Százezreket érhet idén a lakáshiteleseknek a minimálbér-emelés és az egészségpénztár kombinációja

A 2026-os minimálbér-emelés nem várt helyről hoz segítséget a lakáshiteleseknek: az egészségpénztári megtakarításokból törleszthető havi keretösszeg 11 százalékkal emelkedett. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint egy házaspár így évente már közel 233 ezer forintot kaphat vissza „ajándékba”, csupán a tudatos pénztárhasználat révén.

Százezreket érhet idén a lakáshiteleseknek a minimálbér-emelés és az egészségpénztár kombinációja

A 2026-os év jelentős változást hozott a munkavállalók és a lakáshitelesek életébe is: a bruttó minimálbér összege 322 800 forintra emelkedett. Ez az emelés automatikusan magával húzott egy kevesek által ismert, de annál hatékonyabb állami támogatási formát: az egészségpénztárakon keresztül igénybe vehető lakáshitel-törlesztési támogatást. A hatályos jogszabályok szerint ugyanis a pénztári tagok a mindenkori minimálbér 15 százalékáig kérhetik a törlesztőrészletük kifizetését a pénztári számlájukról önsegélyező szolgáltatásként.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2026-ban a havi limit 48 420 forintra nőtt. Éves szinten így fejenként 581 040 forintot lehet ilyen módon törleszteni, ami után a 20 százalékos szja-visszatérítésnek köszönhetően 116 208 forintot utal vissza az állam a pénztári számlára.

„Sokan még mindig csak gyógyszerre vagy magánorvosi vizsgálatok kifizetésére használják az egészségpénztárukat, pedig a lakáshitel-törlesztés az egyik leghatékonyabb módja az adóvisszatérítés maximalizálásának” – mutat rá Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. „Egy 20 éves futamidejű hitel esetén ezzel a módszerrel több millió forintot spórolhat meg összességében egy család.”

Ez pedig mind többeket érint, ugyanis az elmúlt hónapokban valóságos roham indult a hitelpiacon: a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint novemberben – az októberi történelmi csúcsot túlszárnyalva - újabb rekord dőlt meg és 274 milliárd forintra emelkedett az új lakáshitel-szerződések összege. Mindez egyértelműen az Otthon Start hitel berobbanásának köszönhető, amely a teljes kihelyezés több mint 70 százalékát tette ki. A hitelfelvevők számára most az egyik legfontosabb kérdés a törlesztőrészletek optimalizálása, amiben az egészségpénztárak nyújtják a legnagyobb segítséget.

Duplázható keret és megszűnő várakozási idő

Ez a lehetőség különösen a házaspárok számára kínál kiugró előnyöket – hangsúlyozza a szakértő. Ha ugyanis a lakáshitelben mindkét fél adósként, adóstársként szerepel, és mindketten rendelkeznek saját egészségpénztári számlával, a keret megduplázható. Így a család havi szinten már 96 840 forintot, éves szinten pedig több mint 1,1 millió forintot tud a pénztári befizetéseiből rendezni a bank felé.

Ebben az esetben a család összesített adóvisszatérítése eléri a 232 416 forintot. Hogy ez mekkora segítséget jelent, jól mutatja egy átlagos hitelösszeg példája: egy 25-30 millió forintos összegű Otthon Start hitel esetén a havi törlesztőrészlet jellemzően 116-140 ezer forint körül alakul. A kapott adóvisszatérítés tehát akár másfél-két havi teljes törlesztőrészletet fedez.

A rendszer rugalmasságát tovább növeli, hogy a 2025 júliusa óta érvényben lévő szabályok szerint már nem kell 180 napot várni a befizetett összeg felhasználásával az önsegélyező szolgáltatásoknál. Ez azt jelenti, hogy a tagok szinte azonnal elindíthatják a kifizetést a lakáshitelükre, amint a pénz megérkezett a számlájukra. A szolgáltatás igénybevételéhez csupán a hitelszerződés másolatára és az utolsó három havi banki kivonatra van szükség, amellyel igazolható a folyamatos, elmaradásmentes törlesztés lakáscélú jelzáloghitel esetén.

Online ügyintézéssel és kedvezményekkel segítik a pénztárak a leendő tagokat

Mind népszerűbbek az egészségpénztárak, az öngondoskodási kedv pedig soha nem látott mértéket öltött: az MNB adatai szerint már 2025 első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak, ezzel a hazai pénztártagok száma átlépte az 1,24 milliót, ami 2024 év végéhez képest 4,7 százalékos növekedést jelentett. A hazai pénztári piac szereplői felkészültek a megnövekedett igényekre, és eltérő digitális megoldásokkal, ösztönzőkkel versenyeznek a tagokért.

Az OTP Egészségpénztár az ország legnagyobb taglétszámú pénztáraként kiemelt figyelmet fordít a lakáshitel-támogatás egyszerűsítésére. Mobilapplikációjuk és digitális platformjuk lehetővé teszi a dokumentumok gyors, online benyújtását. Az új belépők számára könnyítés, hogy az első egészségkártya ingyenes, ha a csatlakozás során a BIZTOSDONT kuponkódot használják. A pénztár emellett kártya-összekötési akciót is hirdetett 2026-ra: ha a tag az OTP Egészségkártyát összekapcsolja a bankkártyájával, és az éves összekötéses vásárlásai meghaladják a 100 000 forintot, az e feletti rész 2 százalékát visszakapja a számlájára. A tagság mellé választható egészségbiztosítás is igényelhető.

A Prémium Egészségpénztár az innovatív megoldásairól és modern mobilapplikációjáról ismert. A pénztár 2026. március 31-ig tartó kampányában az új számlanyitók 5 000 forint jóváírást kapnak a Prémium002 kód használatával, és részt vesznek egy 10 millió forintos nyereményjátékban is. Azok számára, akik a BiztosDöntés.hu kalkulátorán keresztül csatlakoznak, a pénztár 6 hónapig ingyenes Védőháló egészségbiztosítást biztosít, amely 23-féle kritikus betegség diagnosztikai vizsgálatát téríti. A választható szűrővizsgálati csomagok és a gyors kifizetési folyamatok segítik a havi törlesztések zökkenőmentes ütemezését.

A Patika Egészségpénztár a piac egyik legrégebbi szereplőjeként kiszámítható költségszerkezetet kínál. A pénztár idén indította el mobilapplikációját, amivel kényelmesen és könnyen intézhetők a pénztári ügyek. Az online belépés mellett a tagok választhatnak speciális Patikaprevenciós szűrőcsomagokat is. Az automatikusan feltölthető pénztári kártya, az Affidea magánegészségügyi központoknál járó 10 százalékos kedvezmény a szakorvosi és diagnosztikai szolgáltatásra pedig tovább növelik a rendszer kényelmét.

Az Új Pillér Egészségpénztár a Patika pénztárral szoros partnerségben működik, és elsősorban az alacsony költségszerkezetével tűnik ki. Különlegessége, hogy évi 500 000 forint befizetés felett nincs további működési költség, ami a lakáshitel-törlesztés 2026-os kerete mellett kiemelkedő költséghatékonyságot jelent. A pénztár automatikusan feltölthető kártyát és választható egészségbiztosítási csomagokat is kínál a tagoknak.

A több mint 197 000 taggal rendelkező Gondoskodás Egészségpénztár széles szolgáltatói hálózattal és digitális megoldásokkal támogatja az ügyfeleket. Különösen előnyös náluk az elektronikus ügyintézést választók számára, hogy az első egészségkártyát és a társkártyát egyaránt díjmentesen biztosítják. A pénztár alap egészségbiztosítási csomagot is kínál a tagság mellé, a kényelmes adminisztrációt pedig online belépési felület és applikáció is támogatja, így a lakáshitel-törlesztés elszámolása náluk is egyszerűen és gyorsan kezelhető. 

Újdonság a Gondoskodás Egészségpénztárnál, hogy stratégiai együttműködésre léptek a digitális pénzügyi innováció hazai éllovasával, a Gránit Bankkal, így a pénzintézet ügyfelei hamarosan akár mobilapplikáción keresztül is nyithatnak egészségpénztári és nyugdíjpénztári számlát, valamint elérhetik számlájuk legfontosabb adatait.

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás: