Újabb eszközzel támogatja a kormány a magyar turizmust

A turizmus a magyar gazdaság stratégiai jelentőségű ágazata, amely az elmúlt évben kimagasló eredményeket ért el. A kormányzat célja, hogy a GDP 13 százalékát előállító ágazat lendületét és versenyképességét hosszú távon tovább erősítse.

Újabb eszközzel támogatja a kormány a magyar turizmust

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ennek érdekében kiépíti a turisztikai szolgáltatók széles körű finanszírozásának intézményi kereteit, és még idén megkezdi működését a turisztikai szektor hiteligényét kiszolgáló pénzügyi szolgáltató.

A turisztikai ágazatot érintő jogszabály-módosítás társadalmi egyeztetése hétfőn kezdődik - közölte az NGM hétfőn az MTI-vel.

Kiemelték, hogy kirobbanó teljesítményével a turisztikai ágazat már 2024-ben is meghatározó szerepet játszott a gazdaságban: hozzávetőleg 3,8 milliárd euró értékben a folyó fizetési mérleg aktívumának 80 százalékát biztosította.

Emellett a központi költségvetés bevételeinek is több mint 10 százalékát a turizmushoz kapcsolódó fogyasztás és foglalkoztatás eredményezte. Az ágazat növekedése a társadalom jelentős részének mindennapi életét érinti, hiszen több mint 400 ezer család megélhetéséhez járul hozzá.

A magyar turizmus fejlesztése, a vendéglátás versenyképességének erősítése, valamint a vidéki térségek gazdasági élénkítése kiemelt gazdasági cél. A turisztikai konjunktúrának köszönhetően az ágazat teljesítménye folyamatosan nő.

Már most is jelentős fejlesztések zajlanak országszerte, azonban a további bővüléséhez jelentős igény mutatkozik egy új finanszírozási formára, amelyet egy új, a szektor sajátos igényeire szabott pénzügyi intézmény képes biztosítani.

A rugalmas és kiszámítható finanszírozási konstrukciók az egész szektor pénzügyi stabilitását növelhetik és hosszabb távon utat nyithat a nagyobb szektorális befektetések előtt is. A turisztikai ágazatot érintő jogszabály-módosítás társadalmi egyeztetése hétfőn kezdődik - ismertette közleményében az NGM.

Idén először növekedett az európai autóértékesítés

Áprilisban 1,3%-kal nőttek az EU-ban az új autó értékesítések, ezzel idén ez az első hónap, amikor növekedés mutatkozik.
2025. 05. 27. 21:30
Megosztás:

21 százalékkal nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma

A római nemzetközi repülőtér utasforgalma tavaly 21 százalékkal nőtt, és az idén további növekedés várható - tájékoztatta Marco Troncone vezérigazgató az MTI-t.
2025. 05. 27. 21:00
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 05. 27. 20:00
Megosztás:

Elérte legmagasabb pontját a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. épülő új pécsi gyártócsarnoka

Félidejéhez érkezett BAT Pécsi Dohánygyár Kft. (BAT PD) új gyártócsarnokának hatvanmilliárd forintos beruházásban zajló építése, amellyel a világ egyik legnagyobb nikotinpárna-gyártó központjává válik a cég telephelye – közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2025. 05. 27. 19:30
Megosztás:

Nem változtatott az MNB

Ezúttal sem változtak a kamatszintek. A várakozásoknak megfelelően, mai ülésen is változatlanul hagyta a kondíciókat a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az alapkamat 6,50 százalékon, az overnight jegybanki betét 5,50 százalékon, az overnight fedezett hitel kamata 7,50 százalékon maradt.
2025. 05. 27. 18:00
Megosztás:

Fenntartható jövőt csak átlátható kommunikációval lehet elérni

Immáron hetedik alkalommal rendezett konferenciát a Magyar Compliance Akadémia (MCA) keretében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A több mint egy éve zajló eseménysorozat legújabb rendezvényén a zöld megfelelés témaköre került a középpontba. Az esemény résztvevői elsősorban a megtévesztő zöld állítások kérdésével és annak versennyel való kapcsolatával foglalkoztak. A GVH továbbra is fókuszterületként tekint a zöld állítások kérdéskörére.
2025. 05. 27. 17:30
Megosztás:

Áttörte a 2 600 dollárt az Ethereum árfolyam – Új rali küszöbén állunk?

Az Ethereum (ETH) ismét a figyelem középpontjába került, miután sikeresen áttörte a 2 600 dolláros ellenállást, ami újabb árfolyamrali lehetőségét vetíti előre. A piaci hangulat pozitív, az intézményi érdeklődés nő, és a technikai jelek is az emelkedés folytatását sugallják. Vajon megismétlődhet a májusi 50%-os szárnyalás? Elemezzük a kulcstényezőket és a lehetséges forgatókönyveket!
2025. 05. 27. 17:00
Megosztás:

Megújul az egyik legnépszerűbb sorsjegy, a Fáraók Kincse

Lényegesen magasabb főnyereménnyel és modern külsővel tért vissza sokak kedvenc sorsjegye, a Fáraók Kincse. A Szerencsejáték Zrt. sorsjegykínálatának egyik klasszikus, állandó tagja új bónuszjátékával hosszabb, játékmenetet kínál, az ötszörösére emelt főnyeremény és a nagyobb nyerési esély pedig még több izgalmat hoz a játékosok számára.
2025. 05. 27. 16:30
Megosztás:

Csalók próbálnak visszaélni a Wizz Air nevével

Csalók próbálnak visszaélni a Wizz Air nevével, akik azt állítják, hogy a légitársaság 21. születésnapja alkalmából ingyenes utazást biztosító kártyát lehet vásárolni - közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. 05. 27. 16:00
Megosztás:

Kötbérezett bíróságok, „fast-track” per és streamelt tárgyalások – Z-generációs életérzés a bíróságokon

Egy új törvényjavaslat több izgalmas újítást vezetne be a polgári perekben. A javaslat célkitűzése a perek gyorsítása, a peres eljárások fölötti társadalmi kontroll növelése, a jogi oktatás és tudományos kutatás korszerűsítése, a Kúria jogegységesítő funkciójának bővítése, valamint a bíróságok indokolási kötelezettségből fakadó adminisztratív terheinek csökkentése. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője összeszedte ezekből a javaslat legizgalmasabb újításait.
2025. 05. 27. 15:30
Megosztás:

A Bitget új stabilcoinja fix 5% hozamot ígér – Közben XRP-rekord kiáramlás borzolja a kedélyeket

Miközben a digitális eszközök piacára ismét milliárdos nagyságrendű tőke áramlik, az egyik legismertebb szereplő, az XRP látványosan megtorpan. Eközben a Bitget új lendületet visz a stabilcoinok világába: elindította a reál eszközökkel (RWA) fedezett új tokenjét, a BGUSD-t, amely fix 5%-os éves hozamot kínál. Nézzük, hogyan alakul át a kriptopiac, és mire érdemes most figyelni!
2025. 05. 27. 15:00
Megosztás:

MTel: Rendkívüli közgyűlés dönt a szétválásról

A Magyar Telekom 2025. június 26-án tartja rendkívüli közgyűlését, ahol a tornyok (passzív mobil infrastruktúra) leválasztásáról döntenek.
2025. 05. 27. 14:30
Megosztás:

Az euró lenyomhatja a dollárt a világban – Megnyílt az út a dollár egyeduralmának megtörésére?

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke új lendületet adna az euró nemzetközi szerepének növelésére irányuló törekvéseknek. Egy friss nyilatkozatában úgy fogalmazott: Donald Trump esetleges visszatérése a Fehér Házba, illetve az általa képviselt külgazdasági irányvonal lehetőséget kínál arra, hogy az euró végre megerősítse pozícióját a világ tartalékvalutái között.
2025. 05. 27. 14:00
Megosztás:

Áprilisban nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Áprilisban már nőtt, de az év első négy hónapjában még elmaradt az egy évvel korábbi mögött a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA kedden publikált havi jelentése alapján.
2025. 05. 27. 13:00
Megosztás:

Merre tart a céges közlekedés? Egy friss nemzetközi kutatás eredményei szerint új trendek alakítják a vállalati mobilitás jövőjét

Az Arval Mobility Observatory közlekedéskutató és elemző központ felmérése szerint miközben az elektromos járművek bevezetése és ezzel párhuzamosan a töltési infrastruktúra kiépítése robbanásszerűen terjed, a vállalatok közel fele már kimondottan a munkaerő bevonzása és megtartása érdekében fejleszti járműparkját. A költségek kontrollálása világszerte egyre nagyobb kihívást jelent, valamint további újdonság, hogy a flottabővítés során egyre több vállalat fordul a használt járművek irányába.
2025. 05. 27. 12:30
Megosztás:

Minimálbér 2026 összege és a minimálbér 2027 összege: A minimálbér emeléséről folyamatos a párbeszéd a munkaadói és munkavállalói oldallal

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma keretében 2024. november 25-én aláírásra került a hároméves bérmegállapodás, amely rögzíti a minimálbér 2025, 2026 és 2027 évi emelését.
2025. 05. 27. 12:00
Megosztás:

Túlélő üzemmódban működő társasházak: súlyos értékcsökkentő tényező egy ingatlaneladásnál a rossz állapotú épület

Budapesten rengeteg a régi építésű, adott esetben már több mint 100 éves társasház, amibe gyakran problémaként futnak bele az ingatlanközvetítők, amikor egy ilyen társasházban ingatlant szeretnének eladni.
2025. 05. 27. 11:30
Megosztás:

Több mint 4,6 millióan dolgoznak ma Magyarországon

Több mint 4 millió 600 ezren dolgoznak ma Magyarországon, így gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint.
2025. 05. 27. 11:00
Megosztás:

A hűvös május miatt elhúzódik az idei szamócaszüret

Már kapható a hazai piacokon a magyar szamóca, amelyre idén is jelentős a kereslet. Gondot okoz azonban a szokatlanul hűvös, borult májusi időjárás, amelynek következtében lelassult az érés és elhúzódik az idei szamócaszüret - közölte piaci körképe alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) kedden az MTI-vel.
2025. 05. 27. 10:30
Megosztás:

Bőven verik az inflációt az akciós betéti kamatok: mennyit adnak?

Az éves infláció szintjét jóval meghaladó akciós betéti kamatokkal igyekeznek magukhoz vonzani a lakossági számlákon pihenő szabad pénzeket a bankok – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Utóbbiakból pedig változatlanul nincs hiány: az első negyedév végén új csúcsot döntött a lakossági betétek állománya.
2025. 05. 27. 10:00
Megosztás: