Új főtitkárt választ az ellenzéki Demokrata Párt Olaszországban

Megkezdődött a baloldali ellenzéki Demokrata Párt (PD) új főtitkárának megválasztása Olaszországban, akinek személyéről a párt tagjai és szimpatizánsai voksolnak vasárnap az egész országban felállított szavazókörzetekben.

Új főtitkárt választ az ellenzéki Demokrata Párt Olaszországban

A PD új főtitkára a tavaly szeptemberi parlamenti választási vereség után lemondott Enrico Lettától veszi át az ellenzékbe szorult erő vezetését. A Demokrata Párt főtitkárának megválasztása reggel nyolc órától este nyolc óráig tart. Az ország 5500 pontján várják a voksolókat: a szavazókörzeteket a párt irodáiban, valamint iskolákban, színházakban, edzőtermekben és utcán felállított sátrakban alakították ki. Húszezer önkéntes segít a szavazás lebonyolításában. Az eredményt az urnazárást követően a PD római székházában jelentik be. A legutolsó PD-főtitkár választáson 1,6 millióan járultak az urnákhoz.

A PD 2007-ben vezette be azt a gyakorlatot, hogy országosan választják meg a párt főtitkárát, és a voksoláson nemcsak a párt tagjai, hanem szimpatizánsai is részt vehetnek. Valójában minden 16 évnél idősebb voksolhat, miután fejenként két euró hozzájárulást fizet a párt kasszáiba. Az egyik feltétel, hogy a választónak európai uniós (EU) állampolgárnak kell lennie, nem EU-s külföldi állampolgároknak érvényes olaszországi tartózkodási engedélyt kell felmutatniuk.   

A PD vezetésére eredetileg négyen pályáztak, de a február 3. és 19. között rendezett előválasztáson csak ketten jutottak tovább: Stefano Bonaccini a szavazatok közel 53 százalékával és Elly Schlein majdnem 35 százalékkal. Az 56 éves Stefano Bonaccini az egykori Olasz Kommunista Pártban (PCI) kezdte politikai pályafutását. 2014-től a baloldali hagyományú Emilia-Romagna tartomány elnöke, miután 2020 januárjában második mandátumát is megszerezte.   A 37 éves, amerikai-svájci állampolgár Elly Schlein 2014 és 2019 között  a PD európai parlamenti képviselője, majd Emilia-Romagna tartományi alelnöke, vagyis Stefano Bonaccini helyettese volt. Elly Schlein tavaly szeptembertől a római parlament képviselője.

A mostani választást megelőző televíziós vitán Stefano Bonaccini célként a PD szétdarabolásának megállítását jelölte meg. Nem zárta ki a Giorgia Meloni vezette jobboldali kormánnyal való együttműködést bizonyos kérdésekben. Bonaccini hangoztatta, hogy győzelemre akarja vezetni a PD-t a 2024-es európai parlamenti választásokon. Elly Schlein élesen szembehelyezkedik a jobboldali kormánnyal, és szorgalmazza az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) való együttműködést. 

A PCI utódpártjaiból 2007-ben született PD élén számos főtitkár váltotta egymást: Walter Veltroni, Dario Franceschini, Pier Luigi Bersani, Matteo Renzi, Nicola Zingaretti, valamint olyanok is, akik csak átmenetileg, rövid ideig vezették a pártot. 2021-ben a főtitkári székbe Enrico Letta került, aki a párt tavaly szeptemberi választási veresége után lemondott. 

A PD a legnagyobb támogatottságát Matteo Renzivel a 2014-es európai parlamenti választásokon érte el 40,8 százalékkal. A 2022-es parlamenti választáson nem érte el a húsz százalékot. A legfrissebb felmérések szerint jelenleg 17 százalék körül áll. A párt 2011 és 2017 között folyamatosan kormányon volt, majd egy év szünet után 2019-ben ismét kormányra került az Öt Csillag Mozgalommal. A párt adatai szerint a PD tagsága jelenleg 150 ezres, miközben két évvel ezelőtt kétszer ennyi volt.

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás: