Tízből kilenc budapesti hallott már az autómegosztásról

És a megkérdezettek 40%-a legalább egyszer vezetett is már carsharing autót – derül ki a SHARE NOW autómegosztó és az Inspira Research közös kutatásából. A reprezentatív felmérés azt is megerősítette, hogy Budapesten a car sharing iránt érdeklődők száma kellően magas ahhoz, hogy kiindulópontja legyen a felhasználószám további bővülésének.

Tízből kilenc budapesti hallott már az autómegosztásról

A 25 és 34 év közötti férfiak között a legnagyobb azoknak az aránya, akik rendszeresen használják a fővárosi autómegosztó szolgáltatásokat – állapította meg a Budapesten és agglomerációban élő, jogosítvánnyal rendelkezők körében, 500 fős reprezentatív mintán végzett kutatásában a SHARE NOW és az Inspira Research, míg a nőknél a 35 és 49 év közöttiek vannak a legtöbben, akik érdeklődnek a szolgáltatás iránt, de még nem próbálták ki. A Budapest mellett az agglomeráció több településére (Budakeszi, Budakalász, Budaörs, Csömör, Dunakeszi, Érd, Fót, Nagykovácsi, Solymár, Törökbálint, Üröm) is kiterjedő felmérésből kitűnik, hogy azoknál, akik ismerik vagy használják ezt a szolgáltatási kategóriát, az autók biztonsága, tisztasága, továbbá a zóna mérete tartozik a legfontosabb elvárások közé. A rendszeres felhasználók körében a szolgáltatási terület mérete és kiterjedtsége viszi a prímet (a válaszolók több, mint 79%-a jelölte meg ezt prioritásként), míg a kocsik biztonsága és az ingyenes parkolás fej-fej mellett halad (77-76%). Ehhez képest a megkérdezettek szerint a több, mint 30 attribútumot tartalmazó listából legkevésbé annak van jelentősége, hogy külföldre is lehessen menni megosztott autóval, illetve, hogy csak elektromos autókból álljon a flotta (28-28%).

Érdekes mintázatok rajzolódnak ki az eltérő kategóriák szerint kialakított ügyfélcsoportokban. A pesti oldal kétkeresős, gyermektelen háztartásaira nagyobb arányban jellemző például a gyakori, de főleg Budapest belső részeire koncentrálódó autózás: ezek inkább rövid távolságok, amelyeket napközben tesznek meg. Míg a budai oldalon lakó háztartások esetén jellemzőbbek a hosszabb városi utak és az ingázás a munkahely és az iroda között. Az autóhasználat része a családok mindennapjainak, a háztartások nagyrészének esetében ma még egy saját tulajdonú autó is megtalálható a megosztott autóhasználat mellett.

Buday Bence, a SHARE NOW Magyarországügyvezető igazgatója szerint ez az elkövetkező években változni fog: a cég friss, bécsi felmérése szerint az elmúlt öt évben 20 százalékkal csökkent az ottani SHARE NOW felhasználók által birtokolt magántulajdonú autók száma. „A budapesti viszonyok ismeretében ez talán meghökkentő, de a bécsi ügyfeleink 44 százalékának már nincs saját autója” – mondja a szakember, aki hasonló forgatókönyvre számít a magyar főváros esetében is. Az a budapesti felmérésből is megállapítható, hogy a car sharing iránt még csak érdeklődők között lényegesen, 6 százalékkal magasabb a több saját autóval rendelkező háztartások aránya a gyakori automegosztó felhasználókhoz képest, ami arra utal, hogy a szolgáltatás fokozatosan lesz képes átvenni a második – majd később az első – saját tulajdonú autó szerepét.

A SHARE NOW autómegosztó Budapesten:

A SHARE NOW felhasználók válaszai alapján a szolgáltató által az elmúlt években bevezetett fejlesztések közül a legnépszerűbb a minden benzines autón megtalálható országos autópályamatrica, majd ezt követi a lehetőség, hogy a felhasználók az alkalmazásból kérhetik az autójukat házhozszállítással. A dobogó harmadik fokát pedig a SHARE NOW Rewards szerezte meg, az a hűségprogram, amivel pontokat gyűjthetnek és ezzel egyedi jutalmakat szerezhetnek a felhasználók minden vezetésükkel.

 Ebben az első fontos lépés a kategória ismertsége, amellyel a felmérés szerint nincs is probléma: a megkérdezett nők 84, a férfiak 90 százaléka hallott már legalább a szolgáltatásról. Átlag feletti használat jellemző a férfiakra, különösen a 25 és 34 év közöttiekre, és azokra, akik Budán és az agglomerációban élnek. Ami pedig a car sharing használatának leggyakoribb céljait illeti: ezen a téren a szórakozás és a kötelesség is szerepet kap! A legtöbben esti időtöltésükre való utazáshoz használják az autómegosztást, majd ezt követi az utazáshoz kötődő megosztott autóhasználat, például kimenni a reptérre, a személyes napi ügyintézés és más napközbeni tevékenységek, mint a bevásárlás és az üzleti találkozók.

A kutatásból az is kiderült, hogy míg a szolgáltatást ismerők jelentős része tudja, hogy a megosztott autó bérleti díja tartalmazza az üzemanyag vagy töltés, valamint az autó karbantartásának és tisztításának költségét, kevesen gondolnak bele, hogy a parkolás költsége a zónában, hosszabb utak esetén az autópályamatrica díja és az autótulajdonláshoz kötődő adóterhek sem a felhasználót terhelik, ha megosztott autóval közlekedik.

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás:

Mérséklődő aktivitás és átrendeződés: így indult 2026 az álláspiacon

Óvatosabb aktivitás és enyhe visszarendeződés jellemezte az álláspiacot 2026 első negyedévében. Mind a hirdetői, mind a pályázói oldalon mérséklődés volt tapasztalható éves összevetésben, ugyanakkor a piac fokozatos alkalmazkodását jelzi, hogy a második negyedév elején mérsékelt élénkülés indult az álláshirdetések számában. Területileg vegyes kép rajzolódik ki: míg a vármegyék többségében bővülés történt, Budapesten 10%-os visszaesés volt tapasztalható éves alapon – derül ki a Profession.hu friss negyedéves jelentéséből.
2026. 05. 01. 04:00
Megosztás:

Sokkoló statisztika: Magyarország az EU-rangsor végén áll azok arányában, akiknek minden foguk megvan

Magyarországon az 50 feletti korosztály körében rendkívül magas a fogpótlásra szorulók aránya, a társadalmi közvélekedés pedig még mindig a „természetes öregedés” velejárójaként kezeli a fogvesztést. Dr. Szabó László, a Reform Dental vezető főorvosa ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez egy veszélyes tévhit. A fogvesztés nem sorsszerű, hanem egy kezelhető mulasztás eredménye, amelyre ma már léteznek olyan modern megoldások, amelyek messze túlmutatnak a kivehető fogsor sztereotípiáján.
2026. 05. 01. 03:00
Megosztás: