Új iparági mérőszám támogatja a magyar pénzügyi szektor fenntarthatósági törekvéseit

A Mastercard ma közzétett új jelentése szerint sok magyar fogyasztó szeretne több tájékoztatást kapni bankja fenntartható tevékenységéről. Miközben a magyar pénzintézetek többsége egyre több lépést tesz a fenntarthatóság érdekében, legyen szó saját működésük szén-dioxid-semlegesítéséről, úgynevezett zöld termékek és szolgáltatások bevezetéséről, finanszírozásról vagy akár partnerhálózatuk bevonásáról, az ügyfelek kétharmada (60%) mégsem tud erről.

Új iparági mérőszám támogatja a magyar pénzügyi szektor fenntarthatósági törekvéseit

"A pénzügyi intézmények kulcsfontosságú szerepet játszanak a fenntartható társadalom felé vezető úton, hiszen nagyon kiterjedt kapcsolati hálózattal rendelkeznek lakossági és üzleti ügyfeleik, partnereik és természetesen saját kollégáik tekintetében  egyaránt. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy minden lehetséges eszközzel támogassuk ez irányú törekvéseiket. A Fenntarthatósági Percepciós Index egy tükör és egy iránytű is egyben, melynek célja, hogy aktuális képet nyújtson a magyar pénzügyi szektor környezeti fenntarthatósági állapotáról, így arról is, hogy ez hogyan jelenik meg az ügyfelek felé és milyen fejlődési lehetőség áll a bankok előtt” - mondta Eölyüs Endre, a Mastercard magyarországi és szlovéniai országigazgatója. A Mastercardnál mi is törekszünk arra, hogy a legfontosabb tanulságokat beépítsük a mindennapi működésünkbe, mert hiszünk abban, hogy mindannyian tehetünk még további lépéseket ezen az úton."

Az index a következő három pillérből áll, amelyek együttesen adják a végső pontszámot egy 0-tól 100-ig terjedő skálán:

-A banki felkészültségi percepció a Mastercard által a kiválasztott bankok együttműködésével végzett elsődleges kutatáson alapul, és a szereplők környezeti fenntarthatósági teljesítményét értékeli saját bevalláson alapuló adatokon keresztül.

-Fogyasztói percepció: A bankszektor környezeti fenntarthatóságával kapcsolatos fogyasztói megítélés felmérése mérhető módon, valamint a magyar fogyasztói csoportok általános fenntarthatósági tudásszintjének meghatározása. E pillér adatállományát szintén egy harmadik fél, az Impetus Research piackutató szervezet által folytatott primer kutatással gyűjtötték össze.

-Az átláthatósági pillér a kiválasztott bankokat fenntarthatósági jelentéseik eredményei alapján pontozza, hogy segítse őket abban, hogy megbízható és informatív fenntarthatósági jelentéseket készítsenek, amelyek összhangban vannak a szabályozói iránymutatásokkal. Az index ezen pillére a Mastercard által végzett háttértanulmányok alapján készült.

2023-ban a Fenntarthatósági Percepciós index 100-ból 57 pontot ér el. Ez a pontszám az egyes pillérek pontszámaiból tevődik össze: 65 a banki felkészültségi-, 40 a fogyasztói percepció- és 76 az átláthatóság alindex.

Az index egyik legfontosabb megállapítása, hogy a hazai bankok már elindultak a fenntarthatóság felé vezető úton - részben a szabályozói megfelelés, részben a növekvő fogyasztói elvárások miatt -, de sok esetben az ügyfelek nem látják ezeket az erőfeszítéseket. Jó példa erre, hogy bár a zöld banki termékek és szolgáltatások minden pénzintézetnél elérhetőek, az ügyfelek alig ötöde (21%) tud ezekről. A videobankolás ma már szintén lehetőség az összes megkérdezett banknál, mégis az ügyfelek közel 60%-a nem tudott róla. A Digitalizáció komponens azonban 77 ponttal a legmagasabb pontszámot érte el a fogyasztói megítélés alindexben, ami a magyar bankok erejét mutatja ezen a területen. Összességében a három részindex közül a Fogyasztói percepció érte el a legalacsonyabb pontszámot (40), ami lényegesen alacsonyabb, mint a Banki felkészültség megítélése részindex 65 pontja. Ez utóbbi pontszám meghaladja a fenntarthatósági percepció-index összpontszámát (57), ami arra utal, hogy a magyar bankok már tesznek lépéseket a környezeti fenntarthatóság irányába, de több területen van még hova fejlődni: a gazdaság fenntarthatóbbá tétele a zöld hitelezés további javítása és több fenntarthatósági termék bevezetése, valamint a fenntarthatóságra összpontosító nemzetközi szövetségekhez való csatlakozás. Emellett az üzleti stratégiában és a működésben is van további fejlesztési potenciál.

A jelentésből az is kiderül, hogy a fenntarthatóság egyre fontosabb kérdés a magyarok számára: minden harmadik megkérdezett hajlandó lenne pénzintézetet váltani annak érdekében, hogy banki ügyletei fenntarthatóbbak legyenek. Ugyanilyen arányban nyilatkoztak a fogyasztók arról, hogy akár még többet is fizetnének azért, hogy a banki szolgáltatások fenntarthatóbbak legyenek. Ez az arány a fiatal, környezettudatos ügyfelek körében 50%.

A fogyasztók több mint egyötöde a fenntartható anyagokból (pl. újrahasznosított műanyag, kukoricakeményítő stb.) készült betéti- és hitelkártyákat, a környezetbarát ügyfélkommunikációt (pl. digitális csatornákon keresztül), a banki nyereség fenntartható célokra történő felajánlását, valamint a környezetbarát fiókok és a digitális banki szolgáltatások fejlesztését jelölte meg a legfontosabb fejlesztendő területként.

Az átláthatóság alindex - amely a bankok nyilvános környezeti fenntarthatósági jelentéseinek minőségét értékeli- kapta a legmagasabb pontszámot (76), ami azt jelzi, hogy a magyar bankszektor már előrehaladást ért el a környezetvédelmi stratégiájának és teljesítményének nyilvánosságra hozatala terén, ami növeli a működés átláthatóságát. További fejlesztésekkel az is biztosítható, hogy a fogyasztók, a befektetők és a nyilvánosság tájékozódjon a bankok fenntarthatósági erőfeszítéseiről.

Az összesített jelentés közzététele mellett a Mastercard minden banknak megküldi egyéni eredményeit, hogy támogassa a fenntarthatóbbá válásukat.

A magyar pénzügyi szolgáltatók környezettudatos átalakulásának támogatása e jelentéssel egybeesik a Mastercard fenntarthatósági küldetésével: jót cselekedve jót tenni. A technológiai vállalat 2020-ban megalakította a Priceless Planet Koalíciót, amelynek célja, hogy a vállalatok és a fogyasztók összefogásával 100 millió fa helyreállítását finanszírozzák a kibocsátás csökkentése, a biológiai sokféleség javítása és a helyi közösségek jóléte érdekében. A Mastercard a svéd fintech céggel, a Doconomyval együttműködve létrehozta a Carbon Calculator-t, egy API-t, amely lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy a banki alkalmazáson keresztül megtekinthessék vásárlásaik becsült szén-dioxid-kibocsátását. A Mastercard úgy véli, hogy a magyar pénzintézetek fenntarthatóság iránti elkötelezettségét már most is jól mutatja, hogy egyre több intézmény csatlakozik ezekhez a kezdeményezésekhez.


Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás: