Lekötnéd a pénzed magas kamaton? Akkor siess, mert utoljára teheted meg!

Általános kamatcsökkentési környezetben vagyunk, amelyben jelenleg nem látszik trendforduló. Ez az időszak ezért most nagyon kedvez a kamatvadászok számára, hiszen kockázatmentesen lehet elérni infláció feletti, sőt jegybanki alapkamat feletti kamatot, ami ritka csillagállásnak számít – mutat rá a BiztosDöntés.hu.

Lekötnéd a pénzed magas kamaton? Akkor siess, mert utoljára teheted meg!

Nem maradnak már sokáig a magas kamatszintek

Utoljára 2008. október 22-től csökkent egyenletesen 11,5 százalékról 6,50 százalékra a jegybanki alapkamat, mielőtt 2023. november 22-től újra ugyanerre a pályára került volna.

16 éve ez 13 hónap alatt zajlott le, most viszont csak 10 hónapot kellett rá várni.

Noha teljesen eltérő pénzpiaci környezet vette körül a két kamatcsökkentési pályát, a lényeget tekintve most is egy hasonló folyamatot látunk, mint a 2008-as pénzügyi-gazdasági válság kezdetén.

Ha sikerül tartósan is úrrá lenni az államháztartást övező pénzügyi nehézségeken, – figyelembe véve a közelgő 2026-os választási évet is, melynek az esetleges kormányzati kiköltekezése növelheti az inflációt –, akkor elmondható, hogy egy jó ideig most látunk utoljára ilyen magas betéti kamatokat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Most még bőven fialhat a pénzünk infláció felett

Már bő két éve csökken a jegybanki alapkamat és ez magával vonzza a lakossági betéti kamatok csökkenését is.

Míg azonban egy kamatemelkedési hullámban a fix kamatokkal veszítenek a betétesek, egy kamatcsökkenési hullámban az átlagos hozamszint feletti nyereséget realizálhatnak velük, méghozzá teljesen kockázatmentesen.

Igaz, itt figyelembe kell venni a jelentős állami elvonásokat is, melyek együttesen 28 százalékát vonják el a megkeresett kamatnak a bankbetétek piacán. Mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett legutóbbi inflációs adat 3 százalékos (a 2024. szeptember hónap adatai alapján), ennek megfelelően a jelenlegi infláció feletti hozam bruttó évi 4,2 százalékos kamatszinttől érhető el – mutat rá Gergely Péter.

Ilyen azonban még bőven akad a piacon, sőt meg is haladható a mai kamatszintekkel, de már nem sokáig. A BiztosDöntés lekötött betét kalkulátora segít eligazodni a kockázatmentes bankbetétek kínálatában.

Évi 8-9 százalékos most a csúcskamat

A legmagasabb kamatot most a K&H Bank adja a kockázatmentes bankbetétek között. A hitelintézet a K&H rajt betétben 90 napos lekötésre évi fix 8 százalékos betétkamatot kínál már 500 000 forinttól, új megtakarításra minden olyan ügyfelének, aki már legalább 1 hónapja rendelkezik K&H Bank-os lakossági bankszámlával.

A kamat évi fix 9 százalék, ha az ügyfél privát banki ügyfél. (A privát banki ügyfél státusznak legalább 30 millió forintos, banknál tartott megtakarítási állomány a pénzügyi feltétele.)

Évi 5 százalékos kamat még mindig elérhető bárkinek

Nem szükséges meglévő ügyfélnek lenni a magas kamathoz a Gránit Banknál. A hitelintézet régóta élenjáró a magas betéti kamatok piacán, jelenleg évi fix 5,75 százalékos betétkamat a legjobb ajánlatuk 3 hónapra a Gránit eBank betétben, legalább 50 000 forinttól. A magas kamatnak azon kívül semmilyen más feltétele nincs, minthogy az új pénz lekötésekor és a betétlekötés ideje alatt az ügyfél rendelkezzen teljes körűen aktivált eBank, azaz mobilbanki szolgáltatással.

A Gránit Banknál érvényben van egy 40 000 forintos ajándékpénzt biztosító számlanyitási akció, mely 2024. október 31-ig tart, de valószínűleg meghosszabbítják.

A MagNet Banknál szintén elérhető az 5 százalék feletti (évi fix 5,06 százalékos) betétkamat a 3 hónapos PRIZMA FORINT Betétben, 500 000 forinttól, új pénzre. Az ajánlatnak egyelőre nincs határideje.

A bankok már beárazták a kamatcsökkenést

A bankok jellemzően már csak rövid időtávra – 3 hónapra – kínálnak magas kamatszinteket. Minél hosszabb a lekötési időtáv, annál alacsonyabb a befektetésért cserébe kínált kamat, tehát hosszabb távra alacsonyabb kamatkörnyezetre rendezkednek be a bankok.

Emellett a rövid távú kamatokat is csökkentették az utóbbi időszakban. A korábban betétkamatban élenjáró Oberbank a lekötött akciós forintbetét és a TOP betét kamatait évi 0,2-0,3 százalékkal csökkentette 2024. október 24-től.

A K&H rajt betét mostani kimagasló ajánlata is kamatcsökkenés eredményeképpen alakult ki, hiszen korábban évi 11-12 százalékos betétkamat is elérhető volt az idei évben.

Az MBH Bank 2024. október 7-től évi 0,25 százalékkal csökkentette a 6 hónapos Akciós Prémium Betét kamatát.

A Gránit Banknál a KamatMax 6 hónapos betét éves kamata szintén évi 0,25 százalékkal csökkent, ahogy az eBank betét és a Tripla3 betét kamata is.

Repkednek az árcédulákon a százmilliók – Eladói vágyálom vagy új realitás?

A budapesti ingatlanpiacon mára egészen új jelentést kapott a „drága” szó. Ami néhány éve még lélektani határnak számított, az mostanra sok esetben az átlagár. A fővárosban és környékén például az eladó ingatlanok több mint 40 százalékát 100 millió forint felett hirdetik. A kínálati ár tehát egyértelműen feljebb tolódott, a kereslet azonban ezt nem követte ugyanilyen tempóban – derül ki a zenga.hu felméréséből.
2026. 05. 02. 13:00
Megosztás:

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás:

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás: