Újabb kezdeményezés a közép-kelet-európai innováció fellendítésére: korai fázisú befektetéseket támogató program indul az Európai Unió finanszírozásában

A Healthy Investment Central Eastern Europe (HICEE) program célja, hogy fellendítse az innovációt Közép- és Kelet-Európában, ahol a startupok csak az európai átlag harmadának megfelelő szinten jutnak kockázatitőke-befektetésekhez. A projektkonzorcium élén Európa vezető egészségügyi innovációs hálózata, az EIT Health áll, amely az Európai Unió Európai Innovációs és Technológiai Intézetének (EIT) része. A projektpartnerek között vannak magyarországi, lengyelországi, szlovákiai és szlovéniai üzleti akcelerátor szolgáltatók és befektetői hálózatok, valamint belgiumi és hollandiai innovációs központok. A kétéves kezdeményezést stratégiailag a Horizont Európa, az EU kiemelt kutatási és innovációs programja keretében hajtják végre.

Újabb kezdeményezés a közép-kelet-európai innováció fellendítésére: korai fázisú befektetéseket támogató program indul az Európai Unió finanszírozásában

Az európai kockázatitőke-befektetéseknek mindössze 3,2%-a érkezett Közép- és Kelet-Európába 2021-ben. Az ebben a régióban működő startupok átlagosan 1,2 millió eurós kockázatitőke-befektetéshez jutottak, ami a 3,8 millió eurós európai átlag harmada.[1] A földrész országait értékelő European Innovation Scoreboard (EIS) alapján szerény, illetve mérsékelt fejlettségű innovációs ökoszisztémának minősülő országokban éppen a tőke bevonzása az egyik legnagyobb kihívás. Ennek okai között van a kevesebb befektetési célpont és a befektetők alacsony száma, valamint az ódzkodás a határokon átnyúló tőkebefektetésektől.

„A kutatások azt mutatják, hogy Közép- és Kelet-Európában nem áll rendelkezésre a projektek és a befektetők kritikus tömege, emiatt kevesebb befektetés valósul meg. A HICEE kezdeményezés a technológiatranszfer-irodák támogatásával, tudásmegosztással és kapacitásépítéssel, valamint a korai fázisú vállalkozásokra szabott befektetői infrastruktúra kiépítésével járul hozzá a helyzet javításához. A program kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi és élettudományi startupok előtt álló sajátos kihívásokra, és célja, hogy az ökoszisztéma szereplőit olyan ismeretekkel vértezze fel, melyek segítenek piacképessé tenni innovatív termékeiket vagy szolgáltatásaikat" – magyarázza Magda Krakowiak, az EIT Health Accelerator igazgatója.

3 millió euró tőkebevonás határokon átívelő befektetésekkel

A HICEE projekt célja fenntartható korai fázisú befektetési ökoszisztémák létrehozása, helyi és nemzetközi befektetők bevonása, kockázatcsökkentő támogatás nyújtása, valamint a sikertörténetek aktív megosztása a befektetői támogatás ösztönzése érdekében. Az első programokat a partnerek székhelyei szerinti országokban, nevezetesen Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában és Szlovéniában rendezik meg. A program keretében megnyíló képzési lehetőségek azonban más szerény és mérsékelt innovációs képességekkel rendelkező európai régiókra is kiterjednek majd. A program keretében várhatóan legalább 10 startup-támogató szervezet, például technológiatranszfer-iroda (TTO) sajáthíthat el új módszertant. A kezdeményezés célja továbbá 30 oktató kiképzése, akik évente akár 150 innovációs projekt megvalósításához vagy startup fejlesztéséhez járulhatnak hozzá. A projekt során 25 egészségügyi startupot is átvilágítanak: megvizsgálják, hogy mennyire állnak készen fejlett nemzetközi piacokon eurómilliós nagyságrendű, határokon átnyúló befektetések bevonására. A projekt keretében digitális befektetési kézikönyvek és egy befektetési politikáról szóló fehér könyv is készül, melyek felbecsülhetetlen értékű útmutatóként szolgálnak majd a befektetők számára és tudásmegosztással járulnak hozzá egy tájékozottabb és képzettebb befektetési közösség kialakításához.

A TTO-kat, egyetemeket, befektetőket és innovátorokat egyaránt megszólító HICEE program az együttműködés középpontba állításával állítaná fenntartható pályára a régió innovációs ökoszisztémáját. A program közvetlen együttműködésre törekszik az Európai Beruházási Alappal, a regionális és nemzeti innovációs ügynökségekkel és az európai döntéshozókkal annak érdekében, hogy a hosszú távú növekedést elősegítő környezetet teremtsen, valamint élő és tartós kapcsolatokat alakítson ki a régión belüli és kívüli innovációs szereplők között.

HICEE konzorciumi partnerek

A projektkonzorcium 7 európai országból érkező 10 partnerből áll. A projekt koordinátora a németországi székhelyű EIT Health, a hozzá tartozó EIT Health SI, az elsődleges kedvezményezettek a szlovákiai Civitta és Crowdberry, a lengyelországi Cobinangels, az EIT Health InnoStars, a Magyar Üzleti Angyal Egyesület (HunBAN), a szlovéniai Ljubljanski univerzitetni inkubator, a belgiumi MEDVIA és a hollandiai TU Delft.
 
A kezdeményezés emellett a következő intézmények külső szakértőit és tanácsadó csoportjait is bevonja: KU Leuven (Belgium), Danube Angels (Ausztria), Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (Magyarország), Business Angels Europe BAE (Belgium), Karolinska Institutet Innovations AB KII (Svédország), Európai Beruházási Alap EIF (Luxemburg), Invest Europe IE (Belgium), Arima d.o.o / Business Angels of Slovenia (Szlovénia).
 
A HICEE konzorciumi partnerek többsége eddig is részt vett hasonló projektekben a saját régiójában: a Civitta akcelerátor programot működtet. Emellett a Civitta, a TU Delft, a Ljubljanski univerzitetni inkubator és az InnoStars hosszú ideje működnek együtt olyan közös programokban, mint például a DRIVE vagy a RIS Jumpstarter. Az EIT Health és az Európai Beruházási Alap között már régóta bejáratott együttműködés zajlik. A közösen működtetett Venture Center of Excellence (VCoE) nevű program keretében kockázatmentesített üzletkötési kapcsolatot biztosítanak európai befektetői szövetségek számára. A VCoE egy köz- és magánegyüttműködésben megvalósuló befektetési program, amely a 150 millió eurós, a fenntartható fejlődést elősegítő Sustainable Development Umbrella Fund (SDUF) ernyőalaphoz kapcsolódik.
 
"A HICEE elindítása kulcsfontosságú lépés a dinamikus közép- és kelet-európai innovációs ökoszisztéma kialakítása felé. Annak érdekében, hogy a projekt minél szélesebb körben tudja kifejteni hatását, nagyban támaszkodni fogunk az EIT Health InnoStars, valamint a 13 szerény és mérsékelt innovációs képességekkel rendelkező országot összefogó Regionális Innovációs Rendszer (RIS) hálózatára. A HICEE projekt résztvevői, a befektetők és innovátorok elkötelezettségét látva optimista vagyok, hogy a program maradandó nyomot hagy majd a régió gazdaságának és egészségügyi ellátásának fejlődésén" – tette hozzá Fürjes Balázs, az EIT Health InnoStars ügyvezető igazgatója.

Magyar katonaorvos a NATO vezető egészségügyi tisztségében

Vekszler Péter személyében ismét magyar katonaorvos kerül a NATO egyik legmagasabb szintű egészségügyi vezetői beosztásába. Június 21-től három éven keresztül látja el a magyar orvos a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága (SHAPE) egészségügyi főnöki feladatait, külszolgálatának ideje alatt dandártábornoki rendfokozatban - tudatta a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 18:00
Megosztás:

Vasárnap erős UV-B sugárzás várható

Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország valamennyi régiójában - tudatta a HungaroMet Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 16:00
Megosztás:

Vakáció: Siófok toronymagasan vezeti a belföldi nyári toplistát

Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, míg az apartman legkelendőbb szállástípus. A vendégek többsége két éjszakára foglalt szállást nyárra, a foglalások közel háromnegyede nem haladja meg a 170 ezer forintot.
2025. 06. 21. 15:00
Megosztás:

Megbízhatóan olcsó a Szigeten: új helyen várja az ALDI üzlet és Grill Zóna a fesztiválon

Az ALDI idén is részt vesz a Gyerekszigeten és a Sziget Fesztiválon. A gyerekeket az ALDI KIDS standján egy mini-ALDI, játékok és ügyességi feladatok. A Szigetre kilátogatók új helyen találják a bolti árakon kínált választékával kitelepülő ALDI-t. A fesztiválbolt melletti Grill Zónában az áruházban vásárolt grilltermékeket idén is ingyenesen készre sütik.
2025. 06. 21. 14:00
Megosztás:

1300 milliárd eurót veszített az Európai Unió az orosz gázszállítás csökkenése miatt

Elérték az 1300 milliárd eurót az európai gazdaságnak az orosz gázellátás csökkentése miatti veszteségei - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja a TASZSZ hírügynökségnek pénteken Szentpéterváron nyilatkozva.
2025. 06. 21. 12:00
Megosztás:

Új pályázati felhívással segíti az agrártárca a tanyán élőket

Az Agrárminisztérium új, 15 milliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a tanyák fejlesztését - jelentette be Nagy István tárcavezető közösségi oldalán.
2025. 06. 21. 11:00
Megosztás:

Idén is rekordot dönthet a megkötött utasbiztosítások száma

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
2025. 06. 21. 10:00
Megosztás:

Két, egyenként 1000 MW-os blokk is épül Üzbegisztánban

2025. június 20-án, a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a Roszatom állami vállalat és az Üzbég Köztársaság kormánya által felügyelt Üzatom atomenergia-fejlesztési ügynökség megállapodást kötött arról, hogy a kis moduláris reaktorokkal (SMR) Üzbegisztánban épülő atomerőművön kívül egy nagy teljesítményű atomerőmű építésének lehetőségét is tanulmányozzák. A vonatkozó egyezményt Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergia-ipari vállalat vezérigazgatója és Azim Ahmedkhadzhaev, az Üzatom igazgatója írta alá.
2025. 06. 21. 09:00
Megosztás:

Allergia vagy intolerancia: mi a különbség? Mit tehet a labor?

Az élelmiszerek forgalmazásakor döntő szerep jut a laboratóriumi vizsgálatoknak, és legalább ennyire fontos a megfelelő jelölés is. A nemrég lezajlott Hungalimentaria Konferencián és kiállításon az Eurofins szakértő választ adott a legfontosabb kérdésekre az élelmiszerallergénekkel és a laboratóriumi tesztekkel kapcsolatban.
2025. 06. 21. 08:00
Megosztás:

Az eddiginél óvatosabb létszámbővítéssel számolnak a hazai munkáltatók a következő hónapokban

A magyar cégek összességében kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frissen közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 06. 21. 07:00
Megosztás:

A nyár robbantja be igazán a személyi kölcsön piacot

Egy friss banki felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 2 százaléka finanszírozná banki hitelből a nyaralását, illetve 1 százalék kérne barátoktól, családtagoktól kölcsönt ilyen célra. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek némileg ellentmond, hogy az MNB statisztikái alapján rendszerint a nyári hónapok valamelyike jelenti darabszámban a csúcsot a személyi hiteleknél.
2025. 06. 21. 06:00
Megosztás:

Idén a 2022-es rekord aszályos évvel futjuk a versenyt

Néhány napja, június 17-én volt a szárazság világnapja – de ez nem ünnep, hanem figyelmeztetés. A világnap célja, hogy a figyelmet az elsivatagosodására irányítsa, ahogyan ezáltal a talaj állapotának romlására és a termőföldek kimerülésére is. Másrészt azért sem örülhetünk, mert a HungaroMet aktuális heti jelentése is egyértelmű: az idei aszály itthon egyre csak fokozódik. Rövid elemzésükben az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói (Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita) azt mutatják be, hogy az aszály szempontjából mennyire extrém az idei nyárkezdet.
2025. 06. 21. 05:00
Megosztás:

Már TOP 10-ben az Ötöslottó jackpotja

Több mint 100 napja, hogy utoljára telitalálat volt az Ötöslottón. Magyarország legismertebb és legnépszerűbb lottójátékán a várható főnyeremény összege beérte a játék topnyereményeinek 10. legjobbját, jelenleg már 3 milliárd forint felett van.
2025. 06. 21. 04:00
Megosztás:

MÁV: Életbe lép a nyári, főszezoni menetrend

A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok, sőt mostantól a fővárosi közlekedés meghosszabbított hétvégi, éjszakai üzemidejéhez sem csak a korábban bejelentett HÉV-ek és elővárosi "kék" VOLÁN-buszok indulása igazodik, hanem egyes agglomerációs vonatok menetrendje is - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 21. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió előírása szerint minden tagállamban egységes formátumú vezetői engedélyeket kell bevezetni.
2025. 06. 21. 02:00
Megosztás:

Orvosok állítják: így lehet akár 100 évnél is tovább élni jó egészségben!

Egyre többen döbbennek rá, hogy a hosszú élet nemcsak a szerencsén múlik. Egy új, magyar egészségprogram most azt ígéri, hogy mindenki számára elérhetővé teszi a hosszú és egészséges élet titkát – nem varázslattal, hanem tudományosan megalapozott lépésekkel.
2025. 06. 21. 01:00
Megosztás:

Sokan számítanak 25 dolláros XRP-re és a Snorter Token sikerére

Az XRP már több, mint 200 napja egy szűk tartományon belül mozog. Az ilyen ármozgások pedig általában felkeltik az elemzők és a kereskedők figyelmét. A kriptovalutának sikerült többször is megtartani a 2 dolláros támaszt, azonban csak rövid ideig tudott 2,90 dollár felett maradni.
2025. 06. 21. 00:01
Megosztás:

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart, a kormány ezekre az energiaforrásokra alapozza a jövő energetikáját - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon.
2025. 06. 20. 23:00
Megosztás:

Nagyot álmodik a SoftBank vezérigazgatója

Masayoshi Son, a SoftBank alapítójának elképzelései szerint a cég egy 1.000 milliárd dolláros ipari komplexumot tervezne Arizonában, ami a Project Crystal Land nevet kapta.
2025. 06. 20. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 20. 20:00
Megosztás: