Tavaly történelmet írt a magyar turizmus

Tavaly történelmet írt a magyar turizmus, ami a turisztikai szakma közös sikere; minden szegmensben növekedést mértek 2025-ben - hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke vasárnap a 33. Turizmus Évadnyitó Gálán a Budapest Kongresszusi Központban.

Tavaly történelmet írt a magyar turizmus

Guller Zoltán kiemelte: egy nagyjából tízmilliós ország tavaly több mint húszmillió vendéget fogadott.

A Központi Statisztikai Hivatal 19,5 millió vendéget mért, ez azonban nem számol a szállodahajókon alvó nagyjából 600 ezer külföldi turistával. Ez azt is jelenti, hogy a húszmilliós vendégszámot a magyar turizmus a tervekhez képest korábban teljesítette - húzta alá.

Rámutatott: a magyar turizmus növekedése az uniós átlagot 2,5-szeresen meghaladta az eddigi adatok alapján, a magyar GDP-hez pedig 14 százalékkal járult hozzá a turisztikai szektor.

Guller Zoltán az elmúlt tíz év eredményei között kiemelte a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (Ntak) rendszerének bevezetését, amellyel pontos információval rendelkeznek a turisztika helyzetéről, és ezen alapul az adatvezérelt ágazatirányítás.

Jelentősnek nevezte a repülőtér visszaszerzését, mert a dinamikus utasszám-növekedés is abból fakad, hogy végre közös az állam és a repülőtér tulajdonosa-üzemeltetője célja: azaz minél több repülőgép érkezzen Budapestre.

Hozzátette: a vendéglátás, vagy a szálláshely-szolgáltatás áfacsökkentése és a Kisfaludy-program szálláshelyfejlesztése fontos eredmények, ez utóbbival több mint 400 milliárdot juttattak a vidéki magyarországi szállodák fejlesztésére, emellett néhány hónapja a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont fix 2,5 százalékos hitelei segítenek minden turisztikai vállalkozást.

Guller Zoltán szerint ugyanakkor szakaszhatárhoz ért a magyar turizmus, lényegesen több turistát nem lehet Magyarországra hívni e jelenlegi kapacitások mellett. A következő években azon dolgoznak, hogy az országba ne több, hanem jobban költő, és tovább maradó turista érkezzen.

Az elnök több témában is közös gondolkodásra kérte fel a szakma szereplőit, ezek között példaként említette, hogy 10-15 ezer szállodai szoba hiányzik Budapesten, ezt a piacnak a következő négy évben fel kellene építeni állami hitelek segítségével.

Egy másik az Airbnb-kérdés, amely meg fog szűnni két fővárosi kerületben is. A Dunai turizmus kérdése Budapesten szintén fontos, mivel 2027-től új szabályozás lesz a hajók kikötésére.

Ugyancsak ilyen téma a vendéglátás rendszerszintű megújítása, részben a már bejelentett 5+1 intézkedéscsomaggal, amellyel nagyjából 100 milliárd forint kerül vissza a szektorba, a következő héten a közlönyben megjelenő részletszabályoknak megfelelően - sorolta.

A budapesti műemlék fürdők felújítása, az országos jelentőségű fürdők energetikai fejlesztése témakörében is kérte a szakma javaslatait, ahogy szükségesnek nevezte egy új, nagyszabású turisztikai attrakció létrehozását.

A digitális, adatvezérelt és fenntartható turizmus témákban is várják a szakma véleményét. Bejelentette: Csendes Olivér a Visit Hungary vezérigazgatója megbízatása február végén lejár.

Csendes Olivér elmondta, hogy lezárul a mandátuma. Felidézte: a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia szerint célként határozták meg, hogy 20 milliós vendégszámot és 14 százalékos GDP-hozzájárulást érjen el az ágazat 2030-ra.

Hatalmas eredménynek nevezte, hogy ezeket a számokat már tavaly elérték. Ezt csak csapatmunkával lehetett megvalósítani - hangsúlyozta.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az aktív turizmus gazdasági potenciálja évről évre nő, aki ezt figyelmen kívül hagyja, az versenyhátrányt szenved.

A legsikeresebb aktív turisztikai projekt az El camino, amely tavaly 7-8 millió vendégéjszakát generált, százszoros növekedést elérve 1990-hez képest - mutatott rá. Az aktív turizmusnak térségfejlesztési jelentősége van, nem csak turistát vonz, hanem hosszú távon helyben tart, munkát teremt.

Az eredményeik között kiemelte: 110 turistaházat újítottak fel, 38 megújuló ifjúsági szálláshely várja a látogatókat. A fejlesztésekkel a hazai kereslet megtartását és a vidék fejlődését célozzák - húzta alá, jelezve: 65 milliárd forintot fordíthatnak uniós forrásból az aktív turizmus fejlesztésére.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójának tájékoztatója szerint Magyarország legnagyobb szabadtéri sportlétesítményének 2032-ig van érvényes Formula 1-es szerződése, idén rendezik a 41. Formula 1 Magyar Nagydíjat.

Hozzátette: 2023 óta mintegy 100 milliárd forintos beruházással stratégiai fejlesztési programot valósítottak meg. Így 2026-ban a Hungaroring innovatív, fenntartható, és az év 365 napján látogatható multifunkcionális élményközpont lesz, ahol koncerteket, fesztiválokat, konferenciákat, kiállításokat, vagy autóstalálkozókat is meg lehet rendezni - ismertette.

A Magyar Nagydíj turizmusra gyakorolt hatása jelentős: 96 ezer látogatót vonzott Budapestre tavaly, ami 17 százalékos emelkedés az előző évhez képest, a belföldi turisták száma pedig 14 ezerre nőtt.

Tovább robog a gyorsjelentési szezon

Tovább robog a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon a tengerentúlon. Február első hetében közzéteszi majd legfrissebb számait többek között a Walt Disney, a PayPal, az Uber és az Amazon is. Míg az előttünk álló héten Európából közzéteszi majd gyorsjelentését többek között az Infineon és a Novo Nordisk is.
2026. 02. 02. 10:00
Megosztás:

A Revolut nem reagált, a Wise viszont lépett a 300.000 Ft-os készpénzfelvételi limit kapcsán

Így reagáltak a fintech cégek a 300 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételre: Magyarországon 2026. február 1-jétől jelentős változás lépett életbe a készpénzfelvételi szabályokban: a hazai banki ügyfelek számára megduplázódott az ATM-ből díjmentesen felvehető összeg.
2026. 02. 02. 09:30
Megosztás:

A napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A NAV idén is 5,5 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallási tervezetét, amelyek március 15-től lesznek elérhetők. Február 2-a fontos időpont, ugyanis a magánszemélyek ebben az időszakban kapják meg az szja-bevalláshoz szükséges munkáltatói igazolásokat. Fontos, hogy ezeket nem kell beküldeni a NAV-hoz, de 5 évig meg kell őrizni őket - hívta fel a figyelmet hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 02. 02. 09:00
Megosztás:

A kemény téli rezsi igazi ellenszere: az épületfelújítás

Az utóbbi évek enyhe telei után az idei nagy hidegek ismét ráirányították a figyelmet arra, mennyire sérülékeny a magyar épületállomány energiahatékonysága. A megugró lakossági és vállalati energiafogyasztás nem rendkívüli helyzet, hanem egy régóta fennálló szerkezeti probléma következménye. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy az épületenergetikai felújítás nem időjárási kérdés, hanem gazdasági, társadalmi és klímavédelmi szükségszerűség. A problémák feltárásán túl a cikk több támogatási konstrukciót is bemutat mindazok számára, akik szeretnének belevágni elavult ingatlanjaik korszerűsítésébe.
2026. 02. 02. 08:30
Megosztás:

Gyengült hétfő reggelre a forint

Gyengült hétfő reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 02. 08:00
Megosztás:

Közel 400 millió dollárt loptak el kriptóban 2026 januárjában

A kriptoipar biztonsági problémái új szintre léptek 2026 januárjában, amikor kifinomult adathalász-támadások és kincstári visszaélések közel 400 millió dollárt szívtak ki az ökoszisztémából. A blockchain-biztonsággal foglalkozó CertiK adatai szerint önmagában 40 dokumentált incidens mintegy 370 millió dolláros veszteséget okozott, ám a hónap utolsó napján történt további támadással a kár már meghaladta a 400 millió dollárt.
2026. 02. 02. 06:00
Megosztás:

Mit tehet egy gyógyíthatatlan beteg az egészségéért?

Az agyat és a gerincvelőt megtámadó sclerosis multiplex ma még gyógyíthatatlan betegség, viszont gyógyszerrel lefékezhető, illetve maguk a betegek is befolyásolhatják életkilátásaikat – szögezi le a Multiplex Magazin. Az ingyenes országos lap részletesen foglalkozik az életmód sorsdöntő szerepével, bemutatja a rehabilitáció évtizedek óta bevált, illetve a legújabb robottechnológiát alkalmazó módszereit, kitér a magányosság egészségügyi kockázataira. Kiemelt téma a világ legnagyobb SM adatbázisának működése is, amelybe immár a magyar SM betegek adatai is bekerülnek.
2026. 02. 02. 05:00
Megosztás:

Eltűntek a Trump-korszak nyereségei: mélyrepülésben a Bitcoin

A Bitcoin árfolyama a hétvégén olyan mértékű esést szenvedett el, hogy gyakorlatilag eltörölte az összes nyereséget, amelyet a kriptopiac Donald Trump második elnöki ciklusának időszakában halmozott fel. A világ legismertebb kriptovalutája 77 ezer dollár környékére zuhant, miközben a befektetők tömegesen fordultak el a kockázatos eszközöktől.
2026. 02. 02. 04:00
Megosztás:

Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. 02. 02. 03:00
Megosztás:

Ennyi párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. 02. 02. 02:00
Megosztás:

Több mint 1,8 milliárd forintból hajthat végre oktatási fejlesztéseket Miskolc

Összesen több mint 1,8 milliárd értékben nyert el száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Miskolc oktatási intézmények fejlesztésére - olvasható a vármegyeszékhely honlapján.
2026. 02. 02. 01:00
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos, enyhe időjárás

Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 02. 00:05
Megosztás:

MI-támogatás a bírói munkához

Bevethető-e a mesterséges intelligencia (MI) a büntetőügyek esetében az ítélkezés támogatására, és ha igen, hogyan segítheti ezt a munkát – erre a kérdésre keresi a választ a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatócsoportja. Az SZTE Innovációs Díját is elnyerő projekten dolgozó tudósok távlati célja egy algoritmikus döntéstámogató rendszer létrehozása, amely átláthatóbbá, egységesebbé és igazságosabbá teheti a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatát.
2026. 02. 01. 23:00
Megosztás:

Veszélyes növényvédőszer-koktélok az európai almákban

59 almamintát vizsgáltunk 13 európai országban – köztük Magyarországon – növényvédőszer-maradványok szempontjából. Az eredmények szerint a hagyományos almák esetében szinte általános a többféle növényvédőszer-maradvány jelenléte. Bár a jogszabály előírja, az EU a mai napig nem vizsgálja a többféle „növényvédőszer” együttes jelenlétéből eredő kitettség toxicitását. A vizsgált magyar almák mindegyike legalább egy PFAS-peszticidet („örök vegyianyagot”) tartalmazott. A magyar almák egyike a határérték felett tartalmazott egy olyan rovarölőszert, amely neurotoxikus, hormonrendszert károsító hatású, és a fejlődő hormonrendszert képes befolyásolni. A magyar almák 60%-ában neurotoxikus „növényvédőszerek” voltak kimutathatók. Ha ezek az almák feldolgozva, bébiételként kerülnének forgalomba, nem felelnének meg az előírásoknak – figyelmeztet a Magyar Természetvédők Szövetsége.
2026. 02. 01. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 01. 21:00
Megosztás:

Belgium fél évvel meghosszabbítja a belépési ellenőrzéseket

A belga kormány további hat hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusban bevezetett belépési ellenőrzéseket az illegális migráció visszaszorítására és a biztonság erősítésére hivatkozva.
2026. 02. 01. 20:00
Megosztás:

Hétfőn indul az Otthoni Energiatároló Program

Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 02. 01. 19:00
Megosztás:

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
2026. 02. 01. 18:00
Megosztás:

A Tether a nagy nyertese a kriptovaluta összeomlásnak? Elemzés

A kriptovilág turbulens természetéhez már hozzászoktunk – ahogy a piac zuhan, a befektetők reflexből stabilcoinokba, leggyakrabban USDT-be (Tether) menekítik tőkéjüket. Ilyenkor gyakran több milliárd dollárnyi altcoint cserélnek be USDT-re néhány nap vagy akár óra alatt. De álljunk meg egy pillanatra: vajon hogyan képes a Tether ennyi stabilcoint "előteremteni" egyik pillanatról a másikra? Valóban biztonságos menedék, vagy csak egy illúzió, aminek kockázatait sokan alábecsülik?
2026. 02. 01. 17:00
Megosztás:

Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni

A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap közleményben az MTI-t.
2026. 02. 01. 15:00
Megosztás: