Változtat forgalmazási szerződésein a Coca-Cola a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a Coca-Cola két magyarországi leányvállalatával szemben indított versenyfelügyeleti eljárását. Az eljárás eredményeként a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. vállalta, hogy módosítja a vendéglátóágazati (HORECA) partnereivel kapcsolatban alkalmazott mintaszerződéseit, melyeket tisztázó rendelkezésekkel egészít ki. A vállalkozás emellett belső képzésekkel fogja biztosítani a módosításoknak és az általános versenyjogi szabályoknak való megfelelést. A vállalások jelentősen növelhetik a versenyt az érintett piacokon.

Változtat forgalmazási szerződésein a Coca-Cola a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal 2019-ben indított eljárást a Coca-Cola HBC Magyarország Kft.-vel (a továbbiakban: Coca-Cola HBC) és a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft.-vel szemben, azok italtermékekre alkalmazott értékesítési gyakorlata miatt. A GVH azt vizsgálta, hogy a vállalkozás átviszi-e a szénsavas üdítőitalok piacán feltételezetten fennálló erőfölényét, az alkoholos italtermékek, valamint egyéb, kevésbé népszerű alkoholmentes italtermékek értékesítésének piacaira is.

A nemzeti versenyhatóság vizsgálói részletes elemzést folytattak le, nem csak az eljárás alá vontaktól, hanem azok partnereitől és versenytársaitól is kértek be adatokat, emellett pedig két alkalommal előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást is lefolytattak. A vizsgálat eredményeként a GVH feltárta, hogy a Coca-Cola HBC különböző szerződéseket alkalmaz HORECA partnereivel az egyes érintett termék-típusok esetében, és összekapcsolás sem jelenik meg egyértelműen azok szövegezésében.

A GVH feltárta ugyanakkor, hogy egyes szerződéstípusok esetén a kedvezmények olyan módon kerülnek megjelenítésre, ami azt a benyomást keltheti a HORECA egységekben, hogy egy adott kedvezmény eléréséhez több üdítőital típust (ideértve a Coca-Cola HBC által értékesített szénszavas és egyéb üdítőitalokat) is feltétlenül forgalmazniuk kell. A cég időszakos promóciói kapcsán is versenyjogi aggályok merültek fel, különösen a kevert italokra vonatkozó kedvezmények esetében. A GVH arra a következtetésre jutott, hogy a kedvezmények feltételrendszerei azt a benyomást kelthették a partnerekben, hogy a keveréshez használt alkoholos és nem alkoholos italtermékeket is a Coca-Cola HBC-től kell beszerezniük.

A GVH eljárása során a Coca-Cola HBC kötelezettségvállalási javaslattal élt. Ennek keretében vállalta, hogy magyarázó és tisztázó rendelkezésekkel egészíti ki forgalmazási mintaszerződéseit, melyek egyértelművé teszik, hogy az egyes italtermék-típusokra kötött szerződések kereskedelmi feltételei, így különös tekintettel a kedvezmények szintjei nem függenek egymástól. A cég a kevert italokra vonatkozó promóciós kedvezmények tekintetében is módosítja szerződéseit akképpen, hogy azok egyértelműen jelezzék a HORECA partnerek irányába, hogy a kedvezmény eléréséhez nem szükséges az alkoholos italhoz a Coca-Cola HBC üdítőitalait keverni.

A Coca-Cola HBC ezen felül vállalta azt is, hogy a fentebbi kötelezettségvállalásoknak, valamint az általános versenyjogi elveknek való megfelelés biztosítása érdekében az érintett kollégák számára rendszeres belső képzéseket szervez.

A GVH Versenytanácsa úgy ítélte meg, hogy a Coca-Cola HBC érdemi és előremutató vállalásokat tett, amelyek megfelelően kezelik az esetlegesen aggályos gyakorlatokat. A kötelezettségvállalás bővíti a HORECA egységek italbeszerzési lehetőségeit, és elősegíti azt, hogy az érintett piacon fokozódjon a verseny. A fentiekre tekintettel a Versenytanács elfogadta és kötelezően előírta az eljárás alá vont vállalásait, az eljárást pedig – jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül – lezárta. Figyelemmel arra, hogy a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. nem vett részt a vizsgált magatartás tanúsításában, illetve megvalósításában a Versenytanács vele szemben az eljárást megszüntette.

A nemzeti versenyhatóság kiemeli, hogy a GVH Versenytanácsának irányába tett és kötelezően előírt vállalásokat minden esetben maradéktalanul teljesíteni kell, melyet a GVH utóvizsgálatok keretében következetesen és szigorúan ellenőriz. A Gazdasági Versenyhivatal továbbra is kiemelt figyelmet fordít az élelmiszerpiacokon, különösen az üdítőitalok piacain zajló folyamatokra, és fellép a valószínűsíthető jogsértésekkel szemben. A GVH 2023 elején indított versenyfelügyeleti eljárást az egyik legnagyobb hazai forgalmazóval, a Maspex Olympos Kft.-vel (Maspex) szemben, amelyet 2025 áprilisában újabb kiskereskedelmi vállalkozásokra is kiterjesztett.

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás: