Tovább csökkent az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya

Az import csökkenésének hatására tovább csökkent az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya júliusban az év eleji rekordok után, újabb jeleként annak, hogy a hazai kereslet az áruk irányából a szolgáltatások felé fordult.

Tovább csökkent az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya

Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint júliusban 70,1 milliárd dollárra rúgott a hiány, ez 4,3 százalékkal, 3,1 milliárd dollárral kevesebb a júniusi 73,2 dollárnál. Elemzők nagyobb, 71 milliárd dolláros hiányra számítottak júliusról.
    
Az áruk és szolgáltatások exportjának értéke 2,8 milliárd dollárral, 1,3 százalékkal, 212,8 milliárd dollárra emelkedett, míg az importé 0,4 milliárd dollárral, 0,2 százalékkal, 282,9 milliárd dollárra csökkent.
    
A politikailag is kényes kínai relációban az árukereskedelmi mérlegben az amerikai hiány havi szinten 2,9 százalékkal, 28,6 milliárd dollárra emelkedett, az év első hét hónapjában pedig 15 százalékkal, 187,2 milliárd dollárra kúszott fel.
    
Az év első hét hónapjában az amerikai kereskedelmi mérleg hiánya 484,6 milliárd dollárt tett ki, ami 37 százalékkal, 131 milliárd dollárral több mint egy évvel korábban. Az export értéke 16,8 százalékkal, 1428,3 milliárd dollárra, az importé pedig 21,3 százalékkal, 1912,9 milliárd dollárra ugrott.
    
A júliussal végződő három hónap átlagában a deficit az előző év azonos időszakáéhoz képest 15,2 milliárd dollárral, 70,6 milliárd dollárra emelkedett. Az export értékének háromhavi mozgóátlaga 51,9 milliárd dollárral, 210,5 milliárd dollárra, az importé pedig 67,1 milliárd dollárral, 281,2 milliárd kúszott fel.
    
A járvány idején az otthonaikba bezárt amerikaiak fogyasztása a szolgáltatásokról a termékek felé tolódott el. A korábban vendéglátásra, nyaralásra és egyéb szolgáltatásokra fordított kiadások jórészét az otthon kényelmét és a munkát, tanulást megkönnyítő termékek megvásárlására fordították, de ezen termékek sok esetben import révén kerültek az országba.
    
Elemzők szerint az év hátralévő részében az áruk iránti kereslet és ezáltal az import mérséklődni fog, miközben az amerikai export tovább bővül a külföldi országok gazdasági fellendülésének köszönhetően. Azonban sok múlik majd azon, hogy miként alakul a koronavírus-járvány az Egyesült Államokban és szerte a világon.
    
A külkereskedelem április-júniusban már a negyedik egymást követő negyedévben volt a bruttó hazai termék (GDP) növekedését érzékelhetően lefelé húzó tétel. Ez megváltozhat a folyó negyedévben, és a külkereskedelem felfelé húzhatja a növekedést, ha a deficit csökkenése tartósnak bizonyul.
    
Az idén meghaladhatja a 7 százalékot is a gazdasági növekedés üteme az Egyesült Államokban, ami 1984 óta a legjobb adat lenne. A második negyedévben évesítve 6,6 százalékkal nőtt a GDP, a harmadikban azonban 5 százalékra lassulhatott az ütem.
    
Tavaly az utóbbi 74 év legrosszabb teljesítményét nyújtotta az amerikai gazdaság 3,5 százalékos visszaeséssel.

Vegyes a kép az európai piacokon: a DAX és az FTSE MIB esett, régiónkban csak a BUX emelkedett

Európában a nagygazdaságok EU-s módszertan szerinti inflációs adatai kismértékben, de közös irány nélkül tértek el a várttól. A francia infláció a várttal szemben nem csökkent, az olasz a vártnál kevésbé mérséklődött, német viszont a várakozásoknál is jobban, 1,8%-ra csökkent.
2025. 08. 01. 12:00
Megosztás:

Mi áll a háttérben? 630 millió dollár égett el egy nap alatt: beszakadt a kriptovaluta piac

A kriptopiac újabb intenzív eladási hullámon ment keresztül: több mint 630 millió dollár értékű tőkeáttételes pozíciót likvidáltak mindössze 24 óra alatt. Míg az altcoinok szenvedtek, a Bitcoin tartotta kulcsszintjét, és újra dominanciára tett szert. A megrázó számok mögött fontos piaci tanulságok és lehetőségek is húzódnak – ezeket elemezzük cikkünkben.
2025. 08. 01. 11:00
Megosztás:

Megbillent a lendület: 8%-ot esett az XRP az ellenállási szint után – Intézményi szereplők mozgolódása a háttérben

Az XRP ára hirtelen 8%-kal csökkent, miután rövid időre áttörte a 3 dolláros szintet, majd éles eladási hullámba került. A háttérben nagybefektetői mozgások, csökkenő tőzsdei készletek és egyre több intézményi érdeklődés rajzol ki egy összetettebb képet a kriptopiac egyik legfontosabb szereplőjéről. Mutatjuk a részleteket!
2025. 08. 01. 10:00
Megosztás:

Nagyot hajrázott a pénzügyi év végén a Microsoft

Az árbevétel a 76,4 milliárd dollár lett a várt 73,9 milliárddal szemben, a részvényenkénti nyereség pedig 3,65 dollár, meghaladva a tavalyi 2,95, valamint a várt 3,37 dollárt is.
2025. 08. 01. 08:00
Megosztás:

A megosztott Fed változatlanul hagyta a kamatokat

A Fed júliusi ülésén változatlan kamatszintet jelentett be, az irányadó ráta 4,25-4,50%-on maradt, immár az egymást követő ötödik kamatdöntő ülésen. A döntés nem volt egyhangú, sőt1993 óta először fordult elő, hogy több döntéshozó sem szavazta meg a döntést, két jegybankár 25 bázispontos kamatvágást szorgalmazott volna.
2025. 08. 01. 07:00
Megosztás:

Czomba Sándor: a kormány mindent megtesz az álláskeresők minél gyorsabb elhelyezkedése érdekében

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján idén júliusban 220.956 fő volt a regisztrált munkát keresők száma, ami tavalyhoz képest több mint 3 ezer fős, 2010-hez képest pedig mintegy 330 ezer fős csökkenést jelent.
2025. 08. 01. 06:00
Megosztás:

Gyenge teljesítményt jeleznek a kínai BMI-adatok

Kína hivatalos feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe júliusban 49,3-ra esett vissza a júniusi 49,7-es háromhavi csúcsról. Az adat elmaradt a várakozásoktól.
2025. 08. 01. 05:00
Megosztás:

Otthon Start: Mekkora jövedelemmel és hitelösszeggel igényelnék a magyarok?

Milyen jövedelemmel igényelnék a magyarok az új Otthon Start lakáshitelt? Milyen hitelösszeget vennének fel és milyen ingatlanra költenék azt? Kielemeztük a Bankmonitor Otthon Start hitelkalkulátorát használók adatait, mutatjuk a legérdekesebb számokat!
2025. 08. 01. 04:00
Megosztás:

Újabb vámügyi megállapodást jelentett be Trump

Donald Trump bejelentette, hogy „teljes és átfogó” kereskedelmi megállapodást kötött Dél-Koreával. Ennek keretében az ázsiai ország exportjára kivetett vámok mértéke 15%-ra csökken 25%-ról, amivel Trump a hónap elején fenyegetőzött.
2025. 08. 01. 03:00
Megosztás:

Törvényi változás! Bajban leszel, ha élettársként éltek, nem pedig házasságban!

Sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, milyen jogi szabályok érvényesek az élettársi kapcsolatban élőkre – holott becslések szerint jelenleg mintegy egymillió magyar választotta ezt az együttélési formát. A MOKK által korábban készíttetett felmérés szerint az érintettek csupán kis része ismeri a rájuk vonatkozó vagyonjogi rendelkezéseket. Cikkünkből most minden fontos információ kiderül!
2025. 08. 01. 02:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj - házastárs vagy élettárs után jár több pénz ?

A hozzátartozói nyugellátásokra, így az özvegyi nyugdíjra való jogosultság egyik alapfeltétele, hogy az elhunyt személy nyugdíjasként hunyt el, vagy a jogszabályban előírt mennyiségű szolgálati idővel rendelkezett – olvasható az ado.hu szakportál egyik blogcikkében.
2025. 08. 01. 01:00
Megosztás:

Csökkentette keresleti előrejelzését az ArcelorMittal

Az Arcelormittal második negyedéves árbevétele 2%-kal 15,9 milliárd dollárra csökkent, de felülmúlta a 15,7 milliárdos piaci konszenzust.
2025. 08. 01. 00:05
Megosztás:

Várakozások felett teljesített a Meta

A Meta a második negyedévben is tartolt, az árbevétel 47,52 milliárd dollár lett, ami 22%-os éves növekedést jelent, meghaladva a 44,83 milliárd dolláros becslést.
2025. 07. 31. 23:00
Megosztás:

Gyenge lett az OMV második negyedéve, a környezet nem volt támogató

Ma jelent meg az OMV második negyedéves gyorsjelentése, ami működési oldalról hozta a várakozást: az 1,031 milliárd eurós tisztított működési nyereség megfelelt a vártnak.
2025. 07. 31. 22:00
Megosztás:

A Revolut lesz a leendő Audi F1 Csapat névadó partnere

A leendő Audi F1 Csapat és a Revolut, a több mint 60 millió ügyféllel rendelkező globális vezető fintech-szolgáltató egyesíti erőit egy mérföldkőnek számító megállapodás keretében, amelynek értelmében a Revolut a 2026-os FIA Forma-1-es bajnoki szezontól kezdve a csapat névadó partnere lesz.
2025. 07. 31. 21:00
Megosztás:

Trump vámokat vezet be péntektől India ellen, ami emelte a nyersolaj árát

A kőolaj ára emelkedett a világpiacon, mivel péntektől Trump 25%-os vámot vezet be India ellen. Az amerikai elnök szerint az indiai finomítók orosz olajat dolgoznak fel, és az ország pedig orosz fegyvereket vásárol.
2025. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Forró augusztusban bíznak a sörgyártók

A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első félévben jelentősen csökkent hazai sörfogyasztás. Miközben a teljes sörpiac visszafogott dinamikát mutat, egyes termékkategóriák látványosan törnek előre, fokozatosan átalakítva a hazai sörtermelés szerkezetét.
2025. 07. 31. 19:00
Megosztás:

Otthon Start: A 3% csak a kezdet - ezen felül is sokat nyerhetünk a bankok versenyén

Az első lakásszerzőket célzó Otthon Start hitel szeptember 1-jén startol: 3%-os kedvezményes kamattal és maximum 50 millió forintos hitelösszeggel segíti a lakáshoz jutást. A money.hu szakértői arra számítanak, hogy akárcsak a CSOK Plusz esetében, a támogatott konstrukció indulásával párhuzamosan újra éles verseny alakulhat ki a bankok között, amelynek során számos kedvezményt kínálhatnak a pénzintézetek a jogszabályi kereteken túl is.
2025. 07. 31. 18:00
Megosztás:

Egy év alatt közel 3 millióval lett olcsóbb a Tesla Model 3

Látványos áresés jellemezte 2025 első felében a használt elektromos autók piacát Magyarországon. A Használtautó.hu összevetette 2024 és 2025 január-júniusra vonatkozóan a 10 legnépszerűbb elektromos autó adatait, ezek alapján az árzuhanás élén a Tesla állt. A Model 3 pedig ennek köszönhetően mára a legkeresettebb villanyautó lett hazánkban. A típus egy év alatt átlagosan 2,7 millió forinttal lett olcsóbb, ami 16,7%-os csökkenést jelent, miközben az érdeklődések száma közel háromszorosára nőtt.
2025. 07. 31. 17:00
Megosztás:

Könnyítés az exportáló vagy beszállító vállalkozásoknak – módosult a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram felhívása

A mai napon megjelent a GINOP Plusz-1.4.5-25 „Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó kombinált Hitelprogram” módosított felhívása, mely szerint könnyített feltételekkel érhetők el a kedvező támogatások a hazai exportáló és beszállító kis- és középvállalkozások számára.
2025. 07. 31. 16:00
Megosztás: