Újra emelkedik a menedzserek fizetése

Nőtt a menedzserek keresete a koronavírus-válság lecsengésével, azonban olyan készségeket is el kellett sajátítaniuk vagy meg kellett erősíteniük a vezetőknek, amelyekre korábban kevéssé volt szükségük – derült ki a Wyser kutatásából. A vezetők kiválasztására szakosodott cég szerint az empátia kulcsfontosságúvá vált, ami a hibrid munkavégzés világában is meghatározó lehet. Az általánossá váló munkaerőhiány elérte a közép- és felsővezetői pozíciókat is.

Újra emelkedik a menedzserek fizetése

Újra emelkedtek a menedzseri fizetések a koronavírus-járvány okozta visszaesés után Magyarországon. A középvezetői bérek ismét bruttó 1 millió forintnál kezdődnek a legtöbb szektorban, azonban az egyes iparágakat nagy különbség jellemzi – derült ki a Wyser Managers’ Salary & Market Guide 2021 című kiadványából. A vírushelyzet nyertese egyértelműen az IT-szektor, ahol a már korábban is kedvezőnek számító keresetek tovább nőttek, de az FMCG-ben az online területen dolgozó szakemberek is magasabb bért kérhettek. A banki és biztosítási szektorban azonban még nem múlt el a válság hatása, ezen a területen ugyanis kismértékű csökkenést tapasztalt a menedzserek kiválasztására és tanácsadásra szakosodott vállalat.

A legmagasabb, 1,5-3 millió forint közötti fizetést a vállalat felsővezetői vihetik haza, azonban egyre inkább zárkózik fel az IT-szektor. Az informatikai felsővezetők 2,8 millió forintot kaphatnak, az információbiztonsággal foglalkozó vezető átlagos fizetése pedig elérheti a 2,6 millió forintot. Habár a bankszektorban általánosságban nem nőttek a bérek, a pénzügyi igazgatók és a kontrollingvezetők bére is 2 millió forint felett alakul. A HR-vezetőknek azonban sokszor fele ekkora fizetéssel is be kell érniük. Náluk nem keresnek sokkal jobban a sales részlegek vezetői, ők viszont magasabb bónusszal számolhatnak, mint a többiek. A felmérés idén először tért ki a teljes juttatási csomagra – bónusz, céges autó –, amiből az derült ki, hogy a legtöbb munkakörben általánosságban többhavi fizetésnek megfelelő bónuszt vihetnek haza a menedzserek.

„A 2020-as év ebből a szempontból kivétel volt. A világjárvány okozta gazdasági visszaesés a cégeket nehéz helyzetbe hozta, így a tavalyi év teljesítménye után a cégek döntő többségénél a bónuszok elmaradtak. Az idei év már ennél kedvezőbb lehet, néhány szektor azonban – mint a turizmus – még ma is nehéz helyzetben van.” – mutatott rá Rónai Dániel, a Wyser magyarországi vezetője.

A Wyser tanulmánya szerint ebben az évben a fizetések alakulása mellett figyelmet érdemel az is, hogy miképp alakultak a vezetői szerepek és feladatok. Az elmúlt időszakban ugyanis olyan gyors változásokat láthattunk, mint még soha. „A pandémia idején új vezetői skillek kerültek előtérbe. A digitális készségek korábban is fontosak voltak, a járvány kitörésével azonban alapvetővé váltak. Az otthoni munkavégzés időszaka nagyon nehéz volt a munkavállalók, a csapatok számára is, ezért az egyik legfontosabb az lett, hogy mekkora empátiával és érzelmi intelligenciával rendelkeztek a vezetők. Akik megértően álltak a csapatukhoz, foglalkoztak a lelkivilágukkal, azok sikerrel vették az akadályokat” – mondta Rónai Dániel.

A válság során jól teljesítő menedzserek most igyekeznek növekedési pályára állítani a vállalatokat, azonban egyre több cég küzd azzal, hogy nemcsak specialista, hanem közép- és felsővezetői szinten is megjelent a munkaerőhiány. Amikor egy cég specialistát keres, akkor kicsi a merítés, alig jelentkeznek az álláshirdetésre, vezetői szinten azonban nem itt kezdődnek a problémák. „Egy menedzseri álláshirdetésre általában rengetegen jelentkeznek, azonban csak nagyon kis részük az, akik alkalmasak lehetnek a feladat betöltésére. Nehéz kiszűrni azt, aki a jelentkezők közül megfelel az elvárásoknak, hiszen vezetői szinten jól el tudják magukat adni a munkavállalók, ezért megfelelő módszereket kell alkalmazni a kiválasztásukra. Egy rossz döntéssel pedig komoly kockázatnak tesszük ki a céget” – mondta Rónai Dániel. Kiemelte: azokból a vezetőkből van hiány, akik ténylegesen jók, valós értéket tudnak teremteni a cégnél, és növekedési pályára tudják állítani. Őket nehéz megtalálni, mert nem jelentkeznek az álláshirdetésekre és alapvetően váltani sem akarnak. A piac krémje passzív álláskereső, akiket kapcsolatrendszeren keresztül lehet elérni, és őket meg kell győzni arról, hogy váltsanak.

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás: