Új korszak kezdődött Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatában

Donald Trump beiktatásával egy új korszak kezdődött az Egyesült Államok történelmében, valamint Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatában is - jelentette ki Takács Szabolcs, Magyország nagykövete Washingtonban kedden a külképviselet által az amerikai elnök beiktatására érkezett európai konzervatív politikai delegáció tiszteletére tartott fogadáson.

Új korszak kezdődött Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatában

A magyar diplomata az MTI-nek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy Magyarország az emberek felhatalmazása alapján hivatalban lévő magyar kormány által képviselt értékeket próbálta közvetíteni az elmúlt négy évben is az Egyesült Államokban, amikor egy olyan kormánnyal kellett együttműködni, amely a politikai spektrum teljesen másik oldalán helyezkedett el, baloldali, liberális, globalista eszméket képviselve.

Hozzátette, hogy

ezzel szemben most egy olyan kormány került hatalomra az Egyesült Államokban, amelynek idején sokkal szorosabbak lehetnek a magyar-amerikai kapcsolatok.

Takács Szabolcs kitért arra is, hogy Európában szintén zajlottak olyan folyamatok, amelyek Magyarország számára meghatározóak, és rámutatott, hogy a Patrióták Európáért európai párt megalakulása jó alapot jelent annak a célkitűzésnek a megvalósítására, hogy "Tegyük ismét naggyá Európát!", amely utal a most hivatalba lépett új amerikai elnök, Donald Trump kampányjelszavára is, a "Tegyük ismét naggyá Amerikát!" szlogenre.

A magyar diplomata az eseményt történelminek mondta abból a szempontból, hogy nagyköveti szolgálatának évei során az első olyan esemény a külképviselet szervezésében, amely nem ideológiailag ellenséges amerikai kormány alatt történik.

Takács Szabolcs a nagykövetség eseményén tartott köszöntőjében utalt arra, hogy Magyarország a leköszönt Biden-adminisztráció idején is tisztelettel fordult az amerikai partner felé, de ez nem talált viszonzásra.

A Patrióták Európáért pártszövetség Washingtonba érkezett delegációját vezető Santiago Abascal, az európai konzervatív pártszövetség, és a spanyol Vox párt elnöke a magyar nagykövetségen kijelentette, hogy a magyar nagykövet "világos szavai" tükrözik azokat az értékeket, amelyeket a pártszövetség tagjai osztanak. Egyben rámutatott Orbán Viktor magyar miniszterelnök tevékeny szerepére az Európai Unió patrióták egyesítésében, valamint a párt magyar alelnökének, Gál Kingának a munkájára célkitűzéseik megvalósításában.

Egy "valóban történelmi" eseményként jellemezte Donald Trump beiktatását, és hozzátette, hogy az új elnök hivatalba lépésével azok, akik a "határokat, a szabadságjogokat és a gyerekek ártatlanságát támadják", nagyon kellemetlen helyzetben találták magukat.

Az általuk képviselt politikai elképzelések, a többi között a gender és a woke politikai mozgalmak nehéz idők előtt állnak - fogalmazott a spanyol konzervatív politikus.

Úgy vélte, hogy Donald Trump meghatározása a "józan ész forradalmáról" a megfelelő megfogalmazás a helyzet leírására, ami magában foglalja a visszatérést a józansághoz és a virágzó jóléthez, "Európa pedig nem késheti le ezt a vonatot, és nem szalaszthatja el ezt a lehetőséget", amit felelősségnek és kötelességnek is nevezett.

Gál Kinga, a Fidesz alelnöke, európai parlamenti képviselője és a Patrióták Európáért alelnöke a változás szükségességét hangoztatta köszöntőjében, amivel kapcsolatban kifejtette, hogy

nehéz lesz, mert megvan annak veszélye, hogy "azok az ideológia-vezérelt befolyások", amelyek platformjukat veszítették Washingtonban, megpróbálják ezt megteremteni Brüsszelben.

"Ez ellen harcolni kell" - jelentette ki, és ennek kiváló példájaként jellemezte az Európai Parlament keddi plenáris ülésén a transzatlanti kapcsolatok jövőjéről folytatott vitát, amelyen a közösségi médiumokkal kapcsolatosan a szólásszabadság fontosságáról egyetlen mondat sem hangzott el.

A washingtoni magyar nagykövetségen rendezett eseményen részt vett Indiana állam államminisztere, aki szintén úgy nyilatkozott, hogy az új amerikai adminisztráció hivatalba lépése segítséget nyújthat a magyar-amerikai kapcsolatok erősítéséhez.

A rendezvényen megjelentek amerikai civil szervezetek és elemzőközpontok képviselői, valamint Magyarországról az Alapjogokért Központ vezetői.

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás: