Tényleg ott drágulnak a lakások, ahol sok munkahely van?

Logikus felvetés, hogy ahol magas a munkanélküliség, elvándorolnak az emberek, ott alacsonyabbak a lakásárak is és kevésbé szívesen költöznek oda máshonnan. Az OTP Ingatlanpont szakértői annak próbáltak utánajárni a statisztikák alapján, hogy valóban van-e ezen tényezők között erős összefüggés.

Tényleg ott drágulnak a lakások, ahol sok munkahely van?

Elsőre az látszik, hogy létező korrelációról beszélhetünk, ugyanakkor talán meglepő módon a munkanélküliség nem feltétlenül függ össze a lakáspiaci aktivitással, a legtöbb tranzakciót pont azokban a régiókban regisztrálták, ahol nehezebb munkahelyet találni. Emellett vannak érdekességek az adatsorokban, ezekre is rávilágít az OTP Ingatlanpont friss elemzése. 

Vajon hol a legmagasabbak a lakásárak Magyarországon? Feltételezhetően ott, ahol van munkahely, magasak a bérek, hiszen oda szívesen költöznek az emberek, élénkítve a forgalmat, gerjesztve az áremelkedést. Ennek apropóján több mutatót is megvizsgáltunk, mennyire erős a fenti logikusnak tűnő összefüggés. A munkanélküliségi ráta mellett megnéztük az álláskeresők számát és arányát, a népességszám változását, a lakásárak alakulását, illetve a tranzakciószámot. 

Az talán nem meglepő, hogy a legalacsonyabb munkanélküliséget 2025 harmadik negyedévében három dunántúli vármegyében regisztrálta a KSH: Komárom-Esztergomban 2,4%, míg Győr-Moson-Sopronban és Vasban egyaránt 2,8% az állástalanok aránya. Az álláskeresők arányában Győr-Moson-Sopron vármegye adata a legalacsonyabb, mindössze a népesség 0,78%-a keresett munkát szeptemberi adatok szerint.

A második legalacsonyabb, 1,24%-os arányt Csongrád-Csanád vármegyében mérték, ahol 3,9% a munkanélküliség. A vármegyében jelenleg is komoly feldolgozóipari beruházások zajlanak, Szegeden például idén indulhat el a termelés a BYD elektromosautó-gyárában, ami odavonzza a munkaerőt a környező vármegyékből is. A KSH adatai szerint a legmagasabb, 8,3%-os a munkanélküliség Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ezt követi Nógrád és Somogy. 

Megnéztük, hogy a fentiek hogyan függhetnek össze a lakásárakkal. Az talán nem meglepő, hogy a legmagasabb árakat a NAV 2025-ös forgalmi adatai alapján Budapesten regisztrálták, négyzetméterenként átlagosan 1,2 millió forinttal, azonban a Győr-Moson-Sopron vármegyei átlag az országos vármegyei toplista harmadik helyén áll Somogy és Hajdú-Bihar után, megelőzve Pest vármegyét. Vagyis látszik összefüggés a két adat között Győr-Moson-Sopron vármegye esetében, azonban a legkisebb munkanélküliségi rátával rendelkező Komárom-Esztergom például csak a középmezőnyben van az árlistán, azaz a korreláció nem mondható szorosnak.

Ugyanerre utal Hajdú-Bihar is, ahol az országos átlagnál magasabb, 5,5%-os munkanélküliség mellett a második legmagasabb, 829 ezer forint az átlagos négyzetméterár. Érdekes még Somogy esete, ahol a harmadik legmagasabb, 8%-os munkanélküliség a legmagasabb vármegyei átlagárral párosul. „Somogy vármegye speciális helyzete abból adódhat, hogy a balatoni ingatlanárak jócskán felfelé húzzák a vármegyei átlagot, miközben a munkanélküliség vélhetően más területeken koncentrálódik” – kommentálta a jelenséget Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. 

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a munkanélküliség és a lakásárak mennyire függenek össze egy adott vármegye népességszámának változásával. A 2016 és 2025 között eltelt tíz évben Békés vármegye lakosságszáma esett a legnagyobb mértékben, 10,5%-kal, vélhetően összefüggésben azzal, hogy az 5,8%-os munkanélküliségi ráta meghaladja az országos átlagot, így pedig nem meglepő, hogy a 362 ezer forintos négyzetméterenkénti lakásár a második legalacsonyabb.

Hasonló figyelhető meg Borsodban is, ahol az ország legmagasabb munkanélküliségi rátája mellett 7,7%-kal csökkent a lakosságszám tíz év alatt, az átlagos fajlagos lakásár pedig 407 ezer forint, mindkét mutató hátulról a harmadik helyezést jelenti. Népességszám-változásban Tolna vármegye a második, a 7,9%-os csökkenés mellett átlag alatti, 4,1%-os a munkanélküliség, a lakásárak pedig a középmezőny végén vannak.

Az országban az elmúlt évtizedben csak Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyék lakosságszáma tudott emelkedni, Fejéré pedig stagnált, mindenhol máshol csökkenést láttunk. Pest vármegye esetében részben a fővárosból az agglomerációba kiköltözők játszhattak ebben szerepet, és Győr-Moson-Sopronnál is elég egyértelmű összefüggés látszik az alacsony munkanélküliséggel és a belföldi vándorlás generálta magas lakásárakkal. 

„A belső mobilitás másfél évtizede nagyjából tendenciózusan erősödik, a mostani adatok is arra mutatnak rá, hogy a belső vándorlás keretében az emberek főleg azokba a vármegyékbe törekednek, ahol vannak munkalehetőségek, ez pedig együtt jár a lakásárak erőteljes emelkedésével” – mutatott rá Valkó Dávid. 

Még egy mutatót vizsgáltunk meg, hogy vajon alátámasztja-e a feltevéseinket: a magánszemélyek közti lakáspiaci tranzakciók számát. Ebben pedig 2024-ben, illetve az azt megelőző tízéves időszakban (2015-24) is érdekes tendencia látszik. Budapest magasan kiemelkedik a legtöbb adásvétellel, a dobogó második és harmadik helyén azonban nem feltétlenül az alacsony munkanélküliségű régiók állnak.

Tízéves időtávon, az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátájú Dél-Dunántúlon, illetve a Dél-Alföldön volt a népességszámhoz viszonyítva a legtöbb a tranzakciók száma, míg a regionálisan legkedvezőbb foglalkoztatottsági mutatójú Pest megyében és Közép-Dunántúlon kevésbé pörgött a piac. Ennek az oka az lehet, hogy a belső mobilitásban részt vevőknek értékesíteniük is kell az ingatlanjukat, ami szintén beleszámít a tranzakciókba, így összességében nem mutatható ki az elsőre logikusnak tűnő szabályosság. 

Mindemellett az elmúlt években voltak olyan kormányzati programok, melyek támogatták a vidéki településeken az ingatlanvásárlást, ide sorolható a falusi CSOK, illetve a tavaly indult Otthon Start kedvezményes hitelprogramnak is van ilyen hatása. Vidéken ugyanis sokkal könnyebb 1,5 milliós négyzetméterár alatti otthont találni (vagy inkább nehéz afelettit), illetve az alacsonyabb árak miatt többen tudják kigazdálkodni az önrészt is a kedvezményes hitelekhez. Ez pedig akár azt is okozhatja, hogy a következő években lassul az elvándorlás, emellett árban is felzárkózhatnak a már-már elfeledett vidéki régiók. 


BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás: