Tavaly is Magyarország vonzotta a legtöbb kínai tőkét Európában

Tavaly is Magyarországra érkezett az Európába irányuló kínai működőtőke legnagyobb része - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség a Rhodium Group és a Mercator Institute for China Studies (MERICS) közös jelentése alapján csütörtökön az MTI-vel.

Tavaly is Magyarország vonzotta a legtöbb kínai tőkét Európában

A tanulmány szerint Magyarország második éve őrzi vezető pozícióját az Európai Unió és az Egyesült Királyság alkotta térségbe irányuló kínai befektetések fogadásában.

Magyarország a 31 százalékos részaránnyal végzett az első helyen 2024-ben, míg a hagyományosan meghatározó szereppel bíró "nagy trió", vagyis a Németország-Franciaország-Egyesült Királyság országcsoport a kínai beruházások csupán 20 százalékát szerezte meg.

A közlemény szerint a régióba Kínából érkező közvetlen működőtőke-befektetések (FDI) összértéke 10 milliárd euró volt 2024-ben, ami 47 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, és az első növekedés 2016 óta. Ahogy 2023-ban, úgy 2024-ben is a zöldmezős beruházások tették ki a térségben indított kínai projektek derékhadát, és az autóiparba érkezett a legtöbb tőke, méghozzá elsősorban az elektromosjármű-gyártás (EV) területére.

Ezt a dimenziót tekintve még inkább megmutatkozik Magyarország jelentősége, hiszen a kínai EV-beruházási projektek 62 százaléka irányult tavaly hazánkba, ami további jelentős emelkedés az egy évvel korábbi 57 százalékhoz képest.

Kiemelték:

a vizsgált térségben zajló tíz legnagyobb kínai beruházás közül négy Magyarországon valósul meg, köztük a BYD szegedi autógyára és a CATL debreceni akkumulátorgyára.

A New York-i Rhodium Group kutatóintézet és a berlini központú MERICS egyebek mellett hozzátette, hogy az idén is folytatódhat a kínai beruházások fellendülése az EU és az Egyesült Királyság alkotta térségben.

Joó István kormánybiztos, a HIPA vezérigazgatója a közleményben rámutatott: a BYD nem csupán az első európai autógyárát építi Magyarországon, hanem az európai üzleti központja és kutatás-fejlesztési bázisa helyszínéül is Magyarországot választotta, elősegítve, hogy a gazdaság a magas hozzáadott értékű tevékenységek felé mozduljon el.

A HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt működő, befektetésösztönzéssel foglalkozó országos szervezet. Legfontosabb feladata, hogy térítésmentes szakmai segítséget nyújtson azon külföldi és magyar vállalatoknak, amelyek Magyarországon kívánnak befektetni.

A HIPA 2014. január 1. és 2024. december 31. között 2200 pozitív beruházási döntésben működött közre, amivel 59,2 milliárd eurónyi beruházáshoz és országszerte csaknem 170 ezer új munkahely megteremtéséhez járult hozzá.


Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP tartásnak annyi, mit tegyünk?

A borítékban, fiókban vagy házi széfben őrzött pénz megnyugtató látvány: bármikor elérhető, nem kell hozzá bankkártya, internet vagy mobiltelefon. Látszólag ugyanannyi marad belőle holnap is, mint amennyit ma elrejtettünk.
2026. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Visa stabilcoin-kártyái már 160 programban működnek

A Visa tovább gyorsítja a stabilcoinokra épülő fizetési infrastruktúra fejlesztését: a vállalat 2026-os pénzügyi évének második negyedévében már 160 stabilcoinhoz kapcsolódó kártyaprogram működött világszerte.
2026. 09. 09. 01:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Jogosult vagyok-e özvegyi nyugdíjra, és hogyan igényelhetem azt?

Egy házastárs vagy élettárs elvesztése nemcsak súlyos lelki megrázkódtatás, hanem a család anyagi helyzetét is alapvetően megváltoztathatja. Az özvegyi nyugdíj ebben az élethelyzetben nyújthat rendszeres pénzügyi segítséget, megállapítása azonban nem automatikus: az ellátást külön kérelemmel kell igényelni.
2026. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Horvátország javított PISA-helyezésén, de továbbra is az OECD-átlag alatt teljesít

Javított helyezésén Horvátország a 2025-ös PISA-felmérésben matematikából és természettudományokból, miközben szövegértésből megőrizte korábbi pozícióját. Radovan Fuchs oktatási miniszter a kedden Pozsonyban tartott regionális eredménybemutatón a horvát diákok környezettudatosságát és a digitális figyelemelterelés viszonylag alacsony szintjét emelte ki.
2026. 09. 09. 00:30
Megosztás:

A vidéki kkv-k mintegy egymillió embert foglalkoztatnak Magyarországon

A vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy egymillió embernek adnak munkát Magyarországon, foglalkoztatotti létszámuk 2021 óta csaknem 27 ezerrel nőtt - derül ki a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK), valamint az OPTEN céginformációs szolgálat közös elemzéséből, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 09. 00:05
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: nem tanultunk a koronavírus-járványból

Az országos tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány utáni időszakban nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyek egy következő járványhelyzetre való felkészültséget javítanák.
2026. 09. 08. 23:00
Megosztás:

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a TÖOSZ az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
2026. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Tovább nőtt a magyar turisták száma Horvátországban

A magyar vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt hét százalékkal növekedett Horvátországban az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
2026. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde csaknem 3 milliárd forint eredményt ért el az első fél évben

Közel 3,19 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2026 első fél évében, amely tartalmazza a KELER Csoport BÉT Csoportra eső eredményét is - derül ki a Budapesti Értéktőzsde kedden közzétett féléves jelentéséből.
2026. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Lemondott az Oktatási Hivatal elnöke

Benyújtotta lemondását elnöki tisztségéről és kormánytisztviselői jogviszonyáról az oktatási és gyermekügyi miniszternek Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke október 1-jei hatállyal.
2026. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

A forint kedden 0,2 százalékkal erősödött a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Az európai részvénypiacok kedden iránykereső kereskedés mellett vegyesen zártak, miközben a befektetői hangulatot továbbra is az energiaárak emelkedése és az ebből fakadó inflációs aggodalmak terhelték. Az olajárak újabb lendületet kaptak, a Brent jegyzése megközelítette a hordónkénti 100 dolláros szintet, az európai földgáz ára több mint három százalékkal nőtt.
2026. 09. 08. 20:00
Megosztás:

5000 új egészségügyi dolgozóra van szükség Kongóban

Mintegy ötezer egészségügyi dolgozó felvételére és betanítására, valamint további 1600 betegágyra van szükség a Kongói Demokratikus Köztársaság hat tartományát sújtó ebolajárvány elleni védekezés kiterjesztéséhez - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2026. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Nem sietik el a generációváltást a magyar vállalkozók, a cégük bánhatja

Komoly üzleti kockázattá válhat az utódlás a hazai családi vállalkozásoknál – mutat rá az EY második alkalommal elkészített Vállalkozói Barométer kutatása. Kelet-Közép- és Dél-Európa 16 országát lefedő, több mint 1000 vállalkozó megkérdezésével készült felmérésben 173 magyar válaszadó vett részt.
2026. 09. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb kedvező magyar gazdasági adat érkezett

A KSH ma reggel az augusztusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, mely szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,2 százalékkal emelkedtek. Az éves szintű infláció így enyhén nőtt: 1,3 százalékra a júliusi 1,2 százalékról. Az 1,3 százalékos tényadat megegyezik a várakozásunkkal és minimálisan elmaradt a konszenzustól. Az éves maginfláció enyhén emelkedett: a hetedik havi 1,9 százalékról 2,0-ra nőtt az index.
2026. 09. 08. 18:30
Megosztás:

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága 2026 második negyedévben, a nemzetközi fuvarozás összköltsége az infláció hatszorosával, 12,3 százalékkal ugrott meg, a belföldi fuvarköltségek 6,4 százalékkal nőttek, miközben a fuvardíjak alig több mint harmadát tudták a fuvarozók áthárítani - közölte a NiT Hungary - Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete kedden az MTI-vel a logisztikai és közúti fuvarozási szektorra szakosodott DigiLog Consulting cég Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) elemzése alapján.
2026. 09. 08. 18:00
Megosztás:

A világ GDP-jének 9 százalékát bukják a vállalatok ezen az egy hibán

Van egy láthatatlan költség, amit a cégek akkor is megfizetnek, ha az ára semmilyen kimutatásban nem szerepel: a túlterheltség, a stressz és az alacsony elköteleződés ugyanis közvetlenül hat a teljesítményre. A Gallup 2026-os adatai szerint globálisan csak a munkavállalók 20 százaléka elkötelezett1, Magyarországon pedig ez az arány 19 százalék2. A gazdasági tét óriási, hiszen a Gallup szerint a teljes elköteleződés globálisan 9,6 billió dollárnyi többletproduktivitást jelenthetne, ami a világ GDP-jének mintegy 9 százaléka.
2026. 09. 08. 17:30
Megosztás:

A kerékpárosbarát címre idén is pályázhatnak a települések, munkahelyek és közintézmények

Települések, munkahelyek és közintézmények idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre - közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kedden az MTI-vel.
2026. 09. 08. 17:00
Megosztás:

5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban

Augusztusban is a júliusi 5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban - közölte a cseh munkaügyi hivatal kedden Prágában.
2026. 09. 08. 16:30
Megosztás:

Új operatív alelnök az Accornál

Wojciech Kęsik operatív alelnökként csatlakozott az Accor kelet-európai, prémium, középkategóriás és economy márkákért felelős felsővezetéséhez. A világ vezető vendéglátóipari csoportja ezzel a kinevezéssel Magyarországon is megerősíti a kiváló működés, valamint a szállodahálózat folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségét.
2026. 09. 08. 16:00
Megosztás: