Újabb épületek születtek újjá a Budai Várban

Újabb állomásához ért a Budai Vár újjáépítését célzó Hauszmann program. A Várkertbazár, a Főőrség, a Lovarda, a Szent István-terem, a Karmelita után újabb vári épületek születtek újjá eredeti szépségükben. A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése, amelybe a Belügyminisztérium költözött. A Dísz téren pedig teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház, ahová a Miniszterelnöki Kabinetiroda költözik.

Az egykori Pénzügyminisztérium több mint 120 éves épületegyüttesén teljes rekonstrukciót végeztek. A kormányzati beruházásnak köszönhetően Budapest egyik leggyönyörűbb épülete született újjá a Szentháromság téren. A neogótikus palota a mostani felújításáig évtizedeken át megcsonkítva állt, miután a második világháború során több bombatalálat érte és a kommunisták is tudatosan átalakították.

A Dísz téren teljesen újjáépült a Hauszmann Alajos tervei alapján készült egykori Vöröskereszt-székház, amely 1920-tól a Magyar Királyi Külügyminisztériumnak adott otthont. Az eredeti épület a második világháborús bombatalálatok, majd az 1946-ban elrendelt bontás miatt teljesen megsemmisült, ezért a "semmiből" kellett újjáépíteni. A Karmelitával szomszédos épületbe februárban a Miniszterelnöki Kabinetiroda költözik.

A Budai Vár újjáépítése itt nem áll meg, több helyszínen jelenleg is intenzív felújítási munkák zajlanak. Teljesen megújul a Budavári Palota, és már látványos szakaszához ért az Alkotmánybíróságnak majd helyt adó József főhercegi palota és az egykori Honvéd Főparancsnokság újjáépítése is, ez utóbbiba a Hadtörténeti Intézet és Múzeum költözik majd. A Budavári Palota újjáépítésével együtt megújulnak a vári kertek, várlejtők, sétányok, parkok. A Budavári Palota északi szárnyában 2026-ban palotatörténeti kiállítás nyílik majd.

A Budai Vár újjáépítése jelentős hatással van Budapest turizmusára, kulturális életére is. Az eddig újjászületett közösségi épületek nemcsak építészeti látványosságok, hanem népszerű kulturális helyszínek is. Az újjászülető magyar fővárost az elmúlt években számos turisztikai rangsor élére választották.

Kiadó: Kormányzati Tájékoztatási Központ, Forrás: NKT

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás:

Súlyos büntetést kap aki emberi viselkedést utánzó mesterséges intelligenciát készít

Kína új szabályozást vezet be az emberi viselkedést és kommunikációt utánzó mesterséges intelligencián (MI) alapuló szolgáltatásokra, különös tekintettel a kiskorúak védelmére - jelentette a kínai állami média a hatóságok közlésére hivatkozva.
2026. 04. 11. 20:00
Megosztás:

A költségvetés stabil, a magyar családokat és vállalkozásokat támogató programok finanszírozása biztosított

A 2026-os költségvetés a háború elhúzódása és a negatív külső gazdasági környezet ellenére is minden szükséges forrást biztosít az olyan családokat, nyugdíjasokat és hazai kkv-kat támogató kormányzati intézkedésekhez mint: a fix 3 százalékos Otthon Start Program, a fix 3 százalékos kkv-hitel, a közszférában dolgozók béremelése, a 13. és 14. havi nyugdíj, a két- és háromgyermekes anyák teljes szja-mentessége, a családi adókedvezmény megduplázása, valamint a Demján Sándor Program - írta az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 11. 19:00
Megosztás: