Többszörösére nőhet a daganatok kockázata a cukorbeteg és túlsúlyos emberek körében

Szív-érrendszeri- és vesebetegségeket, de akár daganatos betegségeket is okozhat a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás. Elengedhetetlen az életmódváltás és a szűrővizsgálatok elvégzése, ugyanis a cukorbetegek körében több mint négyszer, a túlsúlyosoknál pedig mintegy 30 százalékkal gyakoribb az onkológiai betegségek kialakulásának kockázata – hangzott el a Magyar Diabetes Társaság XXXII. Kongresszusán, ahol többek között az elhízás témakörét és a megelőzési lehetőségeket járták körül a szakemberek.

Többszörösére nőhet a daganatok kockázata a cukorbeteg és túlsúlyos emberek körében

Az elhízás: a modern kor „világjárványa”

A WHO és a Nemzetközi Elhízás Munkacsoport 1997-es jelentésében már olyan súlyos és krónikus betegségként jelölte meg a túlsúlyt, ami egyéni és társadalmi szinten egyaránt megelőzési és kezelési stratégiákat igényel.

Kialakulásának hátterében állhatnak szociokulturális, környezeti, genetikai, életmódbeli és pszichológiai tényezők is, vagy akár a bélrendszerünkben előforduló mikróbák. A legfrissebb World Obesity Atlas alapján elmondható, hogy míg 2020-ban 1,39 milliárd felnőtt élt túlsúllyal, addig 2035-ben várhatóan már 1,77 milliárd főt érint majd az obezitás. Hazánk lakossága a túlsúlyosokat és az elhízottakat is figyelembevéve a negyedik helyen szerepel az Európai Unió országai között.

Az elhízás súlyos következményekkel járhat

A túlsúly miatt kialakulhat cukorbetegség, magas vérnyomás, légzőszervi megbetegedések és daganatok is.

„Az emberek gyakran csupán esztétikai problémaként tekintenek az elhízásra.  A túlsúly azonban olyan krónikus betegségek okozója is lehet, amik akár évekkel rövidebb élettartamot eredményezhetnek. Az elhízás kezelése összetett folyamat, amely komplex terápiás eljárást igényel: diétával, életmódváltással, megfelelő gyógyszeres kezeléssel és rendszeres szűrűvizsgálatokkal sokat tehet a beteg az életminősége javítása érdekében. A villámfogyókúrák hatása nem hoz tartós eredményt, a mozgás és a diéta során is a fokozatosság a legfőbb szabály. A fenntartható testtömeg-csökkenés nőknél átlagosan naponta 1200 kcal, míg férfiaknál naponta 1500 kcal energiabevitellel érhető el” – mondta el a rendezvényen Prof. Dr. Bedros J. Róbert, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság elnöke.

A cukorbetegség szövődményei

Fontos felhívnunk a figyelmet arra, hogy a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás jelentősen megnöveli a szív- érrendszeri, az idült vesebetegség és a daganatos megbetegedések kockázatát. Egy friss kutatásunkban a hazánkban évente újonnan diagnosztizált 50 000 2-es típusú cukorbeteget hasonlítottuk össze a 7 000 000 nem cukorbeteggel és 600 000 már régebb óta ismert 2-es típusú cukorbeteget 7 000 000 nem cukorbeteggel. Az eredmények azt mutatják, hogy a daganat megjelenésének kockázata 4,32-szerese, illetve 2,5-szerese volt a cukorbetegek körében. Elsősorban a hasnyálmirigy, a máj és a vese daganatának kockázata volt magasabb 2-es típusú diabetesben. A nem cukorbetegek között a daganat előfordulása csökkent az elmúlt években, de a cukorbetegek körében nem változott.” – hívta fel a figyelmet Prof. Dr. Wittmann István, a Magyar Diabetes Társaság elnöke, a Diabétesz, elhízás és daganatos betegségek: „az életmódváltást és a szűrővizsgálatokat nem lehet megúszni” szakmai-társadalmi kerekasztal beszélgetésen.

A cukorbetegség a túlsúly és a daganat sokrétű, átfogó megelőző kezelést igényel. A Magyar Diabetes Társaság május 23-26. között rendezett szakmai-társadalmi kerekasztal-beszélgetésének célja ezért, hogy teret biztosítson az érintett szereplők közötti tudásmegosztásnak és kommunikációnak. Az egészségügyi ellátást szervezők, az abban résztvevők és a cukorbetegeket képviselő szervezetek részvételével rendezett szakmai találkozón a jelenleg készülő Nemzeti Diabétesz Stratégiáról is szó esett, ami meghatározó lesz az elhízás, a vesebetegség, a kardio-vaszkuláris és a daganatos betegségekben érintettek jövőjének szempontjából.

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás: