Új vállalati kötelezettségek az ESG törvényhez kapcsolódóan

Az ESG törvény, valamint annak végrehajtási rendelete speciális rendelkezéseket tartalmaz egy vállalkozás közvetlen beszállítóinak átvilágítására, amelynek teljesítéséért végső soron az ügyvezetés tartozik felelősséggel – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A törvény közelmúltban megjelent végrehajtási rendeletéből kiderül, mindez milyen feladatokat ró a vállalatokra.

Új vállalati kötelezettségek az ESG törvényhez kapcsolódóan

Az ESG az a keretrendszer, amely három dimenzió mentén foglalkozik a vállalat nem pénzügyi jellegű teljesítményével, fenntarthatósági kockázataival. A környezeti dimenzió (Environment) a tevékenységgel együtt járó környezetszennyezéssel, környezetkárosítással, illetve az éghajlat változásával, természeti eseményekkel kapcsolatos negatív változásokra fókuszál. A társadalmi kockázatok (Society) az alapjogok tiszteletben nem tartása, a családok támogatásának vagy a méltányos munkafeltételeknek a hiánya, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek – például diszkrimináció vagy indokolatlan és jelentős bérkülönbségek – következtében merülnek fel. A vállalatirányítási kockázatok (Governance) körébe tartoznak a nem megfelelő vállalatirányításból (pl. korrupció vagy jogszabálysértő működés) eredő kockázatok.

Az idén január 1-jén hatályba lépő ESG törvényhez kapcsolódóan az alkalmazását felügyelő hatóság, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által meghatározott részletszabályok többek között meghatározzák az átvilágítás módját, másrészt rendelkezéseket tartalmaznak az ESG beszámoló minimumkövetelményeivel kapcsolatban is.

„A részletszabályok új feladatokat jelentenek a belső kockázatkezelési rendszer kialakítása és működtetése, a közvetlen beszállítói lánc átvilágítása vagy az ESG beszámoló elkészítése terén – mondta el dr. Orosz Dániel, a Baker McKenzie partnere. – Az ESG törvény számos magyarországi vállalatot érint, és mind a kockázatkezelési rendszer létrehozása, mind a beszállítói lánc átvilágítása számos megfelelőségi kérdést is felvet. A cégeknek érdemes áttekinteni, hogy a számviteli törvényben meghatározott fenntarthatósági jelentés mellett az ESG törvénynek történő megfelelés érdekében milyen kötelezettségek teljesítését várja el a hatóság 2025 januárjától, illetve hogy mennyire kiterjedt átvilágítási rendszer kidolgozása lehet indokolt figyelembe véve a vállalat méretét illetve kapacitását. Fontos, hogy egy vállalat figyelemmel legyen arra is, hogy a számviteli törvény és az ESG törvény rendelkezései mellett természetesen párhuzamosan alkalmazandók a releváns uniós jogszabályok is.”

A törvény alá eső vállalatnak dokumentált ESG kockázatkezelési rendszert szükséges kidolgoznia és működtetnie. Mindezek célja, hogy a cég saját üzleti hatáskörében és ellátási láncában azonosítsa, minimalizálja az ESG kockázatokat, és szükség esetén korrigálja vagy megszüntesse a hibákat. A rendszer éves, illetve eseti jellegű kockázatelemzési folyamatból áll. Ez utóbbit haladéktalanul el kell végezni, ha társadalmi felelősségvállalással vagy környezetvédelemmel kapcsolatos kötelezettségszegés kockázata merül fel.

A kockázatazonosításhoz a vállalatnak nemcsak saját és leányvállalatai tevékenységét kell feltérképezni, hanem a közvetlen beszállítóit is, méghozzá minden olyan területen, ahol azok az adott vállalkozáshoz kapcsolódnak. Az azonosított káros hatásokat súlyosságuk és bekövetkezésük valószínűsége alapján szükséges elemezni és rangsorolni. A közvetlen beszállítók átvilágításának kötelező eszközévé válik a kérdőívek használata, amelyben az átvilágítást végző vállalat nyilatkoztatja a közvetlen beszállítóját például annak energia- vagy anyagfelhasználásáról, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékéről.

A vállalkozás az azonosított káros hatások esetén köteles minden megelőzési intézkedést megtenni a hatás enyhítése, illetve a további káros hatás megakadályozása érdekében. Ez az ügyvezetés feladatkörébe tartozik. Ha például egy közvetlen szállítóval kapcsolatban a kockázatok minimalizálása és a korrekció nem lehetséges, a vállalkozás köteles három hónapig szüneteltetni az üzleti kapcsolatot az érintett beszállítóval.

A vállalatnak az ESG törvényben meghatározott fenntarthatósági célú átvilágításikötelezettségei teljesítéséről ESG beszámolót kell készítsen – első alkalommal a 2025-ös üzleti évben kifejtett tevékenységről, 2026-ban. Az SZTFH által kiadott végrehajtásirendelet tartalmazza az ESG beszámoló kötelező tartalmi elemeit és szerkezetét is.

Az ESG törvény magyar sajátossága, hogy a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítéséhez a vállalatok ESG szoftvereket vehetnek igénybe. Egy ESG szoftver beszerzése vagy vállalaton belüli lefejlesztése előtt azonban javasolt ellenőrizni, hogy az adott ESG szoftver megfelel-e az ESG törvényben előírt követelményeknek és azt az SZTFH, mint nyilvántartó hatóság megfelelően nyilvántartásba vette-e.

Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek

Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlásra, építkezésre fordította az összeget. Ezek alapján az idén kötött lakásvásárlások mintegy 10 százalékánál a Munkáshitel is közrejátszhatott.
2025. 06. 20. 08:30
Megosztás:

A Smith & Wesson jelentős negyedéves nyereségcsökkenésről jelentett

Jelentősen zsugorodott a Smith & Wesson Brands amerikai fegyvergyártó negyedéves nyeresége és bevétele.
2025. 06. 20. 08:00
Megosztás:

Visa és Yellow Card összefogása: stabilcoin forradalom indul Afrikában

A digitális pénzügyek új korszakát hozhatja el a Visa és a pan-afrikai kriptotőzsde, a Yellow Card friss megállapodása. A két fél együttműködésének célja, hogy USD-alapú stabilcoin fizetéseket vezessenek be Afrikában – méghozzá nem évek, hanem már 2025-ben, konkrét országban indulva. A projekt nemcsak technológiai áttörés lehet, hanem pénzügyi befogadásban és utalásokban is komoly előrelépést hozhat a fejlődő világ számára.
2025. 06. 20. 07:30
Megosztás:

Június 30-ig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre

2025 a családok és a vállalkozások éve, ezért a kormány idén is azon dolgozik, hogy minden család és minden vállalkozás újabb lépést tehessen előre. Ennek jegyében idén már tizedik, jubileumi alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatot, melyre 2025. június 30-ig várjuk a vállalkozások jelentkezését. A nagysikerű kezdeményezés elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését, valamint támogatja a munkahelyek megőrzését és hozzájárul a foglalkoztatottság további növeléséhez is. A kormány ezzel is erősíti a kis- és középvállalkozások szerepét, amelyek a hazai cégek 99 százalékát teszik ki, és a munkavállalók 72 százalékának biztosítanak megélhetést.
2025. 06. 20. 07:00
Megosztás:

Munka(hely) határok nélkül?: A rugalmasság az új céges valuta

A pandémia idején villámgyorsasággal terjedt el a home office a munkáltatók körében, azonban mára sok munkahelyen háttérbe szorult, miközben a rugalmas munkavégzés iránti igény továbbra is jelentős a munkavállalók körében – derül ki a HR-szolgáltató WHC Csoport friss munkaerőpiaci jelentéséből. Az on-site munkavégzésre való visszatérés és a dolgozók elvárásai közötti feszültség különösen a toborzásnál jelenthet kihívást.
2025. 06. 20. 06:30
Megosztás:

A MET Csoport átadta Magyarország legnagyobb akkumulátoros energiatároló rendszerét

Átadták Magyarország legnagyobb működő, önálló akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS): a MET Csoport 100 százalékos tulajdonában álló MET Dunai Energiatároló 40 MW teljesítményű és 80 MWh kapacitású – azaz kétórás ciklusidejű – berendezést helyezett üzembe a Dunamenti Erőmű területén. A beruházás a legújabb példája annak, hogy a MET európai szinten fektet be korszerű energiatárolási megoldásokba.
2025. 06. 20. 06:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-áradat: Rekord beáramlás 8 nap alatt, indulhat az árfolyam emelkedés?

A Bitcoin újabb lendületet kapott: az Egyesült Államokban jegyzett spot Bitcoin ETF-ekbe mindössze nyolc nap alatt 2,4 milliárd dollárnyi friss tőke áramlott be. A nagybefektetők egyértelműen visszatértek, és a piac stabilitása a közel-keleti konfliktusok ellenére is fennmaradt. Vajon ez a folyamatos beáramlás újabb árfolyam-emelkedést hozhat a BTC számára? A részletek alapján úgy tűnik: minden adott hozzá.
2025. 06. 20. 05:30
Megosztás:

4-5%-kal drágultak az autók –az új és használt modellek is többet érnek idén

Komoly döntés előtt állnak azok, akik új autó vásárlását fontolgatják, de a használt piacról is nyitottak a lehetőségekre. A különbség nemcsak műszaki állapotban és felszereltségben, hanem pénzügyi szempontból is jelentős lehet. A piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértői most összevetették, hogy alakult a legkeresettebb modellek átlagára új, illetve használt autók piacán. A különbség nemcsak műszaki állapotban és felszereltségben, hanem pénzügyi szempontból is jelentős lehet.
2025. 06. 20. 05:00
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés az euróövezetben

Áprilisban havi és éves összevetésben egyaránt nőtt az építőipari termelés az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2025. 06. 20. 04:30
Megosztás:

Stratégiai áttörés a magyar biztosítási piacon: a Hungarikum Alkusz Csoport és a Callfactory Csoport szövetsége új korszakot nyit az ügyfélkiszolgálásban

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. többségi tulajdont vásárolt a Callfactory holdingcégében, amely Magyarország egyik vezető Call Center szolgáltató vállalatcsoportja, és a jövőben HUNFactory néven szolgája ki meglévő és leendő ügyfeleit. A tulajdonszerzés a Gazdasági Versenyhivatal engedélyéhez kötött, a szerződés a GVH jóváhagyását követően lép hatályba.
2025. 06. 20. 04:00
Megosztás:

Új napelemparkot és akkumulátoros villamosenergia-tároló rendszert épít a Mol Algyőn

Új, 37,4 megawatt teljesítményű napelemparkot és egy 40 megawattóra kapacitású villamosenergia-tároló rendszert épít a Mol a Csongrád-Csanád vármegyei Algyőn.
2025. 06. 20. 03:30
Megosztás:

A Soproni Egyetem egyeztetése kínai befektetőkkel

A Soproni Egyetem meghívására 4 fős kínai befektetői és kutatói delegáció érkezett Sopronba kétnapos látogatásra 2025. június 18-19. között. Az intézmény vezetősége kétnapos programmal várta a vállalatvezetőket, akiket a Shandongi Erdészeti Akadémia vezető kutatója is elkísért. Az egyetem célja, hogy közösen kutatási, szolgáltatási központot hozzanak létre Sopronban, segítve mind a hazai, mind a kínai (jelen esetben Shandong tartomány) faipari vállalatok sikeres együttműködését, a hazai vállalatok kínai és a kínai vállalatok európai piacra jutását, az egyetem számára pedig a szolgáltatások révén megkerülhetetlen híd szerepet és folyamatos bevételeket, lehetőségeket teremtsen.
2025. 06. 20. 03:00
Megosztás:

Egy magyar nyugdíjpénztár végre kimondja az igazat!

Tudatosabb pénzügyi jövő felé tartunk – egyre fiatalabb korban kezdenek el félretenni a magyarok.
2025. 06. 20. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A NŐK40 nyugdíj így számítandó ki

Bár még évekre van a nyugdíjkorhatár elérésétől, sokan már időben elkezdenek készülni a nyugdíjba vonulásra – ahogyan mondani szokás: „összeszámoltatják az éveiket”. Különösen gyakori ez azoknál a hölgyeknél, akik a „nők 40” kedvezményes nyugdíjazási lehetőséggel szeretnének élni, és pontosan szeretnék megtudni, mikortól jogosultak erre az ellátásra.
2025. 06. 20. 01:30
Megosztás:

Ne vegyél most panellakást! Elmondjuk miért

Március és május között országosan átlagban 5,8%-ot lehetett alkudni az eladott lakóingatlanok árából, azonban a paneleknél tovább szűkült a vevők mozgástere – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból. A tavaszi hónapokban Budapesten tovább csökkent a rés a hirdetési és az eladási árak között, ami jól mutatja a lakáspiaci tendenciákat, hiszen közben a községekben továbbra is jelentős az alku lehetősége.
2025. 06. 20. 01:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggeszti dubaji és abu-dzabi-i járatait

A közel-keleti konfliktus eszkalálódása, valamint az ennek nyomán elrendelt légtérzárak miatt a Wizz Air július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti a dubaji és abu-dzabi-i járatait - közölte a Wizz Air Magyarország csütörtökön az MTI-vel.
2025. 06. 20. 00:30
Megosztás:

Már csak 3 nap van a Solaxy tokenek tőzsdére kerüléséig

A Solaxy a kripto történelem egyik legsikeresebb előértékesítését tudhatja maga mögött, és néhány napon belül a tőzsdéken is elérhetővé válnak a SOLX tokenek. A tőzsdére kerülés közeledtével egyre többek igyekeznek olcsón bevásárolni a tokenekből, hiszen a Solaxy 2025 egyik legígéretesebb kripto befektetésének ígérkezik.
2025. 06. 20. 00:01
Megosztás:

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján.
2025. 06. 19. 23:30
Megosztás:

Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a vasúti átjárókra is

Kiterjesztik a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot a vasúti átjárókra is - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Siófok-Szabadifürdő egyik átkelőjénél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Hegyi Zsolt ezt a vasúti piros jelzés presztízsének csökkenésével indokolta.
2025. 06. 19. 23:00
Megosztás:

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem módosította 4,25 százalékos alapkamatát a Bank of England.
2025. 06. 19. 22:30
Megosztás: