek küldött kommentárjában Virovácz Péter, az ING Bank főközgazdásza, aki az átlagbérnél is fontosabbnak ítéli, hogy miként alakult a mediánkereset változása.

Itt továbbra is a minimálbér emelésével közel azonos volt az éves növekedés. Ez jól jelzi, hogy a minimálbér emelése bértorlódást okozott, elsősorban a második és harmadik jövedelmi ötödben, amit a vállalatok igyekeztek kezelni.

Az elmúlt két hónap bérstatisztikája különösen fontos, mert a legtöbb multinacionális vállalat a bérek változásáról a tavaszi időszakban dönt és úgy néz ki, hogy ezek a nagyvállalatok is magas béremelés mellett döntöttek végül - fejtette ki.

A nagyon alacsony infláció és a dinamikus bérkiáramlás következtében továbbra is magas a nettó reálkereset éves változása. A lakosság elkölthető jövedelme jelentős mértékben bővül, ami az első negyedévben érdemben meg is mutatkozott a kiskereskedelmi adatokban és a fogyasztás dinamizálásában - emelte ki a szakértő.

Hozzátette: a minimálbér és garantált bérminimum emelése érdemben meghatározza az éves bérdinamikát az idén. Továbbra is érdemben befolyásolja a bérek alakulását, hogy a vállalatok jelentős hányada munkaerőt tartalékol, miközben a demográfiai folyamatok a munkaerőpiac kínálati oldalát strukturális nyomás alatt tartják.

A friss áprilisi adat nem változtatott az összképen, így a 2026-os év egészében 9-10 százalék körüli éves átlagbér-növekedést várnak az ING Banknál. Az iráni háború esetleges lezárása is magában hordozza a növekedés élénkülésének lehetőségét - tette hozzá Virovácz Péter.

Molnár Dániel, a GFÜ Gazdaságelemzési központ vezető elemzője szerint is a bruttó átlagkereset áprilisi növekedési üteme összességében megfelelt az elmúlt időszak trendjének. Az átlagkereset a költségvetési szektorban nőtt gyorsabb ütemben, ami a közigazgatás és az oktatási szféra bérfolyamataihoz egyaránt köthető. A versenyszférában regisztrált keresetnövekedés nagyságrendileg megfelel az elmúlt hónapok adatának.

A béremelkedésben jelentős szerepet játszik a minimálbér és a garantált bérminimum év eleji emelése, ami a magasabb bérkategóriákra is kihat. Visszafogja ugyanakkor azt a gazdasági bizonytalanság, amit jól szemléltet, hogy a külső keresletnek erősen kitett iparban az átlagnál kisebb mértékben nőtt az átlagkereset.

Az éves bérfolyamatok szempontjából az év eleji adatok a meghatározóak, a vállalatok döntő többsége jellemzően ekkor hajtja végre a bérfejlesztéseket, emiatt a kereseti rátában GFÜ-nél már nem számolnak jelentős elmozdulással a következő hónapokban. Az idei év egészét így kétszámjegyű béremelkedés jellemezheti.

Előretekintve kulcskérdés lesz a magyar gazdaság jövőjét illetően, hogy a dinamikus béremelkedési ütem mennyire fenntartható, a szűk keresztmetszetet a versenyszféra alkalmazottainak kétharmadát foglalkoztató kkv-szektor jelenti majd, ahol érdemi hatékonyságnövekedésre van szükség a béremelések kigazdálkodásához - írta Molnár Dániel.

Áprilisban a dinamikus béremelkedést segítette az év eleji minimálbéremelés, illetve a még mindig több szektorban jelen lévő munkaerőhiány, illetve néhány állami ágazatban történő nagyobb béremelések - állapította meg Regős Gábor, a Gránit alapkezelő vezető közgazdásza.

A reálkeresetek emelkedése az év hátralévő részében is jó alapot biztosít a fogyasztás bővüléséhez, különösen is, ha nem következik be az év végére várt 5 százalék feletti infláció - ennek elkerülésére pedig az erős forint és a normalizálódó energiaárak miatt jó esély van. A keresetemelkedést ugyanakkor az erős forint némileg fékezheti, hiszen az exportra termelő nagyvállalatok egyetlen forintban megjelenő tétele a bérköltség, így ezen szeretnének spórolni.

Kitért arra is, ha valóban korlátozzák a harmadik országból beérkező munkaerő beáramlását, az erősítheti a munkaerőpiac feszességét és így felfelé húzhatja a béreket. Amennyiben a győztes párt választási programjában szereplő egyes szektoroknak megígért béremelések megvalósulnak, az szintén felfelé húzhatja az átlagkereset emelkedését - emlékeztetett a szakértő.


BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás: