Stratégiai átalakításba kezd távközlési csoportjában a 4iG

A 4iG távközlési portfóliójának és az Antenna Hungária egyesítésével lezárult az a transzformációs folyamat, amelynek eredményeként a 4iG Nyrt. informatikai rendszerintegrátor vállalatból nemzetközi infokommunikációs vállalatcsoporttá alakult.

Stratégiai átalakításba kezd távközlési csoportjában a 4iG

4iG Nyrt. igazgatósága megkezdi távközlési vállalatainak integrációját, amelynek célja a csoporton belüli együttműködések kiaknázása, az üzleti működés összehangolása, a szinergiák kihasználása és a társaságok konszolidációja. A stratégia végrehajtásának eredményeként egységes szervezeti és irányítási struktúrával rendelkező vállalatcsoport jön létre.

A célok elérése érdekében a 4iG igazgatósága átalakítja távközlési holdingvállalata, az Antenna Hungária Zrt., továbbá a DIGI csoport irányítását, új felsővezetők érkeznek a társaságok élére. A 4iG igazgatósága távközlési portfóliójának irányítását Király Istvánra bízza, aki a hazai távközlési piac egyik legnagyobb vezetői tapasztalattal és mély iparági szakismerettel rendelkező menedzsere.

A hazai és a nemzetközi távközlési piacon is meghatározó portfólióval rendelkező 4iG csoport megkezdi távközlési vállalatainak stratégiai átalakítását annak érdekében, hogy a társaságok jövőbeli integrációjával hatékonyabban használják ki a csoporton belüli együttműködési lehetőségeket, illetve az üzleti működés területein jelentkező szinergiákat. A 4iG igazgatóságának stratégiai célja, hogy a számos iparági kompetenciát egyesítő cégcsoport a B2B és B2C szolgáltatási szegmenseiben működő vállalatait konszolidálja, valamint egységes szervezeti és irányítási struktúrával rendelkező vállalatcsoportot alakítson ki, amely egységes márkanév alatt, piaci súlyának megfelelő hatékonysággal képes fellépni a magyarországi és nemzetközi piacokon.

A 4iG távközlési portfóliójának és az Antenna Hungária egyesítésével lezárult az a transzformációs folyamat, amelynek eredményeként a 4iG Nyrt. informatikai rendszerintegrátor vállalatból széleskörű, távközlési és informatikai szolgáltatásokat nyújtó, nemzetközi infokommunikációs vállalatcsoporttá alakult. A számos iparági kompetenciát egyesítő cégcsoporttól részvényesei tartósan sikeres és eredményes piaci működést várnak el. A távközlési vállalatcsoport integrációjának most kezdődő szakaszában a cégcsoporthoz frissen csatlakozó, elismert és jelentős iparági tapasztalatokkal rendelkező vezetők feladata az üzleti folyamatok összehangolása, a működési szinergiák kihasználásával az eredményesség javítása, illetve a közös fejlődési stratégia meghatározása lesz.

A távközlési vállalatcsoport irányításában szétválik az elnöki és vezérigazgatói pozíció, az Antenna Hungária igazgatóságának elnöke Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója, operatív vezetője pedig  Király István lesz.  A szakembertől a 4iG igazgatósága a távközlési csoport globális stratégiájának és üzleti folyamatainak kialakítását, illetve a távközlési vállalatcsoport hatékony működtetését várja. Király István a hazai távközlési piac egyik legnagyobb vezetői tapasztalattal és mély iparági szakismerettel rendelkező menedzsere, aki az elmúlt három évtizedben a Pannon GSM, a Magyar Telekom és T-Systems, valamint a Vodafone magyarországi felsővezetői pozícióit töltötte be. MBA vezetői képzését az Oxford Brookes University-n végezte. Egyedülálló iparági tudást és integrációs gyakorlatot szerzett pályafutása során. Négy, a magyar ICT piacon lezajlott, nagyléptékű fúzió levezénylésében és az azokat követő integrációban is kiemelt szerepet játszott. A szakember vezérigazgatóként július 1-től veszi át az Antenna Hungária Zrt. irányítását, április 19-től pedig ideiglenesen a DIGI csoport ügyvezető igazgatója lesz.

Az Antenna Hungária átalakításában és szolgáltatásainak fejlesztésében 2018 óta jelentős szerepet betöltő Sárecz Zsolt leköszön a társaság éléről, a 4iG Nyrt. elnöki tanácsadójaként azonban továbbra is támogatja a távközlési csoport fejlődését. A július 1-ig tartó átmeneti időszakban az Antenna Hungária irányítását Linczényi Aladin, a 4iG Nyrt. igazgatósági tagja veszi át, munkáját pedig vezérigazgató-helyettesként a DIGI csoporttól visszatérő Papp-Gerlei Gyöngyvér támogatja.

Teljesen átalakul a DIGI szervezeti felépítése és megújul vezetése is. Az új menedzsment elsődleges feladata a DIGI szolgáltatási stratégiájának és portfóliójának, valamint pénzügyi és beruházási terveinek megalkotása lesz, amely mellett a vállalat márkaváltásának levezénylése is kiemelt feladatot jelent.

A DIGI technológiai igazgatói pozíciójára Dévényi Istvánt május 1-től nevezték ki. A szakember több, mint 30 éves vezetői múlttal rendelkezik, szakmai tapasztalatait a Magyar Telekom csoport vállalatainál szerezte. Irányított komplex vezetékes hálózatfejlesztést, vezetett beruházó és B2B kiszolgáló szervezeteket. Irányítása alatt valósult meg több jelentős technológia (IPTV, xDSL, GPON). Sikeres üzemeltetési vezetőként felelt a fix, mobil és kábeltelevíziós üzletágak üzemeltetési területeinek integrációjáért, illetve az összeolvadó vállalatok IT infrastruktúrájának egységesítéséért. Közvetlen tapasztalatokat szerzett a virtualizált hálózati funkciók és az outsource szerződésben történő üzemeltetés területén.

A DIGI új pénzügyi és beszerzési igazgatója, Gurbán Sándor korábban nemzetközi tanácsadó cégeknél (Ernst&Young, BDO, Sofidel, EY) építette karrierjét. Tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem számvitel szakán végezte, okleveles könyvelő, a Guernsey Society of Chartered and Certified Accountants tagja. Nemzetközi elszámolással, tranzakciók támogatásával és tőzsdei bevezetéssel kapcsolatos tudásának, CAPEX tervek széleskörű ismeretének, valamint vezetői tapasztalatának köszönhetően, magas szintű pénzügyi ismeretekkel támogatja a vállalatcsoport munkáját.

A DIGI Magyarország értékesítési és marketing igazgatója Éberling Judit lesz. 25 éves marketing és értékesítési, valamint több mint 20 éves vezetői tapasztalatát a magyar ICT piac meghatározó szereplőinél (Alcatel, Invitel, Telenor, Magyar Telekom, Vodafone) szerezte. Pályafutása során dolgozott lakossági és üzleti szegmensekben. Komoly gyakorlati vezetői és szakmai ismeretekkel rendelkezik nagyvállalati offline és online marketingben, CRM/CLM-ben, marketing automatizációban, stratégiaalkotásban, üzleti tervezésben, értékesítési csapatok és azokat támogató szervezetek irányításában. Részt vett több nagy informatikai és M&A integrációjában.

A telekommunikáció mellett a járműipar, a pénzügy és energetika terén szerzett több évtizedes nemzetközi tapasztalatot Baltay Kristóf, a DIGI új HR és logisztikai igazgatója. Az Avaya, a General Electric, az Erste AG, a Lear Corp., a Develor és a ChatBoss szakirányú vezetőjeként Észak-Amerikában, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában is dolgozott. Jelentős ismeretei vannak a zöldmezős projektekben, vállalati fúziók döntéshozatalában és megvalósításában egyaránt. A tehetséggondozás, a változásmenedzsment és a munkaerő újrastrukturálás területein is kimagasló szaktudással és tapasztalatokkal rendelkezik.

Csak használt autóra telik, de azzal családtagként bánnak a magyarok

Szinte családtagként kezelik az autójukat a magyarok, akik leginkább használt modelleket vásárolnak – mutat rá a Cofidis és az NRC friss reprezentatív Hitel Monitor kutatása. A kiválasztásnál az ár után a megbízhatóság és a fogyasztás a legfontosabb szempont, az önerő mellett hitellel és lízinggel szerzik be a kiszemelt típust. A hazai autósok fele kevesebbet használja a gépjárművét a benzinárrobbanás hatására, és a válaszadók attól tartanak, hogy az iráni konfliktus következtében tovább emelkedik az üzemanyag ára.
2026. 04. 29. 05:00
Megosztás:

Az érettségi vizsgák új kihívásokat ígérnek

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 04:30
Megosztás:

Ezért kezdeményez találkozót Magyar Péter az ukrán elnökkel

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. 04. 29. 04:00
Megosztás:

Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle maradt 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 04. 29. 03:30
Megosztás:

Miért chatelnek a magyarok a cégekkel, és hogyan reagálnak erre a vállalatok

A Rakuten Viber feltárta, hogy a magyarok milyen célból használják elsősorban az üzenetküldő alkalmazásokat a vállalatokkal való kommunikáció során. A hivatalos Rakuten Viber Magyarország csatornán végzett felmérés több mint 5000 szavazatot gyűjtött össze.
2026. 04. 29. 03:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lépett az AbbVie és a Szegedi Tudományegyetem a klinikai kutatások fejlesztéséért

Klinikai kutatások fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az amerikai AbbVie, innovatív gyógyszerfejlesztő vállalat magyarországi leányvállalata és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). A szerződést az AbbVie részéről Javier Aracil Corma, a vállalat adriai és magyarországi ügyvezetője, az SZTE részéről dr. Fendler Judit kancellár és prof. dr. Rovó László rektor írták alá. A partnerségi megállapodás célja az innovatív terápiákhoz kapcsolódó stratégiai jelentőségű klinikai kutatások továbbfejlesztése, hosszú távon pedig Magyarország és a régió versenyképességének erősítése.
2026. 04. 29. 02:30
Megosztás:

A bér több, mint 40%-át viszi el az állam - de hová?

Az OECD friss „Taxing Wages 2026” jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyerektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2% volt, ami továbbra is meghaladja a 35,1%-os OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb maradt – hangsúlyozza a Niveus.
2026. 04. 29. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj és a résznyugdíj fogalma kettévált

Ha valaki eléri a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem rendelkezik az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 év szolgálati idővel, viszont legalább 15 év szolgálati időt igazolni tud, akkor öregségi résznyugdíjra lehet jogosult. Nézzük meg részletesen, mit jelent ez a gyakorlatban.
2026. 04. 29. 01:30
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Ausztriában 2026

Ausztriában a nyugdíjkorhatár kérdése 2026-ban nem pusztán adminisztratív adat, hanem társadalombiztosítási, munkaerőpiaci és demográfiai szempontból is kiemelt jelentőségű téma.
2026. 04. 29. 01:01
Megosztás:

Aktív piaci folyamatok mellett javultak a Budapesti Értéktőzsde eredményei 2025-ben

Tovább erősítette piaci szerepét és pénzügyi teljesítményét a Budapesti Értéktőzsde, a közgyűlés elfogadta a társaság 2025. évi üzleti jelentését. A beszámoló szerint az éves összbevétel 4,338 milliárd forintot, az EBITDA 1,680 milliárd forintot tett ki, míg a nettó eredmény – a KELER Csoport BÉT-re jutó eredményével együtt számolva – 9,635 milliárd forintra bővült. A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint jóváhagyták a társaság új, 2026–2028 közötti időszakra vonatkozó stratégiáját, és döntöttek az újonnan alapított BÉTx Pénzügyi Zrt. tőkeemeléséről is.
2026. 04. 29. 00:30
Megosztás:

Irán miatt nem tud kamatot vágni az MNB

Ismét kamattartásról határozott a Monetáris Tanács. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékon maradt az alapkamat, és a kamatfolyosó sem változott.
2026. 04. 29. 00:05
Megosztás:

Jelentős javulás a Samsung SDI eredményeiben: Központban a magyarországi gyár fejlesztése

A Samsung SDI közzétette 2026-os első negyedéves pénzügyi jelentését. A vállalat bevételei emelkedtek, üzemi vesztesége pedig radikálisan csökkent, ami megalapozza a második félévre várt nyereségességet. A stratégiai bővülés kulcsszereplője a vállalat magyarországi egysége lesz.
2026. 04. 28. 23:30
Megosztás:

Késési asszisztencia szolgáltatást indít a Wizz Air

A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a világ vezető turizmustechnológiai platformjával, a HTS-sel közösen új fejlesztést integrálnak a wizzair.com weboldalon és a Wizz Air alkalmazásban, hogy segítsék az ügyfeleket a járatkésések esetén felmerülő problémák kezelésében.
2026. 04. 28. 23:00
Megosztás:

Nem változtatott a kamatokon az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően áprilisban 6,25%-on hagyta az alapkamatot az MNB és a kamatfolyosó sem változott. A döntés egyhangú volt, csak az alapkamat tartását tárgyalták az ülésen.
2026. 04. 28. 22:30
Megosztás:

Olajfinomítóban keletkezett tűz miatt hirdettek rendkívüli állapotot

Rendkívüli állapotot hirdettek a dél-oroszországi Tuapsze városban, mert az éjszakai ukrán dróntámadás után tűz ütött ki a helyi olajfinomítóban - közölte kedden a Krasznodari terület operatív parancsnoksága a Telegram-csatornáján.
2026. 04. 28. 22:00
Megosztás:

Közel kétszerésére nőtt az Eximbank adózott eredménye 2025-ben

Az Eximbank tavalyi adózott nyeresége 28,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 14,4 milliárd forintról, a növekedéshez a kamatbevételek mellett a kereskedési és befektetési műveletek eredménye is hozzájárult - közölte kedden az EXIM Magyarország a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 28. 21:30
Megosztás:

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 04. 28. 21:05
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után - közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 04. 28. 20:30
Megosztás:

Befektetési kategóriává vált a műtárgy: milliós órák és tízmilliós ékszerek hajtják a hazai aukciós piacot

A műtárgyak egyre inkább alternatív befektetési eszközként jelennek meg Magyarországon is – ezt jól mutatja a BÁV ART május 19-én és 20-án megrendezésre kerülő 87. Művészeti Aukciójának kínálata, ahol több tízmillió forintos kikiáltási árú tételek és gyűjtői darabok kerülnek kalapács alá.
2026. 04. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 28. 19:30
Megosztás: