Tovább erősödő lakásbiztosítási kampányra számítanak a biztosítási alkuszok a hátralévő hetekben

A lakásbiztosítási kampány végére mintegy 360 ezer szerződésváltásra, és további 400 ezer szerződés átdolgozására számít a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) - jelentették be a szövetség mai sajtótájékoztatóján. Mindez az aktív ügyfélérdeklődésnek, valamint a biztosítók közti verseny további élénkülésének egyaránt köszönhető.

Tovább erősödő lakásbiztosítási kampányra számítanak a biztosítási alkuszok a hátralévő hetekben

A szövetség tagságát képező alkuszok tapasztalata szerint a kampányban megkötött lakásbiztosítások átlagos díja 36 ezer forint körülmozog, ami gyakorlatilag megegyezik az előző évi kampányban tapasztalt átlaggal. Idén is kiemelt szerep jut a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításoknak (MFO), amelyek most 28-30 százalékos részarányt képviselnek az alkuszok által közvetített lakásbiztosítások között.

Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke hangsúlyozta: „A lakásbiztosítási kampány mindenki számára kedvező alkalom a meglévő biztosítási szerződés felülvizsgálatára, mivel az ügyfelek a korábbi díjon akár az eddiginél nagyobb biztosítási védelemre is szert tehetnek Különösen akkor érdemes az összehasonlítást elvégezni, ha arra az elmúlt 2-3 éven belül nem került sor. Azonban sosem szabad szem elől téveszteni, hogy a díj szintjénél fontosabb, hogy a megkötött szerződés megfelelő biztosítási fedezetet nyújtson minden fontos kockázatra.”

Míg a szerződések átdolgozása jellemzően a biztosítók közvetlen megkeresése nyomán zajlik, az új szerződések kiválasztásában és megkötésében kulcsszerep jut a független alkuszoknak, akik lehetővé teszik a biztosítások egyszerű, széles körű összehasonlításának lehetőségét. Az eddigi tapasztalatok szerint a márciusi kampány új szerződéseinek mintegy 40 százalékát ez a csatorna biztosítja. A feltörekvő szereplők jelentős saját értékesítő hálózat híján elsősorban az alkuszi közvetítés révén kerülnek kapcsolatba új ügyfeleikkel.

„A korábbi tapasztalatok is azt vetítik előre, hogy a váltók jelentős része, akár 40 százaléka is az utolsó héten fog lépni. Emiatt arra lehet számítani, hogy egyes biztosítók a hónap második felében módosításokat hajthatnak végre a tarifáikban, ezzel esetleg befolyásolva a díjsorrendet is – mondta Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja.

Amire feltétlenül figyelni kell

Besnyő Márton, a FBAMSZ Gépjárműbiztosítási és Digitális Szekciójának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai ingatlanállomány jelentős része még mindig alulbiztosított, az új szerződés megkötésekor pedig a fő szempont ennek kiküszöbölése kell legyen. Az egyik fontos feladat a megfelelő újjáépítési érték beállítása: ma már négyzetméterenként legalább 600 ezer forinttal kell számolni, a megfelelő biztosítási fedezet eléréséhez. „Az ingóságok esetében is nagyon gyakori az alulbecslés: a gondoltnál akár 100 százalékkal is nagyobb lehet ezek tényleges összértéke” – tette hozzá a szakember.

Felmondás esetén mindenképpen rendezni kell a meglévő biztosítás díját – az előzményszerződés idén már egységesen április 30-án szűnik meg. Bár a kampányidőszakban kötött új szerződés csak május 1-jétől lép hatályba, célszerű azt a felmondással egy időben, azonnal megkötni.

A lakásbiztosítási kampány végére, március 31-én éjfélig a szerződések felmondásának be is kell érkeznie a meglévő biztosítóhoz. Amennyiben erre nem kerül sor, a meglévő szerződés érvényben marad, és azt legközelebb a szerződés szerinti évforduló időpontjára mondható fel – amit legalább 30 nappal az évforduló előtt kell bejelenteni.

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás: