Újabb támogatásokról döntött a Pro Filii Alapítvány

Minden eddiginél több,58 magánszemélyt és civil szervezetet részesített mintegy 250 millió forintos támogatásban a Pro Filii Alapítvány az első negyedéves pályázati ciklusban.

Újabb támogatásokról döntött a Pro Filii Alapítvány

Az alapítvány az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, hogy 562 pályázat érkezett az év első negyedévében a Mészáros Csoport alapítványához, mintegy 3 milliárd forint értékben, a kuratórium pedig 58 pályázat támogatásáról döntött.

A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló, évi egymilliárd forintot támogatásra fordító Pro Filii Alapítvány az ország egyik legjelentősebb civil szervezeteket, magánszemélyeket támogató szervezetévé vált - írták.

Az idei év első negyedévében beérkező 562 pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló bírálóbizottság javaslatára a kuratórium a 181 beérkezett magánszemély pályázatából 21-nek több mint 60 millió forintos, valamint a 381 beérkezett civil és nonprofit szervezet kérelméből 37-nek csaknem 190 millió forintos támogatásáról döntött - tudatta az alapítvány.

A tájékoztatás szerint előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek célcsoportja egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekek, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg.

A Pro Filii Alapítvány támogatja számos ritka betegséggel élő és mozgássérült gyermek gyógyítását, fejlesztését, valamint életkörülményeinek javítását. Így többek között hozzájárul egy agykárosult gyermek életminőségének javításához szükséges segédeszközök vásárlásához, magzati agyvérzés miatt mozgás sérült gyermek mozgásszervi fejlesztéséhez és műtétjéhez, valamint fogyatékkal élő gyermekeket ellátó otthon energiakorszerűsítéséhez - írták.

Az alapítvány hozzájárul 30 fotelágy beszerzéséhez is a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Gasztroenterológiai és Nephrológiai osztályán fekvőbeteg gyermekek szüleinek elhelyezéséhez. A szociális és egészségügyi támogatásokon túl az alapítvány kulturális, tudományos és sport tárgyú pályázatok támogatásáról is döntött, amelynek köszönhetően a maximális 10 millió forinttal támogatják a Műegyetemi Rádió Club MM-1 kis műhold fejlesztését, valamint a Cinefest Egyesület hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezett workshopját - ismertették.

A közleményben Tóth Krisztinát, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatóját idézve azt írták, "mára a Pro Filii Alapítvány az ország egyik legjelentősebb karitatív szervezetévé vált, amelyet nem csak az eddig rászorulóknak odaítélt egy és egy negyed milliárd forint fémjelez, de az óriási számú pályázati kérelem is".

"Több mint egyéves működésünk óta ciklusról ciklusra egyre színvonalasabb pályázatok érkeznek, amely egyre nagyobb kihívás elé állítja a Bírálóbizottságot is. Ennek érdekében rövidebb beadási határidőt szabtunk a pályázóknak annak érdekében, hogy hosszabb időkeretben minél alaposabban tudjuk feldolgozni a kérelmeket. Így valóban ott tudunk segíteni, ahol erre a legnagyobb szükség van" -tette hozzá Tóth Krisztina, aki egyben a Pro Filii Alapítvány főtitkára is.

"Ebben a ciklusban is elmondható, jóval több támogatásra érdemes pályázat érkezett, mint a rendelkezésre álló támogatási keret. Ez is rávilágít, hogy a gazdasági élet szereplőire óriási felelősség hárul a hazánkban virágzó civil szféra támogatását illetően, amelyben a Mészáros Csoport élen jár" - fogalmazott a kommunikációs igazgató.

A 2023. évi első negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a www.profilii.hu internetes oldalon olvasható.


Van élet a vendégmunka után?

Ma az a magyar munkaerőpiac egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen lehetőségei vannak a vállalatoknak a munkaerőhiány kezelésére egy folyamatosan változó gazdasági és demográfiai környezetben. Az új szabályozások miatt bár egyre gyakrabban merül fel a külföldi munkaerő kiváltásának lehetősége, a szakértők szerint a valóság jóval összetettebb: a hazai munkaerő-tartalékok jelentős lehetőségeket rejtenek, ugyanakkor önmagukban nem képesek teljes mértékben pótolni a vendégmunkások szerepét.
2026. 06. 13. 08:00
Megosztás:

Ingyenes tüdőrákszűrésre hívja az aktív dohányosokat a Korányi

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) egész nyáron várja ingyenes tüdőrákszűrésre az aktív dohányosokat, akiknél fokozott lehet a tüdőrák kialakulásának kockázata - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.
2026. 06. 13. 07:00
Megosztás:

A kormány nyilvánosságra hozza a helyreállítási tervet

Nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét a következő napokban a kormány, amely az európai uniós források hazahozatalának feltétele. A következő pénzügyminiszteri tanácskozáson már a magyar terv lesz a terítéken – közölte a pénzügyminiszter a Facebookon pénteken.
2026. 06. 13. 06:00
Megosztás:

Magyar Péter ma reggel rendkívüli sajtótájékoztatót tart

Az Orbán-kormány "egyik legnagyobb hazugságáról" tart rendkívüli sajtótájékoztatót a miniszterelnök szombat reggel 9 órakor.
2026. 06. 13. 05:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

A Duna House ma publikált Ingatlanpiaci Barométere szerint az utolsó tavaszi hónap sem hozott látványos áttörést a hazai ingatlanpiacon, de a kereslet a tavaszi mélypont után fordulni látszik: az index a márciusi–áprilisi visszaesésből 5 ponttal, 74-re kapaszkodott vissza. A tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat.
2026. 06. 13. 04:00
Megosztás:

Airfryert vettél? Itt a hatósági álláspont!

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára. A program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési (ecodesign) előírásoknak, különös tekintettel a készenléti és kikapcsolt állapotban jelentkező energiafogyasztásra.
2026. 06. 13. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től

2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek az özvegyi nyugdíj szabályaiban.
2026. 06. 13. 02:00
Megosztás:

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026. 06. 13. 01:00
Megosztás:

Év strandétele verseny a Balatonon: idén megválasztják az Év beach food palacsintáját is

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
2026. 06. 13. 00:05
Megosztás:

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi - jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2026. 06. 12. 23:00
Megosztás:

Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A nemzetközi befektetők súlya 2022 februárja óta először haladta meg ezt a szintet, folytatva az elmúlt években kirajzolódó pozitív tendenciát.
2026. 06. 12. 22:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
2026. 06. 12. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése

Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
2026. 06. 12. 20:00
Megosztás:

Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt

Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
2026. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás:

Megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 06. 12. 18:00
Megosztás:

Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát

A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
2026. 06. 12. 17:30
Megosztás:

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 06. 12. 17:00
Megosztás:

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás: