Új innovációs utalvány program támogatja a magyar kis- és középvállalkozásokat

Új pályázati konstrukciót hirdet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, elsősorban a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat (kkv) segítve innovációs törekvéseikben - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-t.

Új innovációs utalvány program támogatja a magyar kis- és középvállalkozásokat

A közleményben jelezték: az Alkalmazott kutatási és innovációs szolgáltatások fejlesztése elnevezésű, 2,5 milliárd forintos keretösszegű pályázat keretében a Nemzeti Innovációs Ügynökségen (NIÜ) és a Bay Zoltán Kutatóközponton keresztül a vállalkozások széles körben vehetnek igénybe - az innovációs utalványon keresztül jelentős kedvezménnyel - kutatás-fejlesztési és innovációs szolgáltatásokat.

A szolgáltatások támogatják a kutatás-fejlesztési tevékenységek sikeres megvalósítását, az üzleti tervezést és az ötletek/termékek ütemes hasznosulását, piacra vitelét, ezzel hozzájárulva a mindennapokat megkönnyítő új termékek, szolgáltatások és technológiák létrejöttéhez - írták.

Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkárt, a NIÜ vezérigazgatóját idézték, aki elmondta: az új felhívás jól illeszkedik az idei innovációs pályázatok rendszerébe, amely a magyar vállalkozók derékhadát hozza helyzetbe, hiszen az innovatív kkv-szektor a versenyképes gazdaság alapfeltétele.

"Stratégiai cél, hogy 2030-ra minden második magyar kkv innováljon, szemben a jelenlegi egyharmados aránnyal" - tette hozzá.

A helyettes államtitkár kiemelte, felmérések bizonyítják, hogy mindez a társadalom és a gazdaság egészére pozitív hatással lesz, hiszen az innovatív cégek 58 százalékkal hatékonyabban működnek, 2,5-szer több munkavállalót képesek foglalkoztatni, ráadásul 31 százalékkal magasabb bért fizetnek a nem innováló vállalkozásokhoz viszonyítva.

Az innovációs utalvány (voucher) program célja, hogy az adott vállalkozás számára leginkább megfelelő tudást biztosító szolgáltatókkal való összekapcsolás révén minél több kkv-t segítsen innovatívvá válni - ismertette a közlemény szerint Bódis László.

A pályázat két alprogramon - Innovatív ötletek technológiai megvalósítása; Vállalkozások innovációs tevékenységének segítése tanácsadással és támogató szolgáltatással a megvalósítás és a piacosíthatóság elősegítése érdekében - keresztül 2,5 milliárd forinttal segíti, hogy a magyar kkv-k olyan kutatás-fejlesztési és innovációs szolgáltatásokat vehessenek igénybe a rendelkezésre álló szakértő partnerektől, amelyek érdemben hozzájárulnak innovációs képességeik javításához, és ezeknek köszönhetően dinamikusan fejlődhessenek.

A program keretében a kkv-k tehát nem közvetlen pénzügyi, hanem úgynevezett innovációs vouchert igényelhetnek, amelyen keresztül rendkívül kedvezményes feltételek mellett vehetik igénybe az innovációs szolgáltatásokat - közölte a KIM, hozzátéve, a szolgáltatások várhatóan jövő januártól lesznek elérhetők a két szervezeten keresztül.

A tájékoztatás szerint a Bay Zoltán Kutatóközpont a rendelkezésére álló speciális erőforrások és kutatás-fejlesztési szakértelem révén ahhoz nyújt majd segítséget, hogy az innovatív ötletekből a piacon is jól hasznosítható, versenyképes megoldások születhessenek. Ez kiváló lehetőséget teremt a hazai kkv-k számára a konkrét termékfejlesztéseikhez kapcsolódó kutatási szolgáltatások igénybevételére, elsősorban az anyagtudományok, a biotechnológia, az informatikai fejlesztések és az energetika területén.

Kitértek arra, hogy a Bay Zoltán Kutatóközpont speciális eszközparkja, komplex tudásbázisa, kiemelkedő k+f tapasztalattal rendelkező szakemberei révén a kkv-k számottevő költséget és időt takaríthatnak meg a saját fejlesztéseik során. A kutatóközponttal való konkrét együttműködésben eljuthatnak a prototípus vagy akár a késztermék kifejlesztéséig, de cél lehet egy már meglévő prototípus, egy adott termék, szolgáltatás vagy technológia továbbfejlesztése is a lehető legjobb piaci hasznosulás érdekében.

Azt írták, a Nemzeti Innovációs Ügynökség szemléletformálással, az innovációs ökoszisztémában felhalmozott tudás- és ismeretanyag megosztásával, minősített szakértőin keresztül célzott tanácsadással, mentorálással fogja támogatni a hazai startup- és kkv-szektort abban, hogy az új fejlesztések hatékonyan és minél gyorsabban piacra kerülhessenek.

Az innovációs utalványt olyan innovatív vagy innovációra nyitott kkv-k és startupok igényelhetik, amelyek aktív projektfejlesztési vagy tőkebevonási szakaszban vannak. A NIÜ vállalati felmérést indít annak érdekében, hogy a vállalkozásokkal közösen alakítsa a jövő év elejétől igénybe vehető szolgáltatási csomagot. A cégek 2024. november 11-től az ügynökség honlapján elérhető űrlap kitöltésével jelezhetik igényeiket - közölte a minisztérium.

A kezdeményezés a Neumann János Program egyik legfontosabb stratégiai céljának megfelelően azt szolgálja, hogy az innovációs befektetéseknek legyen számottevő gazdasági hatásuk, azaz generáljanak növekedést és árbevételt, de ugyanakkor segítsenek a társadalom számára fontos kihívások megoldásában, járuljanak hozzá a magyar emberek mindennapjainak megkönnyítéséhez is - olvasható a közleményben.

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás: