Több tízezer pedagógus vett részt a tárca online kérdőíves kutatásában

Több tízezer pedagógus vett részt a Belügyminisztérium (BM) online kérdőíves kutatásában, válaszával segítve a közös munkát. A minisztérium csütörtökön az MTI-vel azt is közölte, hogy a kérdőív eredményei irányadóak a kormánynak a további pedagógusbér-emelés tervezésében is.

Több tízezer pedagógus vett részt a tárca online kérdőíves kutatásában

A kérdőív eredményeit ismertetve azt írták: a pedagógusok nagy többsége fontosnak tartja, hogy további béremelés esetén kiemelt juttatási szempont legyen, ha valaki a leghátrányosabb helyzetű településen dolgozik, illetve sok halmozottan hátrányos helyzetű gyermekkel foglalkozik.

Ugyancsak jelentős többség ért egyet azzal, hogy a tanárok díjazásánál a jövőben vegyék figyelembe a teljesítményértékelést. A köznevelésért felelős Belügyminisztérium a közleményben köszönetet mondott a pedagógusoknak, akik részt vettek a párbeszédben, válaszadásukkal és javaslataikkal segítették a közös munkát. Hangsúlyozták: a kormány elkötelezett a pedagógusok további béremelése mellett, és ahogy megszületik a megállapodás az Európai Bizottsággal, a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbér-emelés következhet.

A kérdőíves kutatást a kormány az idei kormányátalakítás után indította a pedagógusoknál és a köznevelésben dolgozóknál a pedagóguspályával és a közneveléssel kapcsolatos stratégiai kérdések véleményezésére.

Eredményei irányadóak a kormánynak a további pedagógusbéremelés tervezésében is - emelték ki. A cél, hogy a pedagógusok átlagbére 2025-re elérje a diplomás átlagbérek 80 százalékát.

A mostani bérhez képest 2023-ban az eddig tervezett 10 százalék helyett csaknem 21 százalékos, 2024-ben 25 százalékos, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés mértéke. A béremelés differenciált lesz, a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusok bére a diplomás átlagbér 90 százalékát is el fogja érni - fejtették ki.

A tájékoztatás szerint a részvétel az online konzultáción önkéntes és anonim volt. A felmérés két körben folyt, június 13-26., illetve szeptember 1-20. között. Az első felmérésben nemcsak pedagógusok, hanem a nevelést segítő munkatársak is részt vehettek. A júniusi konzultációt 24 ezren, a szeptemberit már több mint 33 ezren töltötték ki - írták.

A felmérések az ideális csoport- és osztálylétszámokkal, a munkakörülményekkel és a juttatásokkal, a pedagógusok és a gyermekek védelmével, a pedagógusok teljesítményének értékelésével a munka minőségének elismerésével kapcsolatban kérték ki a tanárok véleményét.

Az ösztönzéssel kapcsolatban legtöbben a pedagógusok további béremelését jelölték meg a legfontosabbnak. Nagy többség (84 százalék) értett egyet azzal, hogy a leghátrányosabb helyzetű térségekben, illetve a magas arányban hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel, tanulókkal foglalkozó pedagógusoknak indokolt többletjuttatást biztosítani - ismertették.

A válaszadók 70 százaléka értett egyet azzal, hogy a pedagógusok díjazása a jövőben vegye figyelembe a teljesítmény értékelését és differenciáljon a munka minősége alapján.

A pedagógusok 91 százaléka többnyire vagy teljes mértékben egyetértett azzal, hogy a biztonságos iskolai légkör jelentős hatással van a gyermekek, tanulók teljesítményére. Még többen voltak azok, akik szerint az eredményes nevelő-oktató munkához szükség van arra, hogy az osztályteremben és az iskolában is mindenki betartsa az alapvető viselkedési szabályokat.

A válaszadók 78 százaléka szerint fontos a pedagógusok konfliktuskezelési, stresszkezelési készségeinek fejlesztése. A pedagógusok kétharmada azzal is egyetértett, hogy az iskolaőrség bevezetése indokolt az olyan iskolákban, ahol arra igény mutatkozik.

Megosztottak a pedagógusok a munkaterheléssel kapcsolatban: egy részük megfelelőnek, másik részük soknak tartja a heti kötelező óraszámot. A pedagógusok 70 százaléka egyetértett azzal, hogy a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozók fokozottabb bevonása segíthetné a pedagógusok munkaterhének csökkentését.

A pedagógusok teljesítményének értékelésével kapcsolatban a válaszadók 75 százaléka egyetértett vagy többnyire egyetértett azzal, hogy a pedagógusokat további szakmai fejlődésre és még magasabb minőségű munkavégzésre ösztönzi, ha rendszeres visszajelzést kapnak a teljesítményükről. A kitöltők több mint 60 százaléka többnyire, 22 százaléka pedig lényegében egyetértett azzal, hogy a teljesítmény értékelésében mind a külső, mind a belső, intézményen belüli értékeléseknek fontos szerepe van.

A felmérésben részt vevők 71 százaléka legalább közepesen - de 42 százalékuk többségében vagy teljesen - egyetértett azzal, hogy középiskolában és azáltalános iskola felső tagozatánál segítené az intézményvezető értékelését, ha az adott pedagógus munkájáról visszajelzést kapna a tanulók véleményéről is. A szülők véleményének figyelembevételét ennél jóval kevesebben tartják fontosnak.

A kutatás részletes elemzése az Új köznevelés című lap októberi számában jelent meg, amely elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (oktatas.hu) - írták a Belügyminisztérium közleményében.


Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás: