Stagnált a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben

Az euróövezetben és az Európai Unióban a júliusival megegyező volt az augusztusi munkanélküliség.

Stagnált a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben

Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közölte, hogy az euróövezetben 6,6 százalék, az Európai Unióban pedig 6 százalék maradt a ráta. Augusztusban az Európai Unióban 12,921 millió munkanélküli volt, ebből 10,966 millió az euróövezetben. 2021 augusztusához képest az EU-ban 1,682 millióval, az euróövezetben pedig 1,358 millióval esett a munkanélküliek száma. 2022 júliusához képest az EU-ban 52 ezerrel, az euróövezetben 30 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma.

Augusztusban 2,616 millió 25 év alatti munkanélküli volt az EU-ban, ebből 2,136 millió az euróövezetben. A fiatalok munkanélküliségi rátája az EU-ban a júliusival megegyező, 13,8 százalék volt augusztusban, az eurózónában 14 százalékról 13,9 százalékra mérséklődött. Az uniós országok közül augusztusban a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát Csehországban mérték 2,4 százalékkal, továbbá Lengyelországban 2,6 százalékkal és Németországban 3 százalékkal. A legmagasabb ráta pedig Görögországban (12,2 százalék) és Spanyolországban (12,4 százalék) volt.

Az Eurostat kimutatása szerint Magyarországon 3,5 százalékon stagnált a munkanélküliség augusztusban.

MOK: új kamarai választás lesz

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat - tudatta a testület pénteken közleményben az MTI-vel.
2023. 06. 10. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2023. 06. 10. 22:00
Megosztás:

Régi szép idők! 15.000 Ft-ig mehet az OTP részvénye

Tegnap délután a régi szép időket idéző forgalom alakult ki a magyar piacon, ami gyakorlatilag az OTP-nek volt köszönhető. Ugyan máskor is megfigyelhető, hogy az amerikaiak ébredése meglódítja a részvénypiacon a forgalmat, de tegnap ez különösen igaz volt.
2023. 06. 10. 21:00
Megosztás:

A piacvezető hazai takarmánygyártó UBM tulajdonosai 1,8 millió részvényt terveznek értékesíteni, és 2-5 ezer magánbefektetővel bővítenék a cégcsoport részvényesi körét

2023. június 9-ei értéknappal sikeresen lezajlott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyetlen agráripari cége, az UBM Holding Nyrt. törzsrészvényeinek 1:20 arányú felosztása, amelyről a piacvezető hazai takarmányalapanyag-kereskedő és takarmánygyártó cégcsoport április 5-ei közgyűlése döntött.
2023. 06. 10. 21:00
Megosztás:

Gyermekvasutasokat avattak Budapesten

Felavatták szombaton a budapesti Gyermekvasútnál a 2022/2023-as tanfolyamon végzett gyermekvasutasokat - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.
2023. 06. 10. 19:00
Megosztás:

Lakásfelújítást tervezel? Dupla lett az ára!

Kifejezetten jól jártak azok, akik a korábbi években újították fel a lakásukat vagy házukat, ugyanis az elmúlt öt évben megduplázódtak a költségek, így a munkálatokat akár hitelből is megérhette megfinanszírozni. De most, az otthonfelújítási támogatás 2022 végi kivezetését követően pénzügyileg jó döntés lehet belevágni egy felújításba, akár hitelből?
2023. 06. 10. 18:00
Megosztás:

Háromezer megawatt fölé nőtt a hazai ipari naperőművi kapacitás

Az idei év első öt hónapjában több mint 840 megawattal bővült a magyarországi beépített fotovoltaikus teljesítmény; a nyár kezdetére az 50 kilowatt (kW) feletti naperőművek összesített adata meghaladta a 3 ezer megawattot - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton közleményben az MTI-t.
2023. 06. 10. 17:00
Megosztás:

Júliusban megjelennek a Kőrösi Csoma Sándor Program újabb pályázatai

Július első felében megjelennek a Kőrösi Csoma Sándor Program új pályázatai - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára a regionális diaszpóraértekezleten pénteken.
2023. 06. 10. 16:00
Megosztás:

Külön is díjazza a Szakma Sztár Fesztivál budapesti dobogósait a BKIK

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti résztvevők az idén áprilisban tartott Szakma Sztár Fesztiválon, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) külön díjakkal jutalmazza a dobogós helyen végzett budapesti szakképző iskolásokat - közölte a BKIK.
2023. 06. 10. 15:00
Megosztás:

Ez alapján választanak munkahelyet a pályakezdők

Magyarországon a munkahely választásánál a versenyképes fizetés a legmeghatározóbb tényező a pályakezdő fiatalok számára, akiknek a nettó bérigénye jelenleg átlagosan 379 000 forint, 17 százalékkal magasabb a tavalyinál - közölte a Zyntern.com az idei felmérése eredményei alapján az MTI-vel.
2023. 06. 10. 14:00
Megosztás:

Lecsapott a vihar, ingatlanokat öntött el a víz - 15-20 %-kal nőtt a kárbejelentések száma

Az átlagosnál 15-20 százalékkal több lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz a keddi felhőszakadások pusztítása után. Elsősorban a Duna vonalában, Balaton és Baja közötti ingatlanokban tettek kárt a felhőszakadások. A károsultaknak érdemes mielőbb bejelenteniük az esetet, akár mobilon is, így gyorsan megkaphatják a kártérítést.
2023. 06. 10. 13:00
Megosztás:

Tőzsdére készül a zöld Bitcoin bányászatot forradalmasító magyar techcég

Ritka az az együttállás, amikor a technológia és az energiatudatosság tökéletes szinergiában működik, ezt sikerült megvalósítania az utóbbi évek egyik legsikeresebb energetikai startupjának, az Enerhash Technologies Zrt-nek. A cég innovatív megoldása a megújuló erőművek többletkapacitásait használja kriptobányászatra, méghozzá károsanyagkibocsátás nélkül. A magyar techcég eddig közel 3 milliárd forint értékű magánbefektetést kapott infrastruktúra-fejlesztésre és adatközpont-beruházásra, tavalyi árbevételük meghaladta az 510 millió forintot, de idén már ennek a megduplázása a cél. Következő lépésként pedig gőzerővel készülnek a részvénykibocsátásra – első körben a BÉT XTEND tőzsdén.
2023. 06. 10. 12:00
Megosztás:

Új vezető a Balaton-felvidéki Nemzeti Park élén

Új vezetőt neveztek ki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának (BfNP) élére Bende Zsolt személyében, miután a korábbi igazgató kormányzati szolgálati jogviszonya május elején megszűnt - tájékoztatta az MTI-t pénteken a nemzeti park.
2023. 06. 10. 11:00
Megosztás:

A várt növekedés helyett csökkent áprilisban az olasz ipari termelés

Áprilisban a várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés Olaszországban az előző hónaphoz képest - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat pénteken közzétett adataiból.
2023. 06. 10. 10:00
Megosztás:

A világ első önvezető, elektromos kompját helyezték üzembe Stockholmban

Stockholmban a világon elsőként önvezető, tisztán elektromos meghajtású kereskedelmi személyszállító komp kezdte meg működését - közölte az AFP hírügynökség.
2023. 06. 10. 09:00
Megosztás:

Július elsejétől már országbérlettel is lehet utazni az InterCityken

Megszűnnek az IC-pótjegyek, a vasúti távolsági közlekedésben a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek, amelyek megváltásával immár az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz - tudatta a MÁV-Start az MTI-vel pénteken.
2023. 06. 10. 07:00
Megosztás:

15 milliárd forintból fejleszt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében az OPUS TITÁSZ és az OPUS TIGÁZ

Idén tizenötmilliárd forintot fordít Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye villamos- és gázhálózatainak fejlesztésére és karbantartására az OPUS TITÁSZ Zrt. és az OPUS TIGÁZ Zrt. - közölték a társaságok pénteken az MTI-vel.
2023. 06. 10. 06:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyarországi természetes fürdővizek többsége

Az Európai Unió értékelési rendszere alapján a magyarországi szabadvízi fürdőhelyek 94 százaléka kapott jó vagy kiváló besorolást - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az MTI-vel pénteken.
2023. 06. 10. 05:00
Megosztás:

Újabb nagyszabású tüntetést rendeztek a magasabb bérekért sztrájkoló tanügyi szakszervezetek

Újabb nagyszabású tüntetést rendeztek Bukarestben a magasabb bérekért harmadik hete sztrájkoló tanügyi szakszervezetek pénteken, szándéknyilatkozat helyett jogi garanciát követelve a kormánytól a beígért béremelésre.
2023. 06. 10. 04:00
Megosztás:

Erdélyben juthatnak új értékesítési lehetőségekhez a magyar élelmiszergyártók

Erdélyben juthat új értékesítési lehetőségekhez az a tíz magyarországi élelmiszergyártó, akik kétnapos találkozón mutatkoztak be Székelyföld releváns élelmiszerláncainak beszerzői és disztribútorai előtt - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) pénteken az MTI-vel.
2023. 06. 10. 03:00
Megosztás: